A Budapest Airport jelentése szerint 2021-ben tovább csökkentették a közvetlen szén-dioxid kibocsátásukat, amely így már a tíz évvel ezelőtti szint felére csökkent, míg az egy utasra jutó kibocsátás a 2011-es szintnek mindössze az egyharmada.
Fadarabokkal és kövekkel dobálta meg a rendőröket egy migráns a Bács-Kiskun megyei Kunbaján - közölte a megyei rendőr-főkapitányság kedden a police.hu-n.
Rendkívüli bejelentéssel lepte meg rajongótáborát Rhoda Scott dzsesszorgonista, a Hammond-orgona királynője. A világsztár szeptemberben a budapesti Dohány utcai Zsinagógában koncertezik, partnere pedig egy másik zenei csillag, Dés László lesz.
Nagyon megváltozott a piac az év elején. Elkezdett visszatérni az a volatilitás, ami leginkább szokta jellemezni a piacokat normál időszakban. Ebben jelentős szerepet játszik az, hogy a kispárnát hamarosan kihúzzák a tőzsdei akrobaták alól, azaz a kockázatok növekednek, s növekedni fognak.
A kínai tech-óriás Tencent tavaly 70 embert bocsátott el és 13 céget feketelistára tett egy korrupcióellenes kampány részeként. Az átfogó belső vizsgálatra a kínai technológiai szektorra vonatkozó szabályozási szigorítások éve után került sor; ahogy ebből a példából is látszik, a kínai technológiai cégek igyekeztek proaktív módon megelőzni a szabál
A Momentum elnökségi tagja közösségi oldalán reagált egy hosszú posztban arra a videóra, amelyet egyébként Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter is megosztott, és amelyben sumákolással vádolják a diplomájával kapcsolatban - utal az előzményekre a hvg.hu.
A Borsodi Sörgyár idén januártól átalakította ellátási láncért felelős csapatát. Plamen Angelov Denchev, aki korábban a Molson Coors bolgár Haskovo sörgyárát irányította, tavaly év vége óta tölti be az ellátási lánc igazgatói szerepet a vállalatnál, míg Ofella Ildikó január elsejétől csatlakozott gyárvezetőként. A Borsodi Sörgyár az elmúlt évek
Tegnap már volt, hogy 362 forintot is fizettek egy euróért, míg ma reggel 361,4 körül kereskedik a devizapárt -olvashatjuk az Erste mai elemzői anyagában.
A magyar-orosz együttműködés egyik újabb ígéretes területévé válhat az elsősorban teherforgalmi V0 vasútvonal fejlesztése - írja közleményében az Innovációs és Technológiai Minisztérium.
A múlt év novemberében a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 482 400, a kedvezmények nélkül számolt nettó átlagkereset 320 800 forint volt, mindkettő 10,1 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A kapcsolt felek közötti ármeghatározás, azaz a transzferárazás már eleve magában rejti a káros nemzetközi jövedelemoptimalizálás veszélyét, de a kísértést ennek kihasználására a koronavírus-világjárvány tovább erősíti.
Átadták az a harmadik teljes repülés-szimulátort a Wizz Air budapesti képzési központjában. Az eszközök rendkívül látványosak laikus szemmel nézve is. A szimulátorok élethű környezetet biztosítanak biztonságos gyakorláshoz. 3 repülés-szimulátor található…
Többféle állami támogatás és ösztönző hatására 2021 sikeres év volt a fővárosi újlakás-piacon. A lendület idén is minden bizonnyal kitart, ami a fejlesztői költségek növekedésével is számolva egyértelműen maga után vonja az átlagos árszint további emelkedését.
Ma tartja idei első kamatdöntő ülését a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa. A mai kamatemelési várakozás konszenzusa egységesen 30 bázispont, azaz 2,70 százalékos alapkamatot várnak erre a hónapra,
A pekingi olimpiára érkezők körében eddig tizenöt koronavírus-fertőzöttet találtak, közöttük egy sportoló van - adta hírül keddi közleményében a szervezőbizottság.
Súlyos terhek, úttalan utak vagy épp nehéz terep – ekkor jön el a Volkswagen Amarok ideje. Amennyire sokrétűek alkalmazási lehetőségei praktikus pick-upként, éppoly számosak az új Amarok különleges megoldásai is. Az új modell 2022 közepén tartja világpremierjét és az év végére jelenik meg első piacain. Munkaeszközként gyakran használnak pick-up mod
„Jobb kéz szép kéz, bal kéz csúnya kéz” – többünknek is ismerős lehet ez a mondat, és talán nem is sejtették vagy sejtik azok a felnőttek, akiknek a száját ez elhagyja, hogy mennyi kárt is okozhatnak vele. Hisz nincs új dolog a nap alatt, ha azt mondom: a lateralitás nem döntés kérdése.
Bár csodával határos módon tegnap este pluszba fordultak az amerikai indexek, a mai határidős árak azt mutatják, hogy megint negatív kezdés jön. Európa mindenesetre optimista, kivéve a BUX-ot, de visszatért 360 forint alá az euró a kamatdöntés előtt. Meddig tart a vihar?
Hogyan neveljünk önálló és kedves felnőtteket? A New York Times egyik legújabb bestsellerében a gyereknevelés elfeledett, ősi módszereiről olvashatunk.
140 éve született Virginia Woolf, a 20. századi modern irodalom egyik legfontosabb írója, a Mrs. Dalloway, az Orlando, A világítótorony és a Felvonások között szerzője. Születésének évfordulója alkalmából tíz érdekességet gyűjtöttünk össze az életéről.
Larnaca – Hamar a szurkolók szívébe lopta magát, hiszen második meccsén megszerezte első gólját új futballcsapatában, a ciprusi Anorthoszisz Famagusztában Novothny Soma. A magyar támadó hétfőn este a 70. percben öt méterről fejelt a kapuba az AEK Larnaca ellen idegenben, és ezzel pontot érő találatot szerzett, hiszen az 1-1-es eredmény már nem vált
Hétfő este jelent meg a Magyar Közlönyben egy eddig még nem tisztázott részletkérdés a februári szja-visszatérítésekkel kapcsolatosan. A kormánydöntés értelmében a szabályozás gyakorlatilag kimondja, hogy harmadik fél sem érvényesítheti követelését az szja-visszatérítésre jogosult fél ebből származó februári bevételén.