2022. július 29. péntek

júl. 29
13:54
Váratlan négylábú látogató tűnt fel a Hungaroringen: az autókat is megszégyenítette a sebességével (Blikk)
Nem várt vendég tűnt fel a Forma-2-esek mai szabadedzésén a Hungaroringen. A négylábú betolakodó az autókat is meghazudtoló gyorsasággal száguldott át a pályán.
júl. 29
13:54
Kripto Akadémia trading race részeredmények (2022.07.27.) (Kripto Akadémia)
Július 1-én vette kezdetét a 13. Kripto Akadémia trading race. A hónap végéig tartó, 2000 dollár összdíjazású kereskedési versenyen bárki részt vehet, aki rajtunk keresztül regisztrál a Binance oldalára. A verseny állásáról a lenti táblázat ad tájékoztatást. A résztvevők az egyedi azonosítóik alapján kereshetik ki magukat a listából, amiket a Binan
júl. 29
13:54
Kapaszkodik tovább a forint a jó hangulatban - Akár a 400-at is átviheti? (Portfolio)
Csütörtökön nagy fordulatot láttunk a forint piacán, hiszen a nap első felében még a 410-es szintet közelítette az euró jegyzése, majd onnan a nap végére annyira magára talált a magyar deviza, hogy már a 400-as lélektani szintet közelítette. Innen próbálhat pénteken megint nekifutni, kedvező hangulat esetén akár megpróbálni ismét 400 alá kitörni.
júl. 29
13:54
Baktériumfertőzés miatt zártak le több olaszországi partszakaszt (ATV)
22 helyen fürdőzési tilalmat rendeltek el, miután az Adriai-tenger ezen része batériumfertőzés (Kólibaktérium/Escherichia coli) miatt alkalmatlanná vált a fürdőzésre a Regionális Környezetvédelmi Ügynökség kedden vett mintáinak eredménye szerint.
júl. 29
13:54
Fordulat: Hegedűs Zsuzsa már büszke Orbánra, a lemondása is „okafogyottá vált” (SzMo)
A tanácsadót meggyőzték a miniszterelnök bécsi szavai.
júl. 29
13:54
Hogyan lett a gyakorlóaknából fegyverbotrány? (Mandiner)
A belgrádi Valir Kft., amely Bangladesbe szállított fegyvereket abban az ukrán repülőgépben, ami a napokban Görögországban lezuhant, Szerbia egyik legsikeresebb, leggyorsabban fejlődő vállalatainak egyike. Csupán két év alatt sikerült jövedelemét a nulláról 55 millió euróra növelni.
júl. 29
13:54
Harmadik alkalommal őrzik magyar Gripenek a balti légteret (Autószektor)
Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a litvániai Siauliai légibázison tartott ünnepségen azt hangsúlyozta: a baltikumi légtérrendészeti feladatban való aktív részvétel hatalmas felelősség és megtiszteltetés is egyben, ami egyértelműen bizonyítja a Magyar Honvédség állományának magas szintű felkészültségét. - Vezető nemzetként egy olyan
júl. 29
13:57
Számlázhat-e még gyorsan előre egy katás? (Piac és Profit)
Az új kata jogszabály megjelenése óta sokan keresik azokat a lehetőségeket, amellyel a kata élettartama egy kicsit „meghosszabbítható”, ami a céges partnereknek történő számlázást illeti. Ezzel kapcsolatban merült fel több fórumon az a kérdés, hogy kiszámlázhatóak – e előre az év hátralévő időszakára vonatkozó teljesítések, tekintettel arra, hogy a
júl. 29
14:00
Dobrev Klára nagyon kiakadt Orbánra: “Aki csak ennyit tud mondani egy ország vezetőjeként, az nyugodtan elmehet nyugdíjba” (Nyugati Fény)
A magyaroknak segítségre és nem "hitvány, cinikus megjegyzésekre" van szükségük.
júl. 29
14:00
Oroszország egyetért Kínával abban, hogy Tajvan nem egy ország (rtl.hu)
Legutóbb, amikor az oroszok arról beszéltek, hogy nem ismernek el egy államot, csúnya vége lett…
júl. 29
14:02
Orbán embere úgy tudja, az euróövezet a szétesés szélén áll (Nyugati Fény)
Bezzeg a magyar forint szárnyal!
