2022. július 12. kedd

júl. 12
18:36
Súlyos szavak: nekiment a DK vezetőjének a szocialista polgármester (Demokrata)
Áterőszakolta a zuglói DK vezetője az elfogadhatatlan vezérigazgató-jelöltet – ezzel a címmel juttatott el közleményt lapunkhoz Horváth Csaba.
júl. 12
18:36
WHO: Messze van még a koronavírus-járvány vége (Demokrata)
A WHO főigazgatója szerint a világ feladata továbbra is a járvány visszaszorítása.
júl. 12
18:36
Tudatos vásárló buktatta le a találékony tűzifacsalókat (Üzletem)
A szemfüles vásárlónak köszönhetően a Nébih azonnal töröltette a csaló hirdetését, adatait pedig felvette a feketelistára.
júl. 12
18:36
„Nincs más lehetőségem” – így tüntettek a katatörvény ellen Budapesten (rtl.hu)
Hidakat foglaltak el a kata szigorítása ellen tüntetők Budapesten. Előbb a Margit hidat zárták le, majd az Erzsébet híd egy részét, amíg a Parlamentben a kisvállalkozók kedvezményes adójáról vitáztak a képviselők. Ez körülbelül 450 ezer embert érint, a többségük valószínűleg rosszabbul jár a mostani módosításokkal. A fővárosban egész nap hatalmas d
júl. 12
18:36
Összeütközött a szemből érkező autóval, meghalt az előzni próbáló sofőr (rtl.hu)
Meghalt egy 43 éves nő, aki kocsijával frontálisan ütközött egy másik autóval hétfőn a Zala megyei Eszteregnyénél. A sofőr egy kamiont előzött, de a manővert már nem tudta befejezni és összeütközött a szemből szabályosan érkezővel. Annak vezetője könnyebben megsérült, a balesetet okozó nő utasa súlyos sérülésekkel került kórházba.
júl. 12
18:38
Beteghez siető szirénázó mentőautó elé hajtott egy autós (rtl.hu)
Nem vehette észre a szirénázó mentőautót, ezért kihajtott elé egy autós délelőtt Mosonmagyaróváron. A beteghez siető mentő az ütközés után egy másik autónak is nekicsapódott, amiből a tűzoltók szabadították ki a sofőrt. Az egyik szemtanú szerint félelmetes látvány volt a baleset, amelyben négy ember sérült meg könnyebben. A rendőrség még vizsgálja,
júl. 12
18:42
Fél évvel a meggyilkolása előtt már megfigyelték szlovák újságírót (Infostart)
Hétfőn délután folytatódott a tárgyalás a bazini Speciális Büntetőbíróságon Ján Kuciak és menyasszonya, Martina Kušnírová meggyilkolásának ügyében. A bíróság ezúttal egy olyan személyt hallgatott meg, aki részt vett a 2018 februárjában meggyilkolt oknyomozó újságíró megfigyelésében. A megfigyelésről szóló megbízást már 2017 őszén megkapta.
júl. 12
18:42
Súlyos követelés a Jobbiktól (ATV)
A Jobbik azt kéri, hogy vonja vissza a parlament a kisadózó vállalkozók tételes adója (kata) szabályainak percekkel korábban elfogadott módosítását - mondta Z. Kárpát Dániel, a Jobbik alelnöke, a párt országgyűlési képviselője kedd délutáni budapesti sajtótájékoztatóján.
júl. 12
18:42
Wéber Gábor: Leclerc-rel körülbelül ugyanaz történt, mint amit ő egyébként provokál lábbal (m4sport.hu)
Az M4 Sport Forma-1-es vezető kommentátorát kérdeztük az Osztrák Nagydíj hétvégéjén történtek hátteréről.
júl. 12
18:42
Egy meglepő jóslat: a Citigroup jókora emelkedést vár a Wall Streeten (vg.hu)
A nagybank szerint az inflációs hullám többnyire pozitívan hatott a nyereségnövekedésre.
júl. 12
18:42
A MOL szerint tarthatatlan a 480 forintos benzinár (NRGreport)
Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója a Heti Napló-nak adott interjújában vázolta a jelenlegi üzemanyag-helyzetet, és elmondta, hogy "rettentő veszélyes időszakban vagyunk" a nyári szezon, a kieső importok és a finomítói leállások közepette, miközben a hatósági ár egyértelműen további fogyasztásra ösztönöz.
