Megszületett az a négyoldalú megállapodás, amelynek eredményeként Magyarország Azerbajdzsánból Georgián és Románián keresztül, egy új vezetéken zöld villamos energiát tud majd importálni a jövőben - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton Bukarestben.
Az MNB kezdeményezésére jövőre szigorodnak a Btk. tőkepiaci visszaélésekre vonatkozó tényállásai. 2023. január 1-jétől bennfentes kereskedelemnél, tiltott piacbefolyásolásnál is minősített eset lesz, ha e bűncselekményeket tőzsdei céghez kötődő személy követi el. Őket a törvénymódosítás nyomán az eddiginél szigorúbb, akár 5 év szabadságvesztés és m
A karácsonyi vacsorák, rendezvények időszakát éljük. Ilyenkor az alkoholfogyasztás megengedett, a kollégák kötetlenebb stílusú beszélgetést folytatnak egymással, a munkáltató pulykapénzt, bónuszt osztogat, igazi jókedvvel búcsúztatható az óév. Biztosan így van ez minden esetben? És mi a helyzet egy ittasan kiabáló, zaklató, netán másokat lehányó mu
A kormány kihirdette két új rendeletét a szerda éjszaka megjelent közlönyben, ami tartalmazza, hogy az új időszakban mennyi lesz a gáz és a villamos energia átlagfogyasztás feletti lakossági ára. Ezzel egy időben Lantos Csaba energiaügyi miniszter közleményt adott ki.
Fémdarab esetleges jelenléte miatt visszahívták a forgalomból az Almondy Daim 400 grammos svéd mandulatortát csokoládéval és ropogós karamellel – írja honlapján a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), ahogy azt az adózás rendjéről szóló 2017. évi CL. törvény 266. § g) pontja előírja, közzéteszi a bejelentkezési kötelezettséget mulasztók adatait – áll a NAV honlapján.
A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal elnöke kihirdette két új rendeletét a szerda éjszaka megjelent közlönyben, ami tartalmazza, hogy az új időszakban mennyi lesz a gáz és a villamos energia átlagfogyasztás feletti lakossági ára. Ezzel egy időben Lantos Csaba energiaügyi miniszter közleményt adott ki.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) kezdeményezésére jövőre szigorodnak a Btk. tőkepiaci visszaélésekre vonatkozó tényállásai. 2023. január 1. napjától bennfentes kereskedelemnél, tiltott piacbefolyásolásnál is minősített eset lesz, ha e bűncselekményeket tőzsdei céghez kötődő személy követi el. Őket a törvénymódosítás nyomán az eddiginél szigorúbb, akár 5
Az ünnepek előtt állt ki hagyományos évzáró sajtótájékoztatójára a miniszterelnök. A két órás kormányinfón sok új bejelentés nem született, ezek egyike, hogy jövőre a 30 év alatti, gyermekes nőkre is kiterjesztik a 25 év alattiak szja-mentességét – írja a hvg.hu.
A munkaadói és munkavállalói érdekképviseletek vezetői 2022. december 21-én, a versenyszféra és a kormány állandó konzultációs fórumának szerdai, budapesti ülésén aláírták a jövő évi minimálbérről szóló megállapodást.
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) elektronikus gazdálkodási napló (e-GN) rendszerébe integrálódik az elektronikus permetezési napló. A felületen január 1-jétől a 10 hektárnál nagyobb összterületen gazdálkodóknak naprakész nyilvántartást kell vezetniük a szántóföldi kultúrában végzett rovarölőszeres kezelésekről. Minden más esetben
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megszüntette eljárását a vírusellenes technológiával reklámozott ágyneműk kapcsán, miután a gyártó igazolni tudta, hogy megfelelő tájékoztatást nyújtott a hirdetésekben – írja honlapján a GVH.
Az ingatlan-adásvételek majdnem 8 százalékánál a négyzetméterár ebben az évben meghaladta az 1 millió forintot, de a fővárosban ez az arány már 24 százalék volt. Az ingatlanok közel 4 százalékáért fizettek az új tulajdonosok több mint 100 millió forintot, míg 26 százalékukat 20 millió forint alatt tudták megszerezni a vevők – derül ki a Duna House
Újabb orvost tartóztattak le költségvetési csalás gyanúja miatt, a budapesti ortopéd orvos mintegy félezer cipőt írt fel ellenszolgáltatásért cserébe és igényelt vissza ezek után több mint 22 millió forintot – közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a rendőrség honlapján.
