Max Verstappen az időmérős második helye után ismét szembe kellett nézzen azzal, hogy kifütyülik, Lewis Hamilton pedig szólt néhány szót a riválisa érdekében. „Jobbak vagyunk ennél, szóval nem kell pfujolnunk” – szögezte le a hétszeres világbajnok a Motorsportweeknek nyilatkozva. „Nem értek egyet a pfujolással, itt mindenkit támogatni kellene. Nagy
Életünk során a hasmenés mellett a hányás a leggyakoribb kellemetlen egészségügyi reakció, mikor a szervezetünknek meg kell szabadulnia valamilyen olyan anyagtól, ami zavart okoz a működésében. A hányásnak számtalan oka lehet a gyomorrontástól egészen a váradósságig, ám léteznek univerzális trükkök, amelyeket remekül használhatunk hányás ellen házi
A G7 csúcstalálkozóján jutott egy kis ideje a nagyhatalmak vezetőinek arra, hogy gúnyolódjanak az orosz elnök néha tényleg kicsit indokolatlan félmeztelen fotóiról. Ne mondd, hogy nem tudod, miről beszélünk!
A viszketés sokakat néha már szinte az őrületbe kerget. Az orvosi néven pruritusként ismert rendellenességet a bőrben lévő érzőidegek ingerlése váltja ki. Az alábbiakban sorra vesszük a viszketési inger lehetséges kiváltó okait.
Folyamatosan zajlik a betakarítás a földeken, a száraz, meleg időjárás és az aszály ellenére az ország kenyere biztosított - közölte az Agrárminisztérium (AM) vezetője.
A Rába és a győri Rekard csoport között 2019. május 14-én született megállapodás a felvásárlásról. Akkor azt közölték, hogy az akvizíció értéke 700 millió forint - írja az MTI. A 2019-ben közölt akvizíciós program szerint a Rába 2019-ben megvásárolta a Rekard csoporthoz tartozó Diagonal Valor Kft.-t, valamint a Rekard Hajtómű- és Gépgyártó Kft. 24,
Az első fél évben végrehajtott adósságkezelési műveletek eredményeként a 2022-re vonatkozó elsődleges kibocsátási terv 64 százalékban teljesült június végéig - ismerteti az Államadósság Kezelő Központ Zrt. (ÁKK Zrt.).
Beköszöntött a kripto tél. Vannak, akik a közelmúlt újabb áreséseit csak a szokásos ciklusoknak tekintik, és továbbra is optimisták. Kérdés, hogy valóban csupán átmeneti problémákról van-e szó. Melyek azok az okok, amelyek a kriptopénzek árfolyamát a leginkább veszélyeztetik?
Az Országos Mentőszolgálat szóvivője is a folyadékbevitel fontosságát hangsúlyozta a hőségben. „Talán mondanom sem kell, hogy itt nem alkoholos italra gondolok, hanem ásványvízre vagy vízre” – emelte ki.
A világbajnoki címről még nem lemondó Charles Leclerc szerint a július lesz a kulcs hónap a bajnoki küzdelemben. Pazarul kezdte az évet a monacói Leclerc, három futam – két győzelem és egy második hely – után toronymagasan vezette a pontversenyt, ám azóta nem tudott a pódium tetején ünnepelni, riválisa Max Verstappen sorban nyerte a futamokat,
A kriminálpszichológia tudománya azt mondja, nem a bírság összege, hanem a lebukás veszélye az, ami visszatarthatja az autósokat a szabálytalankodástól. Akad azonban olyan autós, aki azt mondja: neki megér egy 10 ezer forintos bírságot az, hogy gyorsabban haladjon. Ilyen mentalitás mellett vajon van-e visszatartó ereje a bírságnak és a büntetőponto
Idén 34 Balaton-parti település 41 strandja csatlakozott a szombaton startoló Mozdulj Balaton! szabadidősport-rendezvénysorozathoz, melynek során ingyenes, szervezett sportlehetőségekkel várják az érdeklődőket - közölte csütörtökön a főszervező. Ács Lajos elmondta, 19. alkalommal rendezik meg az eseménysorozatot, amely nyolc héten át tart, hétvégen
Mexikóban, a Popocatepetl vulkán kitörései nyomán a hatóságok a hegyet veszélyesnek minősítették, ennek megfelelően pedig a hegymászók és turisták számára is tiltott területté
Gyulladáscsökkentő, segíti a jó alvást, megfiatalítja a bőrt, serkenti az agyat, segíti a szívet, csökkenti a vérnyomást, javítja az emésztést és sok más jótékony hatása mellett még a teádat is édesítheted vele. Mi az? Persze, hogy a glicin!
Az agrárágazatok között a szántóföldi növénytermesztés támogatása volt a meghatározó 2022 első negyedévében is, a támogatások több mint 40 százaléka jutott ide,
Az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság egész évben különleges látnivalókkal várja az ide látogatókat. A kínálatukban szerepelnek természeti, kultúrtörténeti és néprajzi értékeket is bemutató programok.
Az autós biztosítások díja kevésbé, a repülősöké jobban emelkedett az idén. Érdemes odafigyelni a részletekre is, mielőtt biztosítást kötünk a külföldi nyaralásra.