Középtávon megszűnhet a magyarországi dinnyetermesztés, főképp amiatt, hogy a termelők a kiskereskedelmi üzletláncok felé való átadási árban nem tudják érvényesíteni a költségeiket – hívja fel a figyelmet a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magyar Dinnyetermelők Egyesülete.
Este jön a Slovan-Fradi Bajnokok Ligája-selejtező párharcának pozsonyi visszavágója. A Fradi drukkerek a Keleti pályaudvarról nagyszámban gyülekeztek, majd indultak el Budapestről a szlovák fővárosba. Körülbelül 800-an utaznak ki a meccsre.
A megfelelő folyadékellátottság fontos eleme az egészség megőrzésének, hiszen minden sejtünk felépítéséhez és minden szervünk normál működéséhez hozzájárul. Szerepe van a vérnyomás szabályozásában, a salakanyagok kiválasztásában és eltávolításában, továbbá kiemelkedő jelentősége van a testhőmérséklet szabályozásában.
Tudtad, hogy a salzburgi lakosok nem osztráknak, hanem salzburgiaknak mondják magukat? Ha belegondolsz ez nem is annyira meglepő, hiszen mintegy 1600 évig Salzburg független miniállam volt herceg-érsekkel az élén, ráadásul mesés látnivalói is vannak, amik mindenképp megérnek egy kalandot.
Középtávon megszűnhet a magyarországi dinnyetermesztés, főképp amiatt, hogy a termelők a kiskereskedelmi üzletláncok felé való átadási árban nem tudják érvényesíteni a költségeiket – hívja fel a figyelmet a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magyar Dinnyetermelők Egyesülete. Ha az üzletláncok nem nézik a hazai termelők érdekeit, akkor évek múlva cs
Dübörög a fesztiválszezon, ez Kovács Dóriékkal sincs másképp. Azonban a csinos celebet és párját nemrég ledöntötte a koronavírus a lábáról. Dóri elmondása szerint annyira rosszul voltak, hogy csak kúszni-mászni tudtak a lakásban, ráadásul még olaszországi útjukat is le kellett mondaniuk.
Száguld az infláció, minden drágul, az energiaáraktól kezdve az utolsó zsemlemorzsáig. A kormány ezt háborús inflációnak nevezi, de azért azt látjuk, hogy a drágulás nem most kezdődött. Az viszont tény, hogy most lódult csak meg igazán.
A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) arra kéri a kormányt, hogy a mozgáskorlátozott vállalkozók, valamint a fogyatékos embereket ellátó intézményeknek szolgáltatást nyújtó szakemberek a jövőben is a kisadózó vállalkozók tételes adójának (kata) szabályai szerint adózhassanak, számlázhassanak.
Immáron 36 év telt el azóta, hogy a nyugati világtól szinte hermetikusan elzárt Kádár-kori Magyarországra megérkezett a Queen együttes és előadta a rocktörténelem egyik legkönnyfakasztóbb koncertjét, melyen a kommunista rémuralmat évtizedek óta tűrő magyar nemzet saját nyelvén énekelhette együtt a világsztárral a mindenkori leggyönyörűbb magyar dal
A hatodik helyen kiemelt Bondár Anna kikapott a francia Kristina Mladenovictól a 250 ezer euró (100 millió forint) összdíjazású salakpályás varsói tenisztorna első fordulójában.
Bár a Wall Street optimista várakozásait nem sikerült Redmondnak minden soron elérnie, a 2022-es pénzügyi év finise nem sikerült rosszul. Pláne, hogy számos tényező rontotta az eredményt.
Ha nem hibázik, Charles Leclerc megnyerte volna a múlt vasárnapi Francia Nagydíjat – véli a Ferrari stratégiai főnöke, Inaki Rueda, aki beszélt arról is, a hétvégi Magyar Nagydíjon a kettős győzelem lesz a legfőbb céljuk.
Május óta a harmadik holttest került elő a szárazság miatt drámaian apadó nevadai víztározóból. Ezúttal a Mead-tó strandrészétől nem messze bukkantak egy ember maradványaira. A Nemzeti Park Szolgálat közleménye arra nem tér ki, hogy mióta lehetett a vízben a holttest, amelyre hétfőn találtak rá a Boulder Beach környékén.
A baleset 2022. július 27-én valamivel 12 óra után történt a sztráda 33-as kilométerszelvényében Makó közelében. A rendelkezésre álló adatok szerint egy kisteherautó hátulról nekiütközött egy másik kisteherautónak. A balesetben egy személy megsérült. A helyszíni szemle és műszaki mentés idejére az autópálya érintett szakaszán teljes az útlezárás. A
Vádat emeltek egy 41 éves nő ellen, aki orvosi végzettség, illetve természetgyógyászati vagy egészségügyi tevékenység végzésére vonatkozó engedély nélkül gyógyítónak hirdette magát. A Telex információi szerint akár két év börtön is várhat rá.
Steven Gerrard 2021 novembere óta irányítja az Aston Villát, korábban is kemény szankciókat hozott, hogy a klubnál magasan tartsák a játékosok normáit. Ilyen volt például a ketchup betiltása, de egy kiszivárgott fotó alapján ezúttal rendhagyó bírságlistát vezetett be.
Belefulladt a Dunába egy 11 éves fiú kedd délután Budapesten, a segítségért rohanó testvérét pedig elütötte egy motorkerékpár. A szülők ellen eljárás indult.
Az este, amikor a repülős múlt, jelen és jövő találkozik a ferihegyi repülőmúzeumban. Különleges repülőtéri járművekkel és oldtimerekkel, üzemelő pilótafülkékkel, hajtóműindításokkal, nosztalgiarepülésekkel, mesélő pilótákkal, pályaválasztási foglalkozásokkal, repülős talkshow-val, éjszakai reptérlátogatásokkal várja a látogatókat július 30-án az A
Az uniós országok adóssága az idei első negyedévben éves összevetésben 4,5 százalékkal, átlagosan a GDP 87,8 százalékára csökkent. Az elemzők szerint ez a koronaválság alacsonyabb bázisából való gazdasági fellendülésnek köszönhető. A déli országok, különösen Olaszország helyzete továbbra is kockázatot jelent az eurózóna számára a hitelek esetében.
A nemrégiben posztjáról lemondó Hegedüs Zsuzsa felvette a kapcsolatot az Orbán Viktor Tusványoson elhangzott beszédére szinte elsők között reagáló országos főrabbival.
A történelem ismétli önmagát. Amíg 10-12 évvel ezelőtt a Facebook írta át olcsó és célzott tartalmaival a hirdetési piacot világszerte, addig 2022-ben ugyanezt az 1 milliárd aktív követővel rendelkező TikTok viheti véghez.
Trendik, menők és divatosak az idei nyár legnépszerűbb rövidnadrágjai táskái, melyeket ebben a szezonban tényleg minden stílusos nőn látni lehet. Bemutatjuk a menő fehér színű farmer rövidnadrágokat, melyek jobbnál jobb fazonokban kaphatók a divatüzletekben!