A gyógyvizek előkelő helyet foglalnak el Szlovénia természeti kincsei között, az országnak 15 minősített, természetes gyógyvizű forrásból táplálkozó fürdőhelye van. Aki még nem döntötte el, hová menjen nyaralni, annak most következzen néhány garantáltan gyerekbarát ajánlat.
Unod már, hogy legtöbbször csak az ágyban, párnák között estek egymásnak? Akkor legfőbb ideje (két) lábra állni és kipróbálni olyan szexpózokat is, amikben nem vízszintesen forrhattok össze egymással. Nem csak az extrém hőség miatt érdemes!
Amikor a strandolás egyhangúvá válik, érdemes felrázni a nyaralást merészebb kihívásokkal. A Balaton környéki kalandparkok minden korosztálynak kínálnak szórakozást. Összegyűjtöttünk néhány célpontot a komfortzónából kimozduláshoz.
Létezik egy új omikron-alváltozat, a BA.2.75 szubvariáns, melyet egyesek „Centaurus”-nak (kentaur variánsnak) hívnak. De mi ez az új variáns, miért így nevezték el, és adhat-e aggodalomra okot a felbukkanása?
Ez a dátum 2018-ban még augusztusra esett, 1970-ben pedig csak december 23-án értük el a túlfogyasztás határát, vagyis akkor még jóval fenntarthatóbban élt az emberiség, mint most, 50 évvel később.
Veterán autók és motorok, egy repülőgép és egész napos programok várják az érdeklődőket a Veteránok az Északiban elnevezésű veterán autós napon szombaton Budapesten, az Északi Járműjavító Dízelcsarnokában. Programajánló.
Hogyan lehet a gyerekvállalásra, életünk legmeghatározóbb döntésére és szerepvállalására úgy gondolni, mint amit „divatba kell hozni”?! – kérdezi Krajnyik Cintia a köztársasági elnök asszonytól, és a babaváró hitel meg a csok kedvezőnek mondott feltételeinek sem volt rest utánajárni. Mert akkor beszéljenek a számok!
Az elmúlt néhány évben a kerti bútorok példátlan átalakulásának lehettünk tanúi, így a korábbi, kényelmesnek és praktikusnak alig nevezhető darabokat szívesebben cseréljük tartós, könnyen karbantartható és - a legfontosabb - tökéletesen komfortos bútorokra. Az új trend tehát felkavarta az állóvizet, az eredmény pedig igazán lenyűgöző.
Európai klasszikusok kicsit másképp. Ha Európában utazunk, keressük a legfelkapottabb nemzeti ételeket. Pedig a kontinensen nem csak a jól ismert klasszikusok találhatóak. A Vince szedte össze Európa legbizarrabb, és sokszor leggusztustalanabb ételeit.
Azt mondják nyelvében él egy nemzet, és én ezt sose hittem üres frázisnak. Nem csak azért, mert magyar nyelven gondolkodom, álmodom és írok, tulajdonképpen az anyanyelvemből élek és veszek kenyeret, kalácsot. Azért is, mert (minden elfogultságom mellett) bátran merem leírni, hogy a magyar nyelv páratlanul szép, gazdag és fantasztikusan, árnyaltan t
A selejtezők ötödik körével lezárult a kvalifikáció a Star Sailors League (Ssl) által életre hívott Gold Cupra. Magyarország ott van a legjobb 40 nemzet között. Július 14–17. között a Hetes (Kína, India, Malajzia, Dél-Afrika) és a Nyolcas (Dél-Korea, Szingapúr, Thaiföld, Ukrajna) csoportból is az utóbbi kettő jutott tovább, így teljessé vált a mező
Még nem késő, hogy fenékig ürítsd a nyári fürdőzés édes poharát. A melegben enyhet adó vizes kalandok, a gyerekeknek játéktér és kiváló tanpálya, a felnőtteknek pedig relaxálós terápia helyszíne lehet egy jakuzzi, ahol mindenki bőven elfér. A Relay várja az egész családot!
