Ma délután az Országgyűlés ötödször is miniszterelnökké választotta Orbán Viktort. A kormányfő beszédében elmondta: Magyarország helye ebben az évtizedben is az EU-ban van, de továbbra is harcolni fog a jogaiért. Szerinte a NATO biztos támasz, de a magyar hadsereget erősíteni kell, mert a gyenge országokat fenyegetik támadások. Beszélt arról is, ho
Az uniós irányelvek, jogszabályok rendelkezéseivel összhangban 2022. május 21-től hazánkban is szakhatósági engedélyhez kötik a kistehergépjárműves árufuvarozást, írja az utdij.hu oldala.
Pierce Brosnan a mai napig nem tudta igazán feldolgozni, hogy szeretett felesége és lánya is a petefészekrák áldozata lett – Cassandra Harris és Charlotte Brosnan gyönyörű nők voltak, ám idejekorán távoztak az élők sorából.
Kimi Räikkönen többek között Sebastian Vettel, Charles Leclerc, Max Verstappen és Fernando Alonso csapattársa lesz a Monacói Nagydíj hetében. A Forma-1-ből tavaly visszavonuló finn a Monacói Nagydíj előtt vesz részt egy jótékonysági futballmeccsen egykori kollégáival és más hírességekkel, valamint néhány profi labdarúgóval, a ’Sztárcsapat a gyermek
Miközben az egészségügyi szektor figyelmét továbbra is egy történelmi jelentőségű világjárvány uralja, exponenciálisan fejlődik az orvostudomány, és robbanásszerűen terjednek az adatalapú, digitális technológiák. Egyre tudatosabbá válnak a fogyasztók, ezzel együtt pedig eltolódik a hangsúly a betegségkezeléséről a megelőzés, valamint a jóllét felé.
Áprilisban ismét az ingatlanalapoké lett a legnagyobb vagyont kezelő kategória a befektetési alapok között, azt gondolhatnánk, hogy a magyarok elkezdtek ismét nagyobb pénzeket tenni a kategóriába. A számok mögé nézve azonban a valóság mást mutat. Mindeközben az árupiaci alapok menetelése tovább folytatódik, a kategória az év első hónapjában már 16,
45 ember ellen emeltek vádat, amiért összesen 110 milliót csaltak ki hazai pénzintézetekből. Hamis okiratokat felhasználva vettek fel nagyobb összegű kölcsönöket a bűnözők.
Augusztus végén, szeptember elején alakítaná meg új pártját – ezt mondta az ATV Híradónak Márki- Zay Péter. A politikus egy jobbközép irányultságú néppártot szeretne létrehozni, ahol a konzervatívok, a keresztények, a zöldek és a liberálisok is jelen lesznek. A Híradónak nyilatkozó politikai elemzők elhamarkodottnak, illetve komolytalannak nevezték
Facebook-posztba szállt bele a Fidesz alelnökébe Csepel fideszes alpolgármestere, arra emlékeztetve őt, hogy "2014 előtt még tudta, hogy a közpénz, közvagyon nem az övé".
A Rómában forgató sztár a Sixtus-kápolnában járt, itt tanúsított viselkedésével pedig sok rajongót kiakasztott. A szobortestű Jason Momoa erre posztolt egy edzős videót, ahol elnézést kért.
Lázár korábban már többször tett olyan kijelentést, hogy a vidék fejlesztése fontosabb a fővárosénál. Ezért most többen arra számítanak, hogy a BFK megszűnhet - írja a portál.
„Figyelek, hogy ne hallja más, ha Madonnát hallgatok, vagy Britney-t. Ha az utcán szembe jön velem egy férfi ismerős, önkéntelenül figyelek arra, hogy elég férfiasan járok-e, és bár mindig azt a szerelést veszem fel, amit jónak találok, mégis ott motoszkál bennem egész nap a kérdés, hogy vajon ez nem túl buzis-e.”
Miközben Putyin más országok NATO csatlakozásába kíván beleszólni, úgy gondolja, hogy az orozok által vezetett katonai szövetség kérdése másra nem tartozik
Sokan álmodunk arról, hogy egyszer lesz egy saját otthonunk, ahová elvonulhatunk a világ elől, ahol a családunkkal, vagy csak úgy magunk lehetünk. És ez nem egy albérlet, hanem egy saját lakás vagy épp egy ház. Igen ám, de az álmainkban sosem szerepel az az út, amit be kell járni ahhoz, hogy mindezt megkaparintsuk. Legalábbis, ha kezdők vagyunk az
Győzelemmel kezdte a francia nyílt teniszbajnokság, a Roland Garros selejtezőjét Piros Zsombor és Jani Réka. Előbbi sikere igazi bravúr, hiszen a világranglista 107. helyezettje, a 2017-es wimbledoni bajnokságon elődöntős Sam Querrey ellen győzött nagyon simán 6:2, 6:2-re.
Egy időre bezártak az éttermek, a közösségi terek, a Covid időszaka alatt elszoktunk a beülős étkezésektől. Helyette kénytelenek voltunk hozzászokni az autóban evéshez, és sokan, többek között jómagam is, megtartották ezt a szokásukat, helyes vagy sem. Talán erre kíván reagálni a 7-Eleven amerikai üzlet és gyorsétterem lánc legújabb nyereményautójá
Írásunkban a nagyon korán szüretelhető szabadföldi gyümölcstermő növény, a loncfélék családjába tartozó mézbogyó fajtáinak jellemzőit mutatjuk be. A fajtavizsgálatokat egy szombathelyi magánkertben végezték a keszthelyi Georgikon Campus frissdiplomás kertészmérnökei.
Meghalt a kórházban az a 12 éves kislány, akit szombaton gázoltak el anyukájával együtt, miközben az út szélén bicikliztek. Úgy tudjuk, hogy boltba mentek, amikor egy autó hátulról elsodorta őket. A 65 éves sofőr nem ivott, mielőtt a volán mögé ült, de több helyi is azt mondta Híradónknak, hogy nagyon gyorsan hajtott. Az anya szörnyethalt a baleset
Belerohant egy kamion a baleset miatt veszteglő kocsisorba az M1-es autópályán, Győr térségében: egy teherautónak száguldott neki, amit rátolt az előtte lévőre. Ráadásul egy furgon oldalát is telibe kapta, sőt a tömegbalesetben átrepültek a roncsdarabok a túloldali sávba is, ahol csak egy ügyes manővernek köszönhető, hogy nem lett nagyobb baj. A ro
Egy Ukrajnának szánt, 40 milliárdos segélycsomagról szóló javaslatot szeretett volna az amerikai törvényhozás gyorsított eljárásban elfogadtatni. Aztán jött Rand Paul szenátor, és leállt a gépezet.
Ketten meghaltak, ketten pedig megsérültek, amikor frontálisan ütközött két autó vasárnap délután Heves és Jászapáti között. Az egyik sofőr áttért a szemközti sávba, ahol már hiába fékezett az éppen érkező kocsi vezetője, nem tudta elkerülni a balesetet. A vétlen sofőr és a másik kocsi egyik utasa a helyszínen életét vesztette. A másik autót vezető
A home office elterjedése sok egyéb mellett kihat a munkáltató által, a munkába járással kapcsolatban megtéríthető költségekre is. A Niveus Consulting Group azt járja körül, hogy a távmunkában (home office) dolgozó munkavállalóknak lehet-e, kell-e adni költségtérítést a munkába járáshoz kapcsolódóan, illetve ennek milyen adóterhe van.