Megszületett az a négyoldalú megállapodás, amelynek eredményeként Magyarország Azerbajdzsánból Georgián és Románián keresztül, egy új vezetéken zöld villamos energiát tud majd importálni a jövőben - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton Bukarestben.
Az MNB kezdeményezésére jövőre szigorodnak a Btk. tőkepiaci visszaélésekre vonatkozó tényállásai. 2023. január 1-jétől bennfentes kereskedelemnél, tiltott piacbefolyásolásnál is minősített eset lesz, ha e bűncselekményeket tőzsdei céghez kötődő személy követi el. Őket a törvénymódosítás nyomán az eddiginél szigorúbb, akár 5 év szabadságvesztés és m
Gyakori helyzet, hogy a férj (vagy a feleség) már egy ideje nyaggatja a párját, hogy próbálják ki a szexet hármasban, például még egy nő bevonásával. Honnan lehet tudni, hogy jó ötlet-e ez, és hogyan fogjanak neki a nyitásnak? PoliLili megosztja velünk tapasztalatait ezen a téren.
Talán túlzás nélkül állíthatjuk, hogy Szabadfi Szabi az egyik legismertebb pék az országban, aki sokat tett a hazai kovászforradalomért, és komoly szerepe volt abban, hogy mostanra gombamód elszaporodtak a kézműves pékségek.
A karácsonyi vacsorák, rendezvények időszakát éljük. Ilyenkor az alkoholfogyasztás megengedett, a kollégák kötetlenebb stílusú beszélgetést folytatnak egymással, a munkáltató pulykapénzt, bónuszt osztogat, igazi jókedvvel búcsúztatható az óév. Biztosan így van ez minden esetben? És mi a helyzet egy ittasan kiabáló, zaklató, netán másokat lehányó mu
A kormány kihirdette két új rendeletét a szerda éjszaka megjelent közlönyben, ami tartalmazza, hogy az új időszakban mennyi lesz a gáz és a villamos energia átlagfogyasztás feletti lakossági ára. Ezzel egy időben Lantos Csaba energiaügyi miniszter közleményt adott ki.
Fémdarab esetleges jelenléte miatt visszahívták a forgalomból az Almondy Daim 400 grammos svéd mandulatortát csokoládéval és ropogós karamellel – írja honlapján a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).
A színész és a séf viszonya nem volt mindig zökkenőmentes, azonban a Döntő hetére olyan kapcsolat alakult ki köztük, ami felülírta minden múltbéli vitájukat. Máté örömkönnyekkel a szemében köszönt el a séfektől és a műsortól, ami egy életre szóló élményt adott neki.
Katonákkal és más közszolgákkal igyekeznek pótolni a sztrájkolókat, de a határőrség vezetője szerint így sem kizárt, hogy be kell majd zárni pár repülőteret.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), ahogy azt az adózás rendjéről szóló 2017. évi CL. törvény 266. § g) pontja előírja, közzéteszi a bejelentkezési kötelezettséget mulasztók adatait – áll a NAV honlapján.
„Egy alma, egy mangó, vagy akár borotvahab... hozzászoktunk, hogy szokatlan tárgyakat találunk ott, ahol nem kellene lenniük. De egy gránát? Ilyen még soha se volt” – mesélte egy orvos.
A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal elnöke kihirdette két új rendeletét a szerda éjszaka megjelent közlönyben, ami tartalmazza, hogy az új időszakban mennyi lesz a gáz és a villamos energia átlagfogyasztás feletti lakossági ára. Ezzel egy időben Lantos Csaba energiaügyi miniszter közleményt adott ki.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) kezdeményezésére jövőre szigorodnak a Btk. tőkepiaci visszaélésekre vonatkozó tényállásai. 2023. január 1. napjától bennfentes kereskedelemnél, tiltott piacbefolyásolásnál is minősített eset lesz, ha e bűncselekményeket tőzsdei céghez kötődő személy követi el. Őket a törvénymódosítás nyomán az eddiginél szigorúbb, akár 5
Molesztált és hármas szexre csábított több apácát is Marko Ivan Rupnik jezsuita pap. Igaz, az eset hosszú évekkel ezelőtt történt, a tények csak nemrég kerültek napvilágra.
Az ünnepek előtt állt ki hagyományos évzáró sajtótájékoztatójára a miniszterelnök. A két órás kormányinfón sok új bejelentés nem született, ezek egyike, hogy jövőre a 30 év alatti, gyermekes nőkre is kiterjesztik a 25 év alattiak szja-mentességét – írja a hvg.hu.