Nagyon rákattantak a George-ra az ügyfelek az Ersténél: amióta bevezette ezt a webes és mobilos alkalmazást, sokkal többet használják. Gyuri egyre többet is nyújt nekik, nemsokára már szelfizhetnek is vele.
Nem semmi élő show-ra készülnek a Sztárban sztár leszek! bent maradt tehetségei, akik már alig várják, hogy még egyszer utoljára bizonyíthassanak a nézőknek, hiszen a döntő következik vasárnap este. Schobert Lara most egy olyan titkot árult el, amely minden énekest érint.
Nyilvánosan megkorbácsoltak csütörtökön a tálibok által uralt Afganisztánban huszonhét embert, akit házasságtörés, lopás, valamint kábítószerrel való visszaélés bűncselekménye miatt ítéltek el - közölte az afgán legfelsőbb bíróság egyik tisztségviselője.
A sztároknak köszönhetően idén sem volt ok az unalomra, a gyorsan váltakozó történéseket pedig érdemes volt nyomon követni. Összegyűjtöttük, hogy a Google szerint kik voltak azok a sztárok, akik iránt a legjobban érdeklődtek az emberek 2022-ben.
Az Erste Banknál idén tovább nőtt a digitálisan aktív ügyfelek száma, arányuk mára elérte a 67 százalékot. Több mint 550 ezer ügyfél használja rendszeresen az Erste digitális platformját, George-ot, amely folyamatosan új funkciókkal bővül. Nemrég elérhetővé vált például a George-ból indított, azonosított ügyfélszolgálati hívás, és most már bármikor
Az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatalának (EUIPO) tanulmánya szerint a szellemi tulajdonnal tudatosan foglalkozó kkv-k akár 20 százalékkal nagyobb bevételt érhetnek el, mint azok, akik nem rendelkeznek oltalmakkal. A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) legújabb kampányában a díjmentes IP Scan szolgáltatását népszerűsíti, amely a hazai k
"Ukrajnának szüksége lesz ezen a télen szövetségesei szolidaritására és támogatására, hogy tavasszal nagyobb offenzívát indíthasson, és még több területét visszafoglalhassa az oroszoktól” – jelentette ki a szlovák miniszterelnök Bécsben, az Európai Néppárt képviselőinek találkozóján. A csehek is segítenek: e héten ukrán katonák vesznek részt egy el
A társaságcsoport kritikus gazdasági helyzetére tekintettel a novemberi havi béreket igencsak furcsán fizeti ki a Dunaferr - derül ki Evgeny Tankhilevich munkavállalóknak küldött csütörtöki leveléből. Ezek szerint péntekig a dolgozók a bérükből nettó 200 ezer forintot kapnak meg, az e feletti bérük kifizetése pedig egészen bizonytalanná vált. Igaz,
A mostani kilátások szerint februárban tetőzhet a magyar infláció, de az egy számjegyű tartományba csak 2023 végén kerülhet be a mutató, sok kérdés is van mind a keresleti, mind a kínálati oldalon.
Az országos és a nemzetközi szintű erdősítés megnöveli a szén elnyelését, ami elérhetővé teszi az Európai Unió klímasemlegességi céljait. Ehhez azonban az erdőméret növelése mellett az erdőállományok korát is emelni kell, ami ellentmond a jelenleg kialakult energiaválság okozta gyakorlatnak.
A magyarországi újautó-piac 2024-re állhat helyre, amikor a megrendelt autókat a kereskedők már tervezhetően tudják átadni a vevőknek, és megszűnhet a bizonytalan várakozási idő - mondta Németh Balázs, a Porsche Hungaria (PH) ügyvezető igazgatója csütörtökön az MTI-nek.
A következő napokban jelentős mennyiségű esőre kell számítani, vasárnaptól pedig az északi-északkeleti országrészben egyre nagyobb területen várható hó. A jövő hét első felében téliesre fordul az időjárás, erős éjszakai lehűléssel - közölte agrometeorológiai elemzésében az Országos Meteorológiai Szolgálat csütörtökön.
Észak-Grönlandon egykor nyulak, rénszarvasok, sőt masztodonok által lakott lucfenyőerdők voltak. Ezt ősi üledék ásványi részecskéihez kötött DNS-maradványokból mutatták ki. A grönlandi 2 millió éves DNS a legrégebbi eddig megőrződött és megtalált örökítőanyag, amely kétszeresen túlszárnyalja a 2021-ben detektált 1 millió éves lelet korát.
A magyarországi újautó-piac 2024-re állhat helyre, amikor a megrendelt autókat a kereskedők már tervezhetően tudják átadni a vevőknek, és megszűnhet a bizonytalan várakozási idő - mondta Németh Balázs, a Porsche Hungaria (PH) ügyvezető igazgatója csütörtökön az MTI-nek.
Nem járul hozzá a konfliktus megoldásához az Ukrajnát orosz területek elleni támadásra buzdító német kijelentés – jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője.
Az Európai Bizottság (EB) öt, összesen 3,85 milliárd euró értékű tervet hagyott jóvá a lengyelországi bányavidékek átalakítására - közölte hétfőn a sziléziai Chorzówban rendezett sajtóértekezletén Frans Timmermans, az európai zöld megállapodásért felelős uniós biztos.
Néhány hete adtunk hírt arról, hogy több tőzsdén jegyzett bitcoinbányászt a tőzsdei kivezetés veszélye fenyegeti. A Nasdaq, ezúttal a Stronghold Digital Mining-ot kereste meg még november végén, mert 30 egymást követő napon keresztül 1 dollár alatt kereskedtek a bányász cég részvényeivel. A bányásznak 180 napja van arra, hogy visszaszerezze a Nasda
A Belügyminisztérium elkötelezett az oktatás minőségének javításában, ezért tulajdonít jelentős szerepet a szülői vélemények, javaslatok megismerésének - mondta Maruzsa Zoltán, a tárca köznevelési államtitkára csütörtökön az MTI-nek.
Szombathy Gyulánál 2017-ben diagnosztizáltak daganatos betegséget, 2021-ben szívműtéten esett át, idén januárban pedig stroke-ot kapott. A jeles színművész azt mondja: mióta átevickélt e pokoli megpróbáltatásokon, már nem fél a haláltól.
Rákóczi virág- és nemzetiszínűszalag-özönben fogad, édesanyja, Zrínyi Ilona és Bercsényi Miklós nemkülönben. Mögöttük a zászlók, ahogyan illik. Itt már a himnusznak kell következnie - Vélemény.
Új lendületet ad a hazai gazdaságban köztudottan óriási szerepet játszó német autóipari együttműködésnek a Gloster: a magyar IT cég többségi tulajdonrészt szerzett a németországi székhelyű G-plus Consulting GmbH-ban, aminek köszönhetően közvetlen informatikai beszállítója lett a legnagyobb német autómárkáknak. Az akvizíció az első lépése a Gloster