2022. május 24. kedd

máj. 24
5:36
„Ezzel a két tevékenységgel nem ajánlanám az amerikai piacra lépést” (Forbes)
Itthon felépített egy egymilliárd forintot meghaladó árbevétellel bíró, főleg adótanácsadó, könyvelő és számviteli cégcsoportot, majd kiköltözött az Egyesült Államokba, hogy ott vezesse a vállalat amerikai ágát. Lovász György, az ICT Európa cégcsoport egyik alapítója és vezérigazgatója keveset szerepelt a sajtóban az elmúlt évtizedben. Most Connect
máj. 24
5:42
Itt a feketeleves: százezreknek jöhet szigorítás a lakáshiteleknél (Privátbankár)
Újabb európai figyelmeztetés érkezhet az MNB-nek az erősödő kockázatok nyomán. Módosulhat több mutató feltételrendszere a lakáshiteleknél, de a jegybank rövid távon nem érzi ennek szükségességét.
máj. 24
5:42
A szlovén államfő hivatalosan is Robert Golobot jelölte miniszterelnöknek (ProfitLine)
Borut Pahor szlovén államfő hétfőn hivatalosan is Robert Golobot, a Szabadság Mozgalom (Gibanja Svoboda) elnökét jelölte kormányfőnek, miután három párt megállapodott az új balközép kormány létrehozásáról - közölte a szlovén közszolgálati televízió (RTV). A parlament várhatóan szerdán szavaz Golob megválasztásáról.
máj. 24
5:42
Akár 500 forintot is elkérhetnek egy gombóc fagyiért (ATV)
20 százalékkal drágulnak idén a fagylaltok, így átlagosan 350-450 forintba kerül egy gombóc fagyi az országban, ám kiemelt cukrászdákban 500 forintot is kérhetnek a jeges édességért. Az áremelést az alapanyag-drágulással, a megemelkedett munka- és rezsiköltségekkel indokolta a Magyar Cukrász Ipartestület szakmai elnöke.
máj. 24
5:42
Mesterséges intelligencia a méhkaptárakban is (Agrofórum)
A kutatók becslései szerint a méhek a bolygón termesztett élelmiszer-alapanyag több mint egyharmadának beporzásáért felelősek. A méhpopulációk azonban az elmúlt években erőteljesen fogyatkoznak. Egy izraeli székhelyű cég a robotikára és mesterséges intelligenciára támaszkodva keresi a megoldást a krízisre.
máj. 24
5:48
Minden házra kötelező lesz a napelem? (Alternatív Energia)
Az Európai Unió olyan tervvel állt elő, amelynek megvalósításához a tetőre telepített napelemek számának növelésére is szükség lesz.
máj. 24
5:48
Üzemanyagár-libikóka, paradicsomot pusztító vírus, út az ukrán gabonának – hírek kedden (Agroinform)
Reggeli összefoglaló aktuális hírekkel, időjárás-előrejelzéssel.
máj. 24
5:48
Álomautó a javából! – BMW Z8 villámpróba (Autónavigátor)
Manapság egészen nagy hullámokat vet néhány BMW formaterv, amit sorozatgyártásba küldenek, ám mielőtt jöhetne a „bezzeg régen” szállóige, gondoljunk csak
máj. 24
5:48
A fenntarthatóság ma már választható lehetőség (Glamour)
Az utóbbi időkben egyre több nagy vállalat tesz törekvéseket a fenntarthatóság irányába. A témával kapcsolatban Mészáros Krisztiánnal, a VELUX kelet-közép-európai régiójának alelnökével beszélgettünk.
máj. 24
5:48
Matricacsomaggal erősíti a prevenciót a HáziPatika.com (Márkamonitor)
A Szívbarátok kedves kis csapata a mindennapok azon apró részleteire hívja fel a figyelmet, amelyek nélkülözhetetlenek egészségünk hosszú távú megóvásához.   Az egészségügyi online portál által megfigyelt tendencia nagyon örvendetes: a magyar internetezők egyre fokozódóbb „étvággyal fogyasztják” az egészséggel, egészséges életmóddal kapcsolatos tar
máj. 24
5:48
Válassz a 3 kártya közül és kiderül: betoppan a nagy szerelem az életedbe? – napi jóslás (Promotions)
Vajon mit tartogat számodra a mai nap? A kártyákból kiolvashatod, mire számíthatsz szerelem, munka, vagy a pénzügyek terén.
