2022. december 2. péntek

dec. 2
14:36
Nemzetközi kupává bővült a Telekom e-sport versenye (MMonline)
Az elmúlt év rendkívül sikeres hazai eseménye után idén Csehország, Szlovákia és Magyarország legjobbjai mérkőzhettek meg egymással Esport CUP powered by Telekom eseményén. A versenyzők League of Legendsben és Wild Riftben mérték össze erejüket, amelyet élőben streamen keresztül és a helyszínen is követhettek az érdeklődők. A versenyzők nem csak or
dec. 2
14:36
Várhelyi Olivér: Szerbiának részt kell vennie az EU-Nyugat-Balkán-csúcson (Demokrata)
„A bővítés az Európai Unió három legfontosabb feladatainak egyike.”
dec. 2
14:36
A brit alsóház elnöke szerint Ukrajnában holokauszt zajlik (Mandiner)
Sir Lindsay Hoyle leszögezte, hogy Oroszország nem győzhet ebben a háborúban és egyúttal megdicsérte Volodimir Zelenszkij feleségének bátorságát.
dec. 2
14:36
Megtalálta Korányi Dávid utódját Karácsony Gergely (Magyar Nemzet)
A guruló dollárok ügyének kulcsfigurája helyett az Lmp korábbi társelnöke lesz Budapest városdiplomáciai vezetője.
dec. 2
14:38
Telefonon egyeztetett Olaf Scholz és Vlagyimir Putyin (Magyar Nemzet)
Az orosz elnök Kijev provokációira adott kényszerű válaszintézkedésnek nevezte a rakétatámadásokat.
dec. 2
14:39
Új szereplő a magyar tőzsdén: Multihome Nyrt. becsengetett (ProfitLine)
Újabb szereplővel bővült a BÉT középvállalatokra specializált platformja, a BÉT Xtend, a Multihome Nyrt. részvényeinek bevezetését kereskedésindító csengetés jelezte a BÉT-en. Az exkluzív minőségben kivitelezett design-otthonokat fejlesztő és forgalmazó társaság a tőzsdére lépés felé vezető úton a BÉT középvállalati szolgáltatáspalettáját is igényb
dec. 2
14:40
Divat és támogatás (Magyar Nemzet)
Egyre többen szorulnak rá a Regőczi-alapítvány segítségére.
dec. 2
14:42
Megkérdeztük a Klebelsberg Központot a Kréta-rendszer elleni hekkertámadásról – Íme, a válasz (Blikk)
Továbbra sem tudni, mekkora sebet kapott a KRÉTA-rendszer a mintegy másfél hónapja történt adathalász-támadás miatt. A felhasználók egy része bizalmatlan, a Klebelsberg Központ mindenesetre igyekszik nyugalmat sugározni: nem tudnak semmit a rendszer felhasználhatóságának korlátozottságáról, szakembereik ezzel kapcsolatos problémát nem tapasztaltak.
dec. 2
14:42
Gyászhír! Tragikus hirtelenséggel hunyt el a híres színész (Metropol)
Az éjszaka közepén kilökték egy autóból a holttestét..
dec. 2
14:42
BKV: Idén is elindul a Mikulásbusz (hirado.hu)
Már közlekedik feldíszített adventi villamos.
dec. 2
14:42
Már nem takargatja terhes pocakját: Meseszép kismama Debreczeni Zita (BorsOnline)
Szűk ruhában mutatta meg terhes pocakját Debreczeni Zita.
dec. 2
14:42
A csillagászok kiszúrták a valaha volt legnagyobb galaxist (Hamu és Gyémánt)
Az év elején a csillagászok rábukkantak egy „szörnyeteg" galaxisra.
dec. 2
14:42
Többen életüket vesztették a Herszonra mért orosz tüzérségi támadásban (Demokrata)
Az orosz csapatok negyvenkét csapást mértek Herszon városára és a megye más területeire.
dec. 2
14:42
Az adventi időszakban sűríti egyes járatait a BKK a hétvégi napokon (Demokrata)
Az adventi időszakban a hétvégi napokon sűríti egyes járatait a BKK.
dec. 2
14:42
A sepsiszentgyörgyi vendéglátás újabb csillaga: a B. The Hotel étterme (Magyar Nemzet)
Összességében egy olyan étteremre leltünk, mely a regionális élbolyhoz tartozik.
dec. 2
14:45
Újabb szereplővel bővült a BÉT középvállalatokra specializált platformja (TőzsdeFórum)
Újabb szereplővel bővült a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) középvállalatokra specializált platformja, a BÉT Xtend, bevezették a Multihome Nyrt. részvényeit - közölte az BÉT az MTI-vel pénteken.
dec. 2
14:47
AKI: kevesebb paradicsom termett Magyarországon és globálisan is (TőzsdeFórum)
Globálisan és Magyarországon is kevesebb ipari paradicsom termett 2022-ben, mint az előző évben - ismerteti az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) kiadványában.
dec. 2
14:48
Januártól nehezebb lesz áthajtani Budapest egyik belső kerületén (Portfolio)
Jelentősen korlátozzák az átmenő forgalmat a nem ott lakóknak – mondta Niedermüller Péter, Erzsébetváros polgármestere az Infostart tudósítása szerint.
