Ez ám a rejtély! Alaposan felbolydult Jásztelek élete, amikor Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán bejelentette, hogy Budapestre szállították azt a harangot, amit a község kis kápolnájából 2001-ben loptak el ismeretlenek. Idén februárban Amerikában, egy régiségkereskedőnél bukkantak rá kint élő magyarok. Kérdés, hogy ennyi év utá
Az EU-csúcs helyszínén a kormányfő azt mondta, "az sem érdekünk, hogy közös európai ársapkát alkalmazzanak, mert ebben az esetben a Magyarországra érkező gázszállítások alapjául szolgáló szerződések érvényüket vesztenék és Magyarország energiaellátás nélkül maradna".
Nemzetközi akcióban számolták fel azt a céghálózatot, amely milliárdos kárt okozott árstopos élelmiszerekkel - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
Jó esélyt lát a magyar nemzeti érdekek érvényesítésére a brüsszeli EU-csúcson Orbán Viktor miniszterelnök, aki erről a Instagramon közzétett videóban beszélt.
Orbán Viktor miniszterelnök részt vesz az uniós csúcstalálkozón Brüsszelben. A megbeszélés most kezdődik, csütörtök délután 17 órakor. Orbán Viktor néhány perccel a csúcstalálkozó kezdete előtt videón jelentkezett be a közösségi oldalán.
Amikor az 1300-as években a fekete halál végigsöpört Európán és lakosságának csak a fele élte túl a járványt, olyan erős genetikai nyomot hagyott az emberiségen, amely jelenleg is összefügg egyes betegségek kialakulásával.
Október 19-étől a YouTube-on tekinthető meg az első Nem beszélünk zöldségeket című podcastepizód, amelynek segítségével beleshetünk a három sikeres nő, Liptai Claudia, Farkasházi Réka és Moór Bernadett Bedhy életébe, belehallgathatunk titkaikba, praktikáikba.
Jó esélyt lát a magyar nemzeti érdekek érvényesítésére a brüsszeli EU-csúcson Orbán Viktor miniszterelnök, aki erről a Facebookon közzétett videóban is beszélt.
Curtis jelenleg Kolumbiában celebkedik, de amikor visszatér, új zenekarával akar színpadra állni. A rapper azt ígéri, lesz olyan profi az új formáció, mint amilyen a Majkával közös csapata volt, de egykori barátjával békülni nem akar.
A megfelelő fehérjebevitel viszonylag kulcsfontosságú minden ember, különösen az aktív személy életében. Azonban sokaknál a fehérjék csak az izomtömeg növekedés gondolatához kapcsolódnak. Míg a férfiak világában a látható izomtömeg gyarapodás a legkívánatosabb esemény, addig a hölgyek, sajnos gyakran úgy gondolják, hogy tönkreteszik tipikusan nőies
Egyre több magyar hírportál számol be a „csodakötvényként” emlegetett 2027/B államkötvény igen vonzó kamatozásáról: mivel a papír a BUBOR-hoz kötött, ezért hamarosan már 16,66%-os éves kamatot fog fizetni. Egy dolgot azonban elfelejtenek megemlíteni: ez az állampapír lakossági befektetőknek nem érhető el az Államkincstárnál. Ha viszont valaki minde
Megkezdődött csütörtök délután az uniós tagországok vezetőinek kétnaposra tervezett csúcstalálkozója, középpontjában Oroszország Ukrajna elleni háborújának helyzete, valamint az energiaügyek, gazdasági kérdések és az Európai Unió külkapcsolatainak áttekintése szerepel - írja az MTI.
Összeült a Motorsport Világtanács (WMSC) Londonban, és több F1-es szabálymódosításról is döntés született. A részleteket a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) ismertette.
A repülőtér biztonsági személyzete előzetes bejelentés nélkül kezdett sztrájkba. Magyar utasok sem jutottak be a repülőtérre, a gépek gyakorlatilag üresen indultak el.
A közgazdász szerint az országnak 30 éve nincs koherens energiapolitikája, ez nemcsak az Orbán-kormány hibája. Emellett az sem tesz jót a gazdaságnak, amit a jegybank csinál, szerinte ugyanis ami a Magyar Nemzeti Bankban zajlik, az "a szakszerűtlenség csúcsa".
Közölte: ülésezett a főváros energia- és gazdasági válság elleni operatív törzse, és az a döntés született, hogy a BKV november 1-jétől fokozatosan kivonja a forgalomból az 53 CNG-üzemű autóbuszt. Hozzátette: a BKV esetében a földgáz ára november 1-jétől az eddigi ár közel ötszörösére emelkedik, és az új földgázárak mellett a CNG-hajtású járművek e
Az amerikai kontinensre érkezett a Forma-1-es mezőny, ami az éjjeli baglyoknak kedvez. Mielőtt azonban pénteken, magyar idő szerint 21 órakor, pályára hajtanak a versenyzők az első szabadedzésen, íme egy kis agytorna! Mennyire vagy képben a Forma-1 és Amerika viszonyával? Írd meg nekünk Facebookon kommentben, hogy hányat találtál el! ???? Betöltés…
Rövid, szélsőbaloldali testamentum: így is le lehet írni Gyurcsány Ferenc minapi, a magyarságról és a külhoni magyarokról írt, határon túli nemzettársainkat lélekben gyakorlatilag élve eltemető eszmefuttatását. Demkó Attila és Névai Gábor írása!