A Monaco elleni hazai, továbbjutást és csoportgyőzelmet jelentő 1-1-es Európa-liga-döntetlen után a Ferencváros vezetőedzője, Sztanyiszlav Csercseszov az M4 Sportnak elmondta, most kezdődik az igazán komoly munka, a játékosok közül Botka Endre úgy nyilatkozott, még szokni kell, hogy tavasszal nyolcaddöntő, míg a csapatkapitány Dibusz Dénes viccesen
Szerződést hosszabbított az F1 és a Mexikói Nagydíj szervezője, aminek értelmében még minimum három évig a Forma-1-es versenynaptár része marad az ikonikus dél-amerikai helyszín.
A munkanélküliek száma 2022 szeptemberében 185 ezer fő, a munkanélküliségi ráta 3,8 százalék volt. A 2022. július–szeptemberi időszakban a munkanélküliek átlagos létszáma 178 ezer főt, a munkanélküliségi ráta 3,6 százalékot tett ki, közölte honlapján a KSH.
2022. november 28-30. között kerül megrendezésre az ISPO, Európa legnagyobb sport kiállítása, ahol természetesen a téli sportokra is nagy hangsúlyt helyeznek. A nagy múltra visszatekintő vásárnak ismét München ad otthont, ezúttal már több mint 1500 kiállító részvételével.
Ariana Grande nevéről sokszor a csodás, természetes barna fürtök, és az ikonikus lófarok jut eszünkbe, épp ezért is meglepő, amikor ekkora változás történik a külsején. Egy biztos, mi odáig vagyunk az új hajszínéért!
Az Mnb átfogó vizsgálata befejezéséig, de legföljebb négy hónapra felügyeleti biztost rendelt ki a mezőgazdasági biztosításokat kínáló Magyar Gazdák Kölcsönös Biztosító Egyesületéhez.
Október 18-án megkezdődött az eredeti, felújított oroszlánok visszaköltöztetése a budai oldalra, azonban csak később válnak láthatóvá, mert azok az építkezés miatt továbbra is elzárt területen találhatók.
Lewis Hamilton egy hosszabb interjú keretein belül beszélt a terveiről. A brit versenyző volt már, hogy az utolsó pillanatra hagyta a megállapodását a Mercedesszel, így mindenki találgathatta, hogy mi lesz a sorsa. A tavalyi Abu Dhabi Nagydíj után sokan úgy vélték, végleg kiábrándult a sportból, ám Hamilton a démonjait leküzdve tért vissza. Ám a cs
Nem jár bérleti díj arra az időszakra, amíg a bérlő a koronavírus-járvány és annak megfékezésére tett kormányzati intézkedések miatt a bérleményt zárva tartotta. Ez jelentős változás az eddigi bírói gyakorlathoz képest.
Az MNB átfogó vizsgálata befejezéséig, de legföljebb négy hónapra felügyeleti biztost rendelt ki a mezőgazdasági biztosításokat kínáló Magyar Gazdák Kölcsönös Biztosító Egyesületéhez. A biztos feladata a biztosító működtetése, valamint pénzügyi helyzetének felmérése. Ez az intézkedés is jelzi, hogy a jegybank jelenleg kiemelten tekinti át az aszály
A fenntarthatóság napjainkban olyan fontos turisztikai trend, amit az energiaválság most jelentős mértékben felerősít. A Schladming-Dachstein üdülőrégió a klímabarát utazások támogatásán, a síhegyek energiaoptimalizálásán, valamint a szálláshelyek környezetvédelmi minősítésén dolgozik, és konkrét eredményekről tud beszámolni.
Rekordot döntött a minap az Egyesült Királyság szélerőmű-parkjainak energiatermelése. Ezen a télen a széljáráson is múlik, hogy Európa mekkora energiaválságba rohan.
Az Egyesült Államok a tulajdon dominanciájának megőrzésén kívül nem tud mást felkínálni a világnak - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a Valdaj nemzetközi vitaklub csütörtöki moszkvai plenáris ülésén.
A Forma-1 hivatalosan is bejelentette, hogy meddig lesz biztos része a versenynaptárnak a Mexikóvárosi Nagydíj. A mezőny a héten a közép-amerikai országba látogat, ugyanis a következő fordulót a Mexikóvárosban rendezik. A rajongók már gőzerővel készülnek és a hazai hős győzelmében reménykednek. Ám a létesítmény szerződése a sportággal a futam után
A kormány a vállalkozások és munkahelyek védelmére további adómódosító javaslatokat kezdeményez, amelyek adókönnyítéseket, egyszerűbb szabályozást, csökkenő adminisztrációs terheket jelentenek – mondta Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára.
Költségcsökkentő intézkedéseket vezet be saját tulajdonú szociális és kulturális intézményeinél az energiaárak emelkedése miatt a nyíregyházi önkormányzat - döntött csütörtökön a város közgyűlése.
Több milliárd frankos tőkeemelést, a befektetési banki üzletág kiszervezését és több ezer munkahely leépítését tervezi a Credit Suisse; a zürichi székhelyű pénzintézet vezetése csütörtökön mutatta be stratégiai átalakítási tervét, amelynek célja az üzletmenet nyereségessé tétele az elmúlt időszak vesztesége után.
Éjszaka nagy területen újra köd, illetve rétegfelhőzet képződik. A köd, illetve rétegfelhőzet kiterjedése napközben zsugorodik, hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap, azonban az Északi-középhegység
A Mastercard megkönnyítené a beszerzését a kriptovalutáknak, ugyanis az emberek 65 százaléka szívesen kipróbálná, ha a bankján keresztül biztonságosan megtehetné.
Lando Norris duplán szerencsésnek érezheti magát, amiért ép bőrrel megúszta az USA Nagydíjat, Fernando Alonso és Lance Stroll balesete után ugyanis centiken múlt, hogy nem történt komoly baja. A Forma-1 az USA Nagydíj után is közzétette a legjobb fedélzeti kamerás felvételeket tartalmazó összeállítását, amelynek utolsó jelenetsorában az látható, am
2022 első félévének erőteljes gazdasági növekedését követően a harmadik negyedévtől a bizonytalanabbá váló növekedési kilátások, a jelentősen megemelkedett energiaár, a növekvő építési- és finanszírozási költségek kihívás elé állítják a kereskedelmi ingatlanpiac valamennyi szereplőjét.
Egyeztetésre hívta a pedagógus sztrájkbizottság képviselőit november 7-ére a közoktatásért felelős államtitkár – jelentette be a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) ügyvivője csütörtökön sajtótájékoztatón Budapesten.
Az ipari és technológiai miniszter a Mathias Corvinus Collegiumban a jelenlegi fűtésszezon mellett a kirúgott OMSZ-vezetőkről és a magyar kormány válságkezeléséről is beszélt.
Vlagyimir Putyin, az Orosz Föderáció vezetője a Valdai nemzetközi vitaklub plenáris ülésén mondott beszédében Ukrajna szuverenitásának témáját érintette.
A már nem orosz Robert Shwartzman szerint az állampolgársága megváltoztatása életben tartotta Forma-1-es álmát. Míg honfitársa, Nikita Mazepin az ukrajnai konfliktus miatt elvesztette a versenyülését a Haasnál, addig a Ferrari tartalékpilótája, Shwartzman az év elején az oroszellenes szankciókra reagálva izraeli versenyzői licencért folyamodott. A