Aláírták munkaadói és munkavállalói érdekképviseletek vezetői a jövő évi minimálbérről és garantált bérminimumról szóló megállapodást a versenyszféra és a kormány állandó konzultációs fórumának szerdai budapesti ülésén. A megegyezés értelmében január 1-jétől a kötelező legkisebb munkabér 16 százalékkal 232 ezer forintra, a garantált bérminimum 14 s
Baconbe tekert finomságok töltött káposzta helyett A hagyományos karácsonyi menüt egyre több helyen váltják fel különböző ételkülönlegességek, így rengeteg család asztalán megjelenik az ünnepek alatt a bacon is, mint fő alapanyag. Kovács Péter, a Gierlinger termékeket is gyártó Tamási-Hús Kft. kereskedelmi igazgatója elmondta, hogy Magyarország pia
A Mol Románia befejezte 14 autópálya melletti töltőállomás építését, ezek létrehozásáról tavaly év elején kötött koncessziós szerződést a romániai közúti infrastruktúrát kezelő országos társasággal (CNAIR) – közölte a társaság szerdán. A közlemény szerint az A1-es autópálya Nagylak és Nagyszeben közötti dél-erdélyi szakaszán Marosillyén (Ilia), Alv
Van megoldás az ünnepekkor jelentkező tünetek leküzdésére Általánosságban elmondható, hogy az utóbbi években romlott az emberek stresszfeldolgozó képessége, ami különböző kórképekben nyilvánulhat meg. Szentiványi Rita gyógytornász-manuálterapeuta szerint a karácsonyi hajtásban sokaknál jelentkeznek mozgásszervezi panaszok, fej- és nyakfájdalom vagy
Megkapta az engedélyt Bukarestben a negyedik gyorsforgalmi útkapcsolat létrehozása Magyarország és Románia között, ami rendkívül fontos, ugyanis az összeköttetés javítása mindenkinek hasznára válik – jelentette be szerdán Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. A Külgazdasági ás Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető az idei é
Elon Musk, a Tesla, a SpaceX és a Twitter vezetője, idén eddig mintegy 122,6 milliárd dollárt veszített, ami több, mint az a csaknem 100 milliárd dollár, amennyit tavaly keresett. A világ leggazdagabbjainak vagyonalakulását követő Bloomberg Billionaires Index szerint Elon Musk vagyona 147,7 milliárd dollár volt szerdán, több mint két éve a legalacs
A múlt évben Magyarországon a körülbelül 9,5 millió hanghívásra alkalmas aktív SIM-kártyával 8,5 milliárd hívást kezdeményeztek a magyarok, és összesen 28 milliárd percet beszéltek – derül ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) által összeállított Mobilpiaci jelentés adataiból, amelyet az NMHH kommunikációs igazgatósága szerdán juttatott
Erős kezdés után jelentős nyereséggel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok. A páneurópai FTSEurofirst 300 index 1,62 százalékos, a Stoxx Europe 600 index 1,64 százalékos erősödéssel fejezte be a szerdai kereskedést, az euróövezeti EuroStoxx50 index pedig 1,86 százalékkal végzett magasabban. Londonban 1,78 százalékkal er
Recesszióra utal a negyedik negyedévben a DIW Berlin német gazdaságkutató intézet negyedik negyedévi konjunktúrabarométerének legutóbbi, decemberi kalkulációja. A visszaesés mértéke azonban enyhébb lehet a korábban becsültnél. A DIW negyedik negyedévi konjunktúrabarométere a decemberi kalkuláció alapján 82,8 pont lett, nagyjából a novemberivel mege
A milliárdos Elon Musk kedden közölte, hogy lemond a Twitter Inc. vezérigazgatói posztjáról, amint megtalálja az utódját, de továbbra is a közösségi médiaplatform egyes kulcsfontosságú részlegeit fogja vezetni.
