Palkovics László azt mondta, az ár üzleti titok. Korábban 1600 milliárd forintot ajánlott a reptérért az állam. „Dolgozunk rajta” – a hvg.hu kérdésére mondta ezt Palkovics László technológiai és ipari miniszter. A lap arról érdeklődött, hogyan áll a Liszt Ferenc Repülőtér megvásárlása. A miniszter hozzátette, „reméli”, hogy még idén lezárul a vásár
A szervezetek közel fele tapasztalt visszaélést vagy pénzügyi bűncselekményt az elmúlt két évben a PwC globális gazdasági bűnözésről készített felmérése szerint. A vállalkozásokat érintő fenyegetések listáját a kiberbűnözés, az üzleti partnerek által elkövetett visszaélések és a hűtlen kezelés vezeti. Az iparágakat tekintve a technológiai, média- é
Hogy miért pont oda, azt nem tudni, de amúgy is Orbán dönt a legfontosabb kérdésekben. Szabó Tünde helyett jó eséllyel a miniszterelnök eddigi sportügyi főtanácsadója, Schmidt Ádám lesz az államtitkár.
Bár a gyakran Magyarországra érkező Csősz Bogi mellett nagyon ritkán láthattuk csak férjét, Burakot, mégis meglepetésként jött a hír: válságban a házasságuk. Hogy miként élnek most, arról előbb Bogi, majd a török üzletember beszélt.
Majd’ három héttel halála után a Farkasréti temető egyik legszebb parcellájában helyezik örök nyugalomra Berki Krisztiánt. A temetkezési vállalat lázasan készül a búcsúztatóra.
Az új kormány megalakulása után a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) levelet írt Orbán Viktor miniszterelnöknek, hogy jelölje ki a kormányzati tárgyalópartnert a sztrájkbizottsági tárgyalások folytatásához.
Megjelent az Alaptörvény tizedik módosítása a Magyar Közlönyben, így hivatalosan életbe lépett az Orbán Viktor által bejelentett háborús veszélyhelyzet az országban.
Laurent Turpault májusban csatlakozott az AccorInvesthez kommunikációs és közkapcsolati alelnökként. Az új pozíció létrehozása összhangban áll a csoport átalakítási stratégiájával. Az új vezető elsődleges feladata az AccorInvest hírnevének és imázsának erősítése a vállalat üzleti partnerei, a közszféra, illetve a munkavállalók körében abban a 27
Talán hihetetlennek tűnik, de igaz: mindössze néhány kulcsfontosságú trükkön múlik az, hogy a saját termesztésű uborka silány vagy bőséges terméshozammal ajándékozza-e meg a gazdáját.
A Lechner Tudásközpont Nonprofit Kft. központosított közbeszerzési eljárását a 4iG Nyrt. vezette konzorcium nyerte 1,718 milliárd forintos ajánlatával – közölte a tőzsdei társaság. A közlemény szerint a Lechner Tudásközpont a 3D alapú adat infrastruktúra kialakítására és az E-építés keretrendszer – innovációval a magyar emberek szolgálatában tárgyú
Megduplázza létszámát Magyarországon az Aldi informatikai szolgáltatásokat végző leányvállalata, az Aldi International IT Services Kft. (AIIS), a vállalat 300 olyan informatikai munkahelyet hoz létre, amelyek jó része otthonról is ellátható feladatokból áll – közölte az Aldi. Az Aldi Magyarország európai üzlethálózatnak informatikai támogatást nyúj
A mindössze 41 esztendős Babicsek Bernát tragikus körülmények között vesztette életét idén. Gyászoló szüleit nem hagyják nyugodni a történtek, ezért nemrég ügyvédhez fordultak segítségért.
Május 25.: a nap, amelyet 1979 óta az eltűnt gyerekek világnapjaként tartanak nyilván világszerte. A világnapot Ronald Reagen amerikai elnök kezdeményezte egy New Yorkban eltűnt hatéves kisfiú emlékére.