2022. május 10. kedd

máj. 10
12:42
A Roszkoszmosz vezetője szerint felelősségre kell vonni Elon Muskot (ATV)
Dimitrij Rogozin azzal vádolja közleményében a világ leggazdagabb emberét, hogy a műholdas internetet biztosító Starlink felszerelését az amerikai hadsereg szállította le az ukrán tengerészgyalogságnak és a „náci Azov zászlóalj számára.”
máj. 10
12:42
Hatósági engedélyhez kötik a kistehergépjárműves fuvarozást (Autónavigátor)
Eddig 3,5 tonna volt az engedélykötelezettség alsó határa, ám az új szabály alapján ez 2,5 tonnára csökkent. Tehát azok a
máj. 10
12:42
Alonso szabálytalan ravaszkodása lökte a szakadék szélére Schumachert (m4sport.hu)
Fernando Alonso ravasz, de büntetést érő trükkje indította el a lavinát, ami az első pontjára vadászó Mick Schumachert és Sebastian Vettelt is maga alá temette
máj. 10
12:42
Bűnbakkereső szándékkal erőltetheti az unió a kelet-európai országok orosz olajembargóba vonását (vg.hu)
Az unió nagyobb tagállamai dönthetnének amellett, hogy nem vásárolnak többé orosz olajat úgy is, hogy ezt nem erőltetik rá a tenger nélküli tagországokra, amelyek vezetéken szerzik be a nyersolajat, s az orosz olaj kevesebb mint tíz százalékát veszik meg.
máj. 10
12:42
Kiderült: ekkora vagyont hagyhatott a lányára Berki Krisztián (Life)
A 41 éves korában tragikus hirtelenséggel elhunyt médiaszemélyiség egy régebbi felvétel tanúsága szerint több mint húszmillió forintot hagyhatott nagyobbik lányára, Natasa Zselykére.
máj. 10
12:42
Csak Magyarország energiaellátását biztosító javaslatot tudunk támogatni (Demokrata)
A hatodik szankciós csomag elfogadása esetén lehetetlen lenne beszerezni a magyar gazdaság működtetéséhez szükséges kőolajmennyiséget – mondta Szijjártó Péter.
máj. 10
12:42
Rogozin: Egy atomháborúban Oroszország harminc perc alatt legyőzné a NATO-országokat (Mandiner)
A Roszkoszmosz vezetője szerint ugyanakkor az atomháborút el kell kerülni.
máj. 10
12:42
Friss: Magyarországra érkezik Emmanuel Macron, hogy jobb belátásra bírja Orbánt (Nyugati Fény)
A vétóról fognak beszélni.
máj. 10
12:42
Mi lehet a kiút az inflációból? Sok múlik a kockázati étvágyon (Üzletem)
Fordulat következett be a befektetések piacán, ami valójában már az infláció felgyorsulása előtt elindult, a megtakarítók ugyanis megérezték az áremelkedések előszelét. A tartósan magas infláció feladja a leckét azoknak, akiknek van lehetősége megtakarítani.
máj. 10
12:44
Markánsan csökken a szennyvízben a koronavírus koncentrációja (hirado.hu)
Emelkedés egyedül egy dunántúli város esetében figyelhető meg.
máj. 10
12:48
Tovább csökkent a cégvezetéstől eltiltottak száma (Menedzsment Fórum)
Három éve csökken a cégvezetéstől újonnan eltiltott magánszemélyek száma Magyarországon; a 2021-ben eltiltott 4076 magánszeméllyel együtt számuk 60 ezerről 40 ezerre csökkent - közölte az Opten céginformációs szolgáltató.
