2022. május 25. szerda

máj. 25
8:12
Megdöbbentő indokkal magyarázta meg Semjén Zsolt, hogy miért sanyargatják a pedagógusokat (Nyugati Fény)
Ezt nem láttuk jönni.
máj. 25
8:12
Dobd vissza kővel, így tett az autó a gépkocsifeltörővel (Autószektor)
A Budapesti Rendőr-főkapitányság XVIII. Kerületi Rendőrkapitánysága lopás miatt folytat eljárást egy 30 éves dunaharaszti férfi ellen, aki a gyanú szerint a 2022. február 17. és február 18. közötti éjjel a főváros XVII. és XVIII. kerületében​ két gépkocsit tört fel, melyek közül az egyiket ellopta, valamint egy motorkerékpárt is eltulajdonított. A
máj. 25
8:12
Wurz: A Forma-1 most már túlpolitizált (Racing)
Míg a Forma-1-es pilóták korábban távol tartották magukat a nyílt politizálástól, ez a korszak mára végérvényesen véget ért. Ez a véleménye Alex Wurznak, az egykori versenyzőnek, aki jelenleg a GPDA elnöke. A Kuriernak nyilatkozott: “Azt hiszem látható, hogy egyértelmű ezen a téren a változás.” Az osztrák szerint alig négy-öt éve, még egyetlen vers
máj. 25
8:12
A nap legkínosabb videója: Fel akarta törni a kocsit a dunaharaszti férfi, arcába pattant vissza a terméskő (rtl.hu)
Nem csak a karma érte utol a fiatalembert, a rendőrök Vecsésen fogták el.
máj. 25
8:14
Le kellett volna léptetni az önmagáról megfeledkező teniszezőt (Magyar Nemzet)
Andrej Rubljov nem tudott viselkedni a Roland Garroson, kis híján sérülést okozott egy pályamunkásnak.
máj. 25
8:18
Kerülik a magyar síneket a fuvaroztatók (Infostart)
A pályahasználati díj Európában általános mérséklése mellett a hálózatba visszatáplált energia mennyiségének mérését és a piacról történő áramvásárlás lehetőségét is kérik a hazai vasútvállalatok.
máj. 25
8:18
Csősz Bogi megmutatta, bomba formában van (Metropol)
Csősz Bogi igyekszik mindig változatosan és csinosan megjelenni az eseményeken.
máj. 25
8:18
Bizonytalanság a tőzsdéken, folytatódik a tegnapi esés (Portfolio)
Az elmúlt hetekben komoly kilengéseket láthattunk a tőzsdéken elsősorban az inflációs félelmek és a kamatemelések gazdaságra gyakorolt hatásai miatt. Tegnap is estek a tőzsdék élen a technológiai részvényekkel, ezt elsősorban a Snapchetet üzemeltető óriáscég tegnapi baljós előrejelzése okozta, a cég ugyanis a kedvezőtlen gazdasági környezetre hivat
máj. 25
8:18
Tovább gyorsult a bérkiáramlás (ProfitLine)
Márciusban felgyorsult a keresetek növekedési üteme, és a vállalkozások nem rendszeres kifizetésekkel prémiumokkal jutalmakkal is igyekeznek megtartani a munkaerőt. Az MTI-nek nyilatkozó elemzők szerint a reálkeresetek emelkedéséből táplálkozó fogyasztás az egész évben segíteni fogja a gazdasági növekedést.
máj. 25
8:18
Több rakétát lőtt ki Észak-Korea, miután Biden elhagyta Ázsiát (ATV)
Észak-Korea szerdán felbocsátott három rakétát, köztük egy "feltételezett interkontinentális ballisztikus rakétát", néhány órával azt követően, hogy Joe Biden amerikai elnök elhagyta az ázsiai térséget - közölte a dél-koreai hadsereg.
máj. 25
8:18
"A fiunk még ma is élhetne" - Ügyvédhez fordultak Babicsek Bernát szülei (Ripost)
Szerintük nem vizsgálták ki jól fiuk halálának körülményeit.
