2022. december 1-jétől Hóbor Péter tölti be a Kulcs-Soft Nyrt. CTO – Technológiai igazgató és hibrid vállalatirányítási üzletágvezető pozícióját. Hóbor Péter régi „motoros” az IT szakmában, dolgozott többek között a Shell Gas-nál, az Avayá-nál, az elmúlt szinte két évtizedben pedig a Geomantban gyűjtötte a tapasztalatokat, ahol a vállalati technoló
A Waze csapatát beolvasztják a Google Mapsért felelős szervezetbe, bár a belső változás részeként a végfelhasználói élményt érintő változásokat nem jelentettek be. Azaz a Waze-felhasználóknak nem kell amiatt aggódniuk, hogy kedvenc autós alkalmazásuk a racionalizálás áldozatául esne.
Az Európai Bizottság több intézkedést is javasolt annak érdekében, hogy a digitalizáció felkarolása és előmozdítása révén korszerűsítse és hatékonyabbá tegye az EU hozzáadottértékadó- (héa, „áfa”) rendszerét a vállalkozások számára, valamint ellenállóbbá tegye a rendszert a csalással szemben.
„Nincs értelme annak, amit a magyar kormány mond az üzemanyaghiány ügyében” – közölte az Európai Bizottság vezető szóvivője, Eric Mamer az Euronews kérdésére a testület szokásos déli sajtótájékoztatóján – írja a hvg.hu.
A személyautók kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) díjai a tavalyi év azonos időszakához képest 5 százalékkal emelkedtek a harmadik negyedévben; a biztosítói kárkifizetések 12 százalékkal nőttek a szerviz- és alkatrészköltségek drágulása, a devizaárfolyam-változás és a pénzromlás hatásaként – áll a Magyar Nemzeti Bank (MNB) MTI-nek csütö
Idén decemberben megújul a 90.9 Jazzy Rádió, és ezentúl egyszerűbb néven, Jazzyként köszönti a hallgatókat. A station voice Peller Anna színművész lett, az új szignálpark zenéit pedig az ország egyik legkreatívabb, többszörös díjnyertes Dj-producer-zeneszerzője, Zoohacker készítette. 2023-tól a rádió egyik legnépszerűbb műsora is megújul, reggelent
Kilenc nyugati sorozatvetőt semmisítettek meg az orosz légierő nagypontosságú csapásai: öt amerikai gyártmányú MRLS és két német MARS-II típusút a Zaporizzsja megyei Sevcsenkivszke és Hrihorivszke térségében, a donyecki régióban lévő Illicsivka közelében pedig két amerikai HIMARS-t - közölte a csütörtöki hadijelentést ismertetve Igor Konasenkov alt
Az orosz védelmi képességeket egyre inkább megkérdőjelezik a közép-ázsiai államok, főként Kazahsztán, de más térségbeli államok is. Ez az ék nagy lehetőséget jelenthet Európának geopolitikai pozíciója erősítésére.
Abban, hogy idén októberre 9 éves mélypontra fékeződött a hazai lakáshitelpiac, a kamatok emelkedése mellett az is szerepet játszott, hogy az MNB zöld hitelének kihasználása miatt az új lakások építését előrehozták a beruházók – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu.
Hagyományteremtő jelleggel rendezik meg 2022. december 10-én szombaton az I. Kékszalag PORT adventi vásárt Balatonfüreden. Az ingyenes rendezvényen helyi és környékbeli kézművesek, gasztronómiai szolgáltatók mellett különböző, a vízi sportokhoz kapcsolódó aktivitásokkal, valamint jégvitorlás-kiállítással is készülnek a szervezők.
A Boeing – ötven év után – a megváltozott üzemanyag-fogyasztási szokások miatt hagy fel a Jumbo Jetek gyártásával. Az 1574., egyben utolsó 747-essel először egy Boeing tesztpilóta repül, majd lefestik a megrendelő arculatának megfelelően, aztán átadják az Atlas Air Worldwide Holdings teherszállító és charterszállítónak a jövő év elején.