júl. 29
14:06
35 százalékkal emelkedtek az ipari termelői árak egy év alatt (Adózóna)
Az ipari termelői árak 2022 júniusában az egy évvel korábbihoz képest 35,0, az előző hónaphoz viszonyítva 3,1 százalékkal nőttek – tette közzé a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken honlapján.
júl. 29
14:06
Friss Porsche Cayenne a láthatáron (Autónavigátor)
A Cayenne aktuális, harmadik generációját 2017-ben mutatták be, úgyhogy már tényleg itt az ideje egy ráncfeévarrásnak. Még akkor is, ha
júl. 29
14:06
Átírta az online eladásokat az új rezsiszabályozás (MMonline)
Klímaberendezést, szárítógépet, medencét, de még bőröndöt is kevesebbet rendelnek a eMAG.hu-ról az új rezsicsökkentési szabályok bejelentése óta, ugyanakkor megnőtt a kereslet a napelemek, fogyasztásmérők és a több eszköz kikapcsolását egyszerűsítő hosszabbítók iránt a webáruházban. Tavalyhoz képest idén nyáron jóval többen rendelnek easybox csomag
júl. 29
14:09
Visszatáncolt Hegedüs Zsuzsa - Frissítve (Menedzsment Fórum)
"Szeretettel: Zsuzsa" - zárta sorait a miniszterelnöki megbízott Orbán Viktornak írt legfrissebb levelében. Lemondását okafogyottnak tarja. Közben az ügy péntek délutáni újabb fordulata: mégis lemond, ki kell pakolniuk az irodából.
júl. 29
14:12
53 évesen elhunyt a legendás magyar Dj: a Petőfi Rádió közölte a gyászhírt (Blikk)
A mai napon elhunyt a legendás magyar DJ, Peter Sharp. Halálhírét a Petőfi Rádió jelentette be a Facebook oldalán. A zenész 53 éves volt.
júl. 29
14:12
Nem nőtt tovább a lengyel infláció (Portfolio)
Lengyelországban a júniusival megegyező volt a júliusi éves infláció, miközben havi összevetésben lassult a fogyasztói árak emelkedése.
júl. 29
14:12
35 százalékkal emelkedtek az ipari termelői árak (ProfitLine)
Júniusban az ipar belföldi értékesítési árai 44,6, az exportárak 30,1 százalékkal magasabbak voltak, mint egy évvel korábban, az ipari termelői árak átlagosan 35,0 százalékkal emelkedtek - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
júl. 29
14:12
Németh Szilárd: a nagycsaládosoknak igényelniük kell a további kedvezményt (Demokrata)
A kormánybiztos emlékeztetett arra, hogy az átlagfogyasztás mértékéig minden magyar háztartásban, magyar családnál fennmarad a rezsicsökkentés.
júl. 29
14:12
A Haas főnöke visszaszólt a “fehér Ferrari” megjegyzésre (Racing)
Günther Steiner csapatfőnök megvédte a Haast, mikor azt állították, hogy a Magyarországon bemutatott frissített autót találóan lehetne akár “fehér Ferrariként” is hívni. Az amerikai csapat régóta várt frissítését csak Kevin Magnussen kapja meg majd a hétvégén Budapesten, az autóról készült korai fotókon azonban kulcsfontosságú vizuális hasonlóságok
júl. 29
14:12
Folytatódik a botrány – Majka reagált Curtis vádjaira (rtl.hu)
A rapper közösségi oldalán válaszolt Curtisnek, és úgy tűnik, itt még nincs vége.
júl. 29
14:18
Megint fordult egyet a forint, csak most a másik irányba: 405-nél az euró (Portfolio)
Csütörtökön nagy fordulatot láttunk a forint piacán, hiszen a nap első felében még a 410-es szintet közelítette az euró jegyzése, majd onnan a nap végére annyira magára talált a magyar deviza, hogy már a 400-as lélektani szintet közelítette. Pénteken azonban ismét gyengülés következett, és 405 környékén mozgott a forint az euróval szemben.
júl. 29
14:18
Nem jár automatikusan a rezsicsökkentett gázár a nagycsaládosoknak (444.hu)
A kormányhivatalokban kell igényelni.
