Tegnap olvashattatok arról, hogy az UST stabil coin ellen intézett hétvégi támadás a bitcoin árfolyamát is megingatta. A bitcoin is megszenvedte az egyik stabil coin bedöntésére irányuló kísérletet Habár úgy tűnt, hogy hétfő reggelre a helyzet stabilizálódott, a bedöntést célzó kísérlet néhány órával később tovább folytatódott. Emiatt újabb beavatk
Akár magán, akár tb-támogatott egészségügyi szolgáltatást veszünk igénybe, már mindenhol találkozhatunk az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Térrel (EESZT). Az EESZT-be a betegnek nyújtott egészségügyi szolgáltatás – beleértve az elektronikus vényre felírt gyógyszert, gyógyászati segédeszközt is – kerül feltöltésre. Tekintettel arra, hogy az
Több mint két hónapja zajlik az orosz-ukrán háború, folyamatosan érkeznek az elemzések arról, hogy a konfliktus hogyan érintheti az egyes országok gazdaságát. Legutóbb a Moody’s készített egy átfogó anyagot a feltörekvő piaci hatásokról, melyből kiderül, hogy vannak olyan régiók, ahol akár komoly kockázattal is lehet számolni, és Magyarország sincs
Amit elvárunk az Európai Uniótól, hogy “térítse meg a költségek egy részét, vagy egészét”, hogy Magyarország egy többéves folyamat végén eljuthasson oda, hogy ne függjön az orosz kőolajtól - mondta Gulyás Gergely pár napja von der Leyen olajembargós javaslatáról. A Reuters hétfő esti értesülése: a Bizottság fontolgatja több pénz felajánlását olajin
2022. május 6-7. között rendezte meg másodszor a Tihanyi Hajós Egylet a Flexfleet Klasszikus Szóló vitorlásversenyt, melynek célja a Balaton körbevitorlázása – egyedül. Nem kis kihívás, mégis hatvanöt lelkes kormányos indult neki a versenynek. A pálya a rendező egyesület, a Tihanyi Hajós Egylet előtti rajtvonalon indult, a mezőny először Almádinál
A magyar szakemberek által fejlesztett BENKER az Európai Unió első olyan pénzügyi szolgáltatója, amely teljes egészében blokklánc technológiával működik. A BENKER idén induló szolgáltatásaira az év elején tette lehetővé ügyfeleinek az előregisztrációt, és pár hónap alatt már több mint ötezer európai érdeklődő szavazott bizalmat a pénzügyi piacot
Az amerikai vállalat idén újabb okostelefont dobhat piacra Google Pixel 7 Pro néven, amiről most render képek szivárogtak ki. Mutatjuk, hogy eddig mit tudunk róla. A Google Pixel 6 sorozat tavaly szeptemberben jelent meg, ami elég egyedire sikeredett és a felhasználók körében is népszerű. A Google tovább folytathatja idén ezt a sorozatot, legalább
Az Azénpénzem.hu egyik olvasója jelezte, megdöbbenésére hamarabb került be diagnosztikai vizsgálatra az állam egészségügybe, mint megszokott magánszolgáltatójához. Az egészségpénztári tagok körében végzett friss felmérésből is az derül ki, hogy annak is várnia kell, aki hajlandó fizetni. Szerintük viszont csak harmadannyit, mint a tb-rendszerben.
Úgy tűnik tényleg jogosan szokták mondani, hogy kicsi ez a filmes szakma, hiszen ha jobban szemügyre vesszük a dolgokat, lehet az az érzésünk, hogy minden filmben ugyanazok a színészek váltakoznak.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
A Richter Gedeon Nyrt. idén az első negyedévben 37,906 milliárd forint adózott nyereséget ért el, ami 40,6 százalékkal nagyobb az előző év azonos időszakában elértnél - közölte a gyógyszeripari vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján kedden.
A tolvaj egy hirtelen ötlettől vezérelve az autóhoz lépett, és mivel nyitva volt, beült, majd a kesztyűtartóban az indítókulcsot is megtalálta, és elhatározta, hogy kocsikázik egyet.
Nemrég kellett elbúcsúznunk egy régi, kedves barátunktól, és máris itt a következő áldozat… Na jó, talán olyan szoros szálak azért sosem fűztek minket az egyterű modellekhez, hogy ennyire drámaiak legyünk, de autós újságírókként is egy kifejezetten praktikus, és objektív szempontok mentén sok esetben szerethető és hasznos kategória képviselői halna
A szakértők szerint a jogszabály a második világháborús úgynevezett "kölcsönbérleti" program újraindítását jelenti, amely akkor hozzájárult a náci Németország legyőzéséhez.
Meghaladta a félszázezret azon lakossági ügyfelek száma a Magyar Államkincstárban, akik elektronikus úton, a www.magyarország.hu honlapról, saját ügyfélkapus bejelentkezésük segítségével nyitottak értékpapírszámlát – közölte a Magyar Államkincstár (MÁK). A MAK-nál 2019 júniusa óta van lehetőség elektronikus úton, ügyfélkapun keresztül értékpapírszá
A Big Daishowa szögfeje és maró szerszámtartói segítségével a Baker Manufacturing képes megfelelni a Blue Origin által támaszott kihívásoknak: szűkös fordulóidők és titkosított fémek. A Baker Manufacturing-nek agilisnak, precíznek és felkészültnek kell lennie az ismeretlen vegyi összetételű anyagok kezelésére, a Blue Origin beszállítójaként űrrepül
A globális energiaárak emelkedését az elektromobilitás szolgáltatók sem tudják lenyelni. A teljes anyag Mától drágább a töltés a Mobiliti oszlopain címen a Villanyautósok oldalon olvasható. A szerző további írásai: Szűcs Gábor.
A vitaminok kívülről és belülről egyaránt táplálják a szervezetet, így hiányuk igen hamar megmutatkozik az egészségünk vagy éppen a bőrünk elégtelen állapotán. De vajon melyek azok a vitaminok, amelyek segítenek, hogy a bőr szép, egészséges és élettel teli maradjon?
Rozsdaövezeti akcióterületté nyilvánította a Rozsdaövezeti bizottság a Property Market BudaPart városnegyed fejlesztésének helyszínét; a besorolás további lendületet ad a Kopaszi-gátnál épülő fejlesztésnek - hangsúlyozta Schrancz Mihály, a Property Market Kft. ügyvezető igazgatója az MTI-nek eljuttatott közleményben.
Rendkívül nehéz időszakon van túl Sydney van den Bosch a Tv2 Szerencsekerék című vetélkedőműsorának háziasszonya és közösségi média egyik legsikeresebb tartalomgyártója. Egészségügyi okokból mindkét mellét el kellett távolítani, csak így menthette meg az életét.