2022. július 22. péntek

júl. 22
7:42
Nem hiszed el, Magdi anyus bikinire vetkőzött (BorsOnline)
Hol van az a nyár – énekelhetné teljes átéléssel a tó partján bikiniben pózoló Csepregi Éva, Fodor Zsóka és Nyertes Zsuzsa. Így nyaraltak ők anno a Balatonon.
júl. 22
7:42
Ha egy település nem tudja biztosítani a helyi tömegközlekedést, a miniszter jelölhet ki személyszállítót (rtl.hu)
Az úgynevezett végső menedékes szolgáltató minden bizonnyal a most létrejövő országos közlekedésszervező lesz.
júl. 22
7:48
Sokan gyászolják Mario Draghi lemondását, pedig nem volt váratlan (Infostart)
Az olasz közvéleményben és az európai politikában egyaránt sajnálatosnak tartják az eddigi olasz miniszterelnök csütörtöki lemondását, miközben szakértők emlékeztetnek, hogy a hivatalában töltött közel 18 hónap így is igazából több volt, mint amire sokan számítottak.
júl. 22
7:48
Újraélesített szlovák fegyverek kísértenek (HírTV)
A Rajkán múlt héten lefoglalt 59 lőfegyver útját a gyártástól a végső felhasználókig vizsgálják az Europol, az európai társhatóságok, valamint az FBI bevonásával.
júl. 22
7:48
Teljesen feltöltődhetsz egy mai találkozástól, jól figyelj (Metropol)
Egy távoli hozzátartozó, vagy régen látott barát látogatására számíthatsz a mai napon. Felvidít, sőt fel is villanyozhat ez a találkozás. Egy közös programot is megbeszélhettek a közeljövőre.
júl. 22
7:48
Gyengült péntek reggelre a forint (hirado.hu)
Péntek reggeli árfolyamán a forint 0,7 százalékkal áll erősebben a hét eleji kezdésnél.
júl. 22
7:48
Moszkva átgondolja, hogy küld-e még gázt Magyarországra (Femcafe)
Szergej Lavrov: Oroszország haladéktalanul megvizsgálja Magyarországnak a további gázszállításokra vonatkozó kérését.
júl. 22
7:48
Fáradtan kelt péntek reggel a forint (vg.hu)
A főbb devizákhoz képest gyengült a magyar fizetőeszköz.
júl. 22
7:48
Mire kerestek rá a magyarok a rezsicsökkentés módosítása után? (Márkamonitor)
Ugrásszerűen megnőtt az érdeklődés az internetes keresések alapján is a napelemek, a kandallók és cserépkályhák iránt a kormány rezsicsökkentésre vonatkozó bejelentése után – derült ki az Avantgarde Digital kommunikációs ügynökség elemzéséből.   Július 13-án jelentette be a magyar kormány, hogy a rezsicsökkentést az átlag magyar háztartás fogyasztá
júl. 22
7:48
Így változik a csökkentett áron fogyasztható gáz és áram mértéke (Igényesférfi.hu)
A lakossági fogyasztóknak továbbra is biztosított a rezsicsökkentés, de a jövőben rezsicsökkentett áron fogyasztható földgáz- és villamos energia mértéke megváltozik.
júl. 22
7:48
Ez a három legfontosabb tudnivaló az új rezsiszabályokról (BorsOnline)
A három legfontosabb tudnivaló az új rezsiszabályokról.
júl. 22
7:48
„Elfogadtam a sebezhetőségemet, és úgy döntöttem, megosztom a történetemet” – 30 éves lett Selena Gomez (WMN)
Selena Gomez közel öt éve nem használja az internetet, pedig a világ legnagyobb követőtáborával rendelkező személyek egyike. Súlyos mentális zavarokkal küzd, és nem fél bevallani, hogy ugyanúgy hibázik, mint mindenki más.
júl. 22
7:48
Döbbenetes dolog derült ki a magyarokról, most megtudhatod, hogy te is a többséghez tartozol-e (Promotions)
A nagy felmérés, és az eredményei. Fura dolgok derültek ki.
