A közösségi média tele van tippekkel szó szerint mindenre. Némelyik teljesen furcsa és hatástalan, sőt, kifejezetten kerülendő. Mások pedig valóban nagyon hasznosak, ilyen az is, amiről most szó lesz.
A csaló azt állította, kedvező árfolyam mellett váltja át a férfi forintját euróra. A találkozó viszont nem sikerült túl szerencsésen az áldozat számára, majdnem 8 millió forinttal kopasztották meg.
Az energiaválság fénysebességgel pörgeti fel a megújuló és független források kutatását és kiaknázását. A geotermikus energia szó szerint a lábunk előtt, pontosabban alatt hever. Csak le kell fúrnunk érte.
Deák Bill Gyula ünnepi koncertet jelentett be 75. születésnapja alkalmából, melyet 2023. november 18.-án 19:30 tól a Papp László Budapest Sportarénában tartanak.
Miután a megadott határidőig csak Rishi Sunak teljesítette a feltételeket, amelyek elengedhetetlenül szükségesek a kormányfővé választáshoz – legalább 100 támogatót kell szereznie a 357 fős Konzervatív Párt képviselői közül –, így az indiai származású politikus lett az új brit miniszterelnök.
Az európaiak aggódnak a levegőszennyezés egészségügyi és környezeti hatása miatt a ma közzétett Eurobarométer tematikus felmérés szerint. A legtöbben úgy gondolják, hogy az ipari ágazatoknak, közszférabeli szervezeteknek és munkáltatóknak többet kell tenniük a levegőminőség javítása érdekében.
Egy pillanatig Lewis Hamilton és a Mercedes is elhitte, hogy meglesz az idei első futamgyőzelem. Aztán szembesülniük kellett azzal, hogy a Red Bull még mindig más ligát képvisel.
Jim Cramer, a CNBC befektetői klubjának vezetője továbbra is úgy látja, hogy kimondottan feszült a hangulat a tőzsdéken, és az elmúlt napok emelkedése sem bizonyult elég meggyőzőnek a befektetők számára. A bizonytalanságot további növeli az USA és Kína között növekvő feszültség, melynek hatására jelentősen megütötték a félvezető részvényeket.
A fő kereskedelmi célcsoportban ezúttal is az X-Faktor volt az elmúlt hét legnézettebb műsorszáma. Az 18-49-es toplista első 10 helyén 7 Rtl-es program található – adta hírül a médiavállalat. A 18-49 évesek körében az Rtl magabiztosan, 20,1%-os lineáris közönségaránnyal nyerte az elmúlt hetet főműsoridőben 2,6 százalékpontot verve fő versenytársá
Rishi Sunak volt pénzügyminisztert választotta a kormányzó brit Konzervatív Párt alsóházi frakciója a párt új vezetőjévé - jelentette be hétfő délután Sir Graham Brady, a vezetőválasztási folyamatot irányító tory frakciótestület, az 1922 Bizottság elnöke.
A Demokratikus Koalíció árnyékkormánya hétfőn többek között egészségügyről, óvodapedagógusokról és foglalkoztatáspolitikáról szóló előterjesztéseket tárgyalt meg - jelentette be az Árnyékkormányinfó nevű budapesti, de online is közvetített sajtótájékoztatóján a párt ügyvezető alelnöke.
A hétfői határozathozatal után interpellációk és azonnali kérdések hangzanak el az Országgyűlésben. Az azonnali kérdések óráját a HírTV, Facebook- és YouTube-csatornánk élőben közvetíti.
A munkavállalók több mint 80 százalékának elvárás a munkáltató felé, hogy biztosítsa az otthoni munkavégzés lehetőségét, a legtöbben pedig az eszköz- és a rezsitámogatást tartanák ideálisnak a foglalkoztató részéről a jelenlegi helyzetben - derült ki a MISZ Iskolaszövetkezet online kutatásából. A felmérés szerint csak körülbelül minden kilencedik v
Nagy-Britannia történetének első indiai származású miniszterelnöke lesz Rishi Sunak: a legjobb iskolákba járt, legjobb körökben forgó és legjobban házasodó, szorgalmas és dúsgazdag bankárból lett politikus válságos időszakban veszi át az egykori gyarmatbirodalom anyaországának vezetését. Portrénk!
Új források bevonására, új szállítási útvonalak építésére lenne szükség az európai energiaellátási válság megoldásához, ezért támogatni kellene a ciprusi partok közelében felfedezett földgázmezők mielőbbi kitermelését is - hangoztatta a miniszter Nicosiában.
Szakértők szerint a nemrég vége tért kínai pártkongresszusi ülés és a központi döntéshozatali testületekbe bekerült emberek személyi összetétele megerősítette a zéró-Covid politika fennmaradását, a közös jóléti célokat, a szektorális „leszámolásokat”, illetve azt, hogy a gazdasági pragmatizmus felől a politikai ideológia felé fordul Kína. Ezeknek a
A világsajtóban hosszú hónapok óta arról pletykálnak, hogy Oroszország elnöke halálos betegségben szenved. Most egy újabb bizonyíték látszik alátámasztani, hogy - ha nem is haldoklik, de - valóban megrendült Putyin egészsége az utóbbi időszakban.