máj. 10
12:48
Magyar fejlesztés hozhat áttörést a koronavírus gyógyításában (Infostart)
Újabb kutatásfejlesztési megállapodást köt a Pécsi Tudományegyetem, a CAPTEC Medical Kft. és a Pannon Egyetem. Az együttműködés keretében egy olyan, már előkészített és kidolgozás alatt álló technológiai platformot alakítanak át a szakemberek a koronavírussal fertőzött betegek gyógyítása érdekében, amelyet elsődlegesen a tumoros betegek kezelésének
máj. 10
12:48
Így lehet egy munkavállalónak több munkaviszonya (Adózóna)
Gyakran felmerülő kérdés, hogy a munkavállaló létesíthet-e egyidejűleg több munkaviszonyt, illetve, hogy a feleket milyen jogok illetik meg, és milyen kötelezettségek terhelik.
máj. 10
12:48
Támogatást kapnak a koronavírus-oltásban részt vevő szakrendelők (Portfolio)
Félmilliárd forint támogatást kaptak azok a szakrendelők, amelyek részt vettek a koronavírus-járvány elleni védekezésben - tájékoztatta a Medicina2000 Magyar Járóbeteg Szakellátási Szövetség kedden az MTI-t.
máj. 10
12:48
Az inflációnál is jobban emelkednek a fővárosi albérletárak (hirado.hu)
Áprilisban a bérlők átlagosan 152 ezer forintért kerestek albérletet Budapesten.
máj. 10
12:48
Légiharcban megölték Ukrajna egyik befolyásos katonai vezetőjét (Mandiner)
Az ukrán haditengerészet légi harcászati egységének helyettes vezetőjét ölték meg.
máj. 10
12:48
A napraforgók megfigyelése alapján módosulhat a napelemtáblák tájolása Magyarországon (Magyar Mezőgazdaság)
Az Elte kutatói a napraforgók fénymaximalizáló "viselkedését" vizsgálva arra jutottak, hogy a napelemtáblák akkor termelik a legtöbb energiát Magyarországon, ha nem délre, hanem a dőlésszögüktől függően kissé kelet felé tájolják azokat.
máj. 10
12:50
Két extra hatás is segítette most a Magyar Telekomot (Portfolio)
Szerdán piaczárás után teszi közzé idei első negyedéves gyorsjelentését a Magyar Telekom, az elemzők arra számítanak, hogy tovább emelkedik a vállalat bevétele, a cég eredményét pedig extra tételek is felfelé húzhatják.
máj. 10
12:54
Orbán Gábor elemezte a háború hatását a Richterre (Infostart)
A Richter Gedeon Nyrt. nem ad ki sem árbevételi, sem eredmény előrejelzést az idei évre, forintban kifejezve "a tavalyinál nem lesz rosszabb az idei sem" - mondta Orbán Gábor vezérigazgató a gyógyszeripari vállalat első negyedéves eredményeit értékelő sajtótájékoztatón kedden Budapesten.
máj. 10
12:54
Fontos: május második felétől már nem lesz elég a B-s jogsi a kisteherautókhoz (Blikk)
Május 21-étől már nem lesz elég a 3.5 tonna alatti, eddig B-kategóriás jogosítvánnyal vezethető, árufuvarozásra használt kisteherautókhoz a sima jogosítvány. Egy uniós irányelv alapján ugyanis Magyarországon is kötelező lesz a díj ellenében végzett árufuvarozáshoz a szakhatósági engedély is. Mindez attól a naptól a 2.5 tonna összetömeget meghaladó
máj. 10
12:54
A területvédelem önkénteseit a frontra vezényelték Kárpátaljáról (HírTV)
Ukrajnában nagy felháborodást keltett, hogy a frontra vezénylik a területvédelmi egységek önkénteseit – számolt be Dunda György tudósító.
máj. 10
12:54
Tényleg nem szívódik fel a kollagén bőrön át? (Spa Trend Online)
A kollagén az utóbbi évek slágerösszetevője az anti-aging kozmetikumoknak, nem is véletlenül. Ez a fontos fehérje képes visszaforgatni az idő kerekét és fiatalos vonásokat, kontúrosabb és egészségesebb bőrt ad. Vagy mégsem?
