A járványhelyzet enyhülésével, az elmúlt évben új lendületet kapott a belföldi költözés és a KSH népmozgalmi adatai alapján 2021-ben országosan 307 ezren változtattak állandó lakhelyet, ami a megelőző évhez képest közel 16 százalékos növekedés és több mint három évtizedes rekordot jelent. A legnépszerűbb régiók, hasonlóan 2020-hoz, tavaly is Pest m
A pályakezdő fiatalok kétharmada 350 ezer forint fölötti bruttó fizetést szeretne kapni havonta, de vannak, akik már az induláskor milliós bérezésben gondolkodnak – derül ki a Work Force megbízásából készült Pályakezdő Indexből. A versenyképes fizetés mellett a rugalmas munkaidő és a nyitott és támogató vezetők a legfontosabb szempontok a fiatalok
A hazai nagyvállalatok egyéves jövedelmezőségi terveit meghatározó tényezők között az infláció vált a legfontosabbá, derül ki a K&H nagyvállalati növekedési indexből. A felmérés nyolcéves története során erre még soha nem volt példa. Ezzel az eddigi legmeghatározóbb piaci tényező, a belföldi vevők szorosan a második helyre kerültek, harmadikként pe
Palkovics László szerint történelmi pillanat, hogy a gyár megkapta az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség engedélyét, amivel nem sok ország rendelkezik.
Az Európai Bizottság közzétette az uniós tagállamok digitális téren elért eredményeinek nyomon követésére szolgáló, a digitális gazdaság és társadalom fejlettségét mérő 2022. évi mutató (DESI) eredményeit.
Üzemanyaghiánytól tartanak a MOL-nál, mert tervezett karbantartás miatt két hónapra leáll a százhalombattai olajfinomító. A cég egyik igazgatója az Indexnek azt mondta, a benzinárstop miatt nem éri meg üzemanyagot behozni az országba. Közben a Shell bejelentette, augusztustól ideiglenesen bezárja öt benzinkútját. A Független Benzinkutak Szövetsége
Az autóipar területén abszolút jövőképes Magyarország – jelentette ki Palkovics László technológiai és ipari miniszter a HUMDA Magyar Autó-Motorsport és Zöld Mobilitás-fejlesztési Ügynökség rendezvényén, csütörtökön Budapesten.
Nemrégiben még cáfolták, de hétfőtől valóság, hogy több Shell benzinkút is beszünteti most működését. Az olajtársaság 5 töltőállomást indoklása szerint az „optimálisabb hálózati működés és a hatékonyabb munkaerő-gazdálkodás érdekében” érdekében zár be.
Magyarországnak is szüksége van a szolidaritásra, az oroszoknak pedig nagyon is fájnak az uniós szankciók – interjút adott az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen, aki az energiahordozókra vonatkozó magyar exporttilalmat nem tartja szerencsésnek.
Alig dolgozták fel az elmaradásokat, újra egyre több konténerhajó kényszerül várakozásra az Egyesült Államok keleti partján, ami előrevetíti, hogy ismét fennakadások lesznek az őszi kritikus szállítási időszakban.
Az Oroszországban letartóztatott ünnepelt kosárlabdázó mihamarabbi szabadulását az orosz-ukrán háború igencsak megnehezíti. Az amerikai külügyminisztérium új lépése azonban fontos mérföldköve lehet Brittney Griner bírósági tárgyalásának.
Augusztus 1-jétől a gáznál a megszabott átlagfogyasztás fölötti hányadért az eddigi ár hétszeresét kell fizetni. De miért, ha Putyin azt mondta, hogy Magyarország ötödáron kapja a gázt?
A globális cégcsoport dolgozóinak több mint kétharmada vett részt az Euroapi első, Euroapi Action 2022 elnevezésű munkavállalói részvényprogramjában. A hét országban nyitva álló lehetőség célja az volt, hogy elősegítse a munkavállalók tulajdonosi szerepvállalását, és szorosabban összekapcsolja őket a cégcsoport eredményességével és hosszú távú fejl
2021-ben először haladta meg a 4 ezer milliárd dollárt a nagyvállalatok IT működésre és fejlesztésre fordított kiadása. Az informatikai vezetők ennek az összegnek számottevő részét technológiai szállítókra költik, ezért kiemelten nagy a felelősségük abban, hogy egy jövőbeli IT megoldás vagy szállító kiválasztásakor hosszú távra szóló, jó döntést ho
Tudatosabb háztartásigép-használatot hozhat lakossági szinten az energiavészhelyzet. Az augusztustól érvényes szabályozás szerint az is könnyen kicsúszhat majd az átlagos havi fogyasztásból, aki nem él fényűző életet. Simon Anikó, a Gorenje Magyarország Kft. marketingvezetője szerint a jövőben kulcsfontosságú lehet, hogy milyen állapotban vannak a
Az ellátásbiztonság érdekében a Shell Hungary Zrt. az országban öt helyszínen időszakosan szünetelteti a töltőállomások üzemeltetését augusztus 1-től - közölte a társaság csütörtökön az MTI-vel.
A kanadai TransPod bemutatta a teljesen elektromos járművét, a FluxJet-et, ami egyfajta ötvözése a repülőnek és a vonatnak. Érintésmentes technikával, egy föld feletti csőben közlekedik kizárólag elektromos áramot használva. Az első, kicsinyített modell működését mutatták be most.