júl. 29
14:18
Lavrov: Oroszország támogatja az „egy Kína” elvet (Demokrata)
Oroszországnak „nincs problémája” Kína szuverenitásának tiszteletben tartásával.
júl. 29
14:18
Vásárhelyi Mária: Hegedüs egy nevetséges bohóc! (Mandiner)
A szociológusok harca.
júl. 29
14:20
Prága és Pozsony: mit üzennek nekünk a német külügyminiszter útjai? (Mandiner)
Elvbarátai társaságában tündökölt a cseh és a szlovák fővárosban Annalena Baerbock. Velük teljes az összhang, de Magyarországot mintha nem tekintené partnernek a háború ügyében Berlin. Ez nem jó jel.
júl. 29
14:24
Navracsics: Mindent megteszünk az EU-s pénzekért, az Európai Ügyészséghez való csatlakozást sem zárjuk ki (Portfolio)
A magyar kormányon nem fog múlni az Európai Unióval történő megállapodás a helyreállítási és ellenállóképességi alapról (RRF) - közölte a területfejlesztési miniszter pénteken újságírókkal. Navracsics Tibor azt mondta, a magyar kormány megállapodásra készül, mindent megtesz annak érdekében és nem rajta fog múlni, ha elmarad a megállapodás. Jelezte,
júl. 29
14:24
Breaking: Megszületett Illés Fanni kisfia (Glamour)
A GLAMOUR csapatával osztotta meg elsőként az örömhírt Illés Fanni paralimpiai-világ és Európa-bajnok úszó, aki életet adott első kisbabájának. A sportoló a pici nemét, nevét is elárulta, és arról is mesélt, hogyan érzik magukat családként.
júl. 29
14:24
Új app bringásoknak: itt minden fontos, hasznos információt megtalálsz (SzMo)
A Kerékpárosbarát tartalmazza a bringabarát vendéglátóhelyeket és szálláshelyeket, a hazai bringaparkokat, a vízvételi helyeket, a szervizpontokat, a bringás pihenőket, kezdőknek és haladóknak egyaránt izgalmas útvonalakat.
júl. 29
14:24
Navracsics Tibor: a magyar kormányon nem fog múlni a megállapodás az EU-val (Demokrata)
A magyar kormányon nem fog múlni az Európai Unióval történő megállapodás a helyreállítási és ellenállóképességi alapról (RRF).
júl. 29
14:24
Szijjártó közölte: “Ma annyi az ár, amennyit az eladó mond” (Nyugati Fény)
A külügyminiszter "hatványozottan bizakodóbb".
júl. 29
14:24
Az orosz-ukrán háború miatt a magyar cégeknél elcsúszhat a zöld átmenet (Mandiner)
A magyarországi vállalatvezetők háromnegyede szerint az orosz-ukrán konfliktus késést okozhat fenntarthatósági törekvéseik megvalósításában – derül ki a K&H fenntarthatósági index felmérésből. A cégvezetők többsége tisztában van az Európai Unió karbonkibocsátással kapcsolatos célkitűzéseivel. A fenntarthatóságot sokan tartják fontosnak, de kevesen
júl. 29
14:26
Németh Szilárd: Nem jár mindenkinek automatikusan a kedvezményes rezsi (Portfolio)
A rezsicsökkentés fenntartásáért felelős kormánybiztos arra kérte a nagycsaládosokat, hogy a kormányhivatalokban igényeljék a rezsicsökkentés által számukra biztosított további gázárkedvezményt, ugyanis az nem jár automatikusan.
júl. 29
14:27
A magyar kormányon nem fog múlni a megállapodás az EU-val (Privátbankár)
Navracsics Tibor azt mondta, a magyar kormány megállapodásra készül, mindent megtesz annak érdekében és nem rajta fog múlni, ha elmarad a megállapodás.
júl. 29
14:30
Ebben a luxusszállodában romantikázik Lionel Messi a feleségével (Blikk)
Lionel Messi feleségével egy luxusszállodában pihen Párizsba.
júl. 29
14:30
Augusztustól fontos feladatban vesznek részt a magyar Gripenek (ATV)
Augusztustól ismét, immár harmadik alkalommal a Magyar Honvédség Gripenjei őrzik majd a balti légteret - közölte a Honvédelmi Minisztérium az MTI-vel.