máj. 10
12:54
Szijjártó: Magyarország csak az ország energiaellátását biztosító szankciós javaslatot tud támogatni (hirado.hu)
A tervezett hatodik szankciós javaslatcsomag elfogadása esetén komoly infrastrukturális beruházásokra lenne szükség Magyarországon.
máj. 10
12:54
Paris Hilton mesébe illő babaváró partit rendezett várandós hugának (hirado.hu)
Nicky Hilton nyárra várra harmadik gyermekét.
máj. 10
12:54
Véget ért a hajtóvadászat: meghalt a nő, aki megszöktette az elítélt gyilkost (hirado.hu)
A párost hosszú hajtóvadászat után, hétfőn Indiana államban tartóztatták le.
máj. 10
12:54
Egyszerű fejfájással kezdődött, most az életéért küzd a háromgyermekes apa (Ripost)
Az orvosok súlyos diagnózist közöltek a családdal.
máj. 10
12:54
Harap az infláció Közép-Európában, erősödik a forint (vg.hu)
A nyomás könnyen visszatérhet, a feltörekvő gazdaságok devizái felett borús marad az ég.
máj. 10
12:54
Sokkoló vallomás! Levetette melleit a TV2 gyönyörű műsorvezetője (Life)
Rendkívül nehéz időszakon van túl Sydney van den Bosch, a TV2 Szerencsekerék című vetélkedőműsorának háziasszonya és közösségi média egyik legsikeresebb tartalomgyártója. Egészségügyi okokból mindkét mellét el kellett távolítani, csak így menthette meg az életét.
máj. 10
12:54
Hódítanak a technikai táborok (GSMring)
Kíváncsi vagy, mely tábori témák vonzzák a legtöbb jelentkezőt? A PEOPLE TEAM (PT) szervezőit kérdeztük. „A technikai szekciók nagyot futottak az utóbbi nyarakon. Ezek közé tartozik a 2022-ben is meghirdetett robotikatábor, a programozótábor és dróntábor. A korábbi években megszokott kínálat mellett egy új szekcióval is előrukkoltunk, a 3D konstruk
máj. 10
12:54
Rétvári Bence a Jobbiknak: csak magukat hibáztathatják (Demokrata)
Videó! Brenner Koloman felszólította Orbán Viktort. Rétvári Bence válaszában emlékeztetett, a Jobbik az egyetlen párt, amely nem tudott egyéni győzelmet aratni.
máj. 10
12:54
Traktor pótkocsijának rohant egy betegszállító mikrobusz (GépMax)
A 442-es főúton Szolnok felé haladt a traktor, amikor a mögötte érkező betegszállító a pótkocsijának rohant.
máj. 10
12:54
További áremelés várható a vetőmagpiacon (Mezőhír)
A vetőmag-forgalmazóknak jóval többet kell fizetniük az előállított magért, így persze a végfelhasználóknak is.
máj. 10
12:54
Hét lélegzetelállító hely Magyarországon, ahova érdemes ellátogatni (Magyar Nemzet)
Hazánk tele van csodálatos látnivalókkal, bakancslistás helyekkel, amelyeket egy-egy hétvége során bárki felfedezhet.
máj. 10
12:54
Nem az ukrán gabona-, hanem a műtrágyahelyzet lesz a dráma (Agrárágazat)
Ha bajban a mezőgazdaság, bajban a világ biztonsága – ezt jelenti a drágulás és a műtrágya- és gabonahiány.
máj. 10
12:56
Szijjártó: Magyarország csak az ország energiaellátását biztosító szankciós javaslatot tud támogatni (HírTV)
A szankciók elfogadása elsetén komoly infrastrukturális beruházásokra lenne szükség Magyarországon, illetve kezelni kellene az intézkedésnek az árak emelkedésére gyakorolt hatásait is.
máj. 10
12:56
"A lágy szellő átjárt" - pucéran ment ki a szabadba a magyar műsorvezető (Life)
Müller Attila merész dologra vállalkozott: meztelenül kertészkedett.