júl. 22
7:48
Pávatánc: egyre messzebb a pedagógusok fizetésének emelése (Mínuszos)
Az Európai Bizottság (EB) szerint Magyarország nem mindenben megfelelő korrekciós intézkedéseket nyújtott be a feltételességi mechanizmus keretében. Bár az EB tudomásul vett több, Magyarország által javasolt korrekciós intézkedést, valamint más eljárásokban tett kötelezettségvállalási terveket, de úgy véli, hogy a magyar kormány még nem mindenben m
júl. 22
7:48
Moldáv szakadárok bejelentették, csatlakoznának Oroszországhoz (Mandiner)
A Dnyeszter Menti Köztársaság külügyminisztere, Vitalij Ignatyev bejelentette, hogy csatlakozni akarnak Oroszországhoz.
júl. 22
7:48
A szerelem hatalma (Magyar Nemzet)
Ha elindulunk a Hét Kapu Útján, soha ne forduljunk hátra.
júl. 22
7:54
Del Pieró-s gólt szerzett Szalai Ádám a Konferencia-ligában (Infostart)
Beadás után, sarokkal a lábak között. Alessandro Del Piero egy BL-döntőben szerzett nagyon hasonlót.
júl. 22
7:54
Reggelre újra gyengült a forint (ATV)
Gyengült a forint péntek reggelre a főbb devizákkal szemben az előző esti árfolyamához képest a nemzetközi devizakereskedelemben - írja az MTI.
júl. 22
7:54
Na, ne! Egy szál melltartóban rázza a testét Rácz Géza - Sokkoló videót tett közzé a túlsúlyos tini (Life)
Az ország egykoron legsúlyosabb embere tinédzserként nyomott háromszáz kilót. Rácz Gézát többen is megpróbálták fogyásra bírni, de látványos fejlődését azután érte el, hogy a fitneszguru, Schobert Norbi vette pártfogásába.
júl. 22
7:54
A nándorfehérvári diadalra emlékeznek országszerte (Demokrata)
1456. július 22-én a Nándorfehérvárt védő magyar seregek megsemmisítő vereséget mértek II. Mehmed török szultán hadaira.
júl. 22
7:54
A kulturális fesztivál igényt teremt (Magyar Nemzet)
Operával, operettel, színházzal, irodalommal és dokumentumfilmmel várják az érdeklődőket.
júl. 22
7:54
Így áll a forint a Nagy Rezsinap után (Forbes)
Gyengült, de ez most azt jelenti, hogy 398 alatt van egy euró.
júl. 22
7:56
A Puskás Akadémia edzője már nem mer a továbbjutásról beszélni (Magyar Nemzet)
Az ivószünet és a félidei videóelemzés is sokat számított a magyar csapatoknak a Konferencia-ligában.
júl. 22
8:00
Ma semmiképp ne tartózkodjunk a napon (vg.hu)
Pénteken a 40 fokot is elérheti a hőmérséklet.
júl. 22
8:00
Úgy próbálják kiszűrni a csalókat, hogy nem mennek a többi felhasználó idegeire (Bitport)
Már nem csak a bankoknak van szükségük olyan eszközökre, amelyek értékelni tudják az egyes felhasználók által jelentett kockázatokat, és annak révén valós időben alakítják a beléptetési folyamatot.
júl. 22
8:00
Peking: Ha Pelosi Tajvan földjeire lép, számoljatok a következményekkel! (Mandiner)
Zhao Lijian, a kínai külügyminisztérium szóvivője egy sajtótájékoztatón jelentette ki, hogy egy ilyen látogatás „negatív hatást gyakorolna a kínai-amerikai kapcsolatokra”.
júl. 22
8:00
Elütötte egy motoros Valter Attilát (rtl.hu)
Szerencsére kisebb sérülésekkel megúszta az incidenst, de az edzőtáborának vége.
júl. 22
8:02
Lesz elég kávé az idén, de áresésre nem érdemes számítani (vg.hu)
A brazíliai kávéültetvényeken gőzerővel folyik a betakarítás, a termés a tavalyinál sokkal jobbnak ígérkezik.
