A filmes szuperprodukciókat forgalmazókkal szemben a kisebb, rétegfilmeket forgalmazókat keményen érintette a járvány, és az új adóintézkedések után sem számítanak könnyebb időkre. Van-e ebben a szerepe a streamingnek, és vajon mi az oka, hogy a nézők a magyar filmek iránt egyébként is kevésbé érdeklődnek, mint a külföldiek iránt? Változott-e ez a
Egy hét alatt több mint 40 százalékkal ment fel az ether árfolyama, miután kitűzték a nagy reform napját, és sikeres tesztüzemet hajtottak végre. Mit hoz majd az átalakulás, és mit nem? Milyen tényezők hathatnak az árfolyamra? Milyen kockázatok vannak?
Az aszály nagy hőséggel párosuló hosszan tartó csapadékhiány. Közvetlenül elsősorban a mezőgazdaságot sújtja, a gazdaság minden más területén is érezteti hatását. Magyarország területének körülbelül 90%-a aszállyal veszélyeztetett. Aszálymentesnek csupán az ország nyugati, délnyugati része tekinthető. A legsúlyosabb aszályok természeti adottságaink
de ezen nyomok oly csekélyek, hogy ezért nem érdemes megnézni!Tudom, örök vita marad, hogy szabad-e szamon kérni egy filmtől az eredetijét, a könyvet. S eddig roppant megengedő is voltam ez ügyben. Most nem tudok megengedő lenni, kénytelen vagyok protestálni.Ilyen mérvű silányságot senki nem engedhet meg magának! Gerald Durell olyan humoros író, ho
Sok minden változott mostanában a pénzügyeinkben, kezdve a jegybanki kamatemeléstől, mely idővel maga után húzza a hitelek kamatait is, folytatva a vágtató inflációval és a csökkentett rezsicsökkentéssel, egészen a kiterjesztett pénzügyi tranzakciós illetékig. Felmerül, hogy a bankszámlánkból hogyan hozhatjuk ki a legtöbbet ezekben a szűkös időkben
Egy zsúfolt kerti partin, a medence mellett vagy a strandon sem kell nélkülöznöd az üvegpohár eleganciáját és a műanyag poharak tartósságát! A Happy Glass holland poharakban mindez egyesül!
A pénzügyi tudatosság fejlesztésének igénye a 2008-as válságot követően felértékelődött egész Európában. Magyarországon 2015-től az iskolás korosztályok célzott pénzügyi nevelése is elkezdődött. A nemzetközi szinten is kiemelkedő PÉNZ7 és az egyre bővülő lehetőségek révén a pénzügyi nevelés terén hazánk a régió egyik éllovasává vált. A környező ors
Szilárd meghajtású, irányítható orosz rakéta találta el a kelet-ukrajnai Kramatorszk belvárosát – ezt Olekszandr Kacsura háborús tudósító mondta Híradónknak a helyszínről. Az oroszok intenzív, nagy hatótávolságú csapásokat mérnek a frontvonaltól távoli célpontokra. Az ukránok pedig egyre több orosz parancsnoki pontot és lőszerraktárt semmisítenek m
Horvátország teljesítette a feltételeket, így január 1-jén bevezetheti az eurót. Az elemző szerint a horvát gazdaság húzóágazata a turizmus, ez sokat segített a közös uniós fizetőeszköz bevezetésében.
Az énekesnő 3 évvel ezelőtt jelentkezett a Sztárban sztár leszek! műsorába, ahol részben azért szeretett volna nyerni, mert a szülein akart segíteni. Most újabb nehéz időszak áll előttük.
