A Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsa ma 100 bázisponttal 10,75 százalékra emelte az alapkamatot. Utoljára 2008 őszén, a Lehman Brothers csődje után a világgazdaságban kialakult likviditási válság idején volt ilyen magas az alapkamat.
Inváziós szipókás rovarfajok elterjedésének és károkozásának felmérésében kéri a lakosság segítségét az ELKH Agrártudományi Kutatóközpont Növényvédelmi Intézete (ATK NÖVI).
Újabb jelentős emelés után mostantól 10,75 százalék az alapkamat. Ez a legmagasabb a 2008-as gazdasági világválság óta. A jegybank alelnöke szerint a magas infláció miatt volt szükség a 100 bázispontos emelésre. A Bankmonitor szakértője szerint az új hitelek már néhány hét alatt drágulhatnak, a betéti kamatok viszont lassabban követik az alapkamat
A villamos energiát, földgázt, távhőt vagy vezetékes vizet fogyasztó személyében bekövetkezett változást 15 napon belül be kell jelenteni a szolgáltatónál - hívta fel a figyelmet a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) hétfőn abból az alkalomból, hogy a felvételi ponthatárok kihirdetése évek óta az albérletpiac főszezonjának kezde
A 17 millió forintos támogatást lehet működési támogatásnak hívni, de ez nem azonos a kulturális taót pótolni hivatott többlettámogatási rendszerrel, amelynek a 12 milliárdos keretét az állam az elmúlt félévben elfeketepéterezte – kommentelte az elvileg jó hírt az Átrium.
Augusztus 5-én éjfélig lehet jelentkezni a pótfelvételi eljárásban meghirdetett, szeptemberben induló felsőoktatási képzésekre; pótfelvételire azok jelentkezhetnek, akiket a július 21-én zárult általános eljárásban egyetlen általuk megjelölt képzésre sem vettek fel, vagy idén nem jelentkeztek a felsőoktatásba - közölte az Oktatási Hivatal (OH) közl
Napi 70-100 kilométer, legtöbben ennyit használják a hétköznapokon a villanyautóikat: iskolába és edzésre vinni a gyerekeket, bevásárolni, munkahelyre menni, ezek a szokásos útvonalak.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) megint emelt ma az alapkamaton, ami így 2008 után lett újra kétszámjegyű. A jegybank a kamatdöntés mellé mindig kiad egy jegyzőkönyvet is, amiből kiderül, hogyan látják a most zajló gazdasági folyamatokat és mik a várakozásaik.
Az Egyesült Államok által Ukrajnának biztosított nagy mobilitású tüzérségi rakétarendszerek az orosz sebezhetőség szimbólumává váltak – írja az Al Jazeera.
Szijjártó Péter szerint az Európai Unió tagállamai által délelőtt elfogadott, gázfogyasztás-csökkentésről szóló megállapodás figyelmen kívül hagyja a magyar emberek érdekeit
Nem lehet tovább katázással futárkodni a cégnél, szerintük lesznek, akik lényegesebben rosszabbul fognak járni. Mindenesetre így próbálják segíteni a helyzetüket a szigorodó katatörvények közepette.
Az alapkamat megemelésének szintje megfelel a piaci várakozásoknak; a szigorítási ciklus a következő hónapokban is folytatódhat - írták elemzők az MTI-nek eljuttatott kommentárjukban a keddi kamatdöntést követően.
A földgáz ára világszerte emelkedik, mivel a perzselő hőmérséklet fokozza az üzemanyag iránti keresletet, illetve azért is, mert Európa az orosz üzemanyagtól való elszakadásra törekszik, ami a globális energiapiacokat is megingatja.
A Deutsche Lufthansa közölte, hogy több mint 1000 járatot töröl a földi személyzet szerdára tervezett egynapos munkabeszüntetése előtt, éppen akkor, amikor a családok Németország-szerte elindulnak a nyári szabadságukra.
Az európai diplomaták igyekeznek elérni, hogy az EU tagállamok 15%-kal csökkentsék a földgázfelhasználásukat. A javaslat bírálói szerint ez azon kívül, hogy nem jó az ötlet, eleve csak Németországnak kedvez.