júl. 22
8:03
Máris megvan a helye az oroszoktól kért gáznak? Különleges készletet hoz létre a kormány (Privátbankár)
Különleges földgázkészletet hoz létre a kormány - nagyjából pont akkorát, amekkorát az oroszoktól kért újabb gázszállítmányból pont fel lehetne tölteni.
júl. 22
8:03
Nem várt fordulat: Baukó Éva bocsánatot kért Sáfrány Emesétől, visszavonul a szerepléstől (Blikk)
Új irányba fordult Baukó Éva és a légtornász között zajló harc. Mindkét fél megszólalt a nyilvánosan zajló vitával kapcsolatban. A ValóVilág volt játékosa a visszavonulást fontolgatja.
júl. 22
8:06
Nemzetközi lapszemle: egyre többen követelik az energiaszámlák tömeges nemfizetését (Adózóna)
Az energiaszámlák tömeges nemfizetésének sztrájkjára figyelmeztet Martin Lewis, a Money Saving Expert weboldal alapítója, írja az independent.co.uk.
júl. 22
8:06
Iránykereséssel indulhat a nap a tőzsdéken (Portfolio)
Emelkedéssel zártak tegnap a vezető amerikai részvényindexek, ma reggel Ázsiában azonban felemás hangulat látszik, a határidős részvényindexek állása alapján vegyes lehet a nyitás Európában, Amerikában pedig mínuszban nyithatnak a vezető részvényindexek. Ma a Pénzügyminisztérium ismerteti a júniusi államháztartás részletes adatait, külföldön pedig
júl. 22
8:06
50 százalékos fizetésemelést kapnak az államtitkárok (ATV)
16 államtitkár kapott fizetésemelést, így ők már bruttó 3,3 millió forintot keresnek – írta meg a 24.hu.
júl. 22
8:06
Orbán Viktor Romániában is népszerű (Mandiner)
Több mint kétszeresére nőtt a magyar kormányfőt kedvelők száma, állítja a Nézőpont Intézet legújabb közvélemény-kutatására hivatkozva.
júl. 22
8:06
Verstappentől már tud tanulni Schumacher, Mazepintől nem tudott (Racing)
Günther Steiner szerint Mick Schumacher teljesítményének javulásában az is szerepet játszik, hogy az idén nem a mezőny végén körözget.  Mick Schumacher a jelek szerint sokkal nyugodtabbá vált, és emiatt is kezdett el jobb teljesítményt nyújtani, mint az idei szezon elején. Günther Steiner, a Haas csapatfőnöke úgy véli, ebben a csapatnak is nagy sze
júl. 22
8:09
Különleges földgázkészletet hoz létre a kormány - elárulták, mennyi pénzt tudunk rá szerezni (Menedzsment Fórum)
A különleges földgázkészletet a földgáz biztonsági készlettől elkülönítetten tartják majd nyilván - a mérete pont akkora lehet, mint amit Szijjártó Péter kért Moszkvától a napokban.
júl. 22
8:09
Tragédiába fulladt a késő esti rendőrségi rajtaütés, többen meghaltak (BorsOnline)
Legalább tizennyolc ember meghalt egy rendőrségi rajtaütés során Rio de Janeiro egyik legnagyobb nyomornegyedében - közölte a rendőrség helyi idő szerint csütörtök este.
júl. 22
8:12
Franciaországban a száguldó cirkusz - sport a tévében (Infostart)
Kairóban folytatódik a vívó-vb, a női foci-vb pedig már a legjobb nyolcnál jár.
júl. 22
8:18
Keresztfiukon gyakorolja a szülőséget Békefi Viki és Feng Ya Ou (Metropol)
Nemcsak párként és szakmailag, de felelősségteljes keresztszülőként is jól működik együtt Békefi Viki és Feng Ya Ou. A két énekes napjait bearanyozza keresztfiuk, Áron.
júl. 22
8:18
4 ötletünk is van, hogy tudsz pénzt spórolni a konyhában! (Agroinform)
Egészen apró dolgokkal is nagyon sok pénzt meg lehet spórolni. Megmutatjuk, mi hogyan csináljuk.
