2022. május 24. kedd

máj. 24
5:36
„Ezzel a két tevékenységgel nem ajánlanám az amerikai piacra lépést” (Forbes)
Itthon felépített egy egymilliárd forintot meghaladó árbevétellel bíró, főleg adótanácsadó, könyvelő és számviteli cégcsoportot, majd kiköltözött az Egyesült Államokba, hogy ott vezesse a vállalat amerikai ágát. Lovász György, az ICT Európa cégcsoport egyik alapítója és vezérigazgatója keveset szerepelt a sajtóban az elmúlt évtizedben. Most Connect
máj. 24
5:42
Itt a feketeleves: százezreknek jöhet szigorítás a lakáshiteleknél (Privátbankár)
Újabb európai figyelmeztetés érkezhet az MNB-nek az erősödő kockázatok nyomán. Módosulhat több mutató feltételrendszere a lakáshiteleknél, de a jegybank rövid távon nem érzi ennek szükségességét.
máj. 24
5:42
A szlovén államfő hivatalosan is Robert Golobot jelölte miniszterelnöknek (ProfitLine)
Borut Pahor szlovén államfő hétfőn hivatalosan is Robert Golobot, a Szabadság Mozgalom (Gibanja Svoboda) elnökét jelölte kormányfőnek, miután három párt megállapodott az új balközép kormány létrehozásáról - közölte a szlovén közszolgálati televízió (RTV). A parlament várhatóan szerdán szavaz Golob megválasztásáról.
máj. 24
5:42
Akár 500 forintot is elkérhetnek egy gombóc fagyiért (ATV)
20 százalékkal drágulnak idén a fagylaltok, így átlagosan 350-450 forintba kerül egy gombóc fagyi az országban, ám kiemelt cukrászdákban 500 forintot is kérhetnek a jeges édességért. Az áremelést az alapanyag-drágulással, a megemelkedett munka- és rezsiköltségekkel indokolta a Magyar Cukrász Ipartestület szakmai elnöke.
máj. 24
5:42
Mesterséges intelligencia a méhkaptárakban is (Agrofórum)
A kutatók becslései szerint a méhek a bolygón termesztett élelmiszer-alapanyag több mint egyharmadának beporzásáért felelősek. A méhpopulációk azonban az elmúlt években erőteljesen fogyatkoznak. Egy izraeli székhelyű cég a robotikára és mesterséges intelligenciára támaszkodva keresi a megoldást a krízisre.
máj. 24
5:48
Minden házra kötelező lesz a napelem? (Alternatív Energia)
Az Európai Unió olyan tervvel állt elő, amelynek megvalósításához a tetőre telepített napelemek számának növelésére is szükség lesz.
máj. 24
5:48
Üzemanyagár-libikóka, paradicsomot pusztító vírus, út az ukrán gabonának – hírek kedden (Agroinform)
Reggeli összefoglaló aktuális hírekkel, időjárás-előrejelzéssel.
máj. 24
5:48
Álomautó a javából! – BMW Z8 villámpróba (Autónavigátor)
Manapság egészen nagy hullámokat vet néhány BMW formaterv, amit sorozatgyártásba küldenek, ám mielőtt jöhetne a „bezzeg régen” szállóige, gondoljunk csak
máj. 24
5:48
Bűncselekményből származhatnak az ukrán nő átcsempészett milliárdjai, az egészet bukhatja (Ripost)
10 milliárd lapult a bőröndökben.
máj. 24
5:48
A fenntarthatóság ma már választható lehetőség (Glamour)
Az utóbbi időkben egyre több nagy vállalat tesz törekvéseket a fenntarthatóság irányába. A témával kapcsolatban Mészáros Krisztiánnal, a VELUX kelet-közép-európai régiójának alelnökével beszélgettünk.
máj. 24
5:48
Matricacsomaggal erősíti a prevenciót a HáziPatika.com (Márkamonitor)
A Szívbarátok kedves kis csapata a mindennapok azon apró részleteire hívja fel a figyelmet, amelyek nélkülözhetetlenek egészségünk hosszú távú megóvásához.   Az egészségügyi online portál által megfigyelt tendencia nagyon örvendetes: a magyar internetezők egyre fokozódóbb „étvággyal fogyasztják” az egészséggel, egészséges életmóddal kapcsolatos tar
máj. 24
5:48
Válassz a 3 kártya közül és kiderül: betoppan a nagy szerelem az életedbe? – napi jóslás (Promotions)
Vajon mit tartogat számodra a mai nap? A kártyákból kiolvashatod, mire számíthatsz szerelem, munka, vagy a pénzügyek terén.