júl. 12
18:42
Jött egy fideszes módosító a kata-törvényhez: ki kellett javítani a helyesírási hibákat (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
júl. 12
18:42
Lapozó: Gendersemleges ruházatot vezet be egy olaszországi óvoda (Magyar Nemzet)
A francia Riviérán szabadítják meg az illegális migránsokat a víziszonyuktól.
júl. 12
18:42
Bréking! Tyler Reddick a 23Xi Racingnél folytatja (Racing)
Tyler Reddick 2024-től kezdve a Denny Hamlin és Michael Jordan tulajdonában álló 23XI Racingnél folytatja pályafutását. Részletek hamarosan!
júl. 12
18:42
Egyáltalán nincs vége a koronavírus-járványnak az Egészségügyi Világszervezet szerint (rtl.hu)
A WHO főigazgatója szerint a kormányoknak ismét alkalmazniuk kellene a jól bevált járványvédelmi intézkedéseket, például a maszkviselést.
júl. 12
18:42
Embercsempész menekülhetett el, miután a mosonmagyaróvári piactér pultjai közé csapódott (rtl.hu)
11 ember ült abban az autóban, ami éjszaka a mosonmagyaróvári piactér pultjai közé csapódott. Feltehetően egy embercsempész vezetett, aki a baleset után elmenekült, őt még keresik. Mind a tíz utas megsérült, hárman súlyosan. A rendőrök negyedórával a baleset előtt próbálták igazoltatni a német rendszámú kocsi sofőrjét, de az elhajtott. Ezután kezdh
júl. 12
18:48
Görgényi Fruzsina megszenvedte ciprusi nyaralását (Blikk)
Görgényi Fruzsina a saját bőrén tapasztalta meg, milyen egy nyaralás kellemetlenebb oldala.
júl. 12
18:48
Kiadták a riasztást: zivatar és lehűlés jön, 10 fok alá is zuhanhat a hőmérséklet (Blikk)
Az éjszaka várható viharok miatt riasztást adott ki a meteorológiai szolgálat.
júl. 12
18:48
Így lehet néhány másodperces TikTok-videókkal pillanatok alatt meggazdagodni (Metropol)
Ma már nem kell lottószelvényt feladni, elég ha csinálsz egy TikTok-profilt. Megmutatjuk, hogy 2021-ben kik lettek a leggazdagabb tiktokosok.
júl. 12
18:48
Kata: észszerűbb szabályozást várnak az érdekképviseletek (Adózóna)
Az érdekképviseletek a kisadózó vállalkozások tételes adója (kata) egyes szabályainak észszerűbbé tételét, továbbá új adónem bevezetését, és az áfamentesség bevételi határának megemelését javasolják az MTI-nek küldött közleményeikben.
júl. 12
18:48
Európai Bizottság: csaknem 14 milliárd eurónyi orosz vagyont fagyasztottak be eddig az EU-ban (Portfolio)
Az Európai Unió eddig 13,8 milliárd euró értékben fagyasztotta a háború miatt szankciókkal sújtott orosz oligarchák, más magánszemélyek és szervezetek vagyonát - közölte kedden az uniós igazságügyi biztos a Reuters szerint.
júl. 12
18:48
Nascar: Tyler Reddick aláírt a 23Xi Racinghez! (USAracing)
Derült égből villámcsapásként nevezte meg a 23Xi Racing vadonatúj versenyzőjét Tyler Reddick személyében. A jelenleg...
júl. 12
18:48
Hihetetlen, de igaz: a legtöbb magyarnak sikerült tavaly félretennie (Pénzcentrum)
A magyarok 78 százaléka tudott valamekkora összeget megtakarítani 2021-ben szemben a megelőző évi 67 százalékkal. Nőtt azok aránya is (10-ről 17 százalékra), akik számottevő, vagy kifejezetten jelentős összeget tudtak megspórolni - derül ki a KANTAR kutatásából, amely a Provident Pénzügyi Zrt. anyavállalata, az International Personal Finance (IPF)
júl. 12
18:48
Megválasztották az Év Fagylaltját: különleges finomság lett a győztes (Ripost)
Megvan az idei év fagylaltja.
