2022 májusában az ipari termelés volumene 9,4%-kal meghaladta az egy évvel korábbit. Munkanaphatástól megtisztítva a termelés 3,4%-kal emelkedett. A jelentős eltérést a nyers adathoz képest az okozza, hogy 2022 májusában kettővel több munkanap volt, mint az előző év azonos hónapjában.
Hétköznapi életmódunk és kisebb-nagyobb vállalkozások működésének alapjai borulnának fel, ha a Facebook úgy döntene, otthagyja Európát az adattovábbítás kapcsán kialakult csörte miatt. Ugyanakkor a vállalat saját magát is lábon lőné, így elméletileg mindenki érdeke lenne megegyezni.
Az európai gáz ára megint nagyot ugrik, miközben az olaj a 100 dolláros határral küzd. Ma a BUX a többi piaccal szemben emelkedik, főleg a Richter húzza, de az OTP és a Mol is javít. Sok olajárbecslés érkezett, a sztáralapkezelő még most is deflációt vár, kapituláltak egyes bitcoin-bányászok.
További negyedmilliárd forinttal segít civil szervezeteket és magánszemélyeket a Pro Filii Alapítvány. A második negyedévben benyújtott mintegy 520 pályázó összesen 3 milliárd 117 millió forint támogatást igényelt a Mészáros Csoport alapítványától. A Kuratórium döntésének értelmében végül 47 pályázat részesült pozitív elbírálásban csaknem 252 milli
Az elmúlt 2 nap esése után ma iránykereséssel indulhat a nap a tőzsdéken, Ázsiában reggel felemás hangulat látszik, Európában mínuszban nyitottak a vezető börzék, a határidős részvényindexek jelenlegi állása alapján Amerikában emelkedéssel indulhat a nap. Makro fronton ma kulcsfontosságú inflációs adatok látnak napvilágot az Egyesült Államokból, es
Valószínűleg kerti bográcsozás következtében pusztított nagy területen tűz kedden Piliscsabán. A lángok átterjedtek a közeli erdő aljnövényzetére, egy raklapüzemre és egy fűrészportárolóra is - tájékoztatta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szerdán az MTI-t.
A 44 éves szakembert a tavalyi F1-es idény végén a szurkolók és a szakértők közül is sokan kritizálták, miután a szezonzáró Abu-Dzabi Nagydíj utolsó köreinek biztonsági autós fázisában, valamint az újraindításnál olyan döntéseket hozott, amelyek lehetőséget teremtettek Max Verstappennek arra, hogy a hajrában megelőzze a nyolcadik vb-címére hajtó Le
2020 után idén újra átvehette a Folly Arborétum és Borászat a Családbarát Magyarország Központ által kiállított Családbarát Munkahely és Családbarát Szolgáltató Hely tanúsító védjegyet. A minősítést azok a szolgáltató és munkahelyek kaphatják meg, akik elkötelezettek a családbarát szemléletű működésmód iránt.
Az idegenvezetők jellemzően utazási irodáktól, vagyis társas vállalkozásoktól kapják a megbízásaikat és általában katáznak, így őket is negatívan érinti a kedden elfogadott jogszabálymódosítás. A Turizmus.com megkérdezte a két szakmai érdekképviseletet, hogy mivel jár számukra a jogszabály-változás. A kata-szabályok módosítása nagyon rosszul érinti
Frida Kahlo feminista ikon, akit nemcsak a fájdalmat és szenvedélyt élénk, feltűnő színekkel ábrázoló festményeiért, hanem innovatív divatjáért és stílusáért is imádják a mai napig. Élete azonban még annál is sokkal érdekesebb, mint gondoltuk.
Jövőre újra a Rally Világbajnokság naptárába kerül a legendás Mexikó Rally, pontos ideje még nincs a versenynek, de az szinte biztos, hogy márciusban kerül megrendezésre. A Mexikó Rallyt 2020-ban tudták utoljára megrendezni, azonban a járvány kitörése és a repülőjáratok sorozatos törlése miatt az utolsó napot már törölték. 2023-ban visszatér a mu
Magasabb fokozatra kapcsolt a JYSK boltlánc 200 millió eurós beruházásból épült új logisztikai központja: az ecseri bázis júniusban megkezdte a magyar üzletek kiszolgálását, azaz ezentúl innen érkezik az áru az üzletek polcaira. Egyelőre 300 féle terméket tárolnak a 143 ezer négyzetméteres létesítményben, és hetente 40 kamion gördül be. Júliustól m
Sok szakmát kellemetlenül érint a kata átalakítása: az érintett vállalkozások nagyon nehéz helyzetbe kerülnek, plusz adminisztrációs terheket raknak a nyakukba egy évközi változtatással - mondta Portfolio-nak Németh László, az Ipartestületek Országos Szövetségének elnöke, aki szerint az átalakítás nemcsak a lakosságot érintheti, hanem a gazdaságot
Elindult a népszámlálás honlapja: a legnagyobb, a teljes magyar társadalom legfontosabb jellemzőit felmérő adatgyűjtés új online felületén az érdeklődők minden, a népszámlálással és a kérdőív kitöltésével kapcsolatos információt megtalálhatnak − és mellette számos érdekességet is.
