Világszerte 626 305 803 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma pedig 6 572 993 – derül ki a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint csütörtök reggeli adataiból.
Nagyot esett a szerdai kereskedésben a Richter árfolyama az átlagosnál jóval magasabb részvénypiaci forgalom mellett. Megnéztük, hogy mi állhat a háttérben és hogy milyen jelenleg a hazai gyógyszergyártó részvényeinek árazása a szektortársakhoz képest.
Noha a hazai értékesítést már rég feladta a Cadillac, Európában több piacon még most is elérhető az amerikai prémiummárka egy-egy modellje, így közvetett kötődésünk azért nekünk is lehet a márkához. Bár minden újdonságuktól nem szoktunk beszámolni, a vadonatúj Celestiq esetében úgy éreztük kivételt kell tennünk, hiszen a Cadillac ezzel a modellel i
Közismert tény, hogy a Beatles tagjai között nem mindig volt egyetértés, egy nemrég előkerült, sosem látott interjú pedig újabb döbbenetes részletekről rántja le a leplet a zenészek kapcsolatáról.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai folyamatosan figyelik az internetes kereskedelmi csatornákat. A tanévkezdéssel újra megjelentek az Elf Bart kínáló eladók a közösségi oldalakon.
Mától elérhető a Toldiból készült mozifilm, premier előtt vetítik Grosan Cristina új filmjét, az idén száz éve született Polcz Alaine-t fogják ünnepelni és utcazene fesztivál lesz a Tompa utcában. Izgalmas őszi programokat ajánlunk!
Azok után, hogy még 2016-ban a brit miniszterelnökök Downingstreet 10-es szám alatt található hivatali lakását feltették Airbnb-re, 2022-re ismét összejött a két nagy név. Ezúttal ugyan nem foglalható le a…
A visszahívás kellemetlen lehet, de nem szabad figyelmen kívül hagyni. A média újra és újra beszámol az új gépjárművek visszahívásáról, amely egyes esetekben több millió autót érint. Tekintettel a Németországban jelenleg nyilvántartott közel 60 millió járműre, nem kicsi az esélye annak, hogy egy járműtulajdonos valamikor érintett lesz egy ilyen
A kínai tisztviselők azt fontolgatják, hogy csökkentsék-e az országba érkező emberek kötelező karanténban töltött idejét, mivel az országot a zéró Covid politika egyre inkább elszigeteli a világ többi részétől - állítja az ügyre rálátó forrásokra hivatkozva a Bloomberg.
Szabálytalan sávváltás miatt ütközött neki egy járőrautónak egy férfi a Tatát Szomóddal összekötő úton szerdán, késő délután. A balesetet okozó sofőr ezután nagy sebességgel elhajtott a helyszínről - olvasható a közleményben. A rendőrök követték a gépkocsit, ám amikor utolérték, a sofőr kiszállt és elszaladt. Nem sokkal később a rendőrök azonosítot
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara azt kéri a kormánytól, hogy fontolja meg a lakossági hitelezéshez hasonlóan a kamatplafon azonnali bevezetését – 5-10 százalékos sávban – valamint a meglévő vállalkozói hiteleknél biztosítsa a moratórium lehetőségét.
A koronavírus és az orosz-ukrán konfliktus okozta bizonytalanságok sikeres leküzdése után a folyamatosan áremelkedés most szemléletváltozást hozhat a hazai családi tulajdonú cégeknél. Az infláció ugyanis már a beszállítók árain és a vevői megrendeléseken keresztül is egyre jobban érezteti hatását a vállalkozások tervezett eredményére – jelzi a legu
Curtis babon és rizsen éppen túlél Kolumbiában, de elárulta, hogy amint hazaér, nagy dobásra számíthatnak tőle a rajongói: szintet lép és olyan nagyszabású produkciókkal áll majd színpadra, mint amikor még Majkával együtt turnézták végig az országot, ám azt is elmondta, hogy ezt most régi barátja nélkül fogja megvalósítani.
Szeptemberben a vártnál nagyobb mértékben nőttek a termelői árak Németországban mind éves, mind havi összevetésben a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis csütörtöki jelentése szerint.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) vizsgálatot indított egy máltai székhelyű online szerencsejáték-szolgáltató ellen a magyar fogyasztók megtévesztése miatt - tájékoztatta a GVH csütörtökön az MTI-t.
Elszálló energiaárak, emelkedő beszerzési és szállítási költségek, magas infláció – elképesztően sok kihívással szembesül a kereskedelmi szektor. A BrandMania stábja ezúttal annak járt utána, hogyan látják a helyzetüket az ágazat legnagyobb szereplői, illetve mire számítanak a jövőben. Megdöbbentő mértékben drágultak az élelmiszerek az elmúlt hónap
Nemzetközi akcióban számolták fel azt a céghálózatot, amely milliárdos kárt okozott árstopos élelmiszerekkel - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
Az erősebbik nem, a család fenntartója, a biztonság megteremtője. Vajon ezek a megállapítások érvényesek a férfiakra... még? Hogyan változott a szerepük, a megbecsültségük, és tényleg az anyákon múlik, hogy milyenek lesznek kisfiaik felnőttkorukban? A következő Spiritusz vendége Steigervald Krisztián generációkutató.
Már rég kerülöd az egyszer használatos műanyagokat, és ha csak teheted, a tömegközlekedést választod? Vagy apró lépésekben haladsz, és még csak barátkozol a környezettudatos életmóddal? Töltsd ki te is kérdőívünket, hogy kiderüljön, hol tartunk a "zölddé alakulásában"!