A geológiának a lemeztektonika elmélete olyan, mint a fizikának a Newton-törvények: ez a mozgatórugója szinte minden folyamatnak. A fizika alaptörvényeivel ellentétben azonban ez a földtudományi alapvetés csak alig fél évszázada vált széles körben elfogadottá. A lemeztektonika a Föld külső, szilárd kőzetburkának a mozgásait magyarázza. Leegyszerűsí
A környezetbarátság először egy gondolat. A fenntarthatóságot nem lehet megvenni a tüzépen, nem tartják a barkácsáruházban és nem is egy kiegészítő, amit a tervező bekapcsol a programjában és hirtelen zöld lesz tőle a ház. Sok gondolkodásra van szükség, mielőtt az első markolónyi földet megmozdítanánk. „Ne fogjon senki könnyelműen. / A húrok penget
Max Verstappen elárulta, hogy a Netflix Drive to Survive című műsorában való visszatérésének egyik feltétele az volt, hogy ellenőrizze, hogyan ábrázolják őt a műsorban. A Red Bull regnáló F1-es bajnoka bojkottálta a szereplést a évente februárban sugárzott negyedik évad készítése során, miután megdöbbentette, hogy mit látott a harmadik évadban, és
Pénteken megkezdik az idei második felülvizsgálati kört a hitelminősítők, elsőként a Fitch mond véleményt Magyarországról. Az elmúlt hónapok kommentárjai alapján sok jóra nem számíthatunk, elképzelhető, hogy épp ennek szólt a kormány éles gazdaságpolitikai fordulata az utóbbi két hétben. Vagyis könnyen lehet, hogy már sejtenek valamit, és az utolsó
Akár 40 százalékkal is megemelkedhet a közös költség a rezsicsökkentés módosítása miatt – erről a Társasházkezelők Országos Szövetségének elnöke beszélt Híradónknak, aki arra számít, hogy drasztikusan megugrik majd a tartozások száma. Eközben Orbán Viktor rendkívüli megbeszélést hívott össze a rezsicsökkentés miatt, de a részleteket továbbra sem tu
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok – vészjósló konstellációba lépünk, amelynek hatására az Oroszlánok nem látják rózsásnak a jövőt, a Skorpiók bosszantó híreket kapnak, a Vízöntők nem bírják elviselni az aljas trükköket. Olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a horoszkópod szerint.
Mai vendégem a Jazzy Rádióban András Klára, az Egis gyógyszergyár HR és kommunikációs igazgatója. András Klára változatos pályát tudhat maga mögött, volt tanár, dolgozott a Honvédelmi Minisztérium egyik cégénél, a Fővárosi Gázműveknél, végül az Egis gyógyszergyárnál. Az elsők között volt a HR szakában, akik felismerték, hogy milyen komoly nehézsé
A Minősített Könyvelők Egyesülete megdöbbent a kata módosításáról szóló törvényjavaslat láttán. Úgy vélik, ha a módosítások ebben a formában életbe lépnek, akkor annak többszázezer becsületes kisadózó lesz a kárvallottja.
Kiszámoltuk, hogy mennyi a törlesztője az emelések után egy 30 millió forintos jelzáloghitelnek, és hogyan lehet akár egyszázalékos kamatkedvezményt is elérni a bankoknál.
A legsúlyosabb büntetésre ítéltek csak negyven év után reménykedhetnek a feltételes szabadságra bocsátásban. Közöttük ott találjuk az oktogoni lövöldözőt, a csepeli kettős gyilkosság és a romák elleni gyilkosságsorozat elkövetőit. Volt ugyanakkor olyan, aki tettével, más a kiszabott büntetéssel nem tudott szembenézni.
Mostanra szinte az összes nagybank hiteldrágításokkal válaszolt az MNB június vége óta több lépcsőben végrehajtott nagyarányú kamatemeléseire. Hosszú idő után lépett a legnagyobb hazai pénzintézet is.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Sokak számára már önmagában a szexről való kommunikáció is kellemetlen, kényelmetlen. Ha pedig már az önkielégítés kerül szóba, az egyenesen ciki. Kerülendő téma, pedig valószínűleg többen vannak, akik csinálják, mint akik nem.
Már végéhez közeledik az aratás Szerbiában. Tavaly ősszel 632 ezer hektáron vetettek búzát a termelők, ami 32 ezerrel nagyobb az előző évi vetésterületnél. A nagy hőség miatt idén körülbelül húsz nappal korábban kezdték a kalászosok betakarítását a megszokottnál.
A Hyundai versenyzője, Ott Tanak hazai versenyén indulhatott az Észt Rallyn, azonban hamar egyértelművé vált, hogy a harmadik helynél jobb eredményt ezúttal nem tud elérni a Hyundai i20 N Rally1-gyel. Ott Tanak idén harmadszor állhatott dobogóra, miután a Horvát Rally második és Szardínia Rally első helye után hazai versenyén, Észtországban a harm
Az utcán az egyik este odaköszönt egy enyhén kapatosnak tűnő fiatalember neki és megkérdezte: “Főnök, lesz pénz?” - ezt is elmesélte Navracsics Tibor az MCC tegnap esti rendezvényén, ahol a hangsúlyozta: ha év második felében alá tudjuk írni a megállapodást a Bizottsággal “akkor nincs forrásvesztés”.
Bár konkrét jogszabályi alapja nincs még az energiaválságra hivatkozva hozott kormányzati intézkedéseknek, és így a részletszabályok sem ismertek, az biztosnak tűnik, hogy augusztus 1-jétől számos család közüzemi kiadásai megnövekednek. Cikkünkben sorra vesszük azokat a támogatási formákat, melyekkel a munkáltatók segíthetik a nehéz helyzetbe kerül