Mit érdemes azon kívül tudni a 42 éves közgazdászról, hogy a brexitre szavazott és konzervatívnak vallja magát? Áttekintettük Rishi Sunak életének legfontosabb állomásait.
Rishi Sunak lesz az új brit miniszterelnök – gyorsan lezárult a Liz Truss utódjáról döntő folyamat. Boris Johnson volt kormányfő egy időre izgalmat kavart azzal, hogy újra jelölteti magát, de visszalépett, csakúgy, mint a másik aspiráns, Penny Mordant volt miniszter.
„Az Afrodité mezőből kitermelendő ciprusi gázra már hosszú évek óta reális alternatívaként tekintünk, és sürgetjük az együttműködést ciprusi partnereinkkel” – hangsúlyozta mai egyik Facebook-bejegyzésében Szijjártó Péter.
Mindenki tudja, hogy csak akkor hívjuk a segélyvonalat, ha vészhelyzetben vagyunk, igaz? Nos, úgy tűnik, néhány embernek elég bizarr elképzelése van arról, hogy mi is minősül annak. Operátorok legviccesebb hívásaiból szemezgettünk.
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
Nyugat-Európában a bérlakások évek óta vonzó alternatívát kínálnak az intézményi ingatlanbefektetőknek. Közép-Európában is láthatóan ebbe az irányba mozdul el a piac.
Az elmúlt húsz év alatt a napraforgó a harmadik legfontosabb szántóföldi kultúrává nőtte ki magát. A 700 ezer hektáros 2022-es termőterület új rekordot jelent a növény hazai termesztésében. Bár az idei rendkívül nehéz szezon megtörte az elmúlt évek jó eredményeit, a napraforgó piacvezető Syngenta prognózisa szerint a jövőben továbbra is nagy keresl
Erről beszélt napirend előtt az Országgyűlésben Ungár Péter. A kormány képviselője a válaszában megindokolta, hogy miért korlátozták a háztartási naperőművek telepítését.
A rezsiválság a háziorvosok rendelőibe is begyűrűzött. A praxisok megmaradása az általunk megkérdezett szakemberek szerint azon múlik, hogyan sikerül egyezségre jutni az önkormányzatokkal. Ha a háziorvosok nem tudják kigazdálkodni a gáz- és villanyszámlákat, annak végső soron a betegek, vagyis a magyar lakosság issza meg a levét. Rendelők zárhatnak
Míg 4 európai országban – Észak-Macedóniában, Romániában, Oroszországban és Szerbiában – további afrikai sertéspestis-kitöréseket regisztráltak házi sertésállományokban, Németországban, Alsó-Szászországban a járványügyi helyzetet hivatalosan lezárták.
A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége, röviden FBAMSZ az MTI-nek elküldött tájékoztatásában felhívta a figyelmet, hogy az érintett 12 biztosító
A magyar kormány teljesíti az Európai Bizottság kéréseit, de abból kell kiindulni, hogy mindig újabb és újabb kérések érkeznek majd - mondta Orbán Viktor miniszterelnök egy interjúban, amely hétfőn jelent meg a Budapester Zeitung című német nyelvű lap hírportálján.
Madonna a közösségi oldalán osztotta ki a fiatalabb generációt, köztük Cardi B-t és Miley Cyrust, miközben magát úttörőként állította be a tabudöntögető, szexpozitív stílust illetően.
Jelentősen visszaesett a kereslet az ingatlanpiacon, ami a magánhirdetőknek egyre nagyobb fejfájást okoz, hiszen a folyamatosan emelkedő infláció hatására annál nagyobb veszteségük származik, minél hosszabb ideig húzódik az értékesítés. Kecskeméti Zsolt, a GDN Ingatlanhálózat hálózatfejlesztési vezetője arról beszélt, ez havi szinten több százezer
Amikor a világ egyik legnépszerűbb közösségi platformja, a Reddit az év elején bejelentette, hogy belép az NFT piacra, kérdéses volt, hogy a felhasználók hogyan fogadják majd az ötletet. Most, néhány hónappal később már nyugodtan kijelenthető, hogy a Reddit törekvéseit siker koronázta. Az áruba bocsátott NFT-k mindegyike elfogyott, sőt, még a máso
Egy egész nemzedékre szóló feladat lesz Ukrajna újjáépítése, amelyet úgy kell végrehajtani, hogy a jövendő EU-s tagország az egységes belső piac részévé válhasson - mondta Olaf Scholz német kancellár hétfőn Berlinben.
Az egyik leggazdagabb milliárdos hunyt el a napokban, aki nagy befolyással rendelkezett a sport világában is. Mit köszönhetünk Dietrich Mateschitznek? Október 22-én, hosszú betegség után 78 évesen hunyt el Dietrich Mateschitz, a legvagyonosabb osztrák üzletember. Az amerikai Forbes becslése szerint a 20,2 milliárd dolláros vagyonával a világ 71. le
A magyar kormány teljesíti az Európai Bizottság kéréseit, de abból kell kiindulni, hogy mindig újabb és újabb kérések érkeznek majd – mondta Orbán Viktor miniszterelnök egy interjúban, amely hétfőn jelent meg a Budapester Zeitung című német nyelvű lap hírportálján.
A Magyar Bankholdinghoz tartozó Euroleasing Zrt. a jövőben is tovább folytatja a Fiat, Fiat Professional, Alfa Romeo, Jeep és Abarth gépjárművek vásárlói finanszírozását.