Nemzeti érdeknek nevezte Kövér László, hogy az Alaptörvény legújabb módosításával megadják a kormánynak azt a felhatalmazást, hogy ha a szomszédságban folyó háború miatt gyors döntést kell hoznia, azt megtehesse.
Több mint 150 civil menekült megérkezett a Donyeck megye déli részében lévő mariupoli Azovsztal acélműből az ukrán ellenőrzés alatti Zaporizzsjába – közölte kedden Osnat Lubrani, az ENSZ ukrajnai humanitárius koordinátora.
Bár a Villarreal játékosai önbizalomtól duzzadva készültek a mérkőzésre, nem csak a kétgólos hátrány, az sem sok jót sejtetett számukra, hogy a Liverpool idén az összes idegenbeli BL-mérkőzését megnyerte!
A Budapest Természeti Értékei – MME Budapesti Helyi Csoport és az MME – Magyar Madártani Egyesület szakemberei odúellenőrzést végeznek a Feneketlen-tónál kihelyezett odútelepen.
Lettország május 5-én bekéreti az orosz nagykövetet, hogy magyarázatot kérjen Szergej Lavrov orosz külügyminiszter hevesen bírált kijelentései és a moszkvai diplomáciai tárca „elfogadhatatlan antiszemita nyilatkozatai” miatt – közölte kedden Edgars Rinkevics, a balti állam külügyminisztere Twitter-oldalán.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) európai régiójában a felnőtt lakosság 59 százaléka túlsúlyos vagy elhízott - közölte kedden az ENSZ szakosított szervezete elhízásról összeállított éves jelentésében.
Grábóc – Egy Tolna megyei zsákfaluban szokott feltöltődni Kiss Péter Balázs. A színész, akinek gyerekkori jó barátja tart fent ott egy gazdaságot és egy méhészetet, rendszeresen besegít: ha kell, az állatok helyét takarítja, ha kell, a mézet pörgeti.
Bécs energiaszolgáltatója, a Wien Energie 2027-ig 1,29 milliárd eurót fektet be projektekbe, hogy függetlenné válhasson a földgáztól; földhőben, hőszivattyúkban, nap- és szélenergiában látják a jövőt - közölte Bécs Város Külképviseleti Irodája kedden az MTI-vel.
A magyarok csaknem 60 százaléka az idén szinte biztosan eltölt néhány napot egy belföldi nyaralóhelyen, 47 százalékuk pedig biztosan nem lépi át a határt a nyári hónapokban - derül ki a Generali Biztosító reprezenatítv felméréséből, amelyet kedden juttattak el az MTI-nek.
A CIG Pannónia csoport a Magyar Bankholding Zrt. után annak integrált lízing leányvállalatával, az Euroleasing Zrt.-vel is húsz évre szóló stratégiai együttműködési keretmegállapodást kötött.
Személyes megjelenés nélkül egyszerűbb, gyorsabb és biztonságosabb a személyi jövedelemadó (szja) tervezetek átnézése, elfogadása - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) keddi közleményében.
A sanghaji hatóságok segítettek a Teslának több mint 6000 dolgozó elszállításában és a szükséges fertőtlenítési munkálatok elvégzésében, hogy a gyárat a múlt hónapban a város lezárása közepette újra megnyithassa - derül ki a Tesla által a helyi tisztviselőknek küldött levélből.
Kirobbanó formában van Béres Alexandra, aki a héten ünnepli a 46. születésnapját. A sportoló bátran letagadhatna jó pár évet, hiszen tökéletes a külseje, a fizikuma, plusz lélekben is fiatalos.
Szerbiában keddtől megszűnt minden olyan intézkedés, amely az országba történő belépésre vonatkozik a koronavírussal összefüggésben, azaz bármely országból érkező bármilyen állampolgár negatív teszt vagy oltási igazolás nélkül léphet be Szerbiába.