Újra negatívba, mínusz három pontra csökkent a K&H nagyvállalati növekedési index 2022 második negyedévére, mivel a cégeknek jelentős nehézségeket okoz az infláció, az orosz-ukrán konfliktus és a gyenge forint. Az ipar, a szolgáltatók és a kereskedők egyéves kilátásai között azonban hatalmas különbségek vannak. Ez utóbbiak esetében romlottak legink
Bánhidi Ákos abban reménykedett, hogy a szakmai stáb, amely az elmúlt évtizedben sikerre vezette a magyar rövidpályás gyorskorcsolyázókat, legalább a 2026-os milánói olimpiáig együtt maradhat.
Szerdán 15:30-ra hirdetett a kormány Kormányinfót Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszterrel és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivővel. A központi témák között lesz minden bizonnyal a mai kormányülés az európai energiakrízis miatt, valamint a kata-módosítás és annak következményei.
A Raiffeisen Bank szakértői szerint folytatódni fognak a kamatemelések, és beszéltek az EU és az USA aktuális gazdasági kihívásairól, valamint az olajpiacról is.
Szerinte a munkavállalók jó 15 százaléka már katás volt, és ez a réteg szerinte kikerülte azt a szabályozási rendszert, ami fenntartja az állam működését.
2022 májusában az ipari termelés volumene 9,4 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit; munkanaphatástól megtisztítva a termelés 3,4 százalékkal emelkedett – tájékoztatott a statisztikai hivatal, amely közzétette a részletes májusi adatokat is.
Jos Biden amerikai elnök megtartja az Egyesült Államok Oroszországgal kötött kétoldalú adóegyezményét, de felmondja Magyarországgal - ezzel a címmel jelent meg szerdán a National Review című amerikai konzervatív lap írása John Fund külpolitikai újságíró tollából.
Magyarország megkezdte a kereskedelmi tárgyalásokat arról, hogy a hosszú távú orosz gázvásárlási szerződésen felül további legfeljebb 700 millió köbméternyi gázt megvásároljunk a piacról és azt még a fűtési szezon előtt betároljuk – jelentette be egy a mai budapesti sajtótájékoztatón Szijjártó Péter.
Klimt, DaVinci vagy Van Gogh? Egy közösségi média felmérés arra volt kíváncsi, hogy a felhasználók melyik híres festményről posztolnak a legtöbbet. El is készült a top 10-es lista.
A NASCAR illetékesei nem büntették meg a Christopher Bell 20-as csapatát a boxutcában elvesztett kerék miatt. Christopher Bell 20-as rajtszámú Toyota Camryjének bal hátsó kereke nem sokkal azután vált le, hogy elhagyta a pit helyét egy kiállás után, 22 körrel az atlantai futam vége előtt. Egy kerék verseny közbeni elvesztése a NASCAR Szabálykönyv 1
Már júniusban komoly összeget, több mint 7 milliárd eurót költött el a cseh jegybank devizapiaci intervencióra, a múlt héten azonban még ezt is felpörgették, július első hetében közel 9 milliárd euróval avatkoztak be a piacon – olvasható az ING Bank elemzésében. Ez magyarázza a korona jó teljesítményét, ugyanakkor nem tartható fenn sokáig, még úgy
11 év után kamatemelésre készül az Európai Központi Bank, amit a drasztikusan megemelkedő infláció indokolt. Viszont a kamatemelés nem várt akadályokba ütközött.
A 2013-as Tavares és a 2018-as Sagentini jelentés után újabb jelentést készített az Európai Parlament Állampolgári, Jogi Bel-és Igazságügyi Bizottsága.
A kormány mindent megtesz, hogy a háborús környezet dacára az embereknek “ne kelljen teljes mértékben érezniük a globális energiapiac elképesztő árkilengéseit” - ezt mondta Szijjártó Péter az ATV kérdésére. 44 százalékos a gáztározóink töltöttsége, és 700 millió köbméter földgáz vásárlása “a fizikai maximum” a piacokról.
Az idegenhonos aranyvesszőfajok bioaktív anyagainak környezetbarát növényvédőszerként való alkalmazhatóságát mutatták ki az Elkh Agrártudományi Kutatóközpont (Atk) Növényvédelmi Intézetének kutatói. Vizsgálatuk szerint az aranyvessző egyes komponensei alkalmasak lehetnek a növények gombás megbetegedései elleni fenntartható kémiai védekezésre.