dec. 2
14:48
Sanna Marin szerint Európa nem elég erős az Egyesült Államok nélkül (444.hu)
A finn miniszterelnök azt mondta, hogy fejleszteni kéne az országok védelmi képességeit.
dec. 2
14:48
A bukás után az aranygenerációtól búcsúzik a belga sajtó (HírTV)
Az "aranygenerációtól" búcsúzik a belga sajtó azt követően, hogy az ország labdarúgó-válogatottja, amely négy éve bronzérmes volt, a katari világbajnokságra pedig a FIFA-rangsor második helyezettjeként érkezett, a csoportkör után búcsúzott.
dec. 2
14:48
Katari vb: másfél hete még sztárok voltak, most közellenségek (vg.hu)
Hiába a majd 900 millió eurós játékoskeret, Hansi Flick csapata óriási csalódást okozott Katarban.
dec. 2
14:48
Megnézték, meddig lehet húzni 40 ezer forintból New Yorkban – meglepő eredmény (Hamu és Gyémánt)
New York klasszikusan az város, ahol már az utcára lépve is súlyos összegekkel fogyatkozhatunk meg. Az egyik legdrágább városok egyike. De biztos így van?
dec. 2
14:48
Deák Dániel: Angyalföldön lakom, ahol több helyen 80 százalékkal nyert a baloldal (Mandiner)
Még itt is odajönnek és elmondják, bár nem Fideszesek, egyetértenek a szankciók ügyében Orbánnal.
dec. 2
14:48
Nagy elismerésben részesült Milák Kristóf korábbi edzője (Magyar Nemzet)
Selmeci Attilát beiktatták a Magyar Úszó Hírességek Csarnokának tagjai közé.
dec. 2
14:50
Külföldi cégnél dolgozom Magyarországról - Mire kell figyelnem? (Portfolio)
Ma már egyáltalán nem ritka, hogy egy munkavállaló Magyarországról, Magyarországon élve dolgozik egy külföldi munkáltató alkalmazottjaként. Ez egyáltalán nem egyenlő a home office-szal és korántsem csak számítógéphez kötött munkát jelenthet. Tulajdonképpen bárki lehet ilyen alkalmazott: kereskedelmi ügynökök, területi képviselők, back office munkat
dec. 2
14:50
Fenyegetőzik az Európai Bizottság: bűncselekménnyé nyilvánítanák a szankciók megsértését (Mandiner)
Szerintük a háború rámutatott, nagyon fontos a szankciók teljes mértékű végrehajtása.
dec. 2
14:50
Már a jövő héten megbukhat a szlovák kormány (Magyar Nemzet)
Bizalmatlansági indítványt kezdeményeztek a koalícióban korábban részt vevő liberálisok.
dec. 2
14:52
Várhelyi: A bővítés az Európai Unió három legfontosabb feladatainak egyike (Mandiner)
A szomszédságpolitikáért és bővítésért felelős uniós biztos szerint Szerbiának részt kell vennie az EU-Nyugat-Balkán-csúcson.
dec. 2
14:54
Számlaadat-szolgáltatás buktatott le csalókat (Menedzsment Fórum)
Hétmillió forint bírságot szabott ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) egy betéti társaságra illegális alkatrészkereskedelem miatt, a vállalkozást a nagykereskedők számlaadat-szolgáltatása buktatta le.
dec. 2
14:54
állatszemeket küldtek a budapesti ukrán nagykövetségre (Blikk)
Több külföldi ukrán nagykövetség állatszemeket tartalmazó „véres csomagokat” kapott, köztük a budapesti képviseletük is – közölte az ukrán külügyminisztérium.
dec. 2
14:54
Háború Ukrajnában - Most dől el, ki lesz a világ ura az elkövetkező néhány évtizedben (HírTV)
Mai vendégeink Boros Imre, közgazdász és Stier Gábor a moszkvatér.com főszerkesztője voltak.
dec. 2
14:54
Többen életüket vesztették a Herszonra mért orosz tüzérségi támadásban (hirado.hu)
Becslések szerint 10-13 ezer ukrán katona vesztette életét a február 24-én kezdődött háborúban.
dec. 2
14:54
Csináljuk a fesztivált! – Soha nem látott párosokkal és slágerekkel kezdődik az új évad (hirado.hu)
A magyar zene aranykorába kalauzolja a nézőket a december 3-tól kezdődő Csináljuk a fesztivált! első show-ja. A sztárelőadók már a nyitóadásban komoly kihívás elé néznek: Nyári Aliz egy operett- duettben mutatkozik be, de Szulák Andrea, Hommonay Zsolt és Sasvári Sándor is részt vesznek a zenei időutazásban.
dec. 2
14:54
Céláremelést ért az AutoWallis rendkívül erős negyedéve (vg.hu)
A Concorde vezető elemzője 199 forintos AutoWallis-részvényárfolyamra számít, vagyis terítéken a duplázódás.
