A nőknek márpedig problémájuk van azzal, hogy a partnerük nem tud nekik komolyabb élvezetet vagy akár orgazmust nyújtani, ha orális szexre kerül a sor - fogalmaz Shaun Galanos szerelem coach, és elmondja a megoldást is.
Munkámnak köszönhetően évente többször látogatok el Mexikóba. A Közép-Amerikai ország egyaránt gazdag prekolombián emlékekben, koloniális épületekben és természeti szépségekben. Azaz minden érdeklődést kielégít. Már többször írtam Mexikóról, Frida Kahloról, a textíliákról, talán a konyhájáról is. Most a spanyol felfedezés előtti idők emlékeire szer
Novemberben a fogyasztói árak átlagosan 22,5 százalékkal meghaladták az egy évvel korábbit. Az elmúlt egy évben a háztartási energia és az élelmiszerek ára emelkedett a leginkább - jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Illegális élelmiszer-előállítón ütöttek rajta a rendőrséggel együttműködve a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) ellenőrei: a Pest megyei helyszínen bejelentés nélkül számos állatfajt tartottak, az állategészségügyi és a járványvédelmi követelményeket nem teljesítve - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
Négynapos munkahét: ha megbízol az emberekben, bebizonyítják, hogy megbízhatóak. Ha egyszer egy vállalat bevezeti a négynapos munkahetet, hogyan térhetne vissza a korábbi modellhez?
Amikor az energiahelyzet nyomán a rezsicsökkentés szigorításra került, sokan kezdték el találgatni, hogy vajon továbbra is megéri-e elektromos autót használni? Az ársapka eltörlését követően a Jövő Mobilitása Szövetség szakértői kiszámolták, hogy bár drágult az áram, de még mindig jobban megéri e-autózni, mint hagyományos üzemanyagokat használni. D
Az árbevétel alapján a leggyorsabban növekvő technológiai cégeket díjazó Deloitte Central Europe 2022-es Technology Fast 50 programjára 16 közép-európai országból 400 pályázat érkezett, a rangsorba három magyar cég került be. A könyvvizsgáló és adótanácsadó közleménye szerint a jelentkező cégek idén rekord, 2351 százalékos átlagos növekedést értek
Az IMA Active, az IMA Group gyógyszeripari automatizált rendszerek és gépek gyártásával foglalkozó részlege a közelmúltban korszerűsítette folyamatos tablettabevonó megoldását az Omron nagysebességű színes kamerával és belső világítással felszerelt képfeldolgozó rendszerének telepítésével. Az eredmény: a bevonat egyenletességének rendkívül pontos é
Egy Porsche karaktervonásai és élvezetes vezethetősége egy hétköznapi, családi használatra tökéletes terepjáróba öntve. Nagyjából így szólt az ötlet, amely életre hívta a Porsche Cayenne-t, amelynek legelső generációja 2002-ben rajtolt el.…
Ötven évvel ezelőtt 1972. december 7-én kezdődött, majd december 19-én fejeződött be sikeresen az Apollo-program utolsó repülése. Eugene Cernan és Harrison Schmitt voltak az utolsó emberek, akik a Holdon jártak.
Kevés az időd, viszont szeretnél felkészülni az ünnepekre - teljesen megértünk. Ezért is gondoltuk, hogy meglepünk egy nagyon egyszerű, de annál finomabb mézeskalács recepttel. FYI: nem lesz szükséged B-tervre.
Befejeződött Szegeden a Városgazda utca felújítása, az önkormányzat mintegy 1,3 milliárd forintos költséggel, uniós támogatással három helyszínen, 3,4 kilométeren korszerűsített gazdasági célokat szolgáló utakat - tájékoztatta a polgármesteri hivatal az MTI-t.
Az EU Tanácsa megállapodásra jutott egy olyan jogalkotási csomagról, amely lehetővé teszi az EU számára, hogy 2023-ban 18 milliárd euróval segítse Ukrajnát. A javaslatot a Tanács írásbeli eljárással fogadta el, és a jövő héten az Európai Parlament elé terjesztik.
Fehéroroszország közölte az Ensz-szel, hogy előfeltételek nélkül engedélyezi Ukrajnából származó gabona tranzitját a területén keresztül a litván kikötőkből történő kivitel céljából – közölte az Ensz szóvivője.
