A Magyar Divat & Design Ügynökség (Mddü) augusztus 29. és szeptember 4. között immár 10. alkalommal rendezi meg a régió egyik legmeghatározóbb divateseményét a Budapest Central European Fashion Week-et (Bcefw), melynek keretében a szakmai együttműködések fontosságát helyezi a fókuszba.
A pályakezdő fiatalok kétharmada 350 ezer forint fölötti bruttó fizetést szeretne kapni havonta, a megkérdezettek alig több mint harminc százaléka érné be havi 350 ezer forint vagy az alatti fizetéssel - ez a Work Force humánerőforrás szolgáltató a megbízásából készült felmérés eredménye.
A halgazdálkodási vízterületek bővültek, ami jelzi, hogy folyamatosan nő az igény a halgazdálkodási hasznosításra és a hozzá kapcsolódó tevékenységek legalizálására – hangsúlyozta Nagy István.
A vasárnapi Forma–1-es Magyar Nagydíjon akár 100 ezer néző is ott lehet, és már a pénteki szabadedzésekre is csak sétálójegyeket lehet venni – jelezte az InfoRádió Aréna című műsorában Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója, aki a hazai rendezésű futamok jövőjéről is beszélt.
A magyar lakosság fele gondolja úgy, hogy nem biztonságos otthon készpénzt tartani, mégis növekszik azok aránya, akik ezt teszik. A Groupama Biztosító megbízásából készült országos kutatásból kiderül, hogy az otthon tartott készpénz infláció miatti elértéktelenedése is komoly aggodalmakat okoz. Most, a nyaralási szezonban, amikor sokak lakása mara
A július elején elhunyt Törőcsik András egyik legjobb barátja felidézte utolsó találkozását a legendás focistával. Mint mondta, már az elején volt benne egy rossz érzés, hogy utoljára látja.
A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Karl Nehammer osztrák kancellár (j) fogadja hivatalában Orbán Viktor Magyarország miniszterelnökét Bécsben 2022. július 28-án.
"Természetesen minden kötelezettségünknek eleget teszünk partnereinkkel szemben (a Nemzetközi Űrállomáson való együttműködés területén), de a döntés a 2024 utáni kivonulásról már megszületett" - mondta. Boriszov szerint Oroszország addigra megkezdi kialakítani saját állomását Föld körüli pályán. A Roszkoszmosz vezetője azt is elmondta, hogy az oros
Minden autósport szerelmes szívesen birtokolna egy olyan Ferrarit, amelyet a Forma-1 élő legendája, Michael Schumacher vezetett. Akinek most van elég pénze rá, az megvásárolhatja a hétszeres német világbajnok 1998-ban használt, Ferrari F300-át, amit a Monterey Car Week-en árvereznek majd el. A kaszni már csak azért is különleges, mert Schumacher az
A pályakezdő fiatalok kétharmada 350 ezer forint fölötti bruttó fizetést szeretne kapni havonta, de vannak, akik már az induláskor milliós bérezésben gondolkodnak – derül ki a Work Force megbízásából készült Pályakezdő Indexből.
Érik a nagy üzemanyagpánik. Már a Mol is azt mondja, hogy nem tartható a 480-as ársapka az üzemanyagokon, sőt arra figyelmeztetnek, hogy mivel karbantartás lesz a finomítóban, kiesik a termelés egy része, vagyis kevesebb üzemanyag lesz. Hogy ne fogyjon el, már korábban bevezették a tankolási limitet. Ami egy vicc. Mutatjuk, miért.
Az MNB újabb kamatemelései következtében már 12-13 százalékon áll a BUBOR, vagyis a budapesti bankközi kamatláb, amire utoljára 2004-ben volt példa. A kamatstop nélkül így már átlagosan mintegy 40%-kal lenne magasabb az augusztusi fordulónappal rendelkező lakáshitelek törlesztőrészlete a tavaly ilyenkorinál. Az év végéig meghosszabbított kamatstop
Küszöbön a recesszió a világgazdaságban, ez azonban nem jelenti azt, hogy fedezékbe kell vonulni a befektetőknek. A legfontosabb, hogy a korábbinál nagyobb körültekintésre és óvatosságra van szükség, illetve türelmesebbnek kell lenni.
Május elején veszítette el férjét, Berki Krisztiánt Mazsi. A fiatal özvegy most egyedül neveli közös kislányukat, Emmát. Elmondta, még mindig nincs jól, de gyermeke érdekében összeszedte magát és igyekszik a lehető legjobban helytállni anyaként.
Korábbi, 2017-es kutatását megismételve, a passzív jövedelem elterjedtségéről és a tevékenység végzése mögött meghúzódó motivációkról végzett reprezentatív felmérést a magyar lakosság körében a Profession.hu. Az eredmények két szélsőségre hívják fel a figyelmet: a felnőtt lakosság többsége nem ismeri a passzív jövedelem fogalmát, azok viszont, akik