júl. 12
18:48
Ismét Harkivot és Mikolajivot lőtték az oroszok (vg.hu)
Közben a katasztrófavédelmi szolgálat közölte, hogy 38-ra nőt a Csasziv Jar elleni vasárnapi orosz támadás halálos áldozatainak száma.
júl. 12
18:48
Folytatódó bombázás Harkivnál és Mikolajivban, ukrán előrenyomulás délen (Magyar Nemzet)
A Csasziv Jar városa elleni vasárnapi orosz támadás halálos áldozatainak száma harmincnyolcra nőtt.
júl. 12
18:48
Tápanyag-utánpótlás és talajzárás: válasz a kihívásokra a Bábolnai Gazdanapokon (Magyar Mezőgazdaság)
Nagy hangsúlyt fektet a gazdák aktuális kihívásaira és az ezekhez kapcsolódó fejlesztésekre a Fliegl Abda Kft. az idei Bábolnai Gazdanapokon, ahol a fókuszt a termőföldek tápanyag-utánpótlására, azon beül is a hígtrágya-kijuttatására helyezik, amely az emelkedő műtrágyaárak miatt értékelődött fel.
júl. 12
18:48
Nascar: Tyler Reddick aláírt a 23Xi Racinghez! (Racing)
Derült égből villámcsapásként nevezte meg a 23Xi Racing vadonatúj versenyzőjét Tyler Reddick személyében. A jelenleg...
júl. 12
18:50
Újabb szervezett bűnözői csoport vezetőjét fogták el (Magyar Nemzet)
A Cozma-gyilkossághoz is köthető R. János egy főleg kisebbségiekből álló bűnözői csoport vezetőjeként is ismert.
júl. 12
18:54
Ilyen se volt még: Gyurcsány gyurcsányozásra szólította fel Orbánt (Blikk)
Gyurcsány Ferenc egy csípős Facebook-bejegyzésben bírálta Orbán Viktor és a magyar kormány megszorító intézkedését.
júl. 12
18:54
Sorra adja át a gépeket a Boeing (Portfolio)
Több mint 7 százalékot ugrott a Boeing árfolyama a mai kereskedésben, miután közzétette friss negyedéves repülőgép-értékesítési adatait.
júl. 12
18:54
Csuti megtörte a csendet: „Meglepődtem, hogy a válásomról beszélnek a Parlamentben” (ATV)
Szerencsés embernek mondhatja magát Szabó András, vagy ahogyan mindenki ismeri, Csuti, mára ugyanis bebizonyosodott, nem elég, hogy szerelmével hasonlóan gondolkodnak szinte mindenről, Gina meg is állja a helyét a mélyvízben.
júl. 12
18:54
Videó: AZ MU négyet vágott Ten Hag első meccsén a tartalékos Liverpoolnak (m4sport.hu)
32 csere volt a mérkőzésen.
júl. 12
18:54
Íme az MNB javaslatai a felzárkózásra! (vg.hu)
A Magyar Nemzeti Bank fenntartható felzárkózásról szóló workshopján jártunk.
júl. 12
19:00
Katás tüntetés: "Nem tudom, mihez fogok kezdeni egy hónap múlva" (Menedzsment Fórum)
Nem tudják, mi lesz a következő hónapokban, teljesen tanácstalanok az emberek. Helyszíni riport.
júl. 12
19:00
Kata-tüntetés: gyülekeznek a rendőrök, oszlatás lesz a Margit hídon? – fotók (Blikk)
Feltüzelte a katatörvény az embereket, utcára vonultak. A Margit hidat és egy rövidebb ideig az Erzsébet hidat is elfoglalták a tüntetők, a villamosok leálltak, az autósok értetlenül dudáltak a sávokat elfoglaló tiltakozókra.
júl. 12
19:00
Újabb vonalon közlekednek minden nap az emeletes KISS motorvonatok (Infostart)
Az agglomerációs viszonylaton még kényelmesebbé válik az utazás, és akár vízparti nyaralásra is mehetünk a népszerű járművekkel.