Egy sima, egy fordított: a kötött és horgolt termékek mindig is egyet jelentettek a lelassulással, ahogy természetesen a puhasággal és az otthonossággal. Ám míg korábban a „tudomány” megállt egy szép pulóvernél, sapkánál, vagy sálnál, addig mára már igazán különleges formában is megjelennek a kötések.
A Deloitte Central Europe 2022-es Technology Fast 50 programjára 16 közép-európai országból közel 400 pályázat érkezett. A kiemelkedő érdeklődés mellett idén a rangsorra felkerült cégek növekedésének mértéke is rekordot döntött.A Deloitte CE Technology Fast 50 2022-es program legfontosabb megállapításai:A rangsoron szereplő vállalatok átlagos növek
A német gazdasági média új kedvence Vietnám, a sajtómunkások, a gazdasági döntéshozók, valamint politikusok egy része a kínai függőség fojtogató szorításából való kimenekülés megoldását látják a dél-kelet ázsiai országban. Ám, ha elfogulatlanul vizsgáljuk a kérdést - írja az Industrie Magazin cikke - hamar kiderül, hogy Vietnám a legtöbb iparágban
Novemberben az újautó eladások közel harmadát kínai márkák adták Oroszországban, amely meredek emelkedés az év eleji tíz százalék alatti piaci részesedéshez képest - derül ki az Autostat orosz piackutató intézet adataiból.
Viktor But orosz állampolgárt kicserélték Brittney Griner amerikai állampolgárra – közölte az orosz külügyminisztérium. Az eljárást Abu Dzabi repülőterén bonyolították le.
Mintegy 11 ezer kérelmet nyújtottak be a fővárosi lakásrezsi-támogatásra október eleje és november vége között - közölte Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes csütörtökön, háttérbeszélgetésen.
A parlament tegnap délután 136 igen és 56 nem szavazattal, 1 tartózkodás mellett elfogadta az egészségügyi átalakításról szóló törvénycsomagot, amit még Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes nyújtott be novemberben. A módosítás több helyen is hozzányúl a jelenlegi ellátórendszerhez, azon belül is leginkább a sürgősségi ellátáshoz. Megkérdeztük az e
Bár a tésztafőzés nem nagy ördöngösség, de a főzési idő miatt nem is a legenergiatakarékosabb dolog a világon – ha azonban a következőképp készíted el, azzal sok pénzt megspórolhatsz.
A munkavállalók 53 százaléka hajlandó a lakóhelyéről elköltözni munkahelyváltás miatt a Trenkwalder idei felmérése szerint, szemben a tavalyi 35 százalékkal - ismertette a munkaerő-kölcsönzéssel és -közvetítéssel foglalkozó cég csütörtökön sajtótájékoztatón.
Ahogy derülnek ki a részletek, egyre kevésbé lehet komolyan venni a „Reichsbürger” nevű puccstársaságot, a német sajtó mégis igyekszik felnagyítani a fenyegetést.
Az elmúlt két hétben főként az ország nyugati, északnyugati felén hullott számottevő csapadék. Az előttünk álló napokban azonban országszerte jelentős mennyiségre van kilátás nagyrészt enyhe esők, de vasárnaptól az északi, északkeleti országrészben egyre nagyobb területen hó formájában. Így a jövő hét első felében téliesre fordul időjárásunk, és ez
Malcolm Wilson, az M-Sport ügyvezető-igazgatója szerint képesek lesz csapata megcélozni a 2023-as vb címet, miután tegnap bejelentették Ott Tanak visszatérését.
Megnyílt a Mol Campus, a vállalat új székháza Budapesten, a Kopaszi-gát mellett; az épületben 2500 ember dolgozik majd a cég növekedésén, mert biztosítani kell Magyarország energiaellátását – mondta a Mol-csoport elnök-vezérigazgatója a megnyitón.
Eric Mamer szóvivő szerint a kormány bűnbakként használja a magyarországi üzemanyaghiány és a benzinárstop kivezetése ügyében az Európai Uniót, csakhogy Magyarország mentességet élvez az olajembargó ügyében.