máj. 24
5:48
Nyakunkon a szolgáltatásközpontú egészségügy (Mínuszos)
A digitalizáció látványos terjedése komoly lökést adott az egészséginformatikai fejlesztéseknek, ez megteremtette az alapot az ellátásfókuszú egészségügyről a szolgáltatásközpontú megközelítésre való átálláshoz, valamint a gyógyítási folyamatok, protokollok digitalizálásához is. A jövő az egészségügyben egyértelműen a virtuális megoldások felé veze
máj. 24
5:48
A jövő újdonsága: foltpermetezés (Mezőhír)
A nagyközönség az Agritechnica kiállításon találkozhat a foltpermetezést végző gépekkel.
máj. 24
5:48
Beszerzési menedzserindex: se járvány, se háború (Transpack)
Logisztika: a cégvezetők további erősödést, növekedést látnak a közeljövőben.
máj. 24
5:48
Catros rövidtárcsák az Amazone-tól (GépMax)
Különlegesen könnyű vontathatóságuknak köszönhetően nagy sebesség és területteljesítmény érhető el velük.
máj. 24
5:48
Szakadár köztársaságokat gázvezetékeit lőtték szét az oroszok – hírek a frontvonalról (Helló Magyar)
"A Kelet-Ukrajnában zajló heves harcok miatt leállította a munkát az Artemszil, Európa legnagyobb sókitermelő vállalata"
máj. 24
5:50
Két gigász segít a felhőtranszformációban (Mínuszos)
Az Accenture és az SAP bejelentette új szolgáltatáscsomagját, amelyben a „RISE with SAP” megoldást a SOAR with Accenture szolgáltatásokkal ötvözik, illetve bővítik vállalati felhőtranszformációt támogató szolgáltatásokkal. A nagyvállalatok gyakran kiterjedt és összetett it-környezettel – azon belül elszigetelten működő nagyobb rendszerekkel – rende
máj. 24
5:54
Rekordosztalékot hozott Vajna Tímea japán luxusétterme (Menedzsment Fórum)
Látszólag kiheverte a Vajna Tímea érdekeltségében is lévő japán luxusétterem a koronavírus-járványt - igaz, az árbevétel tekintetében volt már jobb éve is a tavalyinál.
máj. 24
5:54
David Attenborough: a T-rex tízig tudott számolni (Infostart)
Az is kiderült, hogy a félelmetes ragadozó dinoszaurusz nagy amorózó volt: párzáskor búgott a nősténynek.
máj. 24
5:54
Ezért érzed azt, hogy felőrölnek a hétköznapok – Beszéljünk még a szellemi terhek megosztásáról! (WMN)
„Hol van a” kezdetű kérdések megválaszolása, menü- és vakációtervezés, ajándékok kiötlése, családi költségvetés tervezete, iskolai levelezés bonyolítása Pszichológus szakértőnk listájából kiderül, hogy szellemi értelemben is rengeteg láthatatlan munkát végzünk, és az is, igazságos-e a terheknek az elosztása odahaza.
máj. 24
6:00
Mi lesz jövő télen orosz gáz nélkül? (Piac és Profit)
Szakértők szerint gyors intézkedések szükségesek az uniós tagországok részéről az orosz energiaembargó negatív következményeinek mérséklése érdekében. Ezek nélkül ugyanis nemcsak az energiahiány kockázata fenyegeti a tagországokat, de ennek következtében elbocsátási hullám is lehet.
máj. 24
6:00
Vigyázz, kész, terasz! (Spa Trend Online)
Egy terasz berendezése szinte végtelen lehetőségekkel kecsegtet. Rengeteg stílus, szín, anyag és hangulat közül választhatunk, de akár egyszerre több irányzatot is variálhatunk. Létrehozhatunk hagyományos klasszikus vagy egészen formabontó, outdoor tereket is. Persze nem árt fél szemmel a lakásbelsőt is figyelni és egyes hangulati elemeit a teraszo
máj. 24
6:06
„Az lenne a legjobb, ha levonulna a politikai térképről” - kemény kritikát kapott Márki-Zay Péter (ATV)
Az IDEA Intézet kutatási igazgatója durván kiakadt a Spirit FM Aktuál című műsorában. Böcskei Balázs az ellenzék egykori miniszterelnök-jelöltjét és mozgalmát, valamint a megalapítandó pártját egész egyszerűen „nem létezőnek” nevezte.
máj. 24
6:12
Képtelenek bekalkulálni az árakba a drágulás mértékét a vendéglátóhelyek (Infostart)
Mármint azok, amelyek túlélték a pandémiát, és most a háború következményeitől szenvednek. Kovács László, a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke az InfoRádióban elmondta, egyes üzletek energiaszámlája 300 ezer forintról 1,8 millióra nőtt, és akkor az alapanyagokat még meg sem vásárolták.
