2022. december 22. csütörtök

dec. 22
7:42
A Brooklyn Nets 30 ponttal győzött a címvédő ellen az NBA-ben (Sportal)
Egy napja 38 ponttal kapott ki a New York Knickstől a címvédő Golden State Warriors, míg magyar idő szerint csütörtök virradóra 30 ponttal a Brooklyn Netstől az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban (NBA).
dec. 22
7:44
Szorul a hurok Bankman-Fried körül, a munkatársai vádalkut kötnek (vg.hu)
Az FTX és az Alameda vezetői nem bizonyultak lojálisnak egykori főnökükkel szemben.
dec. 22
7:45
Fontos bejelentést tett a rezsiárakról a kormány (Növekedés)
Az átlagfogyasztás felett sem emelkednek a gáz- és áramárak januártól - jelentette be éjjeli közleményében Lantos Csaba energiaügyi miniszter.
dec. 22
7:45
Női rabokat is a frontra küldene a rettegett Wagner-csoport (Mandiner)
Kommunikációs tisztként, orvosként, ápolónőként, de fegyveresként is be lehetne vetni a nőket.
dec. 22
7:45
Nem változnak januártól az átlagfogyasztás feletti gáz- és áramárak (Magyar Nemzet)
A jövő év elején négy hónapra, április végéig rögzítik a rezsicsökkentett szinten túli tarifákat.
dec. 22
7:45
Sose találod ki, ki vezeti Orbán elitiskolájának brüsszeli irodáját (Nyugati Fény)
Összenő, ami összetartozik.
dec. 22
7:45
Felhős, párás marad az idő (Agrotrend)
Általában erősen felhős vagy borult, párás idő várható, a Dunántúlon szakadozhat fel kevés helyen a felhőzet. Elszórtan várható szitálás, ónos szitálás, gyenge eső, reggel átmenetileg néhol ónos eső is. A légmozgás többnyire mérsékelt marad. A hőmérséklet csúcsértéke általában 0 és +6 fok között valószínű, de a Dunántúlon néhol akár több fokkal eny
dec. 22
7:45
Ezentúl Luke Skywalker hangja figyelmezteti az ukránokat az orosz támadásokra (rtl.hu)
Meglepő frissítés.
dec. 22
7:47
Fontos bejelentést tett a rezsiárakról az Energiaügyi Minisztérium (Növekedés)
Januártól nem változnak a rezsicsökkentett szint felett fizetendő áram- és gázárak sem - olvasható az Energiaügyi Minisztérium közleményében.
dec. 22
7:48
Rezsiemelés: hivatalos, ennyit kell fizetni a gázért, áramért januártól (Pénzcentrum)
Lantos Csaba energiaügyi miniszter bejelentette, hogy az átlagfogyasztás felett sem emelkednek a gáz- és áramárak januártól.
dec. 22
7:48
Egyelőre nem indíthat népszavazást a Fudan-ügyben Baranyi Krisztina (444.hu)
A Fővárosi Törvényszék elkaszálta a ferencvárosi polgármester kérdését.
dec. 22
7:48
Több tucat kínai vadászgép közelítette meg Tajvant (vg.hu)
.
dec. 22
7:48
-50 fok alatti, rendkívüli hidegre készülnek az Egyesült Államokban (Igényesférfi.hu)
A szokatlanul hideg sarki légtömeg északnyugat felől érte el az országot. Hatása az Egyesült Államok szinte teljes területén érzékelhető lesz, a következő napokban a déli államokat is eléri.
dec. 22
7:48
Gyász: Újabb magyar legenda hunyt el (BorsOnline)
Nyolcvanhárom éves korában elhunyt Koutny Lajos korábbi 62-szeres válogatott jégkorongozó, akit 2017-ben választottak be a Magyar Jégkorong Hírességek Csarnokába.
dec. 22
7:51
„A nagypapa alakú űrt a lelkemben semmi sem tudja betölteni, de Lázár Ervin segített együtt élni a hiánnyal” (WMN)
Lázár Ervin meséi nemcsak elvarázsolnak, de olykor tényleges segítséget jelentenek, például abban, hogy valaki úrrá legyen a gyerekkori beszédhibáin, vagy később, felnőttkorában a gyászán.