máj. 24
5:48
Nyakunkon a szolgáltatásközpontú egészségügy (Mínuszos)
A digitalizáció látványos terjedése komoly lökést adott az egészséginformatikai fejlesztéseknek, ez megteremtette az alapot az ellátásfókuszú egészségügyről a szolgáltatásközpontú megközelítésre való átálláshoz, valamint a gyógyítási folyamatok, protokollok digitalizálásához is. A jövő az egészségügyben egyértelműen a virtuális megoldások felé veze
máj. 24
5:48
A jövő újdonsága: foltpermetezés (Mezőhír)
A nagyközönség az Agritechnica kiállításon találkozhat a foltpermetezést végző gépekkel.
máj. 24
5:48
Beszerzési menedzserindex: se járvány, se háború (Transpack)
Logisztika: a cégvezetők további erősödést, növekedést látnak a közeljövőben.
máj. 24
5:48
Catros rövidtárcsák az Amazone-tól (GépMax)
Különlegesen könnyű vontathatóságuknak köszönhetően nagy sebesség és területteljesítmény érhető el velük.
máj. 24
5:48
Szakadár köztársaságokat gázvezetékeit lőtték szét az oroszok – hírek a frontvonalról (Helló Magyar)
"A Kelet-Ukrajnában zajló heves harcok miatt leállította a munkát az Artemszil, Európa legnagyobb sókitermelő vállalata"
máj. 24
5:50
Két gigász segít a felhőtranszformációban (Mínuszos)
Az Accenture és az SAP bejelentette új szolgáltatáscsomagját, amelyben a „RISE with SAP” megoldást a SOAR with Accenture szolgáltatásokkal ötvözik, illetve bővítik vállalati felhőtranszformációt támogató szolgáltatásokkal. A nagyvállalatok gyakran kiterjedt és összetett it-környezettel – azon belül elszigetelten működő nagyobb rendszerekkel – rende
máj. 24
5:54
Rekordosztalékot hozott Vajna Tímea japán luxusétterme (Menedzsment Fórum)
Látszólag kiheverte a Vajna Tímea érdekeltségében is lévő japán luxusétterem a koronavírus-járványt - igaz, az árbevétel tekintetében volt már jobb éve is a tavalyinál.
máj. 24
5:54
David Attenborough: a T-rex tízig tudott számolni (Infostart)
Az is kiderült, hogy a félelmetes ragadozó dinoszaurusz nagy amorózó volt: párzáskor búgott a nősténynek.
máj. 24
5:54
Ezért érzed azt, hogy felőrölnek a hétköznapok – Beszéljünk még a szellemi terhek megosztásáról! (WMN)
„Hol van a” kezdetű kérdések megválaszolása, menü- és vakációtervezés, ajándékok kiötlése, családi költségvetés tervezete, iskolai levelezés bonyolítása Pszichológus szakértőnk listájából kiderül, hogy szellemi értelemben is rengeteg láthatatlan munkát végzünk, és az is, igazságos-e a terheknek az elosztása odahaza.
máj. 24
6:00
Mi lesz jövő télen orosz gáz nélkül? (Piac és Profit)
Szakértők szerint gyors intézkedések szükségesek az uniós tagországok részéről az orosz energiaembargó negatív következményeinek mérséklése érdekében. Ezek nélkül ugyanis nemcsak az energiahiány kockázata fenyegeti a tagországokat, de ennek következtében elbocsátási hullám is lehet.
máj. 24
6:00
Vigyázz, kész, terasz! (Spa Trend Online)
Egy terasz berendezése szinte végtelen lehetőségekkel kecsegtet. Rengeteg stílus, szín, anyag és hangulat közül választhatunk, de akár egyszerre több irányzatot is variálhatunk. Létrehozhatunk hagyományos klasszikus vagy egészen formabontó, outdoor tereket is. Persze nem árt fél szemmel a lakásbelsőt is figyelni és egyes hangulati elemeit a teraszo
máj. 24
6:00
Olcsóbb a külföldi síneken fuvarozni (vg.hu)
A pályahasználati díj Európában általános mérséklése mellett a hálózatba visszatáplált energia mennyiségének mérését és a piacról történő áramvásárlás lehetőségét is kérik a hazai vasútvállalatok.