máj. 25
8:18
A háború kezdete óta közel Magyarországnyi területet foglaltak el az oroszok (vg.hu)
Bár értek el sikereket az ukrán csapatok is, jóval több terület áll orosz uralom alatt most.
máj. 25
8:18
96 éves, de ha ránézel azonnal megérzed a nyarat (Glamour)
Sokan azt gondolták még tavasszal is, hogy már nem látjuk a nyilvánosság előtt a 96 éves II. Erzsébet királynőt, pedig a rekordhosszú ideje uralkodó királynő remek formában van.
máj. 25
8:18
Volt, hogy kéket könnyeztem! Durva, mit tett magával az egykor átlagos kinézetű nő (BorsOnline)
Így nézett ki a tetoválások és testmódosítás előtt.
máj. 25
8:18
Hathetes mélypontra esett a kukorica kurzusa (Agrofórum)
Eladói nyomás alá kerültek a terményárak a keddi kereskedés során. Chicagóban a búza 3 százalékkal, a kukorica 2,1 százalékkal, a repce pedig 1,9 százalékkal lett olcsóbb. A szójabab kurzusa 0,3 százalékkal emelkedett. Európában mind a négy kiemelt agártermék, a malmi búza, a kukorica, a repce és a takarmánybúza kurzusa is mínuszban zárt.
máj. 25
8:18
Másodfokú riasztást adtak ki a fél országra: itt várható az ítéletidő (Life)
Az ország egyik felében első fokú riasztás, a másik felében másodfokú, narancssárga riasztás van érvényben. A figyelmeztetés szerda éjfélig van érvényben.
máj. 25
8:18
15 éve kukkolnak minket a Google kamerái (Bitport)
A keresőóriás 2007-ben élesítette a Street View funkciót, amelynek köszönhetően mára már nemigen akad olyan része a bolygónak, ahol ne nézhetnénk körbe virtuálisan. A Google az évforduló alkalmából több fejlesztésről is lerántotta a leplet.
máj. 25
8:18
Tarlós: Karácsony kabinetjében kevés a szakértelem a városüzemeltetéshez (Demokrata)
Tarlós István szerint hiba volt, hogy a főváros felrúgta az együttműködést a kormánnyal.
máj. 25
8:18
Szélrekord volt szombaton Budapesten (Köpönyeg)
Május 21-én, szombaton is egy hidegfront érte el
máj. 25
8:18
Bástyánk, Csíksomlyó (Magyar Nemzet)
A Hargita irányából érkező fénysugár a magyarság leghíresebb zarándokhelyére vetül.
máj. 25
8:18
A Coinbase Wallet integrálta a BNB Chain és az Avalanche blokkláncokat (BitcoinBázis)
A Coinbase hivatalos bejelentést tett arról, hogy a tárcája integrálta a BNB Chain és az Avalanche blokkláncokat. A vállalat ezen
máj. 25
8:24
Pécs a "Mediterrán szerelemre" szavazott (Infostart)
Jelmondatot keresett a baranyai megyeszékhely.
máj. 25
8:24
Hogyan kapcsolódik egy luxusszálloda a Mate-képzéshez? (Agroinform)
Budapest frekventált területein lévő elegáns szállodákban helyezkedhetnek el azok, akik a MATE-Mellow Mood Hotels Akadémián szereznek oklevelet, képesítést.
máj. 25
8:24
Semjén Zsolt szerint az EU is tehet arról, hogy nem emelkednek a pedagógusbérek (SzMo)
A miniszterelnök-helyettes szerint az elhibázott energiapolitika miatt fel kell készülni az országnak a bizonytalan helyzetre.
máj. 25
8:24
10 alkalom, amikor a sci-fik teljesen rosszul jósolták meg a jövőt (Mafab)
Az előző évtizedek legjobb sci-fi filmjei közül több azt igyekezett bemutatni, milyen lesz az élet az előttünk álló években.
