2022. október 26. szerda

okt. 26
11:06
Tóta W. Árpád: Káromkodni, az a minimum (Mandiner)
„Tudjuk, kiknek köszönhető nemcsak a tragédia, ami diákot, szülőt és tanárt egyaránt sújt” – hangoztatja az újságíró.
okt. 26
11:06
Magyarország a mai napig küzd a nemzet érdekeiért (Magyar Nemzet)
Schmidt Mária szerint az 56-os megtorlás erőt adott nekünk és a mai napig büszkeséggel tölti el minden magyar ember szívét.
okt. 26
11:06
Már két villanyautót is árul az Euronics (Villanyautósok)
Bemutatta második villanyautóját az Aiways.
okt. 26
11:06
Kínát azzal vádolják, hogy Hollandiában illegális rendőrőrsöket állított fel (rtl.hu)
Egy jelentés szerint két kínai tartomány 54 tengerentúli rendőrségi szolgáltató központot hozott létre öt kontinens 21 országában, a legtöbbet Európában. A holland külügyminisztérium szóvivője szerint a nem hivatalos rendőrségi őrsök létezése illegális.
okt. 26
11:08
Nagy létszámú csapattal, két-három éremben bízva utaztak a korosztályos vb-re a magyar karatésok (m4sport.hu)
Huszonhat karatéka képviseli a magyar színeket a törökországi Konyában október 26. és 30. között rendezendő korosztályos (kadet, junior és U21-es) karate-világbajnokságon, amely során 105 ország mintegy 1850 fiatalja lép tatamira.
okt. 26
11:08
Reuters: A forintot csak az uniós forrásokról való megállapodás mentheti meg (Mandiner)
Az elemzők szerint a devizánk csak megtűrt a régióban, nem kedvelt.
okt. 26
11:08
A Juventus válságának lakmusza: Allegri maradhat az edző (Magyar Nemzet)
Az olasz sztárcsapat kikapott a Benficától, így már az Európa-liga-indulás is veszélybe került.
okt. 26
11:10
Hajdú Péter és párja tavaszra tervezik az esküvőt (Magyar Nemzet)
A pár kisfia nyolc hónaposan már sokkal aktívabb, mint a kortársai, így nagy kihívást jelent a szülőknek.
okt. 26
11:12
Túlkínálat az ingatlanpiacon?! (Piac és Profit)
Ha lépten-nyomon ingatlanhirdetésekbe botlunk, az nem a véletlen műve. Azt gondolhatnánk, hogy aki lakást vagy házat szeretne vásárolni, az most lubickolhat az elérhető ingatlanok tengerében. Azonban ez távol áll a valóságtól.
okt. 26
11:12
Felháborodtak az ukránok a földrajztankönyvön, de azóta nem írták át a szövegét (Infostart)
A kormány egy hónapja azt ígérte, átírják a nyolcadikosok földrajztankönyvének online változatában Ukrajna vonatkozásában az orosz narratívát továbbadó oldalt.
okt. 26
11:12
Munkabeszüntetésre készülnek a buszosok Budapesten: novemberben feje tetejére állhat a fővárosi közlekedés (Blikk)
Újabb fenyegetéssel nézhet szembe a Karácsony Gergely főpolgármester vezette fővárosi önkormányzat. Minden jel arra mutat, hogy a kukás- és Volán-sztrájk után a budapesti buszsofőrök is elégedetlenkedni kezdenek.
okt. 26
11:12
Jogszabály nélkül is last minute akciókkal hajráztatják az ügyfeleket a napelemes cégek (ProfitLine)
Hiába nincs még mindig jogszabály a napelemek által termelt áram betáplálási lehetőségének megszűnéséről, a cégek a Kormányinfón hallottak alapján már akcióztatják az ügyfeleket a gyors jelentkezésre, hogy még megérkezzen az igénylésük október 31-ig az áramszolgáltatójukhoz - írja a Bank360.hu.
okt. 26
11:12
A Spotify-nál is hasonló problémák vannak, mint a Google-nél (Portfolio)
A Spotify kedden közölte, hogy a harmadik negyedévben a lassú reklámbevétel-növekedés miatt csökkentek a cég marzsai. A Spotify árfolyama közel 5 százalékot esett a zárás utáni kereskedésben, amit az egész szektorra kiterjedő gyengélkedés okozott, miután a Google anyavállalata, az Alphabet negyedéves bevételei elmaradtak a piaci várakozásoktól, miv
okt. 26
11:12
Eszement tempóban zuhannak az üzemanyagárak Magyarországon (ATV)
A nagykereskedelmi árak szerdától a benzin esetében bruttó 25 forinttal, míg a gázolajnál bruttó 22 forinttal csökkennek.
okt. 26
11:12
Nem hitt a szemének a Viszkis, hihetetlen, mit talált a kertben (Ripost)
Az első sokk után gyorsan pózolt is egyet a "zsákmánnyal".