máj. 24
6:00
Ma leteszi az esküt az új Orbán-kormány (Magyar Nemzet)
A kabinet tizennégy miniszterrel fog működni.
máj. 24
6:00
“Húslevest heavy metál koncert előtt kell enni, nem utána!” – egy háromgyerekes anyuka és a Pokolgép (Nőiváltó)
Metált bírod? Én igen! De van néhány alapszabály, amit kénytelen leszel betartani, ha elcsigázott, Zeneakadémián nevelkedett, ma már a nagyfröccsel is nehezen boldoguló, háromgyerekes családanya
máj. 24
6:02
A Gyurcsány-korszak tért vissza Budapestre Karácsony Gergellyel (Magyar Nemzet)
A főpolgármester mellett szinte csak a 2010 előtti kormányok emberei irányítanak.
máj. 24
6:06
Döbbenetes vallomás: bezárták egy hotelszobába Krizsán Lilit, prostitúcióra akarták kényszeríteni (Metropol)
A Sztárban Sztár leszek! énekesét egy nem mindennapi támadás érte pár héttel ezelőtt, ahol szexmunkásnak akarták használni a 21 éves lányt. Krizsán Lili a Borsnak mesélt az őt ért atrocitásokról és megpróbáltatásairól.
máj. 24
6:06
„Az lenne a legjobb, ha levonulna a politikai térképről” - kemény kritikát kapott Márki-Zay Péter (ATV)
Az IDEA Intézet kutatási igazgatója durván kiakadt a Spirit FM Aktuál című műsorában. Böcskei Balázs az ellenzék egykori miniszterelnök-jelöltjét és mozgalmát, valamint a megalapítandó pártját egész egyszerűen „nem létezőnek” nevezte.
máj. 24
6:06
Botrány a magyar sportban, milliókkal vesztegettek a bűnözők (Ripost)
A teniszt már régóta elérte a fogadási maffia.
máj. 24
6:06
A konzervatív kormány rendet vág az egyetemeken (Magyar Nemzet)
Athénban és Szalonikiben is eluralkodott a bűnözés és az erőszak, ezért véget vetnek a privilégiumoknak.
máj. 24
6:12
Képtelenek bekalkulálni az árakba a drágulás mértékét a vendéglátóhelyek (Infostart)
Mármint azok, amelyek túlélték a pandémiát, és most a háború következményeitől szenvednek. Kovács László, a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke az InfoRádióban elmondta, egyes üzletek energiaszámlája 300 ezer forintról 1,8 millióra nőtt, és akkor az alapanyagokat még meg sem vásárolták.
máj. 24
6:12
Alvásidőben megerőszakoltak egy 6 éves magyar kislányt (BorsOnline)
Egy 15 éves fiú egy borsodi kistelepülésen lévő gondozási helyén megerőszakolta a vele együtt lakó 4 éves fiú és 6 éves lányt.
máj. 24
6:12
Hamiltont vádolta Magnussen, majd tisztázta, amit mondott (F1világ)
Kiábrándítóan alakult a Forma-1-es Spanyol Nagydíj a Haas versenyzője, Kevin Magnussen számára – a dán pilóta az ígéretes időmérő után már a nyitókörben összeütközött Lewis Hamiltonnal.
máj. 24
6:12
Megszólalt a pesti topgimi igazgatója: ezért állnak egyre kevesebben tanárnak Magyarországon (Pénzcentrum)
Biztos, hogy a mai oktatás színvonalának tartásakor a kulcskérdés az, hogy a külső tényezők ellenére meddig van még lelekesedése, kedve a pedagógusoknak ugyanolyan színvonalon oktatni - mondta el a Pénzcentrumnak adott interjújában dr. Erős-Honti Zsolt. A Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium megbízott igazgatójával többek
máj. 24
6:12
Nem unják (Magyar Nemzet)
Minél kevésbé képzett a magyar társadalom, annál többen szavaznak a Fideszre, nyilatkozta Bojár Gábor liberális megmondóember a minap.
