Talán még a legnagyobb VV-rajongók sem tudtak arról, milyen megpróbáltatásokat kellett kiállnia Milónak, a valóságshow harmadik szériájából győztesként kikerült fiatalembernek.
Az Axie Infinity játék saját tokene, az AXS, a mai napon új 52 hetes mélypontra esett, amikor elérte az 8,58 dollárt. Heti szinten az AXS közel 22%-ot veszített az értékéből, sőt, a top 100 kriptopénz közül az AXS veszítette a legtöbbet a kapitalizációjában: kb. 200 millió dollár tűnt el a tokenből. A Coinglass adatai szerint […]
Minden év októbere az úgynevezett rózsaszín hónap, azaz a mellrák elleni küzdelem hónapja. Ilyenkor világszerte nők milliói hívják fel a figyelmet a betegségre és a szűrővizsgálatok fontosságára. Igaz, nem ez az egyetlen egészségügyi probléma, amit ha időben felfedeznek, akár több tíz évet is nyerhetünk vele.
Forintos vagy eurós állampapírt vegyek? Mi várható a forintos inflációkövető kötvényektől és az euróban kibocsátott társaiktól, mekkora lesz a következő kamat? Be tudod-e biztosítani magad benzináremelés ellen energiacég-részvényekkel? (Hangfelvétellel.)
Bár az augusztus végi csúcs után meredeken zuhanni kezdett a földgáz világpiaci ára, a fővárosi kőszínházak közül egy hónap alatt többen is ajánlatot kaptak a hazai energiaszolgáltatótól, és ezek között óriási differenciákat találtunk. Szeptember elején még a magas tőzsdei ár két és félszereséért ajánlott gázt az MVM, ez a marzs október közepére a
Max Verstappen nyerte az Amerikai Nagydíjat is, és rohamtempóban növeli a győzelmei számát. A múlt hétvégi sikerével beérte Michael Schumacher és Sebastian Vettel azon rekordját, amelyben 13-13 futamgyőzelemmel zártak egy adott szezonban. A hollandnak ráadásul még további három lehetősége lesz arra, hogy ezt a számot is növelje 2022-ben, így akár m
Ilyen még nem volt! Az RTL Celeb vagyok, ments ki innen! című műsorának történetében először volt kénytelen feladni a játékot egy versenyző. Zámbó Krisztián alig pár óráig lehetett csak dzsungellakó, a megérkezése után nem sokkal váratlanul összeesett, majd azonnal kórházba szállították. Nagybátyja, Zámbó Árpy nagyon aggódik imádott unokaöccséért,
Az Öböl-háború óta nem volt akkora katonai mozgás Európában, mint most. Ennek része volt a Sárkány művelet Magyarországon is áthaladt két katonai konvoja.
Továbbra is a Binance uralja mind a spot, mind a derivatív piacok kereskedési volumenét, ráadásul versenytársai még csak a közelében sincsenek – derül ki a The Block Research legfrissebb jelentéséből. Az elmúlt 24 órában a Binance a centralizált kriptopénz tőzsdék teljes spot volumenének több, mint 55%-át tudta magáénak. A versenytársak között már
A kamatlábak magasak, a hitelfeltételek szigorodnak, forgóeszközhitel-szükséglet megnőtt, az energiahatékonysági fejlesztésekhez pedig forrásokra van szüksége a kkv-knak. A magyar kkv-k talpon maradásának és versenyképesének megőrzése érdekében a kormány arról döntött, hogy 2023 első félévében kezelési költség nélkül, a piaci kamatszinthez képest r
Danis Lídia lélektani pontossággal és fegyelmezetten alkotja meg szerepeit. A színészet a hivatása. A sikereiről és a kiegyensúlyozottsághoz vezető hosszú útról a vele régóta szoros kapcsolatot ápoló Bódis Krisztával, a Van Helyed Alapítvány alapítójával beszélgetett.
Ügyvédje szerint a körülményekhez képest jól van a háromszoros wimbledoni bajnok ex-teniszező, Boris Becker, aki közel fél éve börtönbüntetését tölti Nagy-Britanniában.
Rishi Sunak volt pénzügyminisztert választotta a kormányzó brit Konzervatív Párt alsóházi frakciója a párt új vezetőjévé - jelentette be hétfő délután Sir Graham Brady, a vezetőválasztási folyamatot irányító tory frakciótestület, az 1922 Bizottság elnöke.
Ez itt nem 1999, de egy kicsit olyan, mintha visszarepültünk volna az időben: január 7-én újra koncertet ad a Fekete Vonat, úgyhogy Mohamed Fatima eljött a Popfilterbe, és beengedett bennünket a szívébe. Ami tényleg ragyog, mint a nap.
Egyes autógyártók nemcsak az akkumulátoros autókra, hanem az üzemanyagcellára is összpontosítanak. A Mercedes-Benz és az Audi teljes mértékben az akkumulátoros autóra koncentrál a jövőben - más gyártók is beruháznak a hidrogénautóba. A Toyota és a Hyundai például már jócskán előrehaladott ezen a téren, és most a BMW is útjára indít egy kisebb
Sébastien Ogier győzelmével és Kalle Rovanpera harmadik helyével a Toyota megszerezte a gyártók vb címét Spanyolországban. A nyolcszoros rally világbajnok számára fontos volt, hogy kellően jó eredménnyel sikerüljön a csapatot is a csúcsra vezetni. Sébastien Ogier a Spanyol Rally előtt azt mondta, hogy elsősorban a Japán Rallyra szeretne kellően fe
A magyar kormány a munkácsi turulszobor visszaállítását követeli Ukrajnától, de úgy tűnik, hogy újabb diplomáciai válaszlépéseket nem tervez az ügyben. Ez az Országgyűlés plenáris ülésén derült ki egy napirend előtti felszólalásra adott államtitkári válaszból.