okt. 26
11:12
Elképesztő jégeső csapott le éjszaka Szabolcs megyében, ráadásul éjszaka (SzMo)
Ritkán fordul elő, hogy jégeső éjszaka csapjon le. Tiszabecsen most ez történt.
okt. 26
11:12
A Kalot alapítójának születésnapjára emlékeztek (Magyar Hírlap)
Kerkai Jenő jezsuita szerzetes: Krisztusibb embert! Műveltebb falut! Életerős népet! Önérzetes magyart!.
okt. 26
11:12
Kulcsár Edina: G.w.M. a családfő, a férfi, akinek a szava döntő – még a nő ruhatárát is átválogatta (rtl.hu)
G.w.M. átválogatta Edina ruhatárát, és sok darabnak mennie kellett.
okt. 26
11:12
Bajban az oroszok: az oligarchák kedvenc autóját gyártó cég is kivonul az országból (rtl.hu)
Érdemes betárazni a kocsikból.
okt. 26
11:18
Újabb részletek a Csongrád megyei halálos tömegszerencsétlenségről (BorsOnline)
Embercsempészés minősített esete és halálos tömegszerencsétlenséget eredményező közúti baleset gondatlan okozása miatt eljárás indult egy georgiai állampolgár ellen a szerdára virradóra Balástyánál történt baleset miatt - tájékoztatta a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az Mti-t.
okt. 26
11:18
Bődületes mennyiségű jég vert el éjszaka egy Szabolcs megyei települést (Blikk)
Durva jégeső csapott le Szabolcs-Szatmár-Bereg megyére kedden éjszaka. Tiszabecsen kisebb, borsó méretű jegek potyogtak az égből, ám hatalmas mennyiségben, teljesen ellepve a földet.
okt. 26
11:18
Máris vége? G.w.M annyira biztosnak hitte, mégis szakítás jöhet (Blikk)
"Edinának mondtam..."
okt. 26
11:18
Az élsport és a szalagavató kedvéért kinyitják a bezáró váci sportcsarnokot (Infostart)
A Vác Városi Sportcsarnokban rendezik meg decemberben a Praktiker-Vác mindkét kézilabda Európa-liga mérkőzését. Mindez azért érdekes, mert a képviselőt-testület amúgy úgy döntött, hogy november 1-vel, a spórolás miatt bezárják az intézményt.
okt. 26
11:18
Nem mindennapi szülés: a rendőrök, egy dúla és a mentők segítségével született meg a Könyves Kálmán körúton a kis Márton (Blikk)
Járőrautót intett le a veszélyeztetett terhes, már vajúdó feleségével kórházba tartó autóvezető a XI. kerületben kedd este. A rendőrök kék lámpás felvezetésével indultak tovább, de az újszülött nem várt. A baba egy éppen arra járó dúla segítségével jött a világra, légzése az akkor megérkező mentőknek köszönhetően indult be.
okt. 26
11:18
Adománygyűjtést indít a Katolikus Karitász a nehéz helyzetbe került családok megsegítésére (hirado.hu)
A tartós élelmiszer és egyéb tárgyi adományok gyűjtőpontjainak listája megtalálható a segélyszervezet honlapján.
okt. 26
11:18
Kautzky Armand legendás filmsztároknak kölcsönözte a hangját (hirado.hu)
Egy kultikus akciófilmet ajánl a közmédia mozirajongó műsorvezetője, a Jászai Mari-díjas színművész, Kautzky Armand.
okt. 26
11:18
Hivatalos: ezek a színek fogják uralni a lakberendezés világát 2023-ban (Femcafe)
2023-ban tobzódunk majd az élénk árnyalatokban.
okt. 26
11:18
Gyengül a kereslet a Microsoft termékeire, árt az erős dollár (vg.hu)
Kedd este publikálta negyedéves jelentését a Microsoft, amelyből kiderül, lassuló ütemben nőtt az értékesítés, az ilyen hírek pedig tovább erősíthetik a gazdasági visszaeséstől való félelmeket.
okt. 26
11:18
"Van köztünk valamilyen különleges kapocs" - a Celeb vagyok, ments ki innen! szereplői érzéseikről vallottak (Life)
A Celeb vagyok, ments ki innen! két szereplője, Nini és Gergő nagyon közel kerültek egymáshoz.
okt. 26
11:18
Döntő ütközet előtt a Fradi (Magyar Hírlap)
A Monaco elleni pontszerzés továbbjutást érhet a Európa-ligában.
okt. 26
11:18
Gyóni Géza katona költő temetése (Magyar Nemzet)
Grafitrajzsorozattal gazdagodik a Munkácsy Mihály Múzeum.
okt. 26
11:18
Puzsér Róbert: István kvízprofesszor úr! Tisztelt bátyám! (Mandiner)
Érteni vélem az utalásodat. Eszerint én volnék a pénzes proli, te meg az engem kulturálisan messze felülmúló személy.
okt. 26
11:18
Rogán Antalt Yodaként festették meg (rtl.hu)
A Jedi-mester meglepő módon narancssárgára cserélte a jól bevált bolyhos köpenyét.
