2022. július 28. csütörtök

júl. 28
22:06
Eltörlik a kötelező a nyelvvizsgát, teljesen átalakítják a felvételi rendszert (SzMo)
A nyelvvizsga-kötelezettség helyett ezentúl a képzés során kell az egyetemeknek biztosítani a megfelelő nyelvi kompetenciákat.
júl. 28
22:12
Csalódás érte Kulcsár Edinát, de már megszokta (Blikk)
Kulcsár Edina számára szörnyen indult a tegnapi nap, meglepő bejegyzését tett közzé közösségi oldalán. A szépségkirálynőt hatalmas csalódás érte, de úgy tűnik nem hagyja, hogy eluralkodjanak rajta a gondok.
júl. 28
22:12
A nagy ifigeneráció kapusa Debrecenben folytatja pályafutását (Infostart)
Megyeri Balázs igazi világjáró, az U20-as válogatottal vb-bronzérmes volt, a nagyválogatottban egyszer védett.
júl. 28
22:12
Vannak fiatalok, akik már pályakezdéskor milliós fizetésben gondolkodnak (ProfitLine)
A pályakezdő fiatalok kétharmada 350 ezer forint fölötti bruttó fizetést szeretne kapni havonta, de vannak, akik már az induláskor milliós bérezésben gondolkodnak – derül ki a Work Force megbízásából készült Pályakezdő Indexből. A versenyképes fizetés mellett a rugalmas munkaidő és a nyitott és támogató vezetők a legfontosabb szempontok a fiatalok
júl. 28
22:18
Meghan Markle a hírnévért ment Angliába, és mindenáron egy angol férfivel akart összejönni - állítja Tom Bower (SzMo)
A Harry hercegről és feleségéről szóló újabb botránykönyv szerzője szerint az egykori színésznő egy népszerű brit tévéműsorban is akart szerepelni, de végül nem jött össze neki.
júl. 28
22:18
A hosszú élet titka a szingliség – vallja a 102 éves skót nő, aki soha nem házasodott meg (SzMo)
Másnak is köszönhető, hogy ilyen szép kort élt meg, de azt tartja a legfontosabbnak, hogy hajadon maradt egész eddigi életében.
júl. 28
22:24
Erdőtűz Csehországban (HírTV)
Hatalmas tűzvésszel küzdenek a cseh hatóságok.
júl. 28
22:24
Tóth Andi és Marics Peti nem akárhogy jelentették be szerelmüket (Femcafe)
Tóth Andi és Marics Peti Instagrammon adták hírül lángoló szerelmüket.
júl. 28
22:30
6 dolog, amire használhatod a vasalót - A vasaláson kívül (Joy)
Akinek van otthon vasalója, annak ezeket a trükköket muszáj ismernie!
júl. 28
22:36
Az átlag felett fogyasztó magyarok fizetik a legtöbbet a gázért Európában: Szijjártó Péter szerint most ennyire telik (Blikk)
A magyar kormány rezsiárakat érintő átalakítása miatt augusztustól Európa legdrágább gázárával kell megbirkóznia a magyar családoknak, az ár európai szintű különbsége pedig már most is jól látszik: miközben Németországban a gáz köbmétere a jelenlegi árfolyamon 550 forint, addig Magyarországon az átlagos fogyasztás felett 747 forint lesz lesz.
júl. 28
22:36
Kim Dzsongun: Készen állunk a harcra Amerikával (HírTV)
Észak-Korea készen áll az Amerikai Egyesült Államok elleni háborúra - jelentette be Kim Dzsong Un.
júl. 28
22:36
Lélegzetelállító szigetre indít járatot a Wizz Air: közvetlenül elérhető Madeira Budapestről (Spabook)
A Wizz Air ma bejelentette, hogy álmaim egyik úti céljára indít közvetlen járatot Budapestről. Madeira Portugália egyik leggyönyörűbb vulkanikus szigete, Cristiano Ronaldo szülőföldje. Az első járat október 30-án száll fel, a…
júl. 28
22:48
Földrengés volt Magyarországon (Femcafe)
A lakosság által is érezhető földrengésről számolt be a katasztrófavédelem.
júl. 28
23:06
Rúgott gól nélkül búcsúzott a Puskás Akadémia a Konferencia-ligától (m4sport.hu)
A Vitória elleni eseménytelen visszavágón két felcsúti védőt is sérülés miatt kellett lecserélni.
júl. 28
23:12
Elkezdhetik lemondani TV- és egyéb digitális előfizetéseiket a vásárlók világszerte (ProfitLine)
A világjárvány és a lezárások idején soha nem látott mértékben nőtt az online tartalom fogyasztása. Az EY több mint 20 000 háztartás megkérdezésével készült nemzetközi felmérése alapján azonban most visszavonulót fújhatnak az emberek. Sokan érzik úgy, hogy túl sokat költenek digitális előfizetésekre, a válaszadók jelentős része ráadásul a szolgálta
júl. 28
23:12
A Magyar Nagydíj első napja és a hazai futballrajt élőben pénteken az m4sport.hu-n (m4sport.hu)
Pénteken kezdetét veszi a száguldó cirkusz hungaroringi hétvégéje, és a helyszínről jelentkezünk a Forma-1 első szabadedzéseivel, valamint boxutcás felvezetéssel a Forma-2 és Forma-3 időmérőivel. Este pedig az OTP Bank Liga új szezonjának kispesti nyitómeccsét közvetítjük az M4 Sporton és az m4sport.hu-n.
júl. 28
23:18
Singh Viki feltűnt a népszerű társkeresőn, de nem kapcsolatot keres (Blikk)
Sokaknak feltűnt, hogy a népszerű énekesnő, Singh Viktória társkeresőn keresi a boldogságot. Néhány hónappal ezelőtt szakított párjával, azonban most úgy tűnik nyitott egy új kapcsolatra.
júl. 28
23:18
„Vele kevésbé éreztem magam egyedül” – Hamilton hálás Vettel „szövetségéért” (m4sport.hu)
Már egy 2008-as versenyzői eligazításon érezte Lewis Hamilton Sebastian Vettelről, hogy a sportág meghatározó figurájává válhat. Elmesélte, hogyan tette őket a kezdeti különbségek ellenére baráttá az a tény, hogy mindketten F1-en túlmutató, közös ügyek szószólói lettek.
júl. 28
23:24
10 örök érvényű szépségtrükk, amit Carrie Bradshaw tanított nekünk (Joy)
A Szex és New Yorkban látott szépségtrükkök közel két évtized távlatában is ugyanolyan aktuálisak, mint egykoron voltak.
júl. 28
23:24
Konferencialiga: történelmi továbbjutás Kisvárdán, vereséggel is a következő körben a Fehérvár, kiesett a PAFC (10perc.hu)
A harmadik számú nemzetközi labdarúgó kupában kétharmados többséget szereztek a továbblépő csapatok, a Kisvárda norvég, míg a Fehérvár moldovai csapattal találkoznak a következő körben, míg a felcsútiak rúgott gól nélkül távoztak a nemzetközi porondról.

Keresés