máj. 25
8:24
Elképesztő kép és videó került fel az internetre Shane Tusupról, ezen fél Magyarország meg fog lepődni (Promotions)
Az első fotó a közösségi oldalán a szakítás óta.
máj. 25
8:24
Moszkva megtorlást tervez a médiáját korlátozó országokkal szemben (Demokrata)
Az orosz alsóház megkezdte a megtorlás jogi lehetőségének kialakítását az orosz médiát korlátozó államokkal szemben.
máj. 25
8:24
Van spárga, de drágább, mint tavaly (Mezőhír)
Elég rövid a spárgaszezon, Európában tovább is lenne kereslet erre a mezőgazdasági termékre.
máj. 25
8:24
Versenyben maradni – párbeszéd indul a génszerkesztésről (Agrárágazat)
A mezőgazdaság új lehetősége a biotechnológia, a génszerkesztés – legalábbis beszélni kell róla.
máj. 25
8:24
Elszabadult a pótkocsi kereke és megtörtént a baj (GépMax)
Sajnos a szemből éppen érkező piros Opel Corsa-t találta el a vezető felőli oldalon az elszabadult guruló pótkocsi kerék.
máj. 25
8:24
Akio Toyoda: Köszönöm Kalle és Jonne! (Racing)
Kalle Rovanpera és Jonne Halttunen elképesztő portugál sikere után Akio Toyoda, a Toyota vezérigazgatója is gratulált a finn párosnak.  A 21 éves Kalle Rovanpera és 36 éves navigátora, Jonne Halttunen az első napi takarítás ellenére is megtudta nyerni a Portugál Rallyt, így már havon, aszfalton és murván is győzelemre tudta vezetni a Rally1-es Yari
máj. 25
8:24
Megrázó felvételek a texasi lövöldözés helyszínéről (rtl.hu)
Brutális bűncselekmény rázta meg Texas állam Uvalde városának lakóit az Egyesült Államokban. Helyi idő szerint kedden délelőtt fél 12-kor egy fegyveres rontott be a Robb Általános Iskolába, ahol osztályteremről osztályteremre járva, válogatás nélkül gyilkolta a tanulókat. A támadásban 19 gyerek halt meg, ők 7 és 10 év közöttiek voltak. 2 felnőtt is
máj. 25
8:24
Texasi lövöldöző: Gyerekként csendes, kedves fiú volt, majd valami megváltozott (rtl.hu)
Egyszer csak elkezdett úgy kinézni, mint egy sorozatgyilkos.
máj. 25
8:30
Ukrajna biztonságának szavatolásán dolgozik a korábbi NATO-vezér (Menedzsment Fórum)
Nemzetközi tanácsadócsoport, alakult amelynek feladata javaslatokat kidolgozni Ukrajna biztonságának szavatolására a jövőben, és amelynek vezetői Anders Fogh Rasmussen volt NATO-főtitkár és Andrij Jermak, az ukrán elnöki iroda vezetője.
máj. 25
8:30
Erőss Zsolt özvegye őszintén beszélt a gyászfolyamatról: „Meg kellett engednem magamnak a fájdalmat” (Blikk)
undefined
máj. 25
8:30
Ha unod már a Balatont: 5 filléres belföldi úti cél, akár rossz időben is (Pénzcentrum)
A járványhullámok végével idén végre újra a 2019. évi rekord látogatottságot érheti el a hazai kisvasutak forgalma. A Hello Vidék felkeresett néhány kisvasutat, hogy megtudják, milyen szezonra számítanak és milyen fejlesztésekkel várják vendégeiket.
máj. 25
8:30
Ukrán rendező orosz művészek érdekében emelt szót Cannes-ban (hirado.hu)
Az orosz kultúra eltüntetése hatalmas tévedés lenne, és örülök, hogy a cannes-i fesztivál a jó megoldást választotta - hangsúlyozta Kirill Szerebrennyikov.
