Elöregedtek a kocsik, a mozdonyok és a vasúti pálya is – a Közlekedő Tömeg Egyesület szerint az utasok ezért tapasztalhatnak egyre több műszaki hibát a MÁV-nál. A vasúttársaságnál azt mondják, év végéig 92 új kocsit gyártanak le, és aláírt keretszerződésük van 115 új villanymozdony beszerzésére. Balatonfürednél egyébként hétfőn öt ember megsérült,
Tíz év után távozik a magyar rövidpályás gyorskorcsolya-válogatott vezetőedzői posztjáról Csang Csing Lina - jelentette be közleményben kedden a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség (MOKSZ).
Az energiaellátás bizonytalanságai, a megemelkedett energiaárak és az infláció veszélyezteti az európai gazdaságok rendes működését, az energiatározók feltöltése ezért kulcskérdés lesz a következő hónapokban - jelentette ki a magyar pénzügyminiszter Brüsszelben kedden.
Nagyon sokan kiesnek az egyszerűsített adónemből, aki pedig bent marad, az is milliókkal kevesebbet kereshet, miközben inkább az államot fogja gazdagítani.
A verseny utáni beszélgetésekből kiderült, hogy Kevin Magnussen motorja is rakoncátlankodott. Az utóbbi időszakban a Ferrari erőforrásai előszeretettel adják meg magukat. Legutóbb Carlos Sainz járt pórul. A Red Bull Ringen a második helyen haladt a spanyol versenyző, mikor autójából füst bújt elő, majd a versenygép ki is gyulladt. Lawrence Barretto
Bizonyos napokon kizárólag munkaidőben lehet szülni a mezőtúri kórházban. Ügyeleti időben ugyanis nincs aneszteziológus szakorvos, aki felügyelni tudná a szülést. A település alpolgármestere szerint dolgoznak azon, hogy megoldják a szakorvos hiányt, addig másik kórházat jelöltek ki a kismamáknak. Szolnokon hasonló a helyzet, Mohácsról júniustól kez
Több mint 200 ezren látták már a Hieronymus Bosch-kiállítást a Szépművészeti Múzeumban, így a múzeum egyik legnépszerűbb tárlata lett. Kedden is hosszú sorokban vártak az emberek a bejutásra. Párizsból, New Yorkból és Madridból is érkeztek képek, és kiállították a művész legrejtélyesebb alkotását, a Bolondok hajóját is. A tárlatot vasárnapig lehet
Ismét rappelnek a gyöngyösi könyvtárosok, legújabb klipjükben az olasz és a spanyol irodalmat népszerűsítik, szerintük ugyanis a strandon is helye van egy jó könyvnek. A könyvtárosok januárban debütáltak első olvasásnépszerűsítő dalukkal, amit azóta több mint 44 ezren láttak. Akkor az orosz irodalomra hívták fel a figyelmet, és rengeteg pozitív vis
Bevonult egy, a Tiszán keletkezett szigetre Cibakháza polgármestere. A képviselőtestület élén kitűzte a falu zászlaját a nyolcezer négyzetméteres földterületre, ezzel elfoglaltnak nyilvánította a szigetet. Hegyes Zoltán szerint erre azért volt szükség, hogy szankcionálni tudják a folyón keletkező szigetre és az oda vezető utakra a település szemete
A magyar haltermelés újabb "mérföldkövének" nevezte az agrárminiszter kedden az új brand, a "Balatoni hal" eredetmegjelöléssel ellátott, uniós oltalom alatt álló termékek megjelenését.
Az uniós tagországok pénzügyminisztereit tömörítő tanács (Ecofin) brüsszeli ülésén elfogadta a még hiányzó jogszabályokat, amelyek lehetővé teszik, hogy Horvátország huszadik országként csatlakozzon az euróövezethez január elsején - közölte az uniós tanács kedden.
A kata akár többszörösét is be kell majd fizetniük évente azoknak a vállalkozásoknak, akik most kiszorulnak ebből a kedvezményes adónemből. A költségvetésnek pedig akár százmilliárdos többletbevétele is lehet – az RTL Híradónak nyilatkozó adószakértő szerint. Több százezer kisvállalkozónak lehet nehezebb az élete szeptembertől: gyógypedagógusoknak,
Új frontot nyitott az abortusz szigorítása körüli vitában egy texasi kismama, akit megbírságoltak, mert olyan sávban vezetett, amelyet a csúcsforgalomban csak utasokat szállító autók használhatnak. A nő szerint magzata az új törvény alapján önálló személynek számít – a rendőrök szerint viszont, ha az egyik utas a másik testében van, az nem ér. Miut
Bevonult egy, a Tiszán keletkezett szigetre Cibakháza polgármestere. A képviselő-testület élén kitűzte a falu zászlaját a nyolcezer négyzetméteres földterületre, ezzel elfoglaltnak nyilvánította a szigetet. Hegyes Zoltán szerint erre azért volt szükség, hogy szankcionálni tudják a folyón keletkező szigetre és az oda vezető utakra a település szemet
Jelentősen emelte kedden a Magyar Nemzeti Bank az alapkamatot, így az már közel tíz százalék. Az alelnök szerint az infláció és a forintgyengülés megállítására készek tovább is emelni. Emiatt egyre nagyobb szerepe van a kamatstopnak. A Bankmonitor számítása szerint egy átlagos hitel törlesztőrészlete enélkül már 45 ezer forinttal több lenne, mint t
Sóból is megárt a sok, ugyanis komoly egészségügyi problémákat okozhat. Egy friss külföldi tanulmány szerint az asztalra került ételek rendszeres sózása akár másfél-két évvel is lerövidítheti a várható élettartamot – adta hírül az RTL Híradó.
Sebastián Montoya sűrű időszakon van túl. Amellett, hogy állandó résztvevője Formula Regional EU sorozatnak, az IMSA-ban is indult. Az 500miles.hu stábja ott volt az International GT Open hungaroringi állomásán, melyen a Formula Regional European Championship mezőnye is részt vett. Ebben a mezőnyben pedig ott volt Sebastián Montoya is. A mindössze
Új, információs honlapot indít a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ), amelyen cikkeket, híreket, tanulmányokat tesz közzé a rendelkezésére álló big data állományok alapján.
Elbocsájtásokhoz vezetne Magyarországon, ha bevezetnék a globális minimumadót, erre vonatkozó jelzéseket kapott a kormány a gazdasági bizottság fideszes elnöke szerint. Az országgyűlés kedden politikai nyilatkozatban utasította vissza az Európai Parlament korábbi határozatát, amelyben felszólítják Magyarországot, ne blokkolja a minimumadó bevezetés
A parlament fideszes többsége megszavazta a KATA jelentős módosítását, ami mintegy 450,000 vállalkozó számára jelent komoly többletterheket. A kormánypárt az ellenzék összes módosító javaslatát elutasította. A törvényjavaslatot 120 igen, 57 nem szavazattal fogadták el, 1 képviselő tartózkodott. A törvényt rendkívüli gyorsasággal verte át a kormá