Nyomdafestéket nem tűrő szavakkal illette a Forma-1 hétszeres világbajnokát, Lewis Hamiltont a McLaren csapatának egyik alkalmazottja közösségi oldalain, a brit istálló pedig jelezte, komolyan veszik az ügyet, és vizsgálatot indítanak.
A magyarral ma elindul a 2022-es érettségi szezon – idén már nem lesznek olyan szigorú járványügyi szabályok, mint tavaly, így nem kötelező a maszk az iskolákban, nincs létszámstop a termekben, és megtartják a szóbeli vizsgákat is. Magyarból több mint 73 ezren érettségiznek, többségük középszinten.
Leteszik ma esküjüket az áprilisi parlamenti választáson mandátumot szerzett képviselők az Országgyűlésben. A törvényhozás alakuló ülésén az államfő ötödik alkalommal kéri fel kormányalakításra Orbán Viktort, a Fidesz-Kdnp listavezetőjét.
Leteszik ma esküjüket az áprilisi parlamenti választáson mandátumot szerzett képviselők az Országgyűlésben. A törvényhozás alakuló ülésén az államfő ötödik alkalommal kéri fel kormányalakításra Orbán Viktort, a Fidesz-KDNP listavezetőjét. A parlament honlapján közzétett napirendi javaslat szerint az ülés 11 órakor a köztársasági elnök köszöntőjével
Ma reggel országszerte megkezdődnek az írásbeli érettségi vizsgák. Az első érettségi napon magyar nyelv és irodalomból középszinten mintegy 71 ezren, emelt szinten több mint 2200-an adnak számot tudásukról.
Graham Rahal és Romain Grosjean érdekes körülmények között találkozott a barberi verseny utolsó köreiben, és Rahal nem volt boldog. A Pato O’Ward győzelmével záruló, Barber Motorsport Parkban futam után Rahal elmondta, hogy Grosjean úgy versenyzik, ami megfelel az európai versenyzők hírnevének. A futam záró szakaszában Grosjean – aki a nyolcadik he
Bíró Ica szerint nem kell szégyenkeznie annak, aki ismert emberként civil munkát vállal. A rengeteg bizonytalanág és háromszori kilakoltatása után sikerült eladnia megmaradt ingatlanját, így új életet kezdett.
Nem tartja árulásnak az 1987-es Giro d'Italia megnyeréséért csapattársával vívott küzdelmet Stephen Roche, aki Valter Attilától az első öt-tíz hely megszerzését sem tartja elképzelhetetlennek a pénteken Budapestről rajtoló olasz országúti kerékpáros körversenyen.
Jön a nyár és itt a medenceszezon is hamarosan. Most még nagyon jó a kerti medencék kínálata is, így most érdemes körbenézni. Elmondom a mi szempontjaink melyek voltak, amikor saját családunknak kerestünk medencét a kertbe.
A Romániai Különleges Távközlési Szolgálat (STS) kiberbiztonsági szakemberei a hétvége folyamán több ezer kibertámadást blokkoltak, amelyek Románia legfontosabb intézményeinek weboldalait célozták. A STS közleményből számolt be arról, hogy jelentősen megnőtt az intézmények honlapjai ellen elkövetett kibertámadások száma. Ez már kiberháború. “A STS
Emlékszem az utolsó hetek izgalmaira, amikor próbáltam elképzelni, hogy vajon milyen lesz? Hasonlít majd rám? Vagy kék szemű lesz, mint az édesapja? És az orra? Benne lesz az a jellegzetes görbület, vagy megússza a családi védjegyet? És a hangja? A mosolya? Izgalmas és szívet melengető pillanatok ezek. Pillanatok, amik a gyermekeink számára lehet,
A munkavállalók 61 százaléka kapott idén fizetésemelést, de többségük legfeljebb 10 százalékot, vagyis a teljes bérfejlesztését elviheti az infláció - számolt be róla az RTL Klub Híradója a Pulzus kutatása alapján.
Kőrösi Csaba, a Köztársasági Elnöki Hivatal környezeti fenntarthatósági igazgatóságának vezetője beszélt a fenntartható fejlődéssel kapcsolatos kihívásokról és az ENSZ-közgyűlés elnöki programjáról (a nyáron választhatják meg).
Rendkívül nehéz és viszontagságokkal teli időszakon van túl Bíró Ica. Az egykori modell és fitnesz-szakértő több lakását is elveszítette a devizahitelek miatt, így szó szerint a nulláról kell újrakezdenie az életét a nyugdíj kapujában.