máj. 24
6:12
Megszólalt a pesti topgimi igazgatója: ezért állnak egyre kevesebben tanárnak Magyarországon (Pénzcentrum)
Biztos, hogy a mai oktatás színvonalának tartásakor a kulcskérdés az, hogy a külső tényezők ellenére meddig van még lelekesedése, kedve a pedagógusoknak ugyanolyan színvonalon oktatni - mondta el a Pénzcentrumnak adott interjújában dr. Erős-Honti Zsolt. A Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium megbízott igazgatójával többek
máj. 24
6:12
Norris: A valaha volt legnehezebb versenyem volt (Racing)
Lando Norris egész hétvégén betegséggel küzdött: torokproblémákról és duzzadt, fájó szemekről szóltak a hírek vasárnap. Majd a rajt előtt nem sokkal bejárták az internetet a képek, melyeken Norris láthatóan szenvedett. A McLaren megerősítette, hogy rengeteg negatív COVID-tesztet produkált, és a rosszulléte ellenére a 8., pontszerző helyen zárta a v
máj. 24
6:18
„Az igazság a rezsim fő ellensége” - orosz újságírók az ukrajnai háborúról (ATV)
Oroszországban akár 15 év börtönbüntetés is járhat azért, ha valaki megkérdőjelezi az orosz invázióval kapcsolatos álláspontot, esetleg bírálja az orosz hadsereget. A BBC most olyan újságírókkal készített riportot, akiket közvetlenül érint az új törvény.
máj. 24
6:18
Kettészakad ma az ország: ha ebben a régióban élsz, zivatarokra és lehűlésre kell számítanod (Femcafe)
Eseménydús kedd elé nézünk.
máj. 24
6:18
Íme minden, amit tudnod kell az Ikrek jegyről! (Glamour)
Sorozatunkban Nagy Emese asztrológus bevezet az asztrológia rejtelmeibe. Ismerkedj meg az alapfogalmakkal, hogy aztán te magad is profin tudd megérteni, hogy a csillagok mozgása milyen hatással van a személyiségedre.
máj. 24
6:18
A vásárlók negyede használja a Lidl Plus applikációt (Márkamonitor)
Az applikáció a területi megosztást nézve vidéken és a fővárosban egyaránt nagy népszerűségnek örvend. A vásárlói trendek alapján pedig a legkedveltebb akcióknak egyértelműen a számla végi egy összegű kedvezmények számítanak.   „Büszkék vagyunk arra, hogy ez az egyedülálló digitális hűségprogramunk nagy sikert aratott a vásárlók körében. Ezidáig tö
máj. 24
6:18
Megőrült az internet Sofia Vergara friss fürdőruhás képeitől, de fehérneműben is megmutatta magát – válogatás (Promotions)
A magyar lányok közül Kiss Virág mutatta meg a fenekét tangában.
máj. 24
6:18
Érdemesebb-e kiadásra panelt venni az egyetemi városokban? (Bank360 blog)
Kezdődhet a nagy albérletkeresés az egyetemi városokban az új tanév előtt. Megnéztük, érdemesebb-e itt panelt venni annak, aki a nagyobb keresletre alapozva kiadásra szánja a lakását.
máj. 24
6:18
Szakadár köztársaságok gázvezetékeit lőtték szét az oroszok – hírek a frontvonalról (Helló Magyar)
"A Kelet-Ukrajnában zajló heves harcok miatt leállította a munkát az Artemszil, Európa legnagyobb sókitermelő vállalata"
máj. 24
6:24
Elképesztő, mit művel az inflációkövető állampapír, miközben a szuperállampapír csak szenved (Portfolio)
Egyértelműen az emelkedő infláció alakítja a lakossági állampapírok közötti erőviszonyokat idén, a MÁP+ a friss adatok szerint tovább növelte veszteségeit áprilisra, miközben az inflációkövető prémium állampapír kirobbanó formában van. A PMÁP szárnyalásának, illetve az egyéves állampapír növekvő keresletének köszönhető, hogy a lakossági állampapíro
máj. 24
6:24
Mkb Bank - egyedi ajánlat a "Fradi családnak" (KKV Magazin)
Együttműködés indul a Ferencvárosi Torna Club (Ftc) és az Mkb Bank között – jelentették be a 2022. május 23-án az Mvm Dome-ban megtartott közös sajtótájékoztatón. A megállapodásnak köszönhetően az Mkb Bank lesz a sportklub hivatalos bankja és pénzügyi stratégiai partnere, emellett a pénzintézet kedvező ajánlattal készül a „Fradi-családnak”, azaz a
máj. 24
6:24
Elrendelte Viktor Janukovics letartóztatását az ukrán bíróság (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
máj. 24
6:24
Esküvői dekorációk – magunk készítsük, vagy rendeljük meg inkább? (egy.hu)
A nagy napra készülve a tennivalók fontos része, hogy gondoskodjunk az ünnepi dekorációról, ami emeli az esemény fényét, megadja a hangulatát. Vajon mi a célszerűbb? Megbízni ezzel egy vagy több szakembert, vagy készítsük el mi magunk? Legyen a dekorálás egy közös program, ráhangolódás a barátokkal, családtagokkal, vagy bízzuk inkább ezt is a profi
máj. 24
6:24
Sordo: Nagyon kemény csata volt (Racing)
Dani Sordo a Portugál Rallyval kezdte idei WRC szezonját, és a versenyen egy óriási csatát követően tudta megszerezni a dobogó legalsó fokát Takamoto Katsutát az utolsó szakaszon előzve. Miután a Rally Világbajnoki szezon első három versenyén Oliver Solberg vezethette a Hyundai Motorsport harmadik számú Rally1-es autóját, a Portugál Rallyn bemutatk
máj. 24
6:30
Harmadik induló is van már a Momentum elnöki tisztségére (Infostart)
Gelencsér Ferenc, a párt parlamenti képviselője szállt be Hajnal Miklós és Kerpel-Fronius Gábor mellé.
