Roberta Metsola , a Parlament elnöke a strasbourgi ülésteremben jelentette be a 2022. évi díjazott nevét azt követően, hogy a parlamenti Elnökök Értekezlete meghozta a döntést. „A díj a harctéren küzdőket illeti. Azokat, akinek el kellett menekülniük. Akik rokonokat és barátokat vesztettek el. Akik kiállnak és harcolnak azért, amiben hisznek. Tud
Szeretem az őszt, és hogy rengeteg lehetőségünk rejlik az őszi kertben is. Milyen örökzöldeket ültessünk az őszi díszkertbe? Erről hoztam most pár gondolatot.
Gyorsabb, biztonságosabb és minden eddiginél nagyobb kapacitású üvegszálas kapcsolatot épített ki Bécs és Budapest között az Invitech és az A1 Telekom Austria csoport nemzetközi üzletága. Az Invitech közleménye szerint a két szolgáltató saját optikai infrastruktúrájának összekapcsolásával a ma elérhető legrövidebb összeköttetést biztosítja, ezzel k
Egy friss felmérés szerint a hazai vállalkozások több mint 40%-a még csak most szembesül a megugró energiaszámlákkal. Több európai országban – így az Egyesült Királyságban és Olaszországban – pedig átlagosan négyszeresére nőtt a kkv-k rezsiszámlája. A cégek számára így első számú kihívássá, sok esetben a túlélés kulcsává vált az energiaköltségek cs
Hadiállapotot hirdetett Putyin a törvénytelenül annektált ukrán megyékben, amit az orosz elnök a nemzetbiztonsági tanács ülésén jelentette be. Az oroszok által megszállt területeken tovább fokozzák az ukrán civilek illegális ellenőrzését, és tízezreket deportálnak Oroszországba.
A Ferrarinál abban reménykednek, hogy 2023-ban már több esélyük lesz a világbajnoki címek megszerzésére. Az olaszok vezető teljesítményért mérnöke, Jock Clear elárulta, hogy ennek érdekében már rég elkezdtek készülni a következő szezonra és állítása szerint jól is állnak jelen pillanatban ezen téren. A Vörösök az F1-75 képében egy ütőképes konstruk
A TV2 Párharc ma esti adásában újabb fordulat jön. A versenyhez ugyanis egy nyolcadik páros, Gáspár Evelin és párja, Attila csatlakoznak. A többiek azonban nem örülnek az érkezésüknek.
A Párharc szerdai adásában is bebizonyosodott, hogy még maguk a játékosok sem tudják, miként reagálnak majd egy-egy szituációban. Vannak, akiknek eddig titkolt fóbiáira derült fény, míg másokban mérhetetlenül fájdalmas sebeket tépett fel.
Egy kísérleti projekt keretében az Audi a MANN+HUMMEL beszállítóval együttműködve olyan részecskeszűrőt fejleszt elektromos autókhoz, amely összegyűjti a környező részecskéket. Mind vezetés, mind töltés közben már az első kísérleti szakaszban elősegíti a levegőminőség javítását a városokban. Az innovatív technológiát a londoni Greentech Festivalon
Tényleg „tüdőn lőtte magát” az európai gazdaság, mint azt Szijjártó Péter állítja? Valós jelenség a Fidesz által emlegetett „szankciós infláció”? Mit akar Joe Biden, és mi köze van az orosz-ukrán háborúnak a Pax Americana eszméjéhez? Az M5-ön futó Kommentár Klub új adásához kapcsolódóan Galló Bélát, a XXI. Század Intézet kutatóját kérdeztük.
Több esetben is meglehetősen távol álló tagállami vélemények és érdekek között kell tudni a csütörtökön kezdődő kétnapos EU-csúcson közös nevezőre jutni ahhoz, hogy hetek óta halogatott európai energiapolitikai döntések belátható időn belül megszülethessenek.
Az öreg kontinens egy sor országa a szénvásárlás és -kitermelés felpörgetésével, valamint a szénerőművek újranyitásával igyekszik függetlenedni az orosz energiahordozóktól.
Az idei Mentes-M versenyen hét kategóriában is a legjobbnak bizonyultak a Store Insider magazin által meghirdetett versenyen. Ötödik alkalommal hirdette meg a Pph Media a „Mentes-M” versenyt: a kiíráson olyan élelmiszerekkel lehetett pályázni, amelyek a 14 fő allergén közül legalább egytől mentesek. Ezeket az allergéneket a 1169/2011 Eu rendelet
A vállalatoknak nemcsak a száguldó inflációval és az elszálló rezsiszámlákkal kell megküzdeniük a romló gazdasági környezetben, hanem munkavállalóikra is a korábbiaknál több figyelmet kell fordítaniuk.
Társasház biztosítást kötni nem kötelező, de társasházak, lakóparkok, lakásszövetkezetek esetében érdemes, hiszen a társasház biztosítás védi a teljes épületet, és akár kiegészítő biztosításokkal is testreszabható.
Az alapmodellek frissítésén, mint például az Bambino 38mm-es változatán, kívül nagyrészt vintage hatású órákkal rukkol elő az Orient mostanában. Ezúttal nem egy konkrét modellt hoztak vissza márka archívumaiból, csupán a…
Megépült Európa első hidrogénüzemű háza. Egyre többet hallani hidrogén hajtotta autókról, amelyek vizet pöfögnek a világba, hidrogénes erőművekről is, sőt, hidrogéngazdaságról is gyakorta olvasni. De hogyan működik, és mi a szösz ez? Ha csak öt perced van rá, most mindent elmagyarázunk: röviden és világosan.
A Home közösségi élménytér már önmagában is egy magyarázatra szoruló, különleges kezdeményezés, de hogy miként kerültek bele a Nógrád megyei kistermelő nők egyedi termékei, az még összetettebb történet. Lényege azonban a kreatív út- és újkeresés.
Az elmúlt bő egy évben rendkívüli események sorának lehetünk szemtanúi. Ilyen a dollár drasztikus erősödése, a globálisan szigorodó monetáris politika és a turbulens nyersanyagpiaci helyzet. Habár az elmúlt hetek némi enyhülést hoztak az utóbbi téren, a makrogazdasági kilátásokat ez aligha javítja érdemben. Ennek elsődleges oka, hogy főleg a kínála
Arról szólnak a hírek, hogy mégsem lesz modellváltó egyetem a BME, de ha lesz az EU-s pénzekről megállapodás, ez sem zárható ki. Érdekesség: 30 évvel ezelőtt a Műegyetemen egy papiros már vázolta az alapítványi működés “kivitelezését” is.
Az év egyik legfontosabb határideje kezd el ketyegni a kisvállalkozásoknak. Mától regisztrálhatnak ugyanis az energiaköltségeik emelkedésének felét visszatérítő pályázatra.
A Rally Világbajnokság utolsó európai helyszínén biztosan kiderül, hogy ki nyeri idén a WRC3-as vb címet, melyre még hárman esélyesek. A WRC3 idén a Rally3-as autókkal induló versenyzők bajnoksága lett, azt követően, hogy korábban a Rally2-es autókkal lehetett indulni ebben a kategóriában. A sorozatban öt futamon kell indulniuk a versenyzőknek és