Bőrünk védelmét nem csak kívülről fokozhatjuk, hanem az elfogyasztott élelmiszerek által is. Mivel a zöldségek és gyümölcsök különleges hatóanyagai belülről is képesek támogatást nyújtani egyik legterjedelmesebb szervünknek.
A Schneider Electric bejelentette, hogy tovább erősíti a “Partnering for Sustainability Initiative” elnevezésű kezdeményezését. Az új program célja, hogy a vállalat partnerei jobban megértsék és ezáltal eredményesebben teljesíthessék ügyfeleik kéréseit. Az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető cég ügyfelei a múlt év
Tropán alkaloid szennyezettség miatt a Rossmann Magyarország Kft. visszahívja a 125 gramm kiszerlésű enerBiO Tortilla Chips tengeri só, illetve enerBiO Tortilla Chips paprika elnevezésű termékeket - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a honlapján csütörtökön.
Egy tehetséges magyar gépészmérnök egyéni vállalkozásából néhány év alatt vált az ország egyik leginnovatívabb mezőgazdasági gépgyártó üzemévé. A tiszakécskei NorAn Technologies mára sikerrel veszi fel a versenyt a nyugatról érkező legkorszerűbb mezőgépekkel.
A megfelelő munkaruha kiválasztása többtényezős feladat, de úgy is megfogalmazhatnánk, hogy többismeretlenes egyenlet. Eleve ott kezdődik minden, hogy mit is jelent az, hogy megfelelő? Ha erre a dilemmára megszületnek a releváns feleletek, akkor könnyebb elindulni a megvalósítás útján a maximális hatékonyság és eredményesség jegyében. Minden ágazat
Szálinger Balázs szerzői magánkiadásban jelentette meg legújabb verseskötetét – holott korábban több mint egy évtizedig a patinás Magvető adta ki az írásait. A könyvesboltokba sem volt hajlandó bevinni a Koncentrációt, mert szemtelenségnek tartja az ötven százalékos kereskedői jutalékot.
A megkérdezett építőipari szakemberek 86 százalékát érinti valamilyen formában a KATA átalakítása, többségüket hátrányosan. Szinte senki nem tud megfelelni az új szabályoknak, nagy a tanácstalanság. Szomorú következmény, hogy a nyugdíj mellett dolgozók egy része inkább szögre akasztja a szerszámot és befejezi a munkát – derült ki a Mapei Kft. száz
A tároló létesítmény egy, a Vatajankoski által üzemeltetett erőmű területén található, fűtőteljesítménye 100 kilowatt, energiateljesítménye pedig 8 megawatt.
A rugalmas munkadarab-kezelés kis- és közepes méret esetén fontos kérdés a megmunkálás sebessége miatt. A Robo2Go automatizálási megoldás olyan lehetőséget kínál, amelynek köszönhetően az új munkadarabok beállítása kevesebb mint öt perc alatt megtörténhet. A robot hasznos terhelése 12, 25 vagy 35 kilogramm lehet. A gyors átállást a Robo2Go biztosít
Nem igaz, hogy a nyugati szankciók jobban fájnak Európának, mint Oroszországnak. Háborúkat viszont nem lehet szankciókkal megnyerni. Hiába törölhetik el harminc év fejlődésének eredményeit a gazdasági intézkedések, béke akkor lesz, ha Putyin vagy az orosz nép nem akar majd tovább háborúzni.
A talajtakaró növényként (is) ültethető dísznövények közül számos olyan fajt, fajtát ismerünk, amelyek napos helyen, félárnyékban és árnyékban is jól érzik magukat. Lássuk, melyek azok a növények, amik „minden fronton” bevethetők, ha egy szép, összefüggő, élő takarót szeretnénk nevelni.
Megszületett a kata törvény a köztársasági elnök már alá is írta. Ezzel Önök feltették a kezüket, sutba vágták korábbi módosító javaslataikat, vagy még próbálnak küzdeni? Kerékgyártó Gábor, a BKIK Gazdaságfejlesztési és Szolgáltatási igazgatója.
A Bosch Rexroth hidraulika üzletágának bővítését tervezi az Illinois állambeli Lincolnshire-ben (USA) működő HydraForce Inc. felvásárlásával. A HydraForce 2100 munkatársával hat gyártóüzemben – az USA-ban, Brazíliában, Nagy-Britanniában és Kínában – fejleszt és gyárt kompakt hidraulikus szelepeket és megoldásokat. A Bosch Rexroth és a HydraForce 20
Erőművek sokaságát kell üzemeltetni csak azért, hogy az áramfogyasztási csúcsokat az elektromos hálózat kezelni tudja, vagyis a fogyasztói igényeket kielégítse. De vajon fenntartható-e ez a modell egy olyan világban, ahol eddig ismeretlen energiaigények jelentkeznek például az elektromos autók tömeges töltésével? És ahol egyre több olyan megújuló f
25 milliárd forint közbeszerzésnél tart idén a kórházakat és a MÁV vonatait is takarító B+N Referencia. A cég ezzel átlépte a 600 milliárd forint értéket a nyertes közbeszerzéseivel.
Több mint kétmilliárd forintos energetikai fejlesztéssorozat zárult le Békés megyében - tájékoztatta a Békés Megyei Kormányhivatal közleményben az MTI-t.