Nagyon jó nap ez a mai a szerelemre, de a szenvedélyességben most kivételesen sikerül túllőnöd a célon. Nem baj, mert legalább érezheted, hogy még mindig szeretsz, és szeretnek. Ma erről megbizonyosodhatsz.
Nem mindegy, hogyan énekled a Himnuszt, vagy mit teszel az esti (propaganda) híradó alatt. Békésen tüntetni, tiltakozni, kiállni bizonyos elvek mellett rendkívül sokféleképpen lehet.
Jegyesfotózás, first look, kreatív fotózás, nyolc-, tíz-, tizenkét órás szolgáltatás a nagy napon. Az esküvői fotózás mára egy külön iparág. De mit érdemes fotósválasztásnál átgondolni? Hogyan keressünk? Milyen árakra számíthatunk? Egy esküvői fotós segít eligazodni az útvesztőkben.
Az utóbbi időben több cikk szólt a siklósi erdőben zajlott spirituális teaszeánszról, pontosabban annak drámai kimeneteléről. Az összejövetelen ismert emberek is részt vettek, köztük egy reality-műsor korábbi szereplője. A nő másnap hajnalban került elő – egy szőlőültetvényen találtak rá ruhák nélkül, törött bokával és bordával, öntudatlanul. Úgy t
Amikor beültünk a süketszobába, ahol a Képmás podcastokat szoktuk rögzíteni, hogy beszélgessünk, még nem is tudtam, milyen kiváltságos helyzetben vagyok, hogy fél évvel ezelőtt ilyen gyönyörű, modern, jól felszerelt irodában kaptam asztalt. A kis szerkesztőség a kezdet kezdetén egy gimnáziumban vendégeskedett, ami azt jelentette, hogy például balla
Sylvester Stallone idén már bebizonyította, 75 évesen is meggyőző maffiavezér, de nem élete első tévésorozata az egyetlen nagy dobás, amivel az idei évre készült.
A gyógyvizek előkelő helyet foglalnak el Szlovénia természeti kincsei között, az országnak 15 minősített, természetes gyógyvizű forrásból táplálkozó fürdőhelye van. Aki még nem döntötte el, hová menjen nyaralni, annak most következzen néhány garantáltan gyerekbarát ajánlat.
A gyógyvizek előkelő helyet foglalnak el Szlovénia természeti kincsei között, az országnak 15 minősített, természetes gyógyvizű forrásból táplálkozó fürdőhelye van. Aki még nem döntötte el, hová menjen nyaralni, annak most következzen néhány garantáltan gyerekbarát ajánlat.
Olaszország a turisták legkedveltebb európai úti céljai közé tartozik. Rengetegen keresik fel természeti és épített látnivalói miatt és akkor még a gasztronómiáról, a művészetekről és a mediterrán Dolce Vita életérzésről még egy szót sem ejtettünk!
Amikor 2005-ben Daniel Craiget megválasztották a legújabb James Bondnak, a kritikák nem voltak kegyesek. A brit bulvársajtó „szőke Bondnak" és „James Bland"-nak nevezte, és a fogaitól kezdve a hőgutára való hajlamán át az akciójelenetektől való állítólagos félelméig mindenre támadtak. Az akkor 38 éves Craigre óriási nyomás nehezedett, hogy felnőjön
Tudományos kutatások kimutatták, hogy 1978 óta 170 százalékkal nőtt a verejtékmirigyrákosok száma. Habár a bőrfüggelék-eredetű daganatok, mint a verejtékmirigyrák, szőrtüszőrák, faggyúmirigyrák, ritkán fordulnak elő, mégis úgy tűnik, hogy növekszik a számuk.
Ahogy arról korábban beszámoltunk, a Dűne első részéhez hasonlóan a nagy sikerű produkció folytatása is Magyarországon készül, a forgatások pedig július közepén hivatalosan is elkezdődtek.