Az Orbán-kormány elment a falig, ami az orosz gáztól való függetlenedést illeti: összefoglalónk arról, hogy 12 év alatt hogyan épített ki minden lehetséges irányba kapcsolódásokat – az, hogy több felől nem tud még érkezni gáz hazánkba, nem Magyarországon múlik.
A Ferrari csapatfőnöke, Mattia Binoto szerint rendkívül fontos volt az, hogy meg tudjanak egyezni a Philip Morrisszal az együttműködésük jövőjéről. Az olasz istálló és az ismert dohánytermékek értékesítésével foglalkozó vállalat kapcsolata a 80-as években kezdődött el, és idővel egyre szorosabbra fűzödött. A PMI olyannyira elkötelezett partnere let
Az országon belüli eltérések viszont jelentősek, míg Észak-Magyarországon 7 százalék a munkanélküliek aránya, addig Nyugat-Magyarországon 2 százalék alatti.
A Fidesz-KDNP soha nem látott mértékű szavazattöbbséget szerzett a törvényhozásban, amelyből sok veterán politikus kiesett, viszont bejutott két új párt, számos újonc képviselő, és kettővel több nő, mint az előző négy évben.
Rekordszintre, 500 milliárd forintra nőtt a Property Market Kft. fejlesztési portfóliójának értéke 2021-ben, miközben árbevétele elérte a 2,3 milliárd forintot, adózott eredménye pedig 847 millió forintot tett ki - közölte Magyarország harmadik legnagyobb ingatlanfejlesztő cége az MTI-vel.
A betegek a recept nélkül vásárolható termékek közül sokszor a növényi készítményeket választják, abban a meggyőződésben, hogy az nem gyógyszer, és a gyógyszerekkel ellentétben a gyógynövényeknek nincs mellékhatásuk. A kérdés azonban ennél jóval összetettebb, ugyanis aminek van hatása, annak mellékhatása is van.
Alessandra Ambrosio legutóbb a Los Angeles-i Venice-ben járt, ahol egy batikolt, tiszta kasmír pulóvert viselt, melyet világoskék, majdnem fehérre komptatott, szélesszárú farmerrel vett fel és egy magas szárú sneakerrel. Most, hogy nemsokára itt van a fesztiválszezon, ez az öltözék különösen inspiráló lehet mindenkinek.
A BP és a Volkswagen 2024-ig mintegy 8000 gyorstöltőt telepít Európa-szerte, hogy növeljék elektromos autók iránti keresletet. A VW élre akar törni a világ legnagyobb elektromos autó értékesítői versenyben.
50. születésnapját ünnepli Dwayne Johnson, aki focitehetségből lett pankrátor, majd napjaink egyik legnagyobb filmsztárja – és akinek fordulatokban gazdag életéről és karrierjéről összegyűjtöttünk 10 olyan érdekességet, amit talán te sem tudtál.
A Basf német vegyipari konglomerátum mezőgazdasági megoldások szegmensének 3,4 milliárd eurós árbevétele jelentősen, 19,4 százalékkal meghaladta a 2021 első negyedévi szintet. Európában is több gombaölő- és gyomirtószert értékesítettek. A Basf az orosz és kínai kockázatok ellenére kitart az éves előrejelzések mellett.
Nem véletlenül lett Viszkis a beceneve, hiszen minden bankrablás előtt felöntött a garatra Ambrus Attila. Ötven felett, két gyermek édesapjaként azonban eljött az idő arra, hogy végleg letegye a poharat.
Egyre valószínűbbé válik az orosz olajra vonatkozó uniós embargó, a ZDF információi szerint három ország, Magyarország, Ausztria és Szlovákia is visszalép a vétótól. Ha igaz a hír, az komoly fordulat lenne az érintett országok álláspontjában, amit egyértelműen a német álláspont megváltozása válthatott ki, hétvégi lapértesülések alapján ugyanis a né
A német Zweites Deutsches Fernsehen (ZDF) szerint három uniós ország, köztük Magyarország is visszavonta a vétóját az Európai Unió hatodik szankciós csomagjával kapcsolatban, amely magába foglalja az orosz olaj- és gázembargót. Idehaza azonban egyelőre nem érezhető változás a magyar kormány kommunikációjában.
Vajon kinek érdemes a kisebb akkus iX-et választania? A teljes anyag Villanyautó teszt: BMW iX xDrive40 címen a Villanyautósok oldalon olvasható. A szerző további írásai: Antalóczy Tibor.
Ha valaki nem tesz képviselői esküt, “akkor fizetést sem kap” - mondta Gulyás Gergely a Bayer show-ban a mai parlamenti alakuló ülésről, hozzátéve: a Momentum képviselői leteszik az esküt, és utána hagyják el az Országgyűlést. “Ezzel megteremtik a feltételét, hogy fizetést kaphassanak, de dolgozni nem akarnak” - jelentette ki, és elmondta azt is: m
Kevesen tudják, de Fejér megye az egyik legváltozatosabb területe hazánknak: hegyek, alföldek, nagy tavak és folyók tarkítják. Egyike a magyarok legősibb szálláshelyeinek. Megyeszékhelye, Székesfehérvár a középkorban a Magyar Királyság egyik fővárosa volt. A HelloVidék most többek között gazdasági szempontból is górcső alá vette Fejér megyét.
Az ALTO egy hidrogénüzemű VTOL (függőleges fel- és leszállásra képes jármű), amelynek függőleges alakját a hőlégballonok és a növényterráriumok ihlették. Olyan jövőt álmodott meg a tervező, ahol a technológia annyira általánossá válik, hogy többé nem tekintik luxusnak; ehelyett az emberek prémium élményként értékelik a mindennapok apró örömeit és e
Különleges elismerésben részesült a napokban, Egerben a Gender Racing Team csapatvezetője Gender Tamás, akit a Heves Megye Nagykövete díjjal jutalmazott a megyei közgyűlés, melyet a közgyűlés elnökétől és alelnökeitől vehetett át személyesen – áll a csapat közleményében. Heves Megye Közgyűlése 2012-ben alapította „Heves Megye Nagykövete” kitüntető