dec. 2
14:54
Megérkezett az ötödik Indiana Jones-film előzetese, kiderült a címe is (SzMo)
Indiana and the Dial of Destiny címen érkezik a mozikba június 30-án a sorozat ötödik darabja.
dec. 2
14:54
Állatszemeket tartalmazó csomagokat kapott több ukrán nagykövetség, köztük a budapesti is (SzMo)
Az ukrán külügyminiszter szerint célzott, jól megtervezett terrorhadjárat folyik Ukrajna ellen.
dec. 2
14:54
Jeffrey Epstein pedofil orgiáiról árult el részleteket a magyar lány (Life)
A magyar származású Petronella Wyatt 17 éves volt, amikor kapcsolatba került a milliárdos médiamágnás lányával, aki Jeffrey Epsteinnek segített kiépíteni a kiskorú szexrabszolgákból álló hálózatát. A dúsgazdag pedofil elleni perről film készült, melynek egyik konzulense lett az egykori tinédzser, Petronella.
dec. 2
14:54
Hivatalos: Edward Snowden orosz állampolgár lett (Mandiner)
Letette az orosz állampolgársági esküt, és megkapta új személyi igazolványát Edward Snowden, az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) lehallgatási programját leleplező, Oroszországba menekült amerikai informatikus – jelentette ki a férfi ügyvédje, Anatolij Kucserena pénteken a Taszsz orosz állami hírügynökségnek.
dec. 2
14:54
Felelősségre vonják a károkozót (Magyar Nemzet)
Vádat emeltek Berlinben egy képrongáló klímaaktivista ellen.
dec. 2
14:54
Elon Musk mikrochipje 6 hónapon belüli emberi agyba kerülhet (BitcoinBázis)
Elon Musk szerda este élőben jelentette be, hogy a Neuralink vállalat érme méretű agyba ültethető chipjét a következő hat hónapon
dec. 2
14:56
Kabulban merényletet kíséreltek meg egy volt miniszterelnök ellen (HírTV)
Robbanás történt pénteken Kabulban a Hezb-i-Iszlámi nevű párt irodája melletti mecsetnél.
dec. 2
14:56
Biden hajlandó tárgyalni Putyinnal a háború befejezéséről (hirado.hu)
A Kreml Joe Biden amerikai elnök csütörtöki kijelentésére reagált, miszerint hajlandó tárgyalni a háború lezárásáról.
dec. 2
14:56
Vészjósló jelek: megérkeztek a friss német adatok! (Mandiner)
Visszaesett a német export és az import októberben.
dec. 2
15:00
Szavazásra bocsátotta Pécs: tűzijáték legyen vagy tűzifa? - A lakosoké a döntés, hogy bulizni akarnak, vagy a fagy elől menekülni (Blikk)
A pécsi önkormányzat a lakosokra bízta a döntést, hogy mi legyen az idei tűzijátékra szánt összeg sorsa. A lakosok egy héten keresztül adhatják le voksukat.
dec. 2
15:00
Olaf Scholz felhívta telefonon Putyint: kiderült, miről beszélgetett a két vezető (Blikk)
Kijev provokációira adott kényszerű válaszintézkedésnek nevezte az ukrajnai célpontokra mért rakétacsapásokat Vlagyimir Putyin orosz elnök Olaf Scholz német kancellárral folytatott pénteki telefonbeszélgetésében a Kreml sajtószolgálatának közleménye szerint. A másik nézőpont: Németország elítéli az ukrajnai polgári infrastruktúra elleni orosz légic
dec. 2
15:00
Az adventi időszakban sűríti egyes járatait a BKK (hirado.hu)
Illetve nagyobb kapacitású járműveket indít.
dec. 2
15:00
Gigaberuházás jön a németeknél, fókuszban az energiabiztonság (Portfolio)
Németország azt tervezi, hogy 2027-ig 1800 kilométeres hidrogénenergia-vezetékhálózatot épít ki állami közreműködéssel, derül ki a Reuters által látott gazdasági minisztériumi stratégiai dokumentumtervezetből. A dokumentum azt is előirányozza, hogy Németország a kék hidrogénnek is nagyobb teret tervez engedni és meg fogják növelni az importot azt a
dec. 2
15:00
Elhunyt a legendás sorozat filmcsillaga (hirado.hu)
Christiane Hörbiger néhány héttel 84. születésnapja után halt meg.
dec. 2
15:00
A sikeres influencer marketing titka (MMonline)
Miként látják az influencer marketinget a márkák? – nehézségek, előnyök és bevált stratégiák. Ezt a témát jártuk körül az InfluenceAIR Podcast legújabb adásában, melyben Szabó Bélát, a Telekom márka és kereskedelmi kommunikációs vezetőjét, valamint Kisházi Annát, kommunikációs és marketing szakértőt láttuk vendégül, aki korábban a The Coca-Cola Com
dec. 2
15:03
Bővíti infrastruktúráját az Audi az F1-es csatlakozás előtt (F1világ)
Újabb részleteket árult el a Forma-1-hez 2026-ban csatlakozó Audi arról, milyen beruházásokat hajt végre annak érdekében, hogy a lehető legversenyképesebb erőforrással állhasson elő néhány év múlva.

Keresés