máj. 24
6:30
A nyarat még meghúzná, de utána szüneteltetheti a szigorításokat az amerikai jegybank (Kripto Akadémia)
A FED tavaly novemberben jelentette be, hogy szigorító intézkedésekkel kíván fellépni a növekvő infláció ellen. A kriptopiac azóta is folyamatos esésben van, a hagyományos tőzsdék pedig idén januárban csatlakoztak a lépéseket beárazó trendhez. Habár a várakozások szerint a jegybank a júniusi (június 14-15.) és a júliusi (július 26-27.) ülésein még
máj. 24
6:30
Házipénztár-csökkenés hatása a kivaalapra (Adózóna)
A kivaalanyok az adóévet követő év május 31-éig kötelesek az őket terhelő kisvállalati adó éves összegének meghatározására és az év közben megfizetett adóelőleg, valamint az éves adó különbözetének elszámolására.
máj. 24
6:30
Ma tesznek esküt az új kormány miniszterei (ATV)
Módosíthatja mai ülésén az alaptörvényt az Országgyűlés, délután pedig esküt tesznek a plénum előtt az új kormány miniszterei - emlékeztet az MTI.
máj. 24
6:30
Esküt tesznek az új kormány miniszterei, felszólal Orbán Viktor a parlamentben (Mandiner)
Terítéken lesznek a miniszteri hatáskörök és feladatok.
máj. 24
6:36
Kedden leteszik az esküt az új kormány miniszterei, az alaptörvényt is módosíthatják (Blikk)
Módosíthatja mai ülésén az alaptörvényt az országgyűlés, délután pedig esküt tesznek a plénum előtt az új kormány miniszterei.
máj. 24
6:36
Alkotmányt módosít és kormányt választ kedden a parlament (444.hu)
Az alaptörvény módosítása szerint a kormány akkor is veszélyhelyzetet hirdethet, ha egy szomszédos országban zajlik fegyveres konfliktus. Így a koronavírus-járvány elmúltával is maradhat a veszélyhelyzet.
máj. 24
6:36
Nincs lehetetlen – a Porsche Exclusive Manufaktur minden kívánságot teljesít (AQUA)
A Porsche különleges járműveket, valamint kiegészítőket tervező, speciális igényeket kielégítő Exclusive Manufaktur részlege immár 36 éves múltra tekint vissza. A személyre szabási megoldásokért felelős exkluzív manufaktúrának még sosem volt annyi dolga, mint manapság. Egyre nagyobb az igény a személyes ötleteket és elképzeléseket megvalósító autók
máj. 24
6:36
Tisztújító közgyűlést tartott a MAGE (autopro)
A legjelentősebb autóipari szereplőket összefogó Magyar Gépjárműipari Egyesület elnöke a Magyar Suzuki operatív igazgatója lett.
máj. 24
6:36
„Nem tudok pozitívabb fejleményekről beszámolni a magyar jogállamisággal kapcsolatban" (Hírklikk)
Magyarországon rendben zajlottak le az áprilisi parlamenti választások, a választóknak egyértelmű lehetőségeket biztosítottak a demokráciában való részvételre, azonban az aggályok továbbra is fennmaradtak, különösen a média részrehajlása és a választási kampány nem átlátható finanszírozása miatt – jelentette ki Didier Reynders igazságügyekért felel
máj. 24
6:42
Szinte leállt az 5G-s fejlesztés Magyarországon (Infostart)
Pedig a régióban itt a legmagasabb, 65 százalék az eladott új telefonok között az 5G-s készülékek aránya.
máj. 24
6:42
Az egész országban zivatarokra figyelmeztetnek kedden (SzMo)
Az ország egyes részein akár 10 fok alá is hűlhet hőmérséklet.

Keresés