2022. december 2. péntek

dec. 2
21:12
2023-ban Verstappen felkötheti a gatyáját? (Racing)
Mika Häkkinen úgy véli, hogy a hozzá hasonlóan kétszeres világbajnok Max Verstappen számára nem lesz könnyű fenntartani a 2022-ben mutatott dominanciáját. Bár a szezon kezdetén úgy tűnt, hogy ez az év Charles Leclerc-é és a Ferrarié lesz, végül Verstappen jelentős fölénnyel szerezte meg második bajnoki címét. 22-ből 15 futamot nyert meg idén. A mez
dec. 2
21:15
Az inzulinkezelés lehetséges mellékhatásai (WebBeteg)
Az inzulinnak lehetnek nem immunológiai és immunológiai mellékhatásai is. Cikkünkben összefoglaljuk, mik lehetnek ezek.
dec. 2
21:15
A magyar gazdaságnak nehéz körülmények között kell teljesítenie (ProfitLine)
A következő időszakban a magyar gazdaságnak, a gazdaság szereplőinek nehéz nemzetközi körülmények között kell teljesíteniük - hangsúlyozta Varga Mihály pénzügyminiszter pénteken, Budapesten a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (Vosz) hagyományos éves üzleti eseményén, a 23. Vállalkozók Napján.
dec. 2
21:18
Fenntarthatatlan volt a vasszigor, végre a valósághoz igazítják a stratégiát a világ túlfelén (Portfolio)
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) örömmel látja, hogy Kína enyhít a koronavírus-járvány miatt bevezetett szigorú korlátozásokon - közölte pénteken a WHO veszélyhelyzeti igazgatója.
dec. 2
21:18
Figyelem! Leállás jön az OTP-nél: ez a szolgáltatás lesz elérhetetlen (Pénzcentrum)
Tervezett fejlesztés miatt december 3-án 01:00 órától várhatóan 07:00 óráig az OTPdirekt szolgáltatások értékpapír funkciói nem lesznek elérhetők - írja a bank honlapja. Nem ez lesz az egyetlen leállás decemberben: fejlesztési okokból 2022. december 11-én, vasárnap hajnali 1 órától, néhány órán keresztül, az OTP InternetBank és MobilBank szolgáltat
dec. 2
21:18
Kopp Máriát idézte Novák Katalin (Demokrata)
A vágyott gyermekek megszületésének támogatása lett a magyar családpolitika alapvetése – jelentette ki a köztársasági elnök.
dec. 2
21:21
Fennakadások a francia vasúti közlekedésben a jegyellenőrök sztrájkja miatt (Adózóna)
Jelentős fennakadások alakultak ki a francia vasúti közlekedésben a jegyellenőrök sztrájkja miatt, az állami vasúttársaság, az SNCF az utolsó pillanatban volt kénytelen törölni a vonatok 60 százalékát péntekre és a hétvégére – közölte az MTI.
dec. 2
21:24
Megállt a globális élelmiszerdrágulás? Jöhet a fellélegzés, viszont a háborúnak még nincs vége (Pénzcentrum)
Jórészt mozdulatlan maradt a globális élelmiszeralapanyag-árak összesített mutatója novemberben, miután a gabonafélék, a húsok és tejtermékek nemzetközi árának csökkenése ellensúlyozta a növényi olajok és a cukor drágulását jelentette az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO). Így valamelyest alacsonyabban zárt novemberben a nemzetköz
dec. 2
21:24
A kiesés után távozott a ghánai szövetségi kapitány (Demokrata)
Jelenleg én és a családom Németországban képzeljük el a jövőt – mondta a 47 éves szakvezető.
dec. 2
21:30
Börtön fog járni a házasság előtti szexért Indonéziában. Ha nem vagy házas, légy óvatos! (Spabook)
Indonézia felülvizsgálta a büntető törvénykönyvet és várhatóan december 15-én megszavazza, hogy a házasságon kívüli szex büntethetővé váljon az egzotikus országban. A javaslat szerint akár 1 évig terjedő börtönnel sújthatják az…
dec. 2
21:36
„Felháborító, elképesztő” – Kiakadtak a diákok azon, hogy a Belügyminisztérium a Krétán keresztül kérdezgeti szüleiket (SzMo)
Szerintük épp elégszer elmondták már, hogy nem tanáraik kérésére, hanem szabad elhatározásra tüntetnek, és nem csak a bérek, hanem az oktatás állapota miatt.
dec. 2
21:42
Egy rajongó észrevett valami furcsát a McLaren versenyzői kapcsán (USAracing)
A motorsport rajongótábora fura szerzetekből áll – negatív és pozitív értelemben egyaránt. Egyesek pedig akkora...
dec. 2
21:42
Egy rajongó észrevett valami furcsát a McLaren versenyzői kapcsán (Racing)
A motorsport rajongótábora fura szerzetekből áll – negatív és pozitív értelemben egyaránt. Egyesek pedig akkora...
