Újabb elemmel bővült az orosz oligarcháktól lefoglalt, érdekes tárgyak köre. Ezúttal egy millió dolláros tojást találtak. Úgy tűnik, hogy egy nagy értékű Fabergé-tojásra bukkantak egy orosz oligarcha lefoglalt jachtján – írja a CNN. A hajót a Fidzsi-szigeteken foglalták le, az ukrán-orosz üzletemberé, Szulejmán Kerimové. A hajót az amerikai hatóság
Frankie Muniz a nyugati parton kezdett el stock car versenyezni, 2023-ban az ARCA vagy a Truck Series versenyzője szeretne lenni. A színészek egy nagyon válogatott csoportja ülhetett már versenyautó volánja mögé, és aratott sikert. Paul Newman éppolyan sikeres versenyző volt, mint színész: négy bajnoki címet nyert sportautókkal, valamint az 1995-ös
Zelenszkij személyesen cáfolta a súlyos egészségi állapotáról szóló kacsákat, és odaszúrt a 70 éves Putyinnak. Ma fontos megállapodás születhet a gabonaexport újraindításáról. Összefoglaló a háromnaposra tervezett háború 149. napjának elején.
Az előttünk álló hétvégén még Franciaországban vendégeskedik a Forma-1 mezőnye, jövő héten azonban már Magyarországra szegeződik a világ figyelme, 37. alkalommal rendezik ugyanis meg az F1-es Magyar Nagydíjat.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Olaszországot is sújtja a rendkívüli hőhullám és a következő napokra még extrémebb meleget jósolnak. A közelgő újabb anticiklonnak neve is van: Apokalipszis 4800. Ez a szám sokat elmond arról, mire számíthatnak a Csizma lakói. Arra utal, hogy a Mont Blanc csúcsán lesz csak nulla fok a hőmérséklet, a lejjebb lévő területeken olvadni fog a még meglév
Ha igazak a legfrissebb időjárás előrejelzések, akkor egy pokolian meleg hétvége vár majd a Forma-1 mezőnyére a Francia Nagydíjon, Le Castellet-ben. Hivatalosan is kezdetét veszi az idei Forma-1-es szezon második fele Franciaországban. Az idei szezon 12. futamát rendezik majd meg a Paul Ricard-on, ami még 2018-ban tért vissza a Forma-1 versenynaptá
A miniszterelnök vejének, Tiborcz Istvánnak az anyja hatvanmillió forintért vásárol meg egy több mint 20 hektáros földet a Fejér megyei Csabdiban – értesült az rtl.hu. A terület nagy része szántó, de van rajta erdő és legelő is.
Törökország közölte, hogy Oroszország és Ukrajna pénteken fogja aláírni azt az egyezményt, amely lehetővé teszi, hogy a konfliktus kirobbanása óta először Ukrajna fekete-tengeri kikötőit újra nyissák a gabonakereskedelem előtt.
Július 26-án veszi kezdetét a Paramount filmes eseménye, A Telekom Film bemutatja: Paramount Nyári Mozi. A rendezvénysorozat a Balaton-part és a Budapest Park helyszíneit követően országjáró körútra indul. Az első állomás Budapest lesz: az ottani filmvetítésre pedig már most elindult a szavazás a márka kapcsolódó Facebook-eseményében. A mozizni v
Óriási változás, átrendeződés zajlik a hazai és európai uborkatermesztésben és -értékesítésben, soha nem látott folyamatoknak vagyunk tanúi. Az új helyzetre való felkészüléshez a szokásosnál is több információra van szükség, ezek megszerzéséhez is igyekezett segítséget nyújtani az érdeklődő kertészeknek a Rijk Zwaan csapata a felgyői kísérleti kert
Mivel már az indulás óta lopták az áramot, így őket nem igazán érdekelhette a rezsicsökkentés részleges eltörlése, igaz, most ennél nagyobb gondjuk is lehet.
Törökország közölte, hogy Oroszország és Ukrajna pénteken írják alá azt az egyezményt, amely lehetővé teszi, hogy – a konfliktus kirobbanása óta először – Ukrajna fekete-tengeri kikötőit újra megnyissák a gabonakereskedelem előtt.
Két fajta szempillaspirál használó létezik: az egyiknek tökéletesen a helyén marad, a másik gyakran szenved az úgynevezett pandaszemektől, avagy a szemhéjon, vagy a szem alatti részeken elkenődött spirálmaradványoktól. Ám a nyári melegben még a legszerencsésebbeknek is meggyűlhet a baja az apró fekete pöttyökkel vagy foltokkal: a meleg időjárásnak
Lee Zeldin, az Egyesült Államok republikánus kormányzójelöltje volt az áldozat, miközben épp egy New York-i rendezvényen tartott beszédet a biztonságról. Egy ideiglenes színpadon állt a közönség előtt, amikor egyszer csak mellé lépett valaki, majd a földre taszította.
Pénteken a szabadedzésekkel kezdődik meg a Forma-1 idei 12. futama, a Francia Nagydíj. Ezt Lewis Hamilton egészen biztosan kihagyja az újoncszabály miatt.
A drogtermesztő és egyben dílerként is „dolgozó” párost a KR NNI miskolci nyomozói egy hete fogták el, s azóta már letartóztatásuk mellett folyik velük szemben a büntetőeljárás – írja a police.hu.
Az erdőirtás-mentes ellátási láncok kialakításának hatókörének jelentős bővítését szorgalmazza az Európai Parlament környezetvédelmi bizottsága. Az alkalmazási kört ki kell terjeszteni a döntéshozók szerint a juh- és kecskehúsra, a kukoricára és a gumira, valamint a marhahús, a kakaó és a kávé is szerepel a bizottsági tervezetben.
Az amerikai vállalat nemrég hivatalosan is bemutatta a legújabb okostelefonját, most pedig már elő is lehet rendelni. Mutatjuk, hogy mit tud a Google Pixel 6a okostelefon. A Google a tavalyi évben nagy változáson ment keresztül az okostelefon piacon, ugyanis a Google Pixel 6 sorozat teljes arculatváltáson ment keresztül kívül, belül. Bemutatták az
“Döntően a rövid futamidejű, dollárban denominált kötvényeket, és az ezekhez kapcsolódó befektetési eszközöket célszerű tartani a portfóliókban, és ez a márciusban megfogalmazott véleményünk továbbra is változatlan” – hangzott el az SPB Befektetési Zrt. ma délelőtti online befektetői rendezvényén, ahol a cég szakértői arra kerestek választ, mibe ér