Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke a hétvégén részt vesz Madridban az európai konzervatív pártvezetők egyeztetésén – erősítette meg a spanyol sajtóban megjelent híreket Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője az MTI-nek kedden.
Melbourne – A hatodik helyen kiemelt Rafael Nadal jutott elsőként az elődöntőbe az Australian Open férfiversenyében. Nem volt könnyű dolga a 20-szoros Grand Slam-győztes spanyolnak, aki Denis Shapovalovval csapott össze. A pályán nagy diadalt aratott, a show-t azonban elvitte a kanadai, bár erre aligha büszke...
A Magyar Nemzeti Bank 37 millió forint bírságot szabott ki a Generali Biztosító Zrt.-re, egyebek mellett a biztosítások állománykezelése, a kárrendezés, az informatikai biztonság, a javadalmazási politika, egyes termékek díjkalkulációja, illetve a panaszkezelés és az ügyféltájékoztatás terén feltárt hiányosságok miatt - tájékoztatta a jegybank kedd
Ha valaki oltott, nem teljesen butaság szándékosan megfertőződnie az omikronnal, de ne kísértsük a sorsot, a vírus úgyis megtalál mindenkit – mondta a virológus az RTL-nek.
A koronavírus omikron variánsa minden eddigi mutációnál intenzívebben terjed, a halálozások és a lélegeztetőgépre szoruló betegek száma azonban nem növekszik drámai mértékben, ez pedig némi derűlátásra adhat okot - nyilatkozta Rusvai Miklós virológus.
Az első válogató adással szombaton indul A Dal 2022. A közmédia dalválasztó élő show-műsora új műsorvezető párossal, megújult zsűrivel és rendhagyó zenei koncepcióval várja a nézőket a Dunán.
Február 16-án, tehát három hét múlva szerdán hirdeti ki ítéletét az Európai Bíróság abban a perben, amelyet Magyarország és Lengyelország kezdeményezett tavaly márciusban az uniós jogállamisági rendelet, illetve az abban foglalt szankciós mechanizmus ellen - közölte kedden az uniós bíróság sajtóreferense.
Az egyre szigorúbb normák bizony az autózás világának krémjét is érintik, így az olyan gyártóknak is be kell adniuk a derekukat – legalábbis részben –, amelyek korábban homlokegyenest elleneztek bármit, amit nem egy hatalmas benzinmotor hajt. A benzinvérűek számára pedig egyedül az a remény maradt, hogy a valamiféle hibrid rendszerek mellett legalá
A hajfestés időt és pénzt igényel, ráadásul annyi lehetőség van a hibázásra, hogy aztán nem kizárt, hogy csak hónapokkal később lesz olyan a frizurád, amilyet már az első alkalommal is szerettél volna. Ez finoman szólva is ijesztő. Másrészt viszont egy profi fodrász általi hajfestés több tízezer forintba is kerülhet, így teljesen érthető, ha úgy dö
„Megvédjük a magyar földet, kiállunk a magyar gazdákért” címmel adott ki a kormány tájékoztató füzetet, amelyet Nagy István agrárminiszter, Nyitrai Zsolt, kiemelt ügyekért felelős miniszterelnöki megbízott, Győrffy Balázs, a NAK és Jakab István, a Magosz elnöke mutatott be. Ez a kiadvány az első a kormány ágazati eredményeket bemutató sorozatából.
Rendkívüli bejelentéssel lepte meg rajongótáborát Rhoda Scott dzsesszorgonista, a Hammond-orgona királynője. A világsztár szeptemberben a budapesti Dohány utcai zsinagógában koncertezik, partnere pedig egy másik zenei csillag, Dés László lesz.