okt. 26
11:20
Eljárás indult a balástyai karambolt okozó georgiai sofőr ellen (hirado.hu)
A sofőr ellen elfogatóparancsot adtak ki.
okt. 26
11:20
Felvirágozhatnak a pénzvisszatérítős banki mobilappok (vg.hu)
Sokáig igazán csak hitelkártyákkal lehetett bankkártyás vásárlásokkal pénzvisszatérítést gyűjteni.Aztán jött egy áttörés, és ma már több banknál is gyűjthetjük a visszatérítéseket, ha máshogy nem, hát a fintech iparág segítségével.
okt. 26
11:20
Csak egy érdek, egy szenvedély van, és ezt úgy hívják, Magyarország (Magyar Nemzet)
Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ főigazgatója Szentesen, az ’56-os megemlékezésen mondott ünnepi beszédet.
okt. 26
11:20
Balról támadja Rishi Sunakot a Soros által támogatott OpenDemocracy.net (Mandiner)
Túl jó iskolákba járt, túl gazdag, túlságosan jobboldali műhelyekkel van kapcsolatban és még az illegális migráció ellen is fellépne – így leplezi le az új brit miniszterelnököt a nyílt társadalmat hirdető platform.
okt. 26
11:24
Lukács Miki is kiáll Herczeg Zoltán mellett: „Lakásokat és ruhákat értékesített, de nem kábítószert” (Blikk)
Lukács Miki régóta jó barátja Herczeg Zoltánnak, és azt mondja: nem tudja elképzelni, hogy a divattervező kábítószerrel kereskedett volna.
okt. 26
11:24
Eldőlt, jövőre új szabály lép életbe: így változik az apaszabadság Magyarországon (Blikk)
Az uniós javaslat szerint minimum 10 szabadságnapra lenne szükség az édesapák számára, hogy a gyermekük megszületését követő időszakban otthon maradjanak. Ezt az időintervallumot 10-30 napban határozták meg, és ennek megfelelően a magyar kormány mindössze a kötelező minimumot alkalmazza januártól.
okt. 26
11:24
Ütötték-verték a Fekete Vonat sztárját (ATV)
Nevelőapja borzalmasan bánt Mohamed Fatimával és édesanyjával is.
okt. 26
11:24
Nekem a munkám örömforrás (Demokrata)
Molnár Imrével, a magyar bőrművesség élő klasszikusával a Vigadó Galériában látható életmű-kiállítása apropóján beszélgettünk.
okt. 26
11:24
Megtörtént a nap bejelentése: Ebből a csapatból lesz az Audi gyári istállója (Racing)
Noha az Audi már a Belga Nagydíj alatt bejelentette, hogy 2026-tól beszáll a Forma-1-be, azt mostanáig nem tette hivatalossá, hogy melyik csapattal teszi ezt. Hogy végül a Sauber lett a befutó, az aligha érhetett sokakat meglepetésként. Az Audi a mai napon hivatalossá tette, hogy részesedést fognak vásárolni a jelenleg Alfa Romeóként működő Sauberb
okt. 26
11:24
Fejenként 127 kiló élelmiszert dobunk ki az Unióban (Magyar Mezőgazdaság)
Lakosonként mintegy 127 kilogramm élelmiszer ment kárba az Európai Unióban 2020-ban, a koronavírus-járvány első évében - közölte az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat kedden.
okt. 26
11:30
Érdekes dolog történt a koronavírus-oltásokkal Magyarországon (Portfolio)
Miközben az első, a második és a harmadik koronavírus elleni védőoltás száma tekintetében nem történt érdemi változás a Covid-járvány mostani őszi hullámában, addig a negyedik vakcina felvételében látunk elmozdulást. A fejlemény nem is annyira meglepő, sőt.
okt. 26
11:30
Természeti katasztrófa Szabolcsban (ATV)
Nagyon durva, ami az égből lehullott.
okt. 26
11:30
A chiphiány miatt állítja le gyárát a Volvo (autopro)
Egy teljes hétre le fognak állni a gyártósorok a svéd OEM egységében.
okt. 26
11:30
Figyelmeztetést adott ki a rendőrség a halottak napja kapcsán (Ripost)
Polgárőrök is segítik a biztonságos emlékezést.
okt. 26
11:30
Bosnyák ellenfelet kapott a Békéscsaba a CEV-kupa főtábláján (m4sport.hu)
A Békéscsaba női röplabdacsapata a Brcko együttesével találkozik majd a CEV-kupa 32-es főtáblájának első fordulójában.
okt. 26
11:30
„A majmokra nem húzhatunk pulóvert” – így készülnek az állatkertek a télre (vg.hu)
A takarmányozás és az állatházak fűtése miatt az állatkerteket is érzékenyen érinti az árak drasztikus emelkedése.
okt. 26
11:30
Nádas Péter: Orbán ígéreteket kaphatott Putyintól (SzMo)
Az író szerint ezért állomásoztattak magyar csapatokat az ukrán határnál az invázió második napján.

Keresés