Korábbi, 2017-es kutatását megismételve, a passzív jövedelem elterjedtségéről és a tevékenység végzése mögött meghúzódó motivációkról végzett reprezentatív felmérést a magyar lakosság körében a Profession.hu. Az eredmények két szélsőségre hívják fel a figyelmet: a felnőtt lakosság többsége nem ismeri a passzív jövedelem fogalmát, azok viszont, akik
Európa egyetemvárosaiban a budapestinél jóval drágábbak a bérlemények, a csúcstartó London belvárosa, ahol egy kis apartmanért 864 ezer forintnak megfelelő fontot is elkérnek havonta. A diákok által kedvelt garzonlakások átlagos bérleti díja Budapesten 125 ezer, vidéken 75 ezer forint.
Egy öntözés-fejlesztési beruházás a termelés stabilizálásával és növelésével jóval kevesebb idő alatt megtérül, mint a legtöbb egyéb mezőgazdasági fejlesztés. Támogatással akár 3 év alatt behozhatja az árát, miközben egy állattartótelep létrehozása esetén ez az idő elérheti a 20 évet.
Felvásárlással jut közel ahhoz, hogy jövőre egy 20 MW-os naperőmű létesítésébe kezdhessen Tereske térségében az ALTEO. A beruházással a Budapesti Értéktőzsde prémium kategóriájába tartozó vállalat a kétszeresére bővítheti naperőműves kapacitásait. A lépés tökéletesen illeszkedik a társaság 2022 elején frissített stratégiájába, amelyben kiemelt figy
Két új töltőállomást nyitott a Mol Romániában a Cernavoda és Konstanca közötti A2-es autópálya mentén. Július végéig további két töltőállomást fognak üzembe helyezni - közölte kedden a Mol Románia.
A hazai felsőoktatás első számú üzleti egyetemén, a Budapesti Gazdasági Egyetemen (Bge) idén szeptemberben 6 255 elsőéves kezdheti meg tanulmányait, mellyel a tavalyi rekordszámú felvett hallgató után az utóbbi évtized második legjobb eredményét érte el az elsőéves hallgatók létszámát tekintve. A tavalyi évhez hasonlóan a gólyák 67 százaléka idén i
A húsiparban bevett gyakorlat, hogy az egész állatot élelmiszeripari termékké alakítják. Azonban a haliparban a hal súlyának több mint fele melléktermékként végzi, amely soha nem jut el a tányérunkra. Ez nem csak a környezetet terheli meg, de nincs összhangban sem a svéd élelmiszer- és halászati stratégiákkal.
A forintot nagyjából hidegen hagyja, mit csinál a jegybank. Pár hónappal ezelőtt még beleremegett az árfolyam, ha az MNB lépett vagy mondott valamit, ma már csak révetegen mozdul meg, azt is alig. Röviden, egyszerűen elmagyarázzuk, miért.
Végetért a kormánypártok kedvenc fesztiválja, a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor, amely költségét csak megtippelni lehet ezekben a rezsi-megugrós, katatörvényt módosító időkben. Főleg úgy, hogy a Covid miatt két év kimaradt az idei rendezvény előtt. Egy biztos: jópár önkormányzat idén már nem áldozott a költségvetéséből Tusványosra, s az
A Magyar Turisztikai Ügynökségnél új ügyvezető szerv jött létre. A háromtagú igazgatóság elnöke Guller Zoltán, az MTÜ korábbi vezérigazgatója (a nyitóképen), további tagja Jakab Zsófia vezérigazgató-helyettes és Könnyid László, a társaság korábbi vezérigazgató-helyettese. Az MTÜ operatív ügyvezetését 2022. július 26-tól Horváth Péter vezérigazgat
A Mercedes-Benz a globális termelési hálózatát továbbra is a luxusszegmens elektromos járműveinek gyártására összpontosítva alakítja át. A vállalat arra készül, hogy termékeivel az évtized végére tisztán elektromossá válik mindenhol, ahol ezt a piaci feltételek lehetővé teszik. A Mercedes-Benz kecskeméti gyára a globális termelési hálózat részeként