A történelmi tapasztalatokról, a véleményszabadságról, a Nyugat arroganciájáról és az ukrajnai háború megítéléséről beszélgetett Schmidt Mária Kovács Zoltánnal.
Bárki beugorhat a folyamatosan változó összetételű csapatba, persze ha nemcsak kedve és ideje, de pénze is van. Nem kell izgulni, mert megbízható profi stáb szervezi, irányítja az expedíciót, és szervizeli az autót. Az átlagosan kéthetes szakaszokra osztott útvonalú expedíció 2020. február 22-én rajtolt Prágából és kelet felé indulva októberben fej
Hatalmasat fordult a világ az X-Faktor tavalyi győztesével, Alee-val. A rapper rengeteget tanult eddigi hibáiból, és úgy döntött, hogy lelkileg és testileg is rendbe hozza magát. Szombaton ő lesz az X-Faktor sztárfellépője, szerinte ez egy remek újrakezdési lehetőség, amire már régóta várt. A videóból az is kiderül, hogy kik Alee személyes kedvence
A CIB Bank tavaly májusban vezette be a nemzetközi faktoringot nyújtó Confirming szolgáltatását, amely a nemzetközi kereskedelemben résztvevő hazai vállalatoknak segít pénzügyi stabilitásuk biztosításában. Míg korábban csak olasz-magyar kereskedelmi kapcsolatokban működött a faktoring, addig ma már több közép-kelet-európai ország is bekapcsolódott
A gazda a dzsungelbe költözése előtt válaszolt az rtl.hu villámkérdésere, így többek között azt is elárulta, hogy nagymamája rakott krumplijáért a tábor összes csillagát odaadná, és hogy mi az, amit sokan gondolnak róla, mégsem igaz.
Az Eurostat inflációs statisztikáin már látszik, hogy mennyire megindultak felfelé az energiaárak itthon is, amint a kormány elengedte a rezsicsökkentés eddigi formáját, a drágulás üteme pedig egyelőre nem lassul.
12 év után újra rajthoz állt Palik László. A Palikék Világa by Manna Futtában különkiadásában Laci az egri Sherpa Rallyn 40 kilós súlyokkal a hátán ment fel egy hegy tetejére.
Brazília, Oroszország, India, Kína és Dél-Afrikai Köztársaság, azaz a BRICS országok egy “új globális tartalékvaluta” létrehozására készülnek. Ez nagy valószínűséggel
Húsz éve, 2002. október 26-án ért véget a három napig tartó túszdráma a moszkvai Dubrovka színházban. A hatóságok altatógázzal ártalmatlanították a csecsen fegyvereseket, de a több száz túsz orvosi ellátására nem készültek fel, és azt sem árulták el, hogy milyen hatóanyagot használtak. Putyin kitüntette a tragikus akció irányítóját.
Mindenki hallott már magánnyomozókról, ha máshol nem, az amerikai filmekben. Azonban azt már kevesen tudják, hogy milyen ügyekkel foglalkozik egy ilyen szakember a való életben. Annak érdekében, hogy betekintést nyerjen ebbe a világba, összegyűjtöttünk most 3+1 gyakori esetet, amelyekkel egy magánnyomozó foglalkozhat.
Gigászi élőlánc készül holnap Budapesten, és vidéken is hasonló megmozdulások szerveződnek, hogy felhívják a figyelmet a hazai oktatás csődközeli állapotára.
Megerősítette tisztségükben a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) jelenlegi elnökhelyetteseit Novák Katalin köztársasági elnök – jelentette be szerdai közleményében a versenyhatóság.
Az Apple-nek is meg kell majd felelnie annak az európai uniós törvénynek, amely előírja, hogy az elektronikus eszközöknek közös töltési szabványt - az úgynevezett USB-C-t - kell használniuk - erősítette meg a vállalat marketingfőnöke a CNBC beszámolója szerint.
Jelentősen átformálta az irodapiaci igényeket az elmúlt két esztendő. Soha ekkora kereslet nem volt még a szabadon átalakítható munkahelyi terekre, mint most. A Business Wire felmérése szerint a flexibilis irodahelyiségek globális piaca 2025-re elérheti a 13 milliárd dollárt, ami 70%-os növekedést jelent a 2020-as évhez képest. A variálható terek m
Kiemelkedő forgalmat hoz a négynapos hosszú hétvége a foglalási adatok szerint. Eger, Gyula, Budapest, Hajdúszoboszló és Pécs vezetik jelenleg a legkeresettebb úti célok listáját. Maga az őszi időszak is messze erősebb, mint az előző években, és bátrabban foglalunk távolabbi időpontokat is. Az év végi adatok is biztatóak, már 5 százalékkal nőtt az
Közel 6 százalékot esett a Microsoft árfolyama a zárás utáni kereskedésben azt követően, hogy az amerikai szoftveróriás közzétette harmadik negyedéves gyorsjelentését. Hiába teljesítette felül mind a bevétel, mind az eredmény szintjén az elemzői konszenzust a vállalat, a cloud bevételek elmaradtak a várakozásoktól, és a menedzsment által megfogalma
Tegnap a Microsoft és a Google-t tulajdonló Alphabet is csalódást keltő eredményeket jelentett. Úgy tűnik, ezúttal a big tech sem bizonyul válságállónak.
Lesz őszi Covid-hullám, a koronavírus több variánsa párhuzamosan terjed a világban, közben pedig érdemes felkészülni az influenzaszezon beindulására - értékelte a friss fejleményeket legutóbbi Facebook-posztjában Kemenesi Gábor virológus.