"A kormány a rezsicsökkentés fenntartásával védi meg a magyar családokat az energiahordozók szankciós felárától. Az átlagfogyasztásig a hazai lakossági felhasználók továbbra is a legolcsóbban jutnak földgázhoz, és a második legalacsonyabb áron villamos energiához Európában. Januártól nem változnak a rezsicsökkentett szint felett fizetendő áram- és
Günther Steiner, a Haas csapatfőnöke egyetért Mick Schumacherrel abban, hogy a fiatal pilótáknak kevés lehetőségük van arra, hogy felkészüljenek a Forma-1-re – a kisebb versenysorozatok után ugyanis jelentős ugrásra van a királykategória, amihez több felkészülés kellene.
Mentes, de nagyon finom! Nem a lemondás jelenti a megoldást azoknak, akik saját elhatározásból vagy egészségügyi okok miatt mellőznek bizonyos élelmiszereket. Ők is ehetnek isteni karácsonyi süteményeket.
Egy sanghaji kórház azt mondta a személyzetének, hogy készüljenek fel a koronavírussal vívott "tragikus csatára", mivel arra számít, hogy a város 25 millió lakosának fele megfertőződik az év végéig, miközben a vírus nagyrészt ellenőrizetlenül söpör végig Kínán – számol be a hírről a Reuters.
25 éve mutatták be James Cameron nagysikerű filmjét a Titanicot, ami nem csak a nézőkben hagyott emlékezetes nyomot, de a stábban is, különösen egy bizonyos éjszaka.
Az Ukrajnának küldött amerikai pénz nem adomány, hanem befektetés a globális biztonságba és demokráciába - jelentette ki az ukrán elnök az amerikai Kongresszusban tartott beszédében szerda este.
Az amerikai vállalat a következő évben piacra dobhatja az iPhone 15 szériát, ami a hírek szerint sokkal drágább lesz, mint az előd modellek. Mutatjuk, hogy mit tudunk róla. Az Apple az idei évben mutatta be az iPhone 14 sorozatot, ami soha nem látott árakat hozott el a cégnél, persze azt hozzá kell tenni, hogy leginkább
Hosszú évek óta a stúdiók úgynevezett intimitás-koordinátorokat alkalmaznak a forgatások során, akik a színészek munkáját segítik az intim jelenetek felvételei során, hogy azokat biztonságos módon készülhessenek el.
Generációnként maximum egyszer fordul elő olyan ítéletidő, ami most az Egyesült Államokban következik. Évtizedek óta nem tapasztalt hidegre, havazásra és szélviharokra, valamint ezzel járó áramkimaradásokra készülnek az Egyesült Államok középső államaiban a karácsonyt megelőző napokban és az ünnep idejére, számos államban már szerdán is jó
A Kínából érkező értesülések, amelyek a "zéró-Covid" néven ismert pekingi szabályozás enyhítése óta súlyos koronavírus-járványhullámot jeleznek rendkívül aggasztják az Egészségügyi Világszervezetet.
Harminc százalékkal drágább lett a hal – írja a hvg.hu a szegedi piacon szerzett tapasztalatok alapján. Az előadók azt mondják, a magasabb árak miatt ugyanakkora lesz idén is a bevétel, mint tavaly, de kevesebb terméket tud eladni, mert sokan elmaradtak idénre.
Gondold újra a klasszikus mézeskalácsot ezzel a rendkívül egyszerű, de annál pompásabb finomsággal. Annyira krémes és puha, egyszerűen nem lehet vele betelni, a gránátalma pedig csak fokozza az ízélményt. Próbáld ki te is!
Az év végén, mint egy bomba, úgy robbant Harry és Meghan közös dokusorozata. A Netflix által bemutatott, hatrészes produkció részletesen elmeséli, mit élt át a hercegi pár, hogyan bántak velük a királyi család tagjai, és súlyos vádak is elhangzanak a szériában.
Az átlagfogyasztásig a hazai lakossági felhasználók továbbra is a legolcsóbban jutnak földgázhoz, és a második legalacsonyabb áron villamos energiához Európában.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) eljárást indított a gymbeam.hu fitnesz-webáruházat üzemeltető szlovák vállalkozással és annak magyarországi leányvállalatával szemben. A cégek ugyanis valószínűleg megalapozatlan egészségre vonatkozó állításokkal, esetenként gyógyhatás-ígéretekkel, megtévesztő árfeltüntetéssel, továbbá a forgalmazáshoz szükséges bej
Sikeresen lezárult a Huawei Technologies „Seeds for the Future” elnevezésű egyetemistáknak szóló tehetséggondozó programja, amelynek keretében idén nyolcnapos online képzésen vehettek részt az érdeklődők. A sokoldalú tréning során a hallgatók az egyetemen megszerzett ismereteiket összemérhették az infokommunikációs iparág által megkövetelt készségg
A forint az előző napokban felülről megközelítette a lélektani 400-as szintet az euróval szemben, és legközelebb tegnap volt hozzá, még akkor is egy egység távolságra. Ma reggel valamivel 402 fölött indul a nap, a forintnak két napja maradt, hogy karácsonyra 400 alatti eurót lássunk.
Sebastian Vettelhez hasonlóan már Lewis Hamilton sem a versenyzést érzi a legfontosabbnak, ám ettől még nagyon is folytatni akarja. Mi több, arról álmodik, hogy bajnoki címmel vonul vissza.
Olaszországi sajtójelentések szerint nem a megszokott helyszínen tartja 2023-as autóbemutatóját a Ferrari Forma-1-es csapata. Hivatalos bejelentést ugyan még nem tett az istálló, ám már a bemutató időpontjáról is érkeztek hírek.
Az európai kultúrában elképzelhetetlen, hogy ne ünnepeljünk karácsony alkalmából. A szeretet ünnepe vallási okokból is hangsúlyos, hiszen ez a kereszténység második ünnepe. Mi történik ilyenkor azokban az országokban, ahol különböző okokból, de decemberben semmilyen formában nincs karácsony?
Egy könyv, ami a kezdő, illetve a keményvonalas whiskyrajongóknak is tud újat mondani a világ egyik legkedveltebb égetett szeszéről. Hans Offringa könyve a milliók által imádott whisky körül forog: a holland szerző feltárja, hogy miért alakult ki ekkora kultusz ekörül az ital körül, bemutatja a történelmének legizgalmasabb állomásait, elá