Szerda éjszaka kihirdették a 2023. január elsejétől érvényes piaci áram- és gázárakat a lakossági fogyasztók számára. Ezek szerint április végéig ugyanannyi lesz a tarifa, mint jelenleg.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) felfüggesztette a Mol-csoport kötelező nyilvános vételi ajánlatát az Alteo Energiaszolgáltató Nyrt. részvényeire a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (Mekh) hatósági hozzájárulásának megszerzéséig - közölték a vállalatok a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
Az első negyedév kereslethangsúlyos ingatlanpiacán a legjobb ingatlanokra már sok esetben licitáltak a vásárlók, azonban az év során átalakult szegmensre ma már inkább az alku és néhol már a hirdetési ár csökkentése is jellemző. A tranzakciók mindössze ötöde zárult az eladó által meghirdetett áron. A vevők az adásvételek 75%-ban kapnak teret az alk
Ismét lehet pályázni a 15 millió forint összdíjazású Vodafone Digitális Díjra. A korábbiakhoz hasonlóan szintén három – Kis- és középvállalkozások digitalizációja, FinTech és Fenntartható energia – kategóriában várja a pályamunkákat a zsűri. A pályázattal a Vodafone Magyarország Alapítvány célja, hogy ösztönzze és felkarolja azon innovátorokat, aki
A bahamai hatóságok a hajnali órákban átadták az FTX vezetőjét az FBI-nak, akik egy magánrepülőgéppel visszaszállítják őt az Egyesült Államokba. Közel másfél hónapra volt szükség a történelem egyik legnagyobb pénzügyi csalását elkövető Sam Bankman Fried letartóztatásához. Miután kiderült, hogy SBF több milliárd dollárral károsította meg az ügyfelei
A káposztatekercsek mára klasszikus ünnepi ételnek számítanak. A rizs, a hús vagy a zöldségek szorosan káposztalevélbe csomagolva, tökéletes párosítást alkotnak, amelyet még ki sem kell csomagolni a fogyasztásuk során nyújtott gasztronómiai élvezethez.
A Magyar Pr Szövetség (Mprsz) őszi tisztújításán alaposan kicserélődtek a szervezet elnökségének tagjai. Sztaniszláv András elnököt viszont újraválasztották. A régi-új elnököt az elmúlt három év eredményeiről és a következő ciklus feladatairól kérdeztük. Három évvel ezelőtt választottak először a szövetség elnökévé. Azóta volt bő másfél év Covid,
A jelek szerint mintha általánosságban feladták, elhagyták volna az emberek a megbetegedések elleni védekezési gyakorlataikat. Ezt tükrözik a megbetegedési számok, de a fertőtlenítő szerek forgalmán is nagyon jól látszik mindez. Sőt, immár ott tartunk, hogy a koronavírust megelőző év eladási számaihoz képest is csökkent a fertőtlenítőszer forgalom
Összegyűjtöttük azokat a kiemelkedő projekteket, amelyekkel a világ egyik vezető villamosítással, automatizálással és digitalizációval foglalkozó vállalata, a Siemens előrukkolt 2022-ben. A cikkünkben öt munkát mutatunk be. Csúcstechnológia Gyulán, az Airbusnál A Siemens az új helikopteralkatrész-gyár energiaelosztási és biztonsági rendszerét szá
Egy 2020-as európai irányelv alapján 2023. június 25-én Magyarországon új szabályok lépnek életbe, amely jelentős változást hozhat a kollektív fogyasztóvédelmi pereskedés területén. Az Országgyűlés most a napokban fogadta el az átültetéshez szükséges törvénymódosítást. De mégis mit jelent mindez, mire készüljenek a cégek?
Az Európai Marhahús-előállítók Innovációs Hálózata (BovINE) egy EU-finanszírozású hálózati projekt, amely a tudáscserére összpontosít, hogy segítse az európai marhahústermelő ágazatot a kihívások kezelésében és fenntarthatóbbá válásában.
Hogyan díszíthetjük fel a karácsonyfánkat masnikkal, természetes anyaggal bevont gömbdíszekkel, vagy a legkézenfekvőbb dologgal: tobozokkal? Próbálkozzunk meg kicsit összetettebb díszek elkészítésével is!
Már hatodik alkalommal rendezték meg a Modern Gyárak Éjszakája programsorozatot 2022. november 11-én, amelyet a Kulturális és Innovációs Minisztérium és az IFKA Közhasznú Nonprofit Kft. szervezett. A NEW technology magazin stábja az Iscar Hungary Szerszámgyártó és Szerszámkereskedelmi Kft. üzemébe látogatott Nagytarcsára. Az Iscar precíziós keményf
Ha nem is drasztikusan, de mindenképpen növekszik a téli, karácsonyi időszakban a balesetek száma Magyarországon. A karácsonyfatüzektől elkezdve, a rosszul elhelyezett gyertyák, nem megbízható/meghibásodott fényfűzérek, de akár a sütés-főzés, sőt még olyan ősi szokások is, mint a disznóvágás, komoly galibát okozhatnak ilyenkor. És akkor arról még n