Mostanra szinte az összes nagybank hiteldrágítással válaszolt az MNB június vége óta több lépcsőben végrehajtott nagyarányú kamatemeléseire. Hosszú idő után lépett a legnagyobb hazai pénzintézet is, de összességében a hitelkamatok növekedése jócskán elmaradt az MNB-étől – derül ki a Bank360.hu összeállításából.
„A miniszter eredményes munkavégzéséhez elengedhetetlen, hogy a tárcája hatáskörébe tartozó ágazatok meghatározó vállalataival állandó kapcsolatot tartson."
Az egészségre nézve veszélyesen magasak az ózonértékek Északnyugat-Európában a kontinensen végigvonuló hőhullám miatt - figyelmeztet az Európai Unió (EU) Copernicus Légkörfigyelő Szolgáltatása (CAMS) - írja az MTI.
A titkos szeánsz elképesztő fordulatot vett, miután az egykori villalakó, Vv Anett meztelenül eltűnt az éjszakában! Újabb divathóbort vagy egy félresikerült „elvonulás”, amelynek áldozatául esett a lány? Megannyi kérdés, amelyekre a családtagokkal együtt maga az érintett is keresi a válaszokat.
A Vekeri-tó és környéke a debreceniek kedvel pihenő- és kirándulóhelye volt, amíg szinte teljesen ki nem száradt. A légi felvételeken látszik, hogy már megjelentek nagy mennyiségben a haltetemek is. Egy kisebb tócsa maradt a tóból a korábban 18 hektáros vízfelületből. Az 1976-ban megnyitott, mesterségesen létrehozott Vekeri-tavat a Kati-ér táplálta
Július 21-én, csütörtökön a ponthatárhúzással eldől, hol tanulhatnak tovább a diákok. Megindul az albérletkeresés is, de a rezsicsökkentés részleges eltörlése átrajzolhatja a piacot. Már nemcsak a bérleti díj, hanem az összköltség lesz fontos, épp ezért nagyon nem mindegy, milyen energiaárakkal számolhatunk. Ez még továbbra is rejtély.
A divatinfluencer és modell, Denise Mercedes követőinek száma az Instagramon 1,5 millióra emelkedett a rendkívül népszerű "Style Not Size" kihívása után.
Zenés horror-vígjáték készült a Foo Fighters tagjainak főszereplésével. A Stúdió 666 című amerikai film csütörtöktől egy héten át látható a fővárosi Cinema MOM-ban. A Studio 666-ot népszerűsítő legutóbbi Foo Fighters-kiadvány, a Dream Widow EP március 25-én jelent meg. Aznap, amikor a zenekar dobosa, Taylor Hawkins turné közben egy bogotái hotels
Háború és válság ide vagy oda, idén is jól pörög a kerti medencék piaca, sőt a trendek azt mutatják, egyre nagyobb medencéket választanak a vásárlók. Utánajártunk, milyen típusokra mutatkozik a legnagyobb igény, mennyi megrendeléssel küzdenek nyáron a medence szakemberek, hogyan hat az árakra a drága euró, és mennyivel dobja meg az üzemeltetés költ
A jó hír az, hogy ez a megoldás a cégméretre való tekintet nélkül, bármely gyártó számára elérhető. Nem könnyű feladat megoldani a gyártás mindennapos problémáit. Egyre nagyobb mennyiségeket kell legyártani, olykor teljesíthetetlennek tűnő határidőkkel, lehetőleg minél alacsonyabb költségek mellett. Az is elvárás, hogy javuljon a minőség, és ha el
Életbe lépett az országos tiszti főorvos által szombat éjfélig elrendelt harmadfokú hőségriasztás. Az előrejelzés szerint a következő napokban többfelé 35 Celsius-fok feletti, helyenként akár 40 Celsius-fok közeli csúcsértékeket is mérhetnek, és sok helyen még hajnalban is 20 fok felett alakul a hőmérséklet.
Müller Sándor a Vasas, 73 éves egykori legendája elszegényedett, cukorbetegséggel és érszűkülettel küzd, valamint fennáll a veszélye, hogy elveszíti legendás jobb lábát – árulta el a Blikknek.
A dél-koreai vállalat a következő évben kevesebb hajlítható kijelzős okostelefont fog gyártani a legújabb pletykák szerint, a jelenlegi gazdasági helyzet miatt. Mutatjuk a részleteket ezzel kapcsolatban. A Samsung heteken belül már a negyedik generációs hajlítható kijelzős okostelefonjait mutathatja be Samsung Galaxy Z Flip 4 és Samsung Galaxy Z Fo
Nem szabta feltételül a Bizottság az Európai Ügyészséghez a csatlakozást - nyilatkozta Navracsics Tibor az atv.hu-nak egy villáminterjúban az MCC-ben tartott előadása után. Az uniós forrásokért is felelős miniszter szerint “a legnagyobb probléma, hogy a Bizottság nem mondja meg, konkrétan mit kell tennünk ahhoz, hogy megállapodjunk”.
Mindkét szalagkorlátnak nekiütközött, majd az egyiket átszakítva a leállósávon állt meg egy személyautó az M85-ös autópálya 2-es kilométerénél, Ikrény térségében, a Győr felé vezető oldalon. A győri hivatásos tűzoltók áramtalanítják a járművet. Az érintett szakaszon forgalmi akadályt alakult ki. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon i
Nikita Mazepin továbbra sem mondott le arról, hogy visszatérjen a Forma-1-be. Silk Way Rallyn, a T3-as Class-ban versenyzett az orosz pilóta. Mazepin egy SSV volánja mögött 1740 mérföldet tett meg, és a dobogó tetejére állhatott jutalmul. A Tass hírügynökségnek nyilatkozva összevetette a két kategória autóit. “A Forma-1-es autókkal csak a kormány é
A romló piaci környezet arra sarkallja a vállalkozásokat, hogy a tőkepiacok felé forduljanak, azonban a tőzsdei bevezetés még a belépő szintet jelentő Xtend piacra is alapos felkészülést igényel, ezért a BÉT kötelezi a tőzsdére készülő cégeket, hogy kijelölt tanácsadói segítségét vegyenek igénybe. Hogy miben tudják a tanácsadók segíteni a cégeket é
Gáspár Győző a Palikék Világa By Manna című műsorban szerepelt, ahol rendkívül őszintén beszélt, többek között arról, hogy újra zárt osztályra megy. A testvére szerint Palik László a hibás, amiért ezt kiszedte belőle – írja a Bors.
Imre és felesége békésen autóztak egy szekszárdi utcán, amikor egy ló rohant neki a kocsijuknak. Ezután a patás gazdái még őket akarták meglincselni, a férfi és két polgárőr védte meg a rémült asszonyt a támadástól.