Az Európai Unió Tanácsa új ajánlást fogadott el a biztonságos és szabad utazás elősegítésére a koronavírus-járvány idején, eszerint a vonatkozó nemzeti intézkedéseket nem a regionális szintű járványhelyzet, hanem az egyes utazók egészségügyi állapotának figyelembevételével kell alkalmazni. Az ajánlás február 1-jén lép hatályba - közölte az uniós ta
Az elmúlt hónapokban az IT világban megfigyelhető trendek alapján a 2022-es év elején sokkal nagyobb mértékben kell számolni a munkaerőhiánnyal és beszállítói nehézségekkel, mint az előző években, mely többek között a koronavírus okozta ellátási fennakadásoknak, valamint annak köszönhető, hogy a járvány kezdete óta sokan most látják elérkezettnek a
Gyakran okoznak fejtörést a jogalkalmazóknak az adózás rendjéről szóló törvénynek (Art.) az önellenőrzési lehetőség korlátozására vonatkozó rendelkezései. Cikkünkben a szociálishozzájárulásiadó-kedvezmények önellenőrzéssel történő igénybevételének szabályait részletezzük.
A baloldali pártok évek óta megkérdőjelezik a rezsicsökkentés kedvező hatásait, annak ellenére, hogy az intézkedés az elmúlt években jelentős megtakarítást jelentett a magyar háztartásoknak - olvasható a Századvég Alapítvány legfrissebb elemzésében, amelyet kedden juttattak el az MTI-hez.
Már lehet jegyezni az újabb ötéves Prémium Magyar Állampapírt, a Pmáp-ot, amelynek kamatprémiuma 1,25 százalékról 1,5 százalékra emelkedett, éves kamata így eléri a 6,6 százalékot
Megnyílt az időpontfoglalási lehetőség a központi időpontfoglalóban is a negyedik oltásra. Kifejezetten sikeresek voltak a januári oltási akciónapok - mondta György István, a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára, az oltási munkacsoport vezetője kedden a közmédiának.
Komoly gazdasági teljesítményt jelez az, hogy 10 százalékkal nőttek a bérek Magyarországon; a keresetek emelkedését számos kormányzati intézkedés támogatta - mondta Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára az M1 aktuális csatornán a friss statisztikai adatokat kommentálva.
Nem lesz privatizáció, az állam él az elővásárlási jogával és megvásárolja a fővárostól a XII. kerületi Haggenmacher-villát - osztotta meg Fürjes Balázs, közösségi oldalán. Az állam az épületért 508 millió forintot fizet.
Az MNB átfogó vizsgálata nyomán 37 millió forint bírságot szabott ki a Generali Biztosító Zrt.-re, egyebek közt a kgfb és unit-linked biztosítások állománykezelése, a kárrendezés, IT-biztonság, javadalmazási politika, egyes termékek díjkalkulációja, illetve a panaszkezelés és ügyfél-tájékoztatás terén feltárt hiányosságok miatt. A jogsértésekből fa
Hamarosan újra becsomagolja bőröndjét Tótpeti Lili, ugyanis néhány napja fantasztikus hírt kapott: bejutott a legszebb 40 lány közé a Miss World világversenyében! Mint az köztudott, a december 16-i finálét elhalasztották, mivel sok lány és stábtag is koronavírusos lett. A döntő új időpontját március 16-ra hirdették meg, amire viszont már csak a zsű
Lady Gaga az elmúlt időszakban több elképesztő szettet is felmutatott, ugyanis nemrégiben jelent meg legújabb filmje, a Gucci-ház. A premiereken hihetetlen összeállításokban jelent meg, de a tegnap viselt darabjáról is beszélnünk kell.
„Omikron-partira azért nem mennék, az ember ne hívja ki a sorsot, szerintem úgyis megtalál az omikron mindenkit, tehát kár sürgetni” - fogalmazott a virológus.
Fadarabokkal és kövekkel dobálta meg a rendőröket egy migráns a Bács-Kiskun megyei Kunbaján – közölte a megyei rendőr-főkapitányság kedden a police.hu-n.
Az autósok 2022-ben még több autópályát vehetnek igénybe, ugyanis több új szakasszal is bővült Magyarország autópálya-hálózata. A bővülő lehetőségek mellett különösen fontos, hogy odafigyeljünk egymásra, hiszen 2021-ben jelentősen megemelkedett a közúti balesetek száma.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) lezárta gyorsított ágazati vizsgálatát a koronavírus-gyorstesztek hazai piacán. A nemzeti versenyhatóság szakemberei a magas árak mellett számos más problémát is feltártak, melyek orvoslására a GVH több, a versenyt serkentő javaslattal élt a társhatóságok, a jogalkotó és a piaci szereplők felé. Az ágazat szereplőine