dec. 22
7:51
Még ebben az évben jön a Honor 80 GT (GSMring)
A kínai vállalat még az idei évben piacra dobhatja a Honor 80 GT okostelefont, ami csúcslapkával jelenhet meg. Mutatjuk, hogy mit tudunk róla. A Honor nemrég bemutatta a Honor 80-as sorozatot, ami még az idei évben újabb taggal bővülhet, ugyanis a legújabb szivárgások szerint még ebben a hónapban megjelenhet a Honor 80 GT okostelefon, ami
dec. 22
7:51
Az EP nyilvános meghallgatásra hívta Elon Muskot (Mínuszos)
Az Európai Parlament (EP) meghívta Elon Muskot, a Twitter közösségi portál tulajdonosát, hogy vegyen részt a platformról szóló nyilvános meghallgatáson. Roberta Metsolának, az EP elnökének meghívólevele szerint az uniós testület “őszinte eszmecserét” akar folytatni a milliárdossal – közölte az elnök szóvivője. A Twitter “nem válhat akaratlanul a gy
dec. 22
7:51
Baksai József kommunikáló képei egy majdnem láthatatlan kiállításon (Magyar Nemzet)
Baksai nem bonyolult. Könnyen értelmezhető, világos gondolatok közlője. Egyértelmű, de mégsem triviális.
dec. 22
7:51
Te melyik generáció tagja vagy? Ez jellemzi a nemzedéked! (egy.hu)
Veterán, baby boomer, X, Y, Z és alfa – egyre gyakrabban halljuk ezeket a generációs megjelöléseket. De vajon melyik nemzedékre vonatkoznak, és milyen jellemzői vannak az egyes kategóriáknak? Ha megértjük, miért olyan a másik, amilyen, talán felhőtlenebb lesz az együtt töltött idő is!
dec. 22
7:51
Vizsgálat alatt a GM Cruise önvezető autói (Villanyautósok)
A cég szerint nem az ő autóik, hanem a többi autós a hibás.
dec. 22
7:51
Ne maszturbáljon karácsonyfadíszekkel, ne dőljön be a trendnek – figyelmeztet a szakértő (rtl.hu)
A nőgyógyász a hivatalos szexjátékokat ajánlja.
dec. 22
7:54
Eltemették a legendás szegedi gyermekgyógyászt (Infostart)
Szerdán helyezték örök nyugalomra Pintér Sándort.
dec. 22
7:54
Az utolsó pillanatban sikerült a kormányalakítás Netanjahu vezetésével (444.hu)
Kritikusok szerint erősen szélsőjobboldali lesz az új izraeli kormány, Netanjahu viszont azt ígérte, nem engedi, hogy „bárki bármit is tegyen az LMBT-vel, vagy hogy bárki megtagadja az arab állampolgárok jogait”.
dec. 22
7:54
Ezt üzente Curtis a bunyópartnerének (Ripost)
Hónapok óta tart a a felkészülés a nagy meccsre.
dec. 22
7:57
Ónos eső miatt adtak ki figyelmeztetést csütörtökre (SzMo)
Reggel az ország északi részén az eső mellett ónos eső is hullhat.
dec. 22
7:57
Durva fordulat az időjárásban: erős melegfronttal jön a karácsony, 10-14 fokot mérhetünk majd (Life)
Már biztos, nem lesz fehér karácsony.
dec. 22
7:57
WHO-főigazgató: Aggasztóak a kínai járványhullámról szóló értesülések (Demokrata)
Az Egészségügyi Világszervezetet (WHO) rendkívül aggasztják a Kínából érkező értesülések.
dec. 22
7:57
Veszélyes a levegő minősége három településen (Tudás.hu)
Három településen veszélyessé vált a levegő minősége – derül ki a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) szerdán közzétett, az előző napi méréseket ismertető térképének adataiból. Azok szerint három Borsod-Abaúj-Zemplén megyei településen: Putnokon, Kazincbarcikán és Sajószentpéteren veszélyes a levegőminőség. “Kifogásolt” a levegő minősége Budapest
dec. 22
7:57
Így alakulnak 2023-ban a lakossági áram- és gázárak (Forbes)
A jövő év első négy hónapjában ugyanannyi lesz a piaci ár, mint most.
dec. 22
7:57
A tanár szakszervezetek leleplezték Orbán orbitális hazugságát a szerdai kormányinfóról (Nyugati Fény)
Ezzel csak hárítani akarta a felelősséget a miniszterelnök.
dec. 22
7:57
Nem változik januártól az átlagfogyasztás feletti gáz- és áramár (Magyar Nemzet)
A jövő év elején négy hónapra, április végéig rögzítik a rezsicsökkentett szinten túli tarifákat.
dec. 22
8:00
Vajon lesz még idén 400 alatt az euró? Így indítja a napot a forint (Privátbankár)
A szerda esti szinteknél valamivel gyengébb volt csütörtök hajnalban a forint, de 402 alatt tudott maradni az euró jegyzése.
