Kevés olyan híres testvérpárt ismerünk, akik annyira hasonlítanának egymásra, mint Kamilla és húga, Annabel, akik között mindössze két év a korkülönbség, így nem csoda, hogy mindent megosztanak egymással.
Tóth Gabi és Lakatos Márk közt az elmúlt évek során többször is konfliktushelyzet alakult ki. A stylist pár napja ismét belekötött az énekesnő kinézetébe és élő show-s megjelenésébe, így Gabi kénytelen volt megvédeni magát. Ezután Márk sem hagyta annyiban, ismét beszólt a Sztárban Sztár leszek! zsűritagjának a közösségi oldalán.
Újabb sikert könyvelhetnek el az ALDI Magyarország sajátmárkás termékei: az idei Mentes-M versenyen hét kategóriában is a legjobbnak bizonyultak a PPH Media Store Insider magazin által meghirdetett versenyen. Akárcsak a díj megalapítása óta eltelt valamennyi mustrán, a szakmai zsűri döntése alapján egyetlen pályázó sem kapott több első helyezést, m
A külgazdasági és külügyminiszter szerint a háború miatt kialakult élelmiszerválság kedvez a szélsőséges nézetek terjedésének és így a terrorizmusnak is.
Már felkészült a távozásra, az irodájában is rég rendet rakott. Walter Hamada már az ötödik fejes a Warnernél, aki a rezsimváltás óta távozni kényszerült.
A magas energiaárak, a megnövekedett megélhetési költségek és a lakosság elszegényedése ellen tüntettek csütörtökön Bukarestben a kormány székháza előtt.
Egyre többen mondanak le nagyobb beruházásaikról, és növekszik azok száma is, akik kénytelenek hozzányúlni megtakarításaikhoz, és a hivatalos adatoknál sokkal nagyobb árnövekedést érzékelnek az élelmiszereknél.
A tájékoztatás szerint a TIM közreműködésével az Audi Hungaria Zrt. győri üzemében megvalósult pilotprojekt bebizonyította, hogy az 5G maradéktalanul képes kiszolgálni a kifejezetten vezetékes működésre tervezett, szigorú autóipari protokollok igényeit is - írja az MTI. A gyártók a biztonságos közlekedés, az autósok és utasaik életének, egészségéne
A testbeszéd szakértő szerint Julia Roberts lehetett a sussexi hercegné inspirációja, amikor interjút adott. Meghan Markle a beszélgetésben II. Erzsébet királynő halálára is kitért.
Nem lesz fűtés abban az irodaházban, amelynek a napokban tették le az alapkövét Bécs új városrészében, aspern Seestadtban. Az épület szellőzéséhez a termeszvárak adták az ötletet, a fűtéshez az emberek és a világítás által leadott hőt használják majd. A fejlesztők szerint az épületben 22-26 fok között lesz a hőmérséklet.
Zájer Attila, az ATV kereskedelmi igazgatója ma a Big Picture tévés konferencián arról beszélt, milyen műsorok várhatóak még idén ősszel, illetve év végén. Gundel Takács Gábor, illetve Bochkor Gábor is visszatér, de felfedte a csatorna új műsorvezetőjének kilétét is.
Innovációk a formafaktor, a hibrid munkavégzési technológia és a metaverzum területén – ezeket az újdonságokat mutatta be a Lenovo az évente megrendezett Tech World ’22 technológiai eseményen. Az új megoldások az élhetőbb hétköznapi életet, a produktívabb munkavégzést és a fenntarthatóbb bolygót célozzák.A Lenovo október 18-án tartotta az éves glob
Az eddig hosszú távon gondolkodó, hagyományokat szem előtt tartó családi vállalkozásoknak ezért most a gyors alkalmazkodást és változtatást is előtérbe kell helyezni.
Egy javaslat szerint több méter magas kerítést építhetnek borotva dróttal, térfigyelő kamerákkal és érzékelőkkel felszerelve a határ több mint 250 kilométeres szakaszán.
A férfi beismerte tettét. Azért késelte halálra a 67 éves nőt, hogy megszerezhesse a pénzét. Élettársa segített a nyomokat eltüntetni – nem sok sikerrel.