júl. 22
8:18
Tovább gyűrűzik a hőség: már 4 megyére adtak ki vörös riasztást, nem ússza meg Budapest sem (Pénzcentrum)
Tovább fokozódik a hőség. A középhőmérséklet az ország döntő részén 27, 28, főként az Alföldön, illetve városi környezetben már nagyobb területen is 29 fok felett alakulhat a napi középhőmérséklet. Az ország nagy részében csapadék nem várható, viszont ma délután, illetve este az északkeleti országrészben nem zárható ki egy-egy zivatar előfordulása
júl. 22
8:18
Szódabikarbóna: Erre használják a nők, mielőtt kimennek a strandra (Ripost)
Kánikulában irány a tópart! Előtte ápold le a lábadat!
júl. 22
8:18
Komoly baki: az oroszok szerint az EU véletlen elismerte, hogy Dél-Ukrajna már az övék (vg.hu)
Zaporizzsja régió orosz vezetője szerint a hetedik uniós szankciós csomagban szereplő kitétel szerint az EU már mint Oroszország részeként említi a területet.
júl. 22
8:18
A Hankook abroncsait viseli majd az Audi Q4 e-tron és az Audi Q4 Sportback e-tron (NRGreport)
Egyedi követelmények jellemzik az elektromobilitás egyre növekvő piacát és ez kifejezetten igaz a gumiabroncsok területére. Pont emiatt az Audi és a Hankook között meglévő együttműködés sem új keletű már, többek között az Audi e-tron, az Audi e-tron Sportback és az Audi e-tron GT modelljeit is a dél-koreai székhelyű cég látja el eredeti felszerelés
júl. 22
8:18
Szarajevóban lesz a Hat hét című film világpremierje (Márkamonitor)
A Nemzeti Filmintézet közleménye szerint közzétették a 28. Szarajevói Filmfesztivál szervezői az augusztus 12-én kezdődő filmünnep versenyprogramját. Fábián Nikolett, Gyimesi Anna, Kálmán Mátyás, Nagy Kálmán, Nemes Anna, Szelestey Bianka, Turai Balázs és Vermes Dorka rendezők alkotásai a rövid-, a diák-és a dokumentumfilmes versenybe kaptak meghívá
júl. 22
8:18
Világhírű befektetők társultak a magyar komolyzenei produkcióhoz (Igényesférfi.hu)
Öt ország új tehetségeivel és világsztárokkal jelentkezik a Virtuózok V4+ a Dunán 2022 novemberétől.
júl. 22
8:18
Játszva tanulás - Lego lányoknak az izgalmas kalandokért! (Könyves Magazin)
A gyerekek nyári vakációja nagyon sok szülőnek, nagyszülőnek okoz fejtörést, hiszen a táborokban töltött időn kívül a hétköznapok élvezetessé tétele főként a családtagokra hárul. Szülőként igyekszünk mindig a legjobbat nyújtani gyermekeinek és igazán izgalmassá tenni a nyári szünetet, de nyilván azt sem szeretnénk, ha a tanulás teljesen háttérbe sz
júl. 22
8:18
Ártatlan duzzanatnak hitték, tragikus hírt közöltek a 4 éves Klaudia édesanyjával (BorsOnline)
A 4 éves kislányt jelenleg is a debreceni kórház gyermek onko-hematológiai osztályán kezelik.
júl. 22
8:18
Ilyen az aratás háború idején (Agrofórum)
Egyre gyakoribb látvány Ukrtajna déli és keleti részén, hogy füstcsóva száll fel egy égő mezőről. Így történt ez a Zaporizzsja régiójában egy több mint 1000 lakosú település közelében, a frontvonallal határos mezőgazdasági területeken.
júl. 22
8:18
Béres Alexandrát vádolja Norbiék lejáratásával egy fiatal: bizonyítékokat is szerzett (Life)
Közel negyvenezren követik azt a csoportot a Facebookon, ami egymás után osztja meg a fitneszházaspárról szóló, viccesnek szánt, azonban lejárató fotókat és videókat. Nemcsak az adminok, a csoporttagok sem bánnak kesztyűs kézzel Norbival és családjával.

Keresés