Visa Boltok Boltja néven új verseny indul a fizikai üzletek megmérettetésére Magyarországon. A verseny célja a helyi vállalkozások eredményeinek elismerése, a vásárlók figyelmének felhívása a magas szolgáltatási színvonalú üzletekre, valamint a kis- és középvállalkozások számára motivációként is szolgáló legjobb gyakorlatok bemutatása. A nevezés ny
Az előzetes adatok alapján a Videoton vállalatcsoport idei árbevétele meghaladja a 260 milliárd forintot – jelentette be Széles Gábor. A székesfehérvári cégcsoport elnök-vezérigazgatója elmondta: idén szeptemberéig úgy tűnt, hogy az előző gazdasági év eredményszintjét fogják megismételni, de az év végén komoly növekedést produkáltak, így tudták jel
A Reverion német energetikai vállalat a megújuló energiatermelés növelése mellett zöld hidrogént állít elő és szén-dioxidot köt meg – mindezt ugyanabban a mikroerőműben. A vállalat erőművei a könnyű használat érdekében hajózási konténerekben épülnek, és belső égésű motorok helyett magas hőmérsékletű üzemanyagcellákat használnak. Ezek biogázzal műkö
Az emberek, mint faj, folyamatosan figyelik a jeleket, hogy értékeljék a társas helyzeteket, és hogy előre tudják, milyen történés várható a jövőben. Ha képesek vagyunk megmondani hogy a másik, legyen az ember vagy állat, örül-e nekünk, agresszívvá válik-e, vagy éppen figyel-e ránk, az komoly evolúciós előnyökkel járhat.
Elegáns megjelenésével, precíz működésével és praktikus térkihasználásával a Baron 440 egy ízig-vérig városi grill. A legendás kanadai grillgyártó egyik legjobb közepes nagyságú, 5 égős gázgrillje!
A horvát határ közelében élők szerint jelentős változást hoz számukra, hogy január elsejétől szabadon lehet átjárni a szomszéd országba. Megszűnnek a torlódások, így várhatóan oda és vissza is elindulnak a turisták és a vásárlók. Horvátország schengeni csatlakozásától a legtöbben azt várják, hogy megpezsdül az élet a határ mindkét oldalán.
Már csak 13 nap van karácsonyig, ilyenkor sokan még elszaladnak a manikűrösükhöz, hogy minél szebb ünnepi körmökkel várhassák ezt a csodálatos időszakot.
Az AlphaTauri csapatfőnöke, Franz Tost úgy gondolja, George Russell “már most erősebb”, mint Lewis Hamilton. Ragaszkodik ahhoz, hogy a fiatal brit lesz Max Verstappen legkeményebb ellenfele a következő szezonban Charles Leclerc mellett. A Mercedesnek egy olyan évében, amelyet a csapat W13-as ezüstnyilát sújtó “delfinezés” és aerodinamikai problémák
Októberben az export euróban számított értéke 21,0, az importé 25,7 százalékkal nagyobb volt az egy évvel korábbinál. A külkereskedelmi egyenleg 588 millió euróval romlott és 1,009 milliárd eurót tett ki - közölte csütörtökön első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Bács-Kiskun megyében fekszik Kalocsa, Tolnában található Paks, Heves megyében pedig Eger, ugye? Hát, nem egészen, ugyanis ezt a három magyar várost és még a somogyi Igalt, valamint a kicsiny zalai falut, Bakot kereshetjük a csillagos égen is, ha éppen odafent jár a Mars.
Dekoratív, illatos, és nem kerül semmibe: a citrusfélék héja része lehet az ünnepnek! Mielőtt belesöpörnénk a kukába, gondoljuk végig, mire lehetne még használni – és akkor kiderül, hogy még jobb, ha hámozás előtt dől el a narancshéj-dekoráció sorsa.
Anthony Fauci, az amerikai járványügyi hatóság távozó vezetője elismerte, hogy létezik a covid-fáradtság, amit a népesség körében a koronavírussal kapcsolatos kötelező jellegű intézkedések váltottak ki.
Magyarországi székhelyű társaságunktól (A) belga székhelyű társaság (B) árut rendelt. A megrendelt árut a (B) társaság egy franciaországi székhelyű társaságnak (C) fogja továbbszámlázni. Az árut társaságunk magyarországi székhelyéről a francia társaság (C) által megbízott fuvarozó szállította el közvetlenül Franciaországba. Kérdésünk: 1. Az ügylet
A Twitter “feketelistákat” készített bizonyos, kritikus véleményeket megfogalmazó felhasználókról – ez derült ki a közösségi médiumok korábbi vezetése idején követett gyakorlatról nyilvánosságra hozott újabb belső üzenetváltásokból. Az úgynevezett “Twitter-iratok” második részét – az előzőhöz hasonlóan – egy újságíró összegezte és szerkesztette. Ba