máj. 25
8:30
Szerdán újabb veszélyhelyzet lépett életbe Magyarországon (Femcafe)
Orbán Viktor kedden az Alaptörvény 10. módosításának elfogadása után jelentette be, hogy háborús veszélyhelyzetet hirdet a kormány. Éjfélkor hatályba is lépett a jogszabály.
máj. 25
8:30
Tőkeemelés történt az OTP román leánybankjában (vg.hu)
.
máj. 25
8:30
Jósnő árulta el: Ez vár Szabó Zsófira a szakítás után (BorsOnline)
A világhírű médium, Müller Rózsa elárulta, hogyan alakul Szabó Zsófi szerelmi élete a közeljövőben.
máj. 25
8:30
Ide temetik Berki Krisztiánt: csütörtökön vesznek tőle végső búcsút (Life)
A három hete elhunyt Berki Krisztián családja a mai napig nem ocsúdott fel a gyászból, ismerőseik bíznak abban, hogy a celeb édesanyjának és feleségének, Mazsinak is egy kicsit könnyebb lesz, ha eltemetik szerettüket. Most már azt is lehet tudni, hol nyugszik majd a híresség.
máj. 25
8:30
Környezetbarát tolatómozdony erősíti az Rch flottáját (Transpack)
Megérkezett Budapestre a Rail Cargo Hungaria igényeire kifejlesztett villany-hibrid tolatómozdony.
máj. 25
8:30
Napsütéssel indul a nap, de helyenként zápor várható (Magyar Nemzet)
A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 25 és 32 fok között várható.
máj. 25
8:30
Futballklubot tessék: 1900 milliárd forintos üzletben vált tulajdonost a PL-bronzérmes (Forbes)
A Premier League rábólintott az üzletre, az állami szervek azért még vizsgálódnak. Orosz kézből amerikaiba kerül a Chelsea.
máj. 25
8:36
Egy nap alatt közel ezer illegális határsértő próbált meg hazánk területére bejutni (hirado.hu)
A szolgálatot teljesítő rendőrök kedden összesen 936 illegális migránssal szemben intézkedtek.
máj. 25
8:36
Felrobbant a diákmunkások fizetése (Portfolio)
Május első három hetében a munkáltatók 30 százalékkal több pozícióra keresnek diákmunkásokat áprilishoz képest az ELTE-Trenkwalder Iskolaszövetkezet adatai szerint. Mezőgazdasági idénymunkára átlagosan 1260 forintos órabért kínálnak, míg gyártási, logisztikai, vendéglátási és kereskedelmi feladatok ellátása során 1450-1600 forint közötti órabérre s
máj. 25
8:36
Tarlós István szerint hiba volt, hogy a főváros felrúgta az együttműködést a kormánnyal (ATV)
Miközben Karácsony Gergely az országos politikai ambícióira összpontosított a főpolgármesteri szék elfoglalása óta, a városüzemeltetés teljesen háttérbe szorult, kevés a szakértelem ehhez Karácsony kabinetjében - jelentette ki Tarlós István a Mediaworks Hírcentrumának. Budapest egykori első embere arra is rámutatott: miközben Karácsonyék arról pana
máj. 25
8:36
Minden idők legerősebb Golfja érkezik a 20. R évfordulóra (Autónavigátor)
Az új modell a hagyományos Golf R-re épül, de az EA888 2,0 literes turbófeltöltős motort tovább húzta a Volkswagen 329
máj. 25
8:36
A klímaváltozásért pereli egy gazda a VW-t (autopro)
A földművelő szerint az autógyártó óriás is felelős az időjárásváltozásból eredő károkért.
máj. 25
8:36
A háborús veszélyhelyzet kihirdetése nélkülözhetetlen lépés a sikeres válságkezeléshez (Ripost)
Egy kormánynak joga és kötelessége mindenek fölé helyezni a nemzeti érdeket.

Keresés