A Tanács megállapodásra jutott arról a jogalkotási csomagról, amely lehetővé fogja tenni az EU számára, hogy 2023-ban 18 milliárd euró összegű pénzügyi segítséget nyújtson Ukrajna számára. A javaslatot a Tanács a mai napon írásbeli eljárás keretében fogadta el, és azt a jövő héten történő esetleges elfogadása céljából benyújtják az Európai Parlamen
Nem ettek, mosakodtak és aludtak a játékfüggő gyerekek, akik ügyében kanadai bíró hozott a szülőknek kedvező döntést: beperelhetik a játék fejlesztőjét.
A Blikk információi szerint a tévés az Mtva egyik új igazgatójaként segíti a továbbiakban a közmédia csatornáinak munkáját. “Ugyan hivatalosan ilyen titulus egyelőre nincs, a magyar közmédia kreatív vezetője lesz. A kereskedelmi médiában eltöltött tapasztalatai miatt keresték meg őt, hiszen több mint húsz évet dolgozott az Rtl-nél, a Tv2-nél és a
Valid Regraugui, a marokkói labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya egy álom megvalósulásáról beszélt az után, hogy csapata szombaton 1-0-ra legyőzte a portugál együttest, ezzel elődöntőbe jutott a katari világbajnokságon.
Kiállításokkal, tárlatvezetésekkel, előadásokkal, élő zenével és borkóstolóval várja a közönséget az év utolsó Múzeum+ estjén december 14-én a Magyar Nemzeti Galéria (MNG).
Többek között Belgium, Olaszország, Lengyelország és Szlovénia is a tervezett európai uniós gázársapka jelentős csökkentését szorgalmazza – írja a Reuters.
Az álomszerető? A pasi, akiről mindig is álmodtál? Van, akinek ez egy tökéletes testű sportoló, másnak egy híres énekes vagy épp egy jóval idősebb partner. Öt lány mesélte el nekünk legemlékezetesebb szeretkezései történetét.
A szervezet megállapodásra jutott egy olyan jogalkotási csomagról, amely lehetővé teszi az EU számára, hogy 2023-ban 18 milliárd euróval pénzügyileg segítse Ukrajnát.
Magyarországon több mint másfél millió ember él mintegy 650 ezer távfűtéses lakásban, a távhővel ellátott települések száma 2021-ben is megközelítette a százat, a lakossági díjfizetők száma tavaly 663 ezer volt a 2020-as 660 ezer után - áll a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (Mekh) és a Magyar Távhőszolgáltatók Szakmai Szövetségének
Több mint tíz évvel a Mizu megjelenése után beszélt először Fluor Tomi arról, hogy a hirtelen jött népszerűség mellé mennyi gyűlölködést és fenyegetést kapott, és arról is, hogy végül pánikbeteg lett.
Minnesota állam egy bírósága három és fél év börtönre ítélte azt a volt rendőrt, aki 2020. májusában 3 társával részt vett a George Floyd halálával végződő intézkedésben, a férfi szövetségi bűncselekményért már börtönbüntetését tölti.
Alain Aspect, John F Clauser és Anton Zeilinger francia, amerikai és osztrák tudósoknak úttörő kvantumfizikai kutatásaikért ítélték oda a fizikai Nobel-díjat.
Novák Katalint Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes és Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy, a Magyar Honvédség parancsnoka is elkísérte.
Lehet, hogy leginkább lenyűgöző építészetéről ismert, de a spanyol Valencia városa új célt tűzött ki maga elé: 2030-ra szén-dioxid-semlegessé kíván válni.
A magyar munkavállalók majdnem fele dolgozott már együtt megváltozott munkaképességű emberrel és többségében pozitív tapasztalataik vannak a közös munkáról - közölte a Profession.hu a legfrissebb kutatása alapján csütörtökön az MTI-vel.