A programban idén is több mint 300 fiatal önkéntes vesz részt, a vízben és a vízparton szerzett sérüléseket látják el az érintett strandokon minden nap 10 és 18...
A Kia ma nyilvánosságra hozta a hivatalosan jövő héten hétfőn (július 18-án) bemutatkozó frissített XCeed első vázlatait. A felfrissített modell külseje és utastere egyaránt megújul, a rendelhető változatok listáján pedig megjelenik a sportos GT-line felszereltség. A hajtáslánci választék a villamosított rendszerek egész sorát kínálja majd. Az euró
Újfajta takarmány kifejlesztésére, ezzel spanyol típusú sonka előállítására nyert el csaknem 309 millió forint uniós támogatást a tiszafüredi Hegedűs-Hús Bt.
Kiss Endi ezúttal három lányával látogatott el a Reggelibe. Legidősebb lánya Bodza, apukája nyomdokaiban jár, már az X-Faktor is lehetett látni. Két kisebbik lánya Kiara és Larissza pedig légtornászkodnak. Endi igazi lányos apuka, imád apa lenni, de közben a rock and rollért is rajong, ami nem mindig könnyíti meg a dolgokat.
Megrendítő képsorokat hozott nyilvánosságra egy helyi lap a májusi texasi iskolai mészárlásról. A 19 diákot és két tanár lemészárló támadó ámokfutását biztonsági kamerák is rögzítették, amelyek újabb bizonyítékai annak, hogy a rendőrség döbbenetesen lassan reagált a fegyveres gyilkos tettére.
Vilmos herceg és Katalin hercegné köztudottan rendszeres résztvevői a bajnokságnak, de most legnagyobb fiúk, György herceg is velük tartott. Sőt, különös kivételezésben volt része.
Inflexiós ponthoz érkezett az ESG: a jelenlegi válságot követő időszakban jelentős előnyre tehetnek szert azok a cégek, amelyeknek nem a nulláról kell felvenni a fonalat, hanem akár a válságüzemmód során is szem előtt tartották a fenntartható környezeti, társadalmi és a modern gazdálkodási elveket.
Kedden délután Piliscsabára, egy Akácfa utcai családi házhoz riasztották a tűzoltókat, mert az ingatlan udvarán keletkezett lángok gyorsan és nagy területre terjedtek tovább, nagy valószínűséggel egy bográcsozást követően.
Az elmúlt hét kereskedési hetére a pozitív hangulat volt a jellemző, jelentős emelkedésen mentek keresztül a bitcoin bányász cégek részvényei. Egyes BTC bányász papírjainak kereskedési volumene jelentősen megnőtt az elmúlt hét utolsó kereskedési napján pénteken. A legnagyobb kereskedési volument a MARA és a RIOT produkálta 48,5 millió dolláros és 2
Az orosz gázvezeték tervezett jövő heti újranyitása jelentősebb euróerősödést válthatna ki, mint az, hogy az Európai Központi Bank 11 év után először kamatot emel majd - írja a Bloomberg.
Az elmúlt két év nem kedvezett a fesztiváloknak, a pandémia miatti korlátozások megnehezítették a szervezők munkáját. Az EFOTT-on tavaly már tombolhattak a fiatalok, két év kihagyás után júniusban már megtartották a Telekom Voltot, a Sziget Fesztivál pedig készül az idei újraindulásra. A járvány komoly problémákat okozott az egész európai zeneiparn
Minden jel arra mutat, hogy a magas energiaárak hosszabb távon velünk fognak maradni. Mutatjuk, melyik szektorokat érinti legsúlyosabban a helyzet. 2021 közepén az európai energiapiacon a megugró kereslet hatására kezdtek el az energiaárak emelkedni. Az orosz-ukrán háború kitörésének, majd a bejelentett szankciók hírére az egekbe szökött az ár, ez
Az elkövető annak idején különösen kegyetlen módon végzett egy 12 éves kisfiúval. Néhány napja engedték szabadon, és most visszaköltözik szülővárosába, a Pest megyei Dabasra.
A színésznőt külön felhívták a sorozat készítői, hogy ne lepődjön meg, amikor azt olvassa a 4. évad forgatókönyvében, hogy a karaktere meghal. De vajon mi a helyzet a folytatással?
A JYSK boltlánc 200 millió eurós beruházásból épült új ecseri logisztikai központja júniusban megkezdte a magyar üzletek kiszolgálását, júliustól pedig már Horvátország is innen kapja a termékeket - közölte a lakberendezési áruházlánc szerdán az MTI-vel.
A légszennyezettség minden évben százezrek korai halálát okozza – ezért nem érdemes ezekbe az európai városokba gyakran ellátogatni. A The Lancet szennyezéssel és egészséggel foglalkozó bizottságának legfrissebb jelentése szerint 2019-ben kilencmillió haláleset volt a környezetszennyezésnek tulajdonítható. A levegőszennyezés a kilencmillió halálese
Magyarországon az európai átlag feletti a földgáztározók töltöttsége - emelte ki a külgazdasági és külügyminiszter Budapesten, az öt közép-európai külügyminiszter találkozóját követő sajtótájékoztatón.
Idén immár ötödik alkalommal került megrendezésre az egyik legrangosabb nemzetközi turisztikai verseny, az International Travel Awards, amely világszinten jutalmazza az utazási, idegenforgalmi és vendéglátó-ipari ágazaton belül tevékenykedő legkiemelkedőbb szereplőket. A nívós nemzetközi elismerésben 2022-ben a miskolctapolcai Avalon Resort & SPA¬*
„Nem tudok mit csinálni, én Horn Gyula miatt léptem be az MSZP-be” – fejtette ki az Válasz online-nak adott interjújában az MSZP-s politikus, aki tizenhét éves korában olvasta a Cölöpöket.
Balázs Péter az ATV Start című műsorában arról beszélt: számára „politikailag nem tűnik racionálisnak” az, ahogy a kormány átvitte az új KATA-törvényt, hiszen éppen a napokban tett ígéretet az uniónak arra, hogy ha új jogszabályt alkot, lesz egyeztetés is. A volt külügyminiszter szerint azonban ezzel az „élő illusztrációval” most a megállapodás és
Száz dollárra esett az olajár, egy hónap alatt több mint 20 százalékot csökkent az értéke. De miért, ha még háború van? Miért fontosabb most Kína és az Egyesült Államok, mint Oroszország? És egyáltalán, mi mozgatja az olaj árfolyamát?
Miután hivatalossá vált, hogy távozik a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) kötelékéből, Michael Masi megtörte a csendet, és először szólalt meg azóta, hogy lényegében az általa a tavalyi Abu Dhabi Nagydíjon elkövetett hibák döntötték el a 2021-es világbajnoki címet. A tavalyi szezonzárón történtek után hónapokig lógott a levegőben Michal Masi, az