A Gartner előrejelzése szerint jövőre több mint 5 százalékkal költ majd többet a világ informatikai és kommunikációs eszközökre, szolgáltatásokra. Igaz, idén alig sikerül pozitívban maradni.
Júniusban 2 millió 715 ezer sertés röfögött az ólakban, decemberben kevesebb lesz, a magyar húsipar igénye ennél némileg nagyobb – mondta Éder Tamás, a Magyar Húsiparosok Szövetségének az elnöke.
A KPMG 2022 CEO Outlook szerint a világ legnagyobb vállalatainak vezérigazgatói közül tízből nyolcan számítanak gazdasági visszaesésre a következő 12 hónapban. A megkérdezettek fele azonban úgy véli: ez enyhe és rövid lesz. Tízből heten gondolják azt, hogy a recesszió megszakítja majd az eddigi növekedést. Egyre többen bíznak azonban saját vállalat
Az információ hatalom – szól a közhely, a minőségi különbségre való hivatkozás nélkül. Tökéletesen igaz: a megbízható forrásból származó, hiteles információ ugyanúgy befolyásol, mint a torzított, álhírekkel teli kommunikáció, csak a kétféle minőség tétje különbözik. A korrekt tájékoztatás szinte minden esetben előnyünkre válhat, míg az álhírek fogy
A Motorsport Világtanács szerdai ülésén elhalasztották a Rally Világbajnokság naptárának véglegesítését, azonban költségplafont vezettek be minden kategóriára a dráguló alkatrészek miatt. Szerdán összeült a Motorsport Világtanács (WMSC) Mohammed Bin Sulayem, FIA elnök vezetésével, azonban a WRC naptárról való döntést elhalasztották. Az ülésen ugy
Iváncsa az év legnagyobb meglepetését szolgáltatta, amikor a labdarúgó Magyar Kupában hosszabbítás után 3-2-re legyőzte a Ferencvárost. Az Nb Iii-as csapat tagjai nem sokáig ünnepeltek, másnap reggel dolgozni mentek.
Ahogy megírtuk, kiverte a biztosítékot a nézőknél, amikor a Celeb vagyok, ments ki innen! műsorában Sebestyén Balázs és Vadon Jani a játékba bevont kolumbiai kisfiúval viccelődött. Sokak szerint az adásba kerülő jelenet egy csöppet sem volt humoros, sőt, inkább megalázónak tartották.
Az aszályra, illetve a szomszédságunkban dúló háború miatt kialakult energiaválságra és gazdasági helyzetre tekintettel idén 1 milliárd, jövőre pedig várhatóan további 2-2,5 milliárd forint értékben nyújt tagdíjkedvezményt a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara.
Borbás Marcsi élete nagyot változott az elmúlt időszakban: már nem főzőcskézik szimpla kedvtelésből, inkább a saját kertjében és a fonalgombolyító műhelyében tüsténkedik.
A szakértők az új és használt autók esetében is azt javasolják, hogy aki eladja az autóját, ne várjon az új gépjármű megvételével, a következő hetekben, hónapokban ugyanis még felfelé fognak menni az árak.
Hetvenhat olyan gyermek földi maradványaira bukkantak, akiknek szegycsontján keresztirányú vágás látható: valószínűleg felnyitották a mellkasukat, a szívüket pedig eltávolították.
Ami nemrég negatív rekord volt, az ma lélektani határ. Csütörtöki forintkalandok. Napon belül közel fél százalékot erősödött a forint az euróval szemben. Kisebb fordulatok után 412 alá bukott az árfolyam, de jártunk ma már 411,5 körüli szinteken is. A dollár a Portfolio késő délelőtti állapotjelentése szerint 420,8 forint, míg az angol font 472,2 f
Magyarországon a nők óránként átlagosan 17,2 százalékkal kevesebbet keresnek a férfiaknál, amely több mint két havi bérkülönbséget eredményez éves szinten.
Rekordközeli profitot termelt a Tesla az idei harmadik negyedévben, ám a várakozásoktól elmaradó bevétel jobban érdekelte a tőzsdéket. Elon Musk autógyára az önvezető technológiák megvalósításában sem áll jól. A Twitter-üzlet ugyanakkor tényleg megvalósulhat. Kijöttek a Tesla harmadik negyedéves számai: Elon Musk autógyártó vállalata jó időszakot z
Németország nem támogatja az importált földgáz árának európai uniós szintű hatósági korlátozását - jelentette ki Olaf Scholz kancellár a szövetségi parlamentben (Bundestag).
Európa energiaválsággal küzd, az energiahiány, mely részben a háború miatt alakult ki, komoly dráguláshoz vezetett az élet minden területén. De egyelőre még van energia. Jó tudni azonban, már csak a felkészülés miatt is, milyen az, ha nincs áram. Akár csak pár napig. Sokan nem gondolnak bele, hogy az így kialakuló helyzet sokkal súlyosabb annál, mi
Csuti jó példát szeretne mutatni és nem titkolja, hogy pszichológus segítségével fejleszti magát. Mint mondta, a közelmúltban nagyon sok fájdalmas veszteség érte, ráadásul a gyermekeivel sem tölthet annyi időt, mint korábban, amikor még családként éltek.
Egy ilyen forgatókönyv ugyanis tragikus következményekkel járna, ezért Magyarország minden erre irányuló kezdeményezést visszautasít – mondta csütörtökön Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.