júl. 12
19:00
Eldőlt: elhagyja Európát az Inter sztárja – Ide igazolhat (Blikk)
Milánó – Közös megegyezéssel szerződést bontott chilei válogatott sztárjával, Arturo Vidallal az olasz bajnokságban legutóbb ezüstérmes Inter labdarúgócsapata.
júl. 12
19:00
Norvég válogatott csatárral erősít a Szalai Attilát soraiban tudó Fenerbahce (m4sport.hu)
Erling Haaland előtt szinte kirobbanthatatlan volt a norvég nemzeti csapat támadószekciójából.
júl. 12
19:00
Az OMSZ megerősítette: nem a jégkármérséklő rendszer okozza az aszályt (vg.hu)
Az Országos Meterológiai Szolgálat tájékoztatása szerint az országosan működő jégkármérséklő rendszer nincs hatással a csapadékmennyiségre, csak a jégszemek méretét csökkenti, amivel mérséklődnek a jégesőből adódó károk.
júl. 12
19:06
Mo Farah vallomása: gyermekkereskedők hurcolták Nagy-Britanniába, majd álnéven lett olimpiai bajnok a csodafutó (Blikk)
Mo Farah, a britek négyszeres olimpiai bajnok hosszútávfutója 39 évesen vallotta be, hogy hamis személyazonossággal, egy ráaggatott névvel élte eddigi életét. A szenegáli származású, öt éve lovaggá ütött atléta egy dokumentumfilmben árulta el, hogy nyolcévesen egy másik gyerek nevével csempészték be Nagy-Britanniába.
júl. 12
19:06
Még gombócból is sok: elképesztő gólrekord a női foci Eb-n (Blikk)
Kinyílt az angol gólzsák Norvégia ellen! Anglia női labdarúgó-válogatottja gólrekordot jelentő 8-0-ra győzte le a hazai Európa-bajnokság A csoportjában a norvégokat, korábban még sosem nyertek ekkora különbséggel a kontinenstorna történetében. A régi csúcsot is az angolok tartották a Skócia elleni 2017-es 6-0-s győzelmükkel, erre pakolt rá még két
júl. 12
19:06
Megölték az Iszlám Állam szíriai vezetőjét (444.hu)
Amerikai dróncsapás végzett Máher al-Akallal.
júl. 12
19:06
Hoppá! Állatkertet nyit a magyar műsorvezető (Ripost)
A műsorvezető az édesapja emléke előtt tiszteleg.
júl. 12
19:06
Okkal viharzott el az eligazításról Vettel a társak szerint (m4sport.hu)
Miközben ő maga nem kívánt beszélni a törtétekről, versenyzőtársai megerősítették, Sebastian Vettelnek alapos oka volt kivonulni a pénteki versenyzői eligazításról.
júl. 12
19:06
Eddig hétezer ukrán katona tűnt el a háborúban (vg.hu)
Sokan közülük fogságba estek, de további sorsukról nem tudni semmit.
júl. 12
19:06
Több gyerek táborozik az idén, még úgy is, hogy többet kell érte fizetni (SzMo)
Több mint 225 ezer gyermek táborozik az idei vakáció alatt, a Táborfigyelő.hu vezetője szerint legalább ezer lehetőség közül választhattak a családok.
júl. 12
19:06
A kutyák valóban csökkentik a bűnözés szintjét, de nem úgy, ahogy gondolnád (Hamu és Gyémánt)
A kutyák csodálatos állatok: okosak, és valóban a legjobb barátaink. Most a kutatók felfedeztek még egy okot, amiért érdemes szeretni bolyhos társainkat.
júl. 12
19:06
Még most is fáj: ma lenne 50 éves a pólólegenda, Benedek Tibor (Mandiner)
A veszteség fájdalma nem csökken: július 12-én lenne 50 esztendős Benedek Tibor, háromszoros olimpiai bajnok, világ- és Európa-bajnok vízilabdázó, a magyar férfi vízilabda-válogatott korábbi szövetségi kapitánya. A Budapesti Honvéd Sportegyesület hírességei így emlékeztek meg a legendáról.
júl. 12
19:06
Bajban az ételfutárok, Orbánék KATA-gyilkos húzása kicsinálja a szakmát (Nyugati Fény)
Váratlanul érte őket a döntés.

Keresés