máj. 24
6:12
Norris: A valaha volt legnehezebb versenyem volt (Racing)
Lando Norris egész hétvégén betegséggel küzdött: torokproblémákról és duzzadt, fájó szemekről szóltak a hírek vasárnap. Majd a rajt előtt nem sokkal bejárták az internetet a képek, melyeken Norris láthatóan szenvedett. A McLaren megerősítette, hogy rengeteg negatív COVID-tesztet produkált, és a rosszulléte ellenére a 8., pontszerző helyen zárta a v
máj. 24
6:18
„Az igazság a rezsim fő ellensége” - orosz újságírók az ukrajnai háborúról (ATV)
Oroszországban akár 15 év börtönbüntetés is járhat azért, ha valaki megkérdőjelezi az orosz invázióval kapcsolatos álláspontot, esetleg bírálja az orosz hadsereget. A BBC most olyan újságírókkal készített riportot, akiket közvetlenül érint az új törvény.
máj. 24
6:18
Kettészakad ma az ország: ha ebben a régióban élsz, zivatarokra és lehűlésre kell számítanod (Femcafe)
Eseménydús kedd elé nézünk.
máj. 24
6:18
Búcsúzik az analóg óra a Lexus UX-ből (vg.hu)
Nyolc vagy tizenkét colos lehet a központi érintőképernyő, így már nincs hely az analóg időmérőnek.
máj. 24
6:18
Íme minden, amit tudnod kell az Ikrek jegyről! (Glamour)
Sorozatunkban Nagy Emese asztrológus bevezet az asztrológia rejtelmeibe. Ismerkedj meg az alapfogalmakkal, hogy aztán te magad is profin tudd megérteni, hogy a csillagok mozgása milyen hatással van a személyiségedre.
máj. 24
6:18
A vásárlók negyede használja a Lidl Plus applikációt (Márkamonitor)
Az applikáció a területi megosztást nézve vidéken és a fővárosban egyaránt nagy népszerűségnek örvend. A vásárlói trendek alapján pedig a legkedveltebb akcióknak egyértelműen a számla végi egy összegű kedvezmények számítanak.   „Büszkék vagyunk arra, hogy ez az egyedülálló digitális hűségprogramunk nagy sikert aratott a vásárlók körében. Ezidáig tö
máj. 24
6:18
Megőrült az internet Sofia Vergara friss fürdőruhás képeitől, de fehérneműben is megmutatta magát – válogatás (Promotions)
A magyar lányok közül Kiss Virág mutatta meg a fenekét tangában.
máj. 24
6:18
Érdemesebb-e kiadásra panelt venni az egyetemi városokban? (Bank360 blog)
Kezdődhet a nagy albérletkeresés az egyetemi városokban az új tanév előtt. Megnéztük, érdemesebb-e itt panelt venni annak, aki a nagyobb keresletre alapozva kiadásra szánja a lakását.
máj. 24
6:18
Bourbon-baloldal (Magyar Nemzet)
Semmit sem tanultak, de még azt is elfelejtették, amit tudtak.
máj. 24
6:18
Szakadár köztársaságok gázvezetékeit lőtték szét az oroszok – hírek a frontvonalról (Helló Magyar)
"A Kelet-Ukrajnában zajló heves harcok miatt leállította a munkát az Artemszil, Európa legnagyobb sókitermelő vállalata"
máj. 24
6:20
Segítség az őstermelőknek (Magyar Nemzet)
Egy online programmal a gazda elkészítheti a saját tájékoztató plakátját.
máj. 24
6:24
Ma leteszi a parlamentben hivatali esküjét az új kormány (hirado.hu)
Orbán Viktor miniszterelnök egy rövid beszédben mutatja be ötödik kabinetjét, ezután a miniszterek leteszik az esküjüket.
máj. 24
6:24
Elképesztő, mit művel az inflációkövető állampapír, miközben a szuperállampapír csak szenved (Portfolio)
Egyértelműen az emelkedő infláció alakítja a lakossági állampapírok közötti erőviszonyokat idén, a MÁP+ a friss adatok szerint tovább növelte veszteségeit áprilisra, miközben az inflációkövető prémium állampapír kirobbanó formában van. A PMÁP szárnyalásának, illetve az egyéves állampapír növekvő keresletének köszönhető, hogy a lakossági állampapíro
máj. 24
6:24
Egekben a földgáz-, az áram- és a benzinárak Európában – grafikonokon mutatjuk (hirado.hu)
A nyugati politikusok úgy látják, hogy az oroszok elleni büntetőintézkedések működnek, nem baj, ha fáj, el kell viselni.

Keresés