máj. 10
13:00
Üzent a KSH a pedagógusoknak (Menedzsment Fórum)
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete sérelmezte a Központi Statisztikai Hivatal felmérési metódusát a tanársztrájkkal kapcsolatban, most pedig megérkezett a KSH válasza.
máj. 10
13:00
A technológiai szektor a legnépszerűbb befektetői célpont Magyarországon (Piac és Profit)
A hazai cégek külföldi ügyleteinek növekedése volt 2021-ben a magyar felvásárlási piac egyik újdonsága az EY vállalati összeolvadásokat és felvásárlásokat (M&A) értékelő tanulmánya szerint.
máj. 10
13:00
Varga: a felelős cselekvés szabadságáról szól az alaptörvény tizedik módosítása (ATV)
Fel kell készíteni a jogrendünket az elképzelhetetlennek hitt kihívásokra - mondta Varga Judit a parlamentben az alaptörvény veszélyhelyzeti módosításáról szóló módosításának expozéjában. Az igazságügyminiszter Fukuyama téziséről, a történelem végéről is beszélt, és “sok meghasonult nyugati demokráciáról”.
máj. 10
13:00
Az inflációt is túlszárnyalja az albérletárak növekedése (444.hu)
Az albérletpiaci elemzések nem ígérnek sok jót a következő időszakra.
máj. 10
13:00
ENSZ: a hivatalos becsléseknél jóval több lehet a háborús áldozatok száma (vg.hu)
A hónapokon át ostrom alatt álló Mariupolba még mindig nehezen tudnak bejutni, s így az ENSZ munkatársainak hiteles adatgyűjtésre sincs lehetőségük.
máj. 10
13:00
Drámai döntés: eltávolítatta a melleit Sydney van den Bosch (SzMo)
Kiderült, hogy örökölte a mellrákra való hajlamot. A TV2 sztárja azonban nem akart bizonytalanságban élni, inkább a masztektómia mellett döntött.
máj. 10
13:00
Globális élelmiszerválság miatt aggódik az ukrán elnök (Agrofórum)
Ukrajna elnöke felszólította a nemzetközi közösséget, hogy tegyen azonnali lépéseket országa kikötőinek orosz blokádjának felszámolására, hogy lehetővé tegye a búzaexportot és megakadályozza a globális élelmiszerválságot.
máj. 10
13:00
A luhanszki Popaszna bevételét jelentette be Moszkva (Magyar Nemzet)
Oroszország ismertette, milyen feltételek mellett hajtana végre atomcsapást.
máj. 10
13:02
Szijjártó: El kell kerülni, hogy az EU párhuzamosan több biztonsági kihívással szembesüljön (vg.hu)
Brüsszelben, a Szíria megsegítésére rendezett hatodik nemzetközi konferencia szünetében beszélt erről a miniszter.
máj. 10
13:06
A kőolaj nem, de az orosz LNG már kifog a G7-en (Infostart)
Japán szerint egyenesen káosz jöhetne a világgazdaságban.
máj. 10
13:06
Több mint száz kilogrammos harcsát fogott ki egy magyar horgász (hirado.hu)
A halat a mérlegelés és a fotózás után visszaengedték a folyóba.
máj. 10
13:06
Elárulta Szijjártó Péter, mire várnak most Brüsszeltől az olajembargós terv megszavazásához (Portfolio)
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke hétfőn Budapesten részletes, teljes körű tájékoztatást kapott a brüsszeli testület által javasolt szankciós csomagnak a Magyarországot érintő hatásairól és most a magyar kormány várja a helyzet megoldását célzó brüsszeli javaslatokat – jelezte Szijjártó Péter kedden.
máj. 10
13:06
Buszon fojtotta meg áldozatát a kegyetlen férfi (hirado.hu)
Az áldozatot a mentők kórházba szállították, ahol később elhunyt.
máj. 10
13:06
Bondár Anna könnyed sikert aratott a karlsruhei tenisztorna első körében (m4sport.hu)
A 24 éves Bondárra a nyolcaddöntőben a kanadai Rebecca Marino (114.) vár.

Keresés