júl. 29
14:30
Ő Shawn Mendes 19 éves lánytesója: Aaliyah népszerű az Instagramon (Joy)
Aaliyah Mendes nagyon csinos lány, aki előtt komoly modellkarrier állhat.
júl. 29
14:30
Megdöbbentő fotók a szárazságról: ezt tette egy év alatt a Hungaroringgel (SzMo)
A tavak, folyók, patakok vízszintje drasztikusan lecsökkent, vagy részben-egészben kiszáradt, de nem úszta meg az időjárást a magyar versenypálya sem.
júl. 29
14:30
Elképesztő: amerikai nevet kapott volna Pozsony 100 évvel ezelőtt, sosem találnád ki, hogy hívták volna (Promotions)
A történelem mindig kiszámíthatatlan, főleg akkor, ha óriási sorsfordulók vannak.
júl. 29
14:30
Holland emberi jogi tanács: az önkormányzatok diszkriminálnak (Demokrata)
„Ha csak ukrán menekülteknek akarnak szállást biztosítani, azzal diszkriminációt követnek el az önkormányzatok”.
júl. 29
14:30
Víz alatti fantáziavilág elevenedik meg egy új falfestményen Budapesten (Magyar Mezőgazdaság)
Háromszáz négyzetméteres víz alatti fantáziavilág elevenedik meg a Frankel Leó út 46. számú ház tűzfalán Budapesten; a nagyméretű falfestményt a szomszédos telken található Molnár János barlang inspirálta - tájékoztatta a Színes Város Csoport az MTI-t pénteken.
júl. 29
14:36
Több ezer spanyol család bevétele már a havi kiadásait sem fedezi (HírTV)
A Hír TV-t Tóth Brigitta tudósítja.
júl. 29
14:36
Ezért maradt az 5%-os lakásáfa (Portfolio)
Alapvetően a háborús helyzet és a világgazdasági recesszió veszélye miatt döntött a kormány, hogy gazdaságpolitikai intézkedésként további két évre fenntartja az újépítésű lakásokra vonatkozó 5%-os kedvezményes áfakulcsot - derül ki a Gazdaságfejlesztési Minisztérium ismertető anyagából, ami a döntés mögötti megfontolásokat veszi számba.
júl. 29
14:36
Működnek a Nissan reformjai (autopro)
Legalábbis így értékeli negyedéves bevételeinek növekedését a vállalat.
júl. 29
14:36
Rekordot döntöttek az európai ingatlanbefektetések (MMonline)
A CBRE előzetes adatai szerint az európai ingatlanbefektetések összege elérte a 152 milliárd eurót 2022 első félévében, ami minden idők legerősebb első féléve. A kereskedelmi ingatlanbefektetések volumene 10 százalékkal nőtt 2021 első félévéhez képest, és meghaladta a 2018-as 151 milliárd eurós korábbi féléves rekordot.Az első félév eredményéhez na
júl. 29
14:36
Holland emberi jogi tanács: Diszkriminácó, ha az önkormányzatok csak ukrán menekülteket fogadnak be, migránsokat nem (Mandiner)
Az emberi jogi tanács sürgette a kabinetet, hogy új törvényben kötelezze az önkormányzatokat a „menekültek” diszkriminációmentes befogadására.
júl. 29
14:38
Megadja Gábor: Hegedüs Zsuzsa lerövidítette a szokásos turnét (Mandiner)
Nagyjából két hétig szokott tartani a FOS-turné, utána meg a lőtéri kutyát nem érdeklik.
júl. 29
14:42
Beruházásokat kell vállalnia a Hungaroringnek a Forma-1 maradásáért (444.hu)
A gyenge árfolyam miatt 5 milliárd forinttal növelte meg az idei jogdíjat.
júl. 29
14:42
Ez történne a Földdel, ha holnaptól mindenki vegán lenne (Femcafe)
Bár nem az a cél, hogy hirtelen mindenki vegánná váljon, érdemes olykor elgondolkodni azon, hogy visszavegyünk húsfogyasztásunkból. Döbbenetes eredmények születnének.
júl. 29
14:42
15 perces patisszonos tészta recept – A nyári pasta verseny befutója (Femcafe)
Ha idén nyáron csak egy dolgot készítesz el patisszonból, ez legyen az. Könnyű, finom, meglepően gyorsan kész van és igazi ízletes nyári vacsora.

Keresés