A címvédő ifj. Fogarasi Attila és Toloczkó Péter növelte előnyét a Kazincbarcika Rally második körében a Rally2-es mezőnyben a második helyre lépő Krehlik Nándor és Kálna Tamás előtt. Ifj. Fogarasi Attila bár a második körben nem tudott szakaszt nyerni Kazincbarcikán, mégis 8.,2 másodpercre növelte előnyét, miután Üveges Sándor és Szegedi Krisztiá
A világnak békére van szüksége, az ukrajnai válság megoldása a politikai vezetők bölcsességét teszi próbára – jelentette ki Ferenc pápa a Szent Péter téren vasárnap délben mondott beszédében.
Silverstone – A hétszeres világbajnok Lewis Hamilton azt mondta, akár a falig is elmegy és nem enged, nem veszi ki a vasárnapi Brit Nagydíjra a testékszereit. A Forma–1 régi-új szabálya szerint az autóban ülve semmilyen ékszert nem lehet viselni. Az angol autóversenyző sokáig ellenállt, azzal érvelt, hogy az orrpiercingjét csak beavatkozás útján le
Európa kiemelt céljának kell lennie, hogy integrálja a Nyugat-Balkánt az európai vasúti hálózatba és az Európai Unióba; ezeket a törekvéseket Magyarország mindig is támogatta – közölte a Technológiai és Ipari Minisztérium közlekedésért felelős államtitkára vasárnap Röszkén.
A világnak békére van szüksége, az ukrajnai válság megoldása a politikai vezetők bölcsességét teszi próbára - jelentette ki Ferenc pápa a Szent Péter téren vasárnap délben mondott beszédében az MTI szerint.
Said Khatibzadeh iráni külügyminiszter bejelentette, hogy országa felvételi kérelmet nyújtott be a BRICS-hez. A miniszter szerint Irán tagsága ebben a koalícióban „további előnyökkel" jár minden fél számára. Egy üzleti portál elemzői ugyanakkor ezeket az előnyöket, a Brics szövetsége mentén kialakult gazdasági helyzetet lőporos hordóhoz hasonlítják
Nem szabad félvállról venni a figyelmeztetéseket, súlyos büntetéseket szabhatnak ki azokra, akik a tiltás ellenére is kattintgatják a fényképezőgépet. Na, de pontosan hol is?
Az orosz-ukrán háború miatt a Brit Motorsport Szövetség megtiltotta, hogy az orosz és a belarusz versnyzők bármilyen versenyen is rajthoz állhassanak a szigetországban. Komoly szinten ez egyelőre csak egyetlen egy versenyzőt, a Formula 3-ban szereplő Alekszandr Szmoljart érinti. Ő így nem vesz részt a hétvégi versenyeken az MP Motorsport színeiben,
Tudok segíteni valamiben, lenne kedve velem enni? Ezekkel a kérdésekkel fordul a 19 éves Dávid a rászorulók felé. Egy éve segít a hajléktalan embereknek a saját eszközeivel, videóival a közösségi médiában is példát szeretne mutatni kortársainak.
Német mintára minden közösségi közlekedési eszköz használatára jogosító klímabérlet bevezetését kezdeményezi az LMP - mondta a párt országgyűlési frakciójának vezetője vasárnap online sajtótájékoztatón.
A sok eső árvizet okozott Délkelet-Ausztráliában, emiatt például Sydney délnyugati részén több ezer embert szólítottak fel a hatóságok, hogy hagyja el az otthonát - írta meg az MTI.
Sokaknak folyamatos otthonukká tette a nyaralójukat a járvány, ami még feljebb lökte az ingatlanárakat a népszerű üdülőövezetekben. A drágulás a járvány lecsengésével sem csillapodott.
A bőr ráncosodása és a bőrdaganatok veszélye nem mindenkit rettent el a napozástól, hiszen ezek évek, évtizedek után jelentkeznek. A napfény káros hatásaira azonban az azonnal jelentkező napégés és az esetleges kiütések is figyelmeztetnek minket.
Kalandregény lehetne ez. Vagy inkább rengeteg tanulsággal szolgáló sportkönyv. A főszereplőjét Carvalho Adilsonnak hívnák, aki egy brazil kisvárosból, Pato Brancóból elindulva megannyi különleges helyszínen élve, Magyarországon válhat sikeressé. Csakhogy ez a valóság, és az immár 37 esztendős egykori futballista valóban elmondhatja magáról: maradan
Európa kiemelt céljának kell lennie, hogy integrálja a Nyugat-Balkánt az európai vasúti hálózatba és az Európai Unióba; ezeket a törekvéseket Magyarország mindig is támogatta – közölte a Technológiai és Ipari Minisztérium közlekedésért felelős államtitkára vasárnap Röszkén.
Német mintára minden közösségi közlekedési eszköz használatára jogosító klímabérlet bevezetését kezdeményezi az LMP - mondta a párt országgyűlési frakciójának vezetője vasárnap online sajtótájékoztatón - közölte az MTI.
Nemcsak ruandai állampolgárokat, hanem irakiakat, sőt ukránokat is elküldhetnének abba az afrikai országba, ahol korábban a menedékkérők közé lőttek. Az első menekültjáratot törölték, de a brit kormány nem hagy fel a terv megvalósításával – pedig a migráció kiszervezése nemcsak etikátlan, hanem megvalósíthatatlan is a kritikák szerint.
A globális szórakoztató- és médiaipar tavaly ugrásszerűen fejlődött, meghaladva az általános világgazdasági növekedést. A 2020-as, világjárvány okozta 2,3 százalékos csökkenést követően a szektor bevételei 2021-ben erőteljesen, 10,4 százalékkal emelkedtek, 2,12 ezer milliárd dollárról 2,34 ezer milliárd dollárra. Az iparág egyre digitálisabbá, mobi