dec. 22
8:00
Mi mozgatja ma a tőzsdéket? (Portfolio)
Ma reggel az ázsiai tőzsdéken jó hangulatban telt a kereskedés, ezt követően Európában többnyire kedvező a hangulat a tőzsdéken, Amerikában pedig a tegnapi naphoz hasonlóan ma is folytatódhat az emelkedés. Ma is érkeznek fontos gazdasági adatok, idehaza az MNB tette közzé a harmadik negyedéves fizetési mérlegadatokat, emellett pedig a KSH publikált
dec. 22
8:00
Elmeszelte a bíróság Baranyi Krisztina előzőleg jóváhagyott népszavazási kérdését a Fudan-ügyben (ATV)
Nem lesz helyi népszavazás a Fudan Egyetem budapesti campusának megépítésével kapcsolatban – így döntött a Fővárosi Törvényszék.
dec. 22
8:03
Gyászol a Szex és New York sztárja, Kim Cattrall az Instagramon jelentette be az édesanyja halálát (Mafab)
93 éves korában elhunyt Kim Cattrall édesanyja. A Szex és New York színésznője a közösségi médiában közölte a gyászhírt.
dec. 22
8:03
Sikerrel jártak Netanjahu kormányalakítási tárgyalásai Izraelben (Magyar Hírlap)
Szerda éjfélkor járt le a kormányalakításra kapott, majd tíz nappal meghosszabbított idő.
dec. 22
8:06
Nincs forint-áttörés: egyelőre taszítja a 400-as szint az euróárfolyamot (Menedzsment Fórum)
Szerdán volt olcsóbb is az euró annál, amit csütörtök reggel látunk a devizapiacon - kérdés, hogy megragadunk 402 környékén, vagy csak lendületet vesz a forint a 400-as szint áttöréséhez.
dec. 22
8:06
Sokkal nehezebb lesz holnaptól bejutni Angliába (Infostart)
Sztrájkolnak a határőrök az Egyesült Királyságban.
dec. 22
8:06
Több tucat kínai repülőgép hatolt be Tajvan délkeleti légvédelmi övezetébe (HírTV)
Behatolt Tajvan délkeleti légvédelmi övezetébe 39 kínai repülőgép - közölte a tajpeji védelmi minisztérium csütörtökön
dec. 22
8:09
Csaknem 715 millióból létesülnek új bölcsődei és óvodai férőhelyek Sukorón (Demokrata)
Az európai uniós támogatás összege mintegy 538 millió forint.
dec. 22
8:09
Kemény Zsigmond, az erdélyi fáklya (Magyar Nemzet)
Báró Kemény Zsigmondot szűk családi körben temették el 1875. december 22-i halála után két nappal Pusztakamráson.
dec. 22
8:09
Hivatalos: átlagfogyasztás felett sem emelkednek a gáz- és áramárak januártól (Mandiner)
Jövő év első négy hónapjában ugyanannyi lesz a piaci ár, mint most.
dec. 22
8:09
Kiderült, hány családtól vonták meg a CSOK-támogatást (rtl.hu)
Tállai András árulta el a számot.
dec. 22
8:11
A Notre-Dame szarkofágjai (Magyar Nemzet)
A leégett székesegyház tornya alatt két férfi maradványait rejtették el.
dec. 22
8:11
Zelenszkij: Nem kötünk kompromisszumokat, sőt, kártérítést is követelünk (Mandiner)
Az ukrán elnök sajtótájékoztatót tartott Joe Bidennel.
dec. 22
8:12
ORFK: Több mint tizenkétezren érkeztek Ukrajnából szerdán (hirado.hu)
Vonattal négy ember – köztük egy gyermek – érkezett Budapestre az ukrajnai háború elől menekülve – tudatta a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).
dec. 22
8:12
Telex: több gyógyszerből is hiány van Magyarországon (Portfolio)
Az ünnepek előtt többféle gyógyszerből is akadozik az ellátás, illetve bizonyos termékekből egyértelműen hiány van a boltokban - írja olvasói visszajelzései alapján a Telex.
dec. 22
8:15
Sikerrel jártak Netanjahu kormányalakítási tárgyalásai Izraelben (Demokrata)
Szerda éjfélkor járt le a kormányalakításra kapott, majd tíz nappal meghosszabbított idő.
dec. 22
8:15
Kardeşim (Demokrata)
Ha valaki egyszer járt Isztambulban, soha nem felejti el azt a testvéri fogadtatást, amiben a magyarokat részesítik.
dec. 22
8:15
Karácsonyi ajándék az autósoknak – péntektől megint olcsóbb az üzemanyag (10perc.hu)
A benzin és a gázolaj ára is csökken, előbbi bruttó 3 forinttal, míg utóbbiért bruttó 5 forinttal kell majd kevesebbet fizetni.

Keresés