dec. 2
21:48
A kiesés után távozott a ghánai szövetségi kapitány (HírTV)
A ghánai labdarúgó-válogatott világbajnoki kiesését követően a szövetségi kapitány Otto Addo megerősítette, hogy távozik a posztjáról.
dec. 2
21:48
„A maszturbálás-történetem hosszú volt, rögös és az elején nem volt benne sok öröm" (Glamour)
Sokat mond el az szexhez való viszonyunkról az, ahogy a saját testünkkel bánunk - mind fizikailag, mind lelkileg. Te belegondoltál már, hogy jellemzi a szexualitásod az, ahogy elkezdtél maszturbálni és az, ahogy azóta csinálod (vagy nem csinálod)?
dec. 2
22:24
Kamerun legyőzte Brazíliát, mégsem jutott tovább (HírTV)
A brazil válogatott 1-0-ra kikapott a kameruni csapattól pénteken a katari labdarúgó-világbajnokság G csoportjának harmadik fordulójában, de így is csoportgyőztesként jutott nyolcaddöntőbe, míg az afrikai gárda sikere ellenére búcsúzott.
dec. 2
22:24
Nem jött be Orbán Viktor tippje: Szerbia kiesett a világbajnokságon (SzMo)
Korábban a miniszterelnök a végső győzelemre is esélyesnek tartotta dél szomszédunkat.
dec. 2
22:36
Hat nappal egy rejtélyes videó után meghalt az egyik legnépszerűbb kanadai TikTok-sztár (SzMo)
A 21 éves Megha Thakur halálának részleteit nem közölte a család.
dec. 2
22:42
Megvan az utolsó továbbjutó, itt a nyolcaddöntők pontos programja a vébén (Demokrata)
Brazília mellett Svájc válogatottja jutott a 16 közé a katari labdarúgó-világbajnokság G csoportjából.
dec. 2
22:54
Összejött a megállapodás az orosz olaj árplafonjáról (Növekedés)
Az Európai Unió tagországai előzetesen megállapodtak a tengeren szállított orosz olaj hordónkénti árplafonjáról, amely 60 dollár lesz - erről tájékoztatta az újságírókat Andrzej Sados, Lengyelország Európai Unió mellé rendelt állandó képviseletének vezetője pénteken. A döntést üdvözölte Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke.
dec. 2
23:00
Elton John a 2023-as Glastonbury-n lép fel utoljára az Egyesült Királyságban (SzMo)
A brit búcsúkoncert nem az utolsó lesz azonban. Júliusban több európai városban is fellép még a 75 éves dalszerző.
dec. 2
23:06
A jövő héten sem szállít benzint a Mol a független kutaknak (Növekedés)
A jövő héten sem szállít a Mol sem gázolajat, sem benzint egyes benzinkutaknak, ez már a harmadik hét lesz, hogy a Mol-kiszolgálás szünetel - közölte a Független Benzinkutak Szövetsége pénteken az MTI-vel annak a levélnek az alapján, amelyet a szövetség több partnere, tagtársa kapott az olajvállalattól.
dec. 2
23:18
Átadták az idei Prima Primissima Díjakat (Portfolio)
Átadták a tíz kategóriában meghirdetett Prima Primissima Díjakat és a Közönségdíjat a magyar szellemi élet, a művészet, a tudomány és a sport jeles képviselőinek a Müpában megtartott pénteki gálaesten.
dec. 2
23:36
Eredményesen zárult az utolsó hagyományos népszámlálás (x) (MMonline)
Befejeződött a 2022-es népszámlálás, amely az utolsó volt ebben a formában. Az eredmények jövőre lesznek ismertek, a beérkezett kérdőívekben szereplő információk a nemzeti adatvagyon részét képezik. (x) A 2022-es népszámlálás három szakaszból állt, és már az első is kiemelkedően sikeresnek tekinthető. Több mint háromszor annyian küldték vissza ugya
dec. 2
23:48
Keleti Ágnes, aki legyőzte az időt (Igényesférfi.hu)
Aki legyőzte az időt címmel bemutatták a világ legidősebb élő olimpiai bajnokáról, a Nemzet Sportolójáról szóló portré-dokumentumfilmet Keleti Ágnes életéről és pályafutásáról.
dec. 2
23:50
Thomas Müller megrendítő vallomása (Igényesférfi.hu)
Habár Németország két góllal 4-2 arányban megverte a Costa Rica-i válogatottat, ez sem volt elég ahhoz, hogy Hansi Flick csapata a legjobb 16 közé jusson: Japán és Spanyolország mögött ugyanis a Nationalelf csak az E csoport harmadik helyén végzett.
dec. 2
23:52
Bukás – avagy a nagy német futballnemzet utolsó napjai? (Igényesférfi.hu)
Még soha nem fordult elő a német válogatottal az a szégyen, hogy két egymást követő világbajnokságon is kiessenek a csoportküzdelmeket követően